2024 augusztus hónapban megjelentek

Programajánló

Könyvbemutató: A magányos dervis tánca

2014. aug. 26

Nem, (még) nem az én könyvem bemutatója, hanem az Unio Mystica kiadó egyik fantasztikus írójának könyve kerül nyilvánosság elé. A kiadó vezetőjeként szeretném bemutatni Esztert, akinek novellái elolvasása után ez a gondolat fogalmazódott meg bennem: “Azta! Ez a hölgy leírja (nem is akárhogy!) pár oldalas novellában mindazt, amiről én eladásokat, éves tanfolyamokat, táborokat tartok!” Eszter mindenképpen kiemelkedő szinten műveli azt, amit csinál, roppant mód hatnak az emberre a novellái. Ő az a művész, aki nem akar az lenni, hanem egyszerűen csak csinálja, mert valami olyat tud a szavakkal (és a lelkünkkel) művelni, amire tényleg nem sokan képesek ilyen szinten. Könyve nem csak “szórakoztat”, hanem művészetterápiához illetve pszichológiai vagy belső lelki munkákhoz is kiváló.  

Programajánló

Előadás: Őszi energiák

2014. aug. 26

Az előadás alatt megnézzük, hogy az őszi napfordulóval milyen lehetőségeink állnak majd rendelkezésre, túl az elmén. Együtt belenézünk a közös lehetőségeink tárházába, és onnan kiolvassuk azt, amit talán ésszel nem akarunk megélni. Október hónapja hatalmas potenciálokat rejt, aminek helyes felhasználásához érdemes megismerni, hogy mi az, ami az életünkben támogat, és mi az, ami azáltal támogat, hogy látszólag ellenünk van. Ezáltal képes lehetsz mélyebb szinten megérteni és megélni azt, ami önmagaddal történik – hiszen mint kint, úgy bent. Ha megismerjük a “kint” világát az asztrológia segítségével, képet kapunk a belső életünkben zajló folyamatokról. Az előadásra várlak szeretettel, akkor is, ha életedben először jönnél – nincs szükség semmilyen előképzettségre, előtanulmányra. Csak jelen lenni – és kész. Mit nem kapsz az előadáson: rágincsát az elmének, hogy elemezhess valamit tanulni és megismerni-való anyagot s mit kaphatsz az előadáson? megismerést elfogadást felébredést lelkesedést önmagad iránt s leginkább: újabb lehetőségek befogadását! * * * Időpont: 2014. szeptember 19, péntek, 19:00 Helyszín: Anahita Jóga és Szellemi Központ Budapest, XIII. Ker. Kádár utca 10. Belépő: 1.000 Ft * * * * * *

Írások

Árnyék-én pukkan

2014. aug. 21

Egy nagyon kedves és „régi” Csillagmag olvasó írt kétségbeesett :) levelet még augusztus elején, idézem: „…szeretettel érdeklődnék és kérnék tőled, hogy kérve kérlek, írj valamit, akár csak egy rövidet is a honlapra, hogy mi történik, mert brutális feszültségek vannak mostanában. Nemcsak az én életemben vannak nagy változások…„ …úgyhogy most egy asztrológiai-asztrozófiai jellegű írás következik, hosszú kihagyás után. Kanyarodjunk kicsit vissza 2012 év végére, amikor is a Szaturnusz belépett a skorpió jegyébe, és azóta is ebben tartózkodik egészen 2014 legvégéig. Ez figyelemfelkeltő üzenetet ad erre a két évre, főleg a mostani időszakra. Tömören fogalmazva azt üzeni erre a két évre, hogy amivel meggyűlik a bajunk, az a belső árnyékszemélyiség-aspektusok, belső elfojtott és a vágyott énképek harca az életünk irányításáért. S ami ebben a két évben igencsak hangsúlyos az, hogy minden, ami nem igazi belső szenvedély önmagunkban, az összetörik. Ezért hatalmas koppanások, lufi-durranások jellemzik ezt az időszakot, ahogyan a vágyaink landolnak a földön, kiüresednek, és megértjük hogy eddig mozgatórugóink fabatkát sem érnek. Ez az „én vagyok” és a „nem én vagyok belső küzdelme tulajdonképpen. Valakinek hitted magad, és a Szaturnusz által szembesülsz azzal, hogy ez csak egy újabb játszma, egy újabb elterelés volt részedről, hogy belső frusztrációidat, árnyék-érdarabkáidat kiéld: hogy hatalmat, pénzt, […]

Programajánló

12 DNS átalakító tábor

2014. aug. 21

A DNS – amely minden információt tárol arról, hogy ki és mi vagy valójában – alakítható. Mára egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy pl. a testmozgás és a meditáció hatással van a DNS-re. Azaz az ember képes önmagát átalakítani, “megjavítani”, meggyógyítani. Ennek a folyamatnak ugyan még a legeslegelején tart az emberiség, de az 1000 mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik. Megtapasztalhatod, ahogyan a saját tudatoddal képes vagy elképesztő változásokat véghezvinni az életeden. Mára sajnos az ember testtudatossága teljesen eltávolodott a teljes éntudattól: egy előre létrehozott programmá vált, amit totálisan meghatároz a család, a társadalom és a kor, amibe születtél. A program azt mondja, hogy van 30-40 jó éved, aztán elindulsz a lejtőn, és valószínűleg sok gyógyszer szedése mellett 70-80 évesen távozol a Földről. Sok spirituális programnak is az áldozata vagy: hogy mi árt és mi használ neked, hogy nem ehetsz ezt vagy azt, vagy nem teheted meg ezt vagy amazt. A sok-sok kódoltság mögött ott rejlik Benned a Teljes Én, ami csak arra vár, hogy megtaláld és megengedd a létezését önmagad számára. * * * A 4 napos együttlét alatt a saját DNS-ed működésével kerülünk személyes kapcsolatba, meditációk és előadások által. Ennek célja, hogy a saját testedhez és lelkedhez való […]