Hanganyag formájában bármikor belekezdhetsz az előadások meghallgatásába! Részletek lentebb
Az Átalakulás Iskolája immár ötödik “alkalommal” indul útjára. Mindig nehéz helyzetben vagyok, amikor el kell mondanom, hogy tulajdonképpen mi is ez az egész “Iskola” (ami nem is iskola), ezért most megkértem a résztvevőket, hogy pár mondatban osszák meg Veletek, hogy szerintük mi is ez az egész, és mit éltek meg az “Iskola” alatt.
Ezeket az őszinte írásokat alul találod meg, addig is elmondom amit át kell adnom az egésszel kapcsolatban.
Akik végigjárják az Iskolát, olyan látásmódot kaptak a kezükbe, ami segít mindent helyére tenni. Mert ez nem “egy valami” anyagot tanít. Hanem arra tanít, hogy mindenki hogyan találja meg Magában a válaszokat. Én csak eszközt és irányt mutatok, mást nem is tehetek. Megmutatom, hogy tudod kicsavarni a világképedet, hogy aztán úgy rakd össze, ahogy neked megfelelő lesz. Tulajdonképpen nem is az elhangzott információ lesz majd a lényeg… meglátod. :)
Az Iskola lényege, hogy saját magunkat átalakítsuk – gyökeresen. S azáltal, hogy önmagunkat alakítjuk, a világ is átalakul, amiben élünk. Az Iskola első felében az előadások alatt egy teljesen, tökéletesen és radikálisan új nézőpontból fogunk ránézni a minket körülvevő világra, a saját valóságunkra, az “ezoterikus” témákra: átalakítjuk nem csak a fizikai világképünket, hanem a jelenleg gondolt összes “spirituális” ismeretet is.
Az Iskola tulajdonképpen magában foglalja a “tudatos-teremtős“, “vonzás törvényes” tanokat is, de már egy újabb szemlélet alapján. Sőt, magát a Ho’oponopono technikáját is önkéntelenül a magadévá teszed, mintegy mellékhatásként.
Az Iskola második részében pedig gyakorlatokkal tesszük valóssá az addig megismert gondolatokat. A gyakorlatokat két találkozás között, az Életben kell végezni, de legtöbbjük nem kerül nagyobb erőfeszítésbe, mint arra odafigyelni, hogy ne edd le magad evés közben – először be kell gyakorolni, de azután már könnyen megy. Aki elvégezte eddig ezeket a gyakorlatokat, hatalmas változásokat tapasztalt életében….
Mivel az Iskola az Életről szól, és arról, hogy az illúziókból kilépjünk, és VALÓDI átalakítást hozzunk létre, ezért az iskolát csak akkor javaslom, ha TÉNYLEG szeretnél változást az életedben. Ha VALÓDI válaszokat szeretnél.
Akkor gyere el, ha szeretnél TELJES FELELŐSSÉGET vállalni az Életedért: azaz mindenért, ami a Te valóságodban történik. Azért is, hogy az anyósod kibírhatatlan; ha a gyereked tetováltatta magát és neked nem tetszik; ha munkahelyeden hülye a főnököd; mert gyerekkorodban bántottak azért vagy félénk, és így tovább…
Témák:
- Milyen a Beteljesült élet?
- Mi a Valóság és mi az illúzió? A Valóság és Te
- Spirituális fejlődés, mint hazugság
- Kapcsolatok, párkapcsolatok az Én nézőpontjából
- Konfliktusok az életben: minden érted van
- A Valódi Teremtés – illúziók nélkül
- Az IDŐ mint kulcs
- A világ keletkezése, dimenziók, dimenzióváltás
- – – – – – – – -
Az Iskola indul:
2012 március 6, kedd – innen kezdve minden második héten kedden, 18:00 -tól 20:00 -ig .
Helyszín: Sziddhárta Központ, Bp. VI. ker. Andrássy út 98. fsz, Gesztenye terem
Belépő: 2500 Ft / alkalom (azaz 5000 forint havonta)
Jelentkezés: dimisuli@csillagmag.hu vagy 06-20-3231-596
- – – – – – – – -
Ha nem megoldható a fizikai jelenléted (külföld, vidék, időpont ütközés):
Lehetőség van az előadáson készült hangfelvételt megvásárolni, és így “jelen lenni”. Évek óta sokan nyúlnak ehhez a módszerhez, az elhangzottak 100% követhetőek, kérdezni pedig e-mailben vagy személyes konzultáción lehet az elhangzottakkal kapcsolatban. Érdeklődni a fenti elérhetőségen lehet.
- – – – – – – – -
Részletek: Az első fele az iskolának kb három hónapig tart, majd utána indulnak be a gyakorlatok. Érdemes egy új füzetet nyitni, de papír és írószerszám javasolt (természetesen nem kötelező). Az órákon hangfelvétel készül, ez utólag a résztvevők számára elérhető és meghallgatható. Érdemes nem kihagyni az alkalmakat, mert egymásra épülnek az órák, de a hanganyag által utólag pótolható.
- – – – – – – – -
Beszámolók a korábbi résztvevőltől
(Mint írtam az elején, pár mondatot kértem, de ennél jóval hosszabb írásokat kaptam vissza… :))
- – -
“2010 novembere körül, amikor olyan sokaknak, nekem is elérkezett egy pillanat az életemben, amikor úgy éreztem változnom kell. Beindult egy máig is tartó csodálatos folyamat, amit sokáig egyedül, elveszve és értetlenséggel telve éltem meg. Ami még nagyon bejött, hogy milyen jókat derülsz magadon, és tök könnyedén fogod fel ezt a változást. Eddig mindig azt láttuk, hogy a spirik vérkomolyan, átszellemülve, megrendíthetetlen hittel, tiszta erőből önmegvalósítanak. Köszönetem, hogy megmutattad, hogy így is lehet… Hol szórakoztatott, hol meghökkentett, hol kapaszkodót adott amit tanultam. Minden percét élveztem.”
- – -
”Nekem kicsit olyan a Dimi Suli mint a skót zuhany. Hol hideg jön, hol forró, de mire megszoknám hogy egyféleképp rossz, másfélekepp lesz rossz :). Közben meg valahogy tudom, hogy jót tesz :).”
- – -
“Amit hiányoltam: Úgy emlékszem, hogy a ‘Házi feladatokat’ az órákon nem beszéltük meg, nem kérted számon tőlünk, hogy ki-hogy látja, ki-mit írt, stb. csak úgy lógott a levegőben, de lehet, hogy később már megbeszéltétek, csak én már nem voltam ott? “
- – -
“Sajnos rosszat nem tudok mondani legfeljebb az érzés az első órákon- olyan sután és értetlenül álltam a feladat előtt, sok félelemmel, izgalommal , hogy megmosolygom az akkori magamat. Az átalakulás szerintem folyamatos, érdemes egy alapot elsajátítani ami aztán ott lesz a hétköznapokban is velünk. Hálás köszönet neked hogy belevágtál ebbe a munkába akkor , úgy gondolom te is együtt haladtál velünk, tanultad ezt a dolgot, meg az emberekkel való érintkezés kialakítását. Nekem ettől volt emberi és megközelíthető. Sok szeretettel és barátsággal gondolok az eltöltött időre.”
- – -
- – -
“A leendő nebulóknak ezt üzenem: aki megúszós – „azonnal megváltozik minden” érzést szeretne, ne jöjjön :) A változást én sem vettem észre, 1-2 hónap után kaptam meglepő visszajelzéseket barátoktól, ismerősöktől amiből tudtam, hogy elindult bennem a folyamat. Nagyon jó érzés és felszabadító önmagam megismerése, az életem más nézőpontba helyezése. Folyamatosan kell foglalkoznod magaddal, a gondolkodásmódoddal, tényleg nem lusta-suli, viszont nagyon érdekes és a leghasznosabb dolog eddigi életemben”
- – -
„A piszok kíváncsi természetem íratott be az Átalakulás Iskolájába. Mert, hogy akkor ott vajon mi lesz? Nem voltam sem boldogtalan, sem “kereső”, nem valami változási kényszer vitt oda, hogy jobb legyek, sem nem akartam éppen megvilágosodni, egyszerűen csak azt gondoltam szívesen tölteném az időmet ilyen jó társaságban. Egy alapvető nyitottsággal vágtam bele. Nos ha nagyképű lennék, azt mondanám, hogy azóta folyamatosan (meg)világosodok (pedig előtte sem voltam kifejezetten sötét.:o). Minden kedden sikerül egyet csavarnod az addigi világlátásomon. A gyakorlatokat szorgalmasan csinálom, mert elhittem neked, hogy ne higgyek el semmit sem, így saját tapasztalatom van róla, hogy működik. Hogy micsoda? Nevezzük dimenzióváltásnak, tudatosodásnak.”
- – -
„Éreztem, hogy itt valami nagy dolog történik, szuper rövid idő alatt kezdett átprogramozódni az agyam, s harmincegynehány:) év belém nevelt mintái hullottak darabjaira bennem, pedig úgy mentem oda, hogy én már rájöttem dologra és ismét jól látok dolgokat,de mint kiderült mégsem. Hazafelé jövet zúgott az agyam ezerrel, a kirakós darabkái kezdtek a helyükre kerülni,majd rövid séta után jött a vezetés élménye a már viszonylag kihalt városban, az egyik közlekedési lámpánál arra lettem figyelmes,hogy az előttem álló autón és rajtam kívül mindenki teljes gázzal átmet a piros lámpán ( 3 sávos volt az út ). Voltak akik egymás után mentek át, volt olyan aki rövid szünet után ért oda, nem a másikra tapadva leutánozva ment át, csak úgy magától tette azt. S akkor sokkot kaptam, úgy éreztem,hogy nekem ez túl sok volt egyszerre, s a többi előadásra nem mertem elmenni. “
- – -
és ekkor lemaradtam, kiestem a figyelésből. Ilyenkor volt olyan, hogy az utána következőket nem tudtam már
követni. Igy az maradt meg bennem, hogy valamilyen fontos és jó dologról lemaradtam. Nekem jobb lenne, ha lehetőség lenne a téma kétnapos előadásban való meghallgatására… A hanganyag meghallgatása nekem nem pótolja a személyes energiádat.”
- – -
“Szívesen írnám, h azóta eltűntek a gondjaim, egy csodás, napsütötte tengerparti házban élek, szeretetteljes családi hangulatban, a gyerekeim örömmel fürdetik, etetik magukat, este a férjem, miután ragyogó arccal jön haza a szörfözésből, behozza a ‘bevonzott’ és megérkezett isteni vacsoránkat a teraszról, átölel s elmesélem, h aznap mit alkottam az isteni ihlet által, melyet a csodás tenger morajlása ébresztett bennem….
És tulajdonképpen mindez valahol mégis igaz. Amíg az ember egyedül ül a csónakjában és a félelmektől, h már nem a nagy szemfényvesztés biztonságos börtönének lakója, nem látja a kezében lévő evezőket. Könnyei homályában az sem látszik, h a csónak valójában bármi lehet, amiben ülni, élni szeretnél. Ez a tanfolyam nem más, mint egy hang, ami egy másik csónakból feléd szűrődik. Rájössz: mégsem vagy egyedül! Más is pont azon az úton evickél, mint te. Egy lámpás. Ez erőt ad. Bátorít. Záporozhatnak kérdéseid, türelmes válaszok érkeznek rájuk. Ami a lámpásból sugárzik, h pont úgy vagy jó, ahogy vagy.
Gyenge vagy? RENDBEN VAN.
Türelmetlen vagy? RENDBEN VAN.
Harag, bosszú van benned? RENDBEN VAN.
S itt születik a csoda. Elfogadható minden sötétség, s ettől – és csak ettől!! – oszlani kezd. Felszáradnak a könnyek, eltűnik a homály. Látni kezdesz. Nem a lámpást. Magadat. Lehetőségeket. Senki nem HIBÁS semmiért, sem más, sem te. Felelős vagy, de nem hibás.
Szabad vagy!
Köszönöm.”
- – -
Pl:
- minden “köcsögség”, amivel az életünkben találkozunk,a saját “köcsög valóságunkat” tükrözi vissza (így beszél a tanár bácsi:))
- minden rólam szól, én vagyok valóságom középpontja
- minden szereplő értem van az életemben, és a saját energiáimat mutatja
- mindenki én vagyok, csak felnagyítva és széttördelve, hogy ne legyen gyerekjáték az önfelismerés…
- meg kell szeretnem a jelmezemet, a külsőmet, a bájamat és a hájamat:)) mert ez vagyok én
Tehát…mint főszereplő és főrendezője életünk filmjének,MI ALAKÍTJUK A SORSUNKAT!
NEM VAGYUNK TEHETETLEN BÁBOK
TÖRJ ÁT A KORLÁTOKON ÉS SZABADULJ FEL VÉGRE, LÉGY ÖNMAGAD!Ha ezek a gondolatok lelkesítenek és szeretnéd megérteni, hogy miért élted át azokat a dolgokat, eseményeket, amiket megéltél,ott a helyed…
Ráadásul kételkedhetsz…
Gyakorolhatsz…
Ellentmondhatsz…
Esetleg egyáltalán nem fogadod el a dolgokat, és az így is nagyszerű lesz…
Balázs bácsi megtanít hazudni, ha eddig nem gyakoroltad be, most megteheted:)))
Úgyis mondhatnám, hogy KIBASZOTT JÓ DOLOG:
- hiszen egyesülsz nagy nehezen önmagaddal és a világgal, mint a szerelemben:))
Kihagyhatatlan alapokat ad a Dimi suli.”

