2017 december hónapban megjelentek

Csillagüzenetek

Az "újév" hete

2009. dec. 30

Ma kivételesen visszamenőleg tekintünk vissza, és “utólag” tudatosíthatjuk ami “kint” illetve “bent” történt.  A Most-ban megélve, akármi is “volt”, vagy “lesz”, át tudjuk azt alakítani tudatunk fényével. Így, a hét elején a Vénusz-Plútó együttállás, illetve a Vénusz-Szaturnusz kvadrát sokrétű üzenetét kibontva értelmezhetjük azt, amin most mentünk, illetve megyünk át.

A Vénusz egyik üzenete a szerelem és a párkapcsolat minősége, és erre összpontosítva azt élhetjük meg, ahogy átalakul akár a párkapcsolatunk, akár a párkapcsolatban megélt szerepünk. S ha emlékezetünkbe idézzük, hogy ez az egész találkozás a Tejúton, illetve a Tejútról lejőve történik, akkor tudjuk, hogy az átalakulásban benne rejlik a Forráshoz, a Galaxis közepéhez való visszatérés. Így, tulajdonképpen a magával a Galaxis dobogó magjával …

Csillagüzenetek

A Szeretet Befogadása

2009. dec. 22

Egy olyan kérdésről szeretnék most írni, amely bennem sokáig nem működött EGÉSZ-ségesen, és azt gondolom, hogy vagyunk még így egy páran. A szeretet befogadása kapcsán szeretnék Veletek néhány gondolatot megosztani.

Sokszor tapasztaljuk azt, hogy valaki mond valami kedveset, szívből jövőt nekünk; mondja, hogy ?szeretlek?, és ezt a felénk áradó igaz érzést legtöbbször nem kezeljük a helyén. Látom, hogy elengedjük a fülünk mellett, azt mondjuk gépiesen, hogy ?köszönöm?, meg azt, hogy ?én is?, és az egész áramlás, a mögötte meghúzódó energiamező nem kerül teljes megélésre.

Elmesélem, hogy ez nálam hogyan jött, hogyan tudatosodott, és akkor talán jobban érthető lesz, hogy mire gondolok. Itt van például most a Karácsony, és Drága Barátaim, megszámlálhatatlanul sok kedves, őszinte …

Csillagüzenetek

CsillagMag karácsonyi üzenet

2009. dec. 20

Az idei Karácsony alkalmával valami igazán különleges módon vihetünk végbe egy olyan átalakítást az életünkben, amelynek hatását felmérni jelenlegi tudatunkkal nem biztos, hogy lehetséges. Már az is önmagában egy aprócska csoda, hogy pontosan Szenteste jön létre egy Égi Esemény, amelynek minősége eleve hordoz egy hatalmas átalakító erőt, de ehhez kell még hozzávennünk magát a Szenteste tényét is.

Hiszen ezen az éjszakán az emberiség nagy része a Szeretet nevében fog összegyűlni. S tudjuk, hogy például egy közös szeretetmeditációnak vagy közös gyógyításnak milyen felemelő ereje van, így amikor több milliárd ember tölt el fél napot a Szeretet jegyében, ez nagyon nagy hatással van az Emberiség globális tudatossági szintjére.

A különleges égi helyzet …

Csillagüzenetek

Téli Napforduló – Fényünnep

2009. dec. 19

December 21 – amikor a leghosszabb az éjszaka, a legnagyobb a külső világban a sötétség – ekkor a legnagyobb a fényesség a belső világban. A Természet belekezd a téli, látszólag halott időszakába, de az Ember ekkor tudja véghezvinni a legnagyobb belső munkáit. Nem véletlen, hogy minden ősi nép emlékezetében él a Napforduló ünnepe, a Fény ünnepe.

Hogy az idei miről fog szólni, mire lesz érdemes fókuszálni, arról a csillagos ég mesél nekünk. December 21-én lesz egzakt a 2009-es évet meghatározó Jupiter-Neptunusz együttállás. Ezek a bolygók most találkoznak “utoljára”, és több mint egy évtizedig nem fognak együtt állni – de 2009-ben háromszor is találkoztak.

S mivel a kezdet pillanatában benne van mindig a teljesség, ezért az december 21-én, a Napfordulókor beköszöntő új esztendő is ennek a …

Csillagüzenetek

Gyógyítás és eggyéválás

2009. dec. 14

A Nap Kígyótartó csillagképben való áthaladása során nagyon sok olyan csillagot érint, amelynek központi üzenete a gyógyítás, és magának a Kígyótartó csillagképnek is ez az egyik fő jelentése. Ugyan már kifele tartunk ebből a csillagábrából, de mégis a napokban nagyon felerősödik a lélek meggyógyításának jelentősége. Ezt még a Nap és a Jupiter-Neptunusz bolygók kapcsolata teszi még kiemelkedőbbé. Erről az írás második felében fogok részletesebben értekezni, addig is lássunk egy tüneményes égi képet.

– – –

16-ujholdDecember 16-án úgymond spirituális napra fogunk …

Csillagüzenetek

Minden Jel

2009. dec. 07

A mai napon saját ?bőrünkön? egyértelműen tapasztalható a Merkúr és a Plútó bolygók együttállásának megmutatkozása. Ez pedig mindenkinek, a számára elérhető legnagyobb tudati változásnak a megvalósulása.

Plútó egyben a végletek és a radikális változás szimbóluma: a MINŐSÉGI változásé. Így olyan szintű változás áll most be a szellemi szinten, amely az elmúlt hetek, hónapok fényében csak elképzelhető.

Tényleg teljesen nyitva van most minden, elérhető most a legmagasabb szintű Szellemiség, amelyből mindenki annyit hoz le magának, amennyit csak szeretne: egyedül rajtunk áll a saját változásunk. Nem kell várni semmire, sem a Megváltóra, sem Szűz Máriára, semmilyen változásra, politikára, tanokra: Bármi elérhető az egyén számára, kinek a saját mértéke …

Csillagüzenetek

"Földi" üzenetek

2009. dec. 03

A mai, csütörtöki napba nyitó éjszaka a részleges Telihold és az égi helyzete miatt különleges álmokat, üzeneteket hozhatott mindenki számára. A mai este és a péntek hajnal más szinten, de további lelki átéléseket üzenhet.

Az elmúlt időszak éjszakái napról napra több mindent adnak, egyre magasabb tudatossággal érdemes nekikészülni az estéknek, és az esetleges éjszakai látomásokat, gondolatokat érdemes lejegyzetelni, megjegyezni, mert elképzelhetetlenül sok minden zajlik mostanában velünk. Nem szeretném kiemelni a mai éjjelt, hiszen mindenkinek más és más lehet, de a 99%-os Telihold, továbbá a Jupiter, Uránusz és Neptunusz fényszög kapcsolatok az éjjeli órákban extra odafigyelést igényelnek. (Ilyen volt még a héten a kedd reggelre virradó éjszaka). S a Hold az éjjel ment fel a Tejútra a Nimród csillagkép fölött, azaz a közvetlenül az …

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár