2024. jún. 10 napon megjelentek

Csillagüzenetek

Belépés a Tejútkapun

2011. jún. 10

Pünkösd a Szentlélek kiáradását szimbolizálja. Azt az időpontot, amikor Jézus és tanítványai szétváltak, és a Tanítványoknak önállóan kellett megmutatniuk életükön keresztül a krisztusi tanításokat. A korábban tárgyalt feszítő, feszülő időszak így Pünkösdkor, illetve az utána következő Teliholdkor bontakozik ki (június 15), ami után a kiáradás, szétszóródás és a lebontás még erőteljesebbé válik. S mint minden lebontás egy másik oldalról nézve építés. Ezt kell megértenünk a mostani időszakban. Amikor egy épületet lebontunk tégláról téglára, akkor keletkezik egy új, nagy halom tégla, ahová a régi téglákat pakoljuk. Ha ezt átlátjuk most, és megértjük, hogy a bontásnak tűnő időszak most valójában építés, akkor észrevesszük, hogy az eddig épületnek hitt valami volt a téglahalom, és most építjük a láthatatlanban az igazi épületet. Már azzal a tudással, hogy tudjuk, tudatosan tudjuk, hogy milyen épületet is szeretnék ezáltal felépíteni. Mint ahogyan Pünkösd ideje arról szól, hogy a Húsvétkor megfeszített majd feltámadt Krisztus szétárad a világban. Ebben is látszik, hogy egy esszencia elpusztult, egy anyagi, fizikai léthez kötött energia eltűnt, majd létrejött a Krisztus-háló, a Krisztus-tudatosság. Ahogy a Tanítványok elindultak, hogy ki-ki a maga útján fejezze ki a benne élő krisztusi energiákat. Ez vár most ránk: lebontjuk az anyagi létezésben gyökerező épületünket, és helyette építünk valamit, ami […]