2017 november hónapban megjelentek

Csillagüzenetek

Teljességgel Új

2009. nov. 28

November 30-tól

A November utolsó hete rengeteg belső átalakulás hírnöke volt, ki-ki a maga életében képes lehetett olyan műveletekre, amely közelebb vihette önmagához, belső Magjához. Így visszanézve a hétnek a láthatatlan világban lezajlott átalakulásait, már kezd körvonalazódni, hogy milyen nagy munkán is lehetünk túl.

A december pedig egy teljesen új kezdetet hozhat magával, már egy magasabb kört kezdve a spirálon. Erre utal az egyik lassú mozgású bolygó, az Uránusz mozgásának irányváltoztatása, amely ? lévén messianisztikus bolygó ? korszakváltást mutat számunkra.

Magához az Uránuszhoz tartozik a megújulás, egy magasabb világba emelkedés ? és ezt most itt a Földön tudjuk megvalósítani! Hiszen, az Uránusz július eleje óta látszólagosan …

Csillagüzenetek

Beavatások sora

2009. nov. 23

November 23-tól 29-ig

Talán felfoghatatlanul sok minden történik most a Térben, s Ember legyen a talpán, aki képes kifejteni az Élet szőttesét ? most mégis egy értelmezést szeretnék átadni, amely a csillagok és égitestek járásából olvasható ki.

Kezdjük talán a múlt hétvégével, amikor is dimenzióváltás kapcsán nagyon jelentőségteljes energiák érkeztek a Földre, és sok új energia ?indult be?. Ezek természetesen a kozmoszban is láthatóak, hiszen nem győzhetjük eleget hangsúlyozni Hermész Triszmegisztosz örökérvényű mondatát, ?mint fent, úgy lent?, azaz a belső világunkban érzékelhető jelenségeknek tökéletes tükre, megjelenítője a kinti világ.

– – –

Vasárnap (22-én) a Nap a nyilas jegyébe lépett, ez is …

Programajánló

Előadás – Mi vár ránk 2010-ben? (Győr)

2009. nov. 22

Az esemény megnevezése:: Előadás – Mi vár ránk 2010-ben? (Győr)

Helyszín: Arany János Művelődési Ház ( Hotel Szárnyaskerék) a Vasútállomással szemben. Révai u. 5.-10.

Az esemény leírása: Előadás arról, hogy milyen energiák mutatkoznak meg a csillagos égen 2010-ben, amelyet érdemes tudatosítanunk.

A tavalyi, 2009-es előadás ?folytatása?, amelyről néhány gondolatot fogok ejteni, hogy mire érdemes visszagondolni 2009-ből.

Dátum: 2010-01-20

Kezdés időpontja: 18:00

Befejezés időpontja: 20:00

Programajánló

Csillagmag Meditáció (Szeged)

2009. nov. 22

Az esemény megnevezése:: Csillagmag Meditáció (Szeged)
Helyszín: Szeged, Hangadó Központ, Bihari u 14/C
Link out: Click here
Az esemény leírása: CsillagMag meditáció

(lásd a Meditáció menüpont alatt részletesen)
Kezdés időpontja: 15:00
Date: 2010-01-09
Befejezés időpontja: 17:00

Csillagüzenetek

Tükör

2009. nov. 15

A november nagy változások hónapja lesz, de másképpen mint az elmúlt időkben. Két lassú mozgású bolygó, a Plútó és a Szaturnusz kerülnek majd a hónap közepén egzakt kapcsolatba, s ilyen (kvadrát) utoljára 1993-ban történt! Továbbá október legvégén történt a Szaturnusz asztrológiai jegyváltása a szűzből a mérleg jegyébe. (Jegyváltás a Szaturnusz esetében átlagosan 2,5 évente történik.)

Azt gondolom, mindennemű asztrológiai vagy asztrozófiai ismeret nélkül is, már önmagában az események viszonylagos ritkasága sok mindent elárul. A Szaturnuszról tudjuk, hogy sajnos az asztrológia olyan bélyeggel látott el egy végtelen szinttel és lehetőséggel rendelkező bolygót, mint “Infortuna Major”, azaz a Nagy Szerencsétlenség bolygója. Ámi aki nyitott és őszinte szemmel jár Útján tudja, hogy a Szaturnusz a legnagyobb tanítónk …

Csillagüzenetek

Milyen csillagkép alatt születtél?

2009. nov. 11

A mai kor asztrológiájának leghétköznapibb szintjén az első, amivel találkozunk, a ?milyen jegyű vagy? kérdése, azaz az asztrológia szerint milyen jegyben születtél. Ez alapján működnek a különböző bulvárasztrológusok és más általános asztrológiai elemzések. Ez azt jelenti, hogy a Nap éppen hol járt, azaz milyen dátumot írtak születésed pillanatában

Például a július 23 és augusztus 22 között születetteket az oroszlán jegybe/zodiákusba kategorizálja az asztrológia.

Igen ám, de ha jártas vagy a csillagos égbolton, akár csak kezdő szinten, akkor azonnal tudod, hogy amikor az oroszlán jegyben járt Nap, akkor valójában nem is biztos, hogy találkozott magával az Oroszlán …

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár