Csillagüzenetek

Belső elfogadás

2010. Júl. 07

A hét második felében, egészen pontosan 9-én pénteken, hajnalban 1 óra 28 perckor lesz aktív az a szembenállás, amelynek már év eleji előadásaim során is mindig kitüntetett figyelmet szenteltem. Ez pedig a Vénusz és a Neptunusz szembenállása. És nem csak ezért különleges ez a nap, hanem tényleg nagyon ritkán látott asztrológiai konstelláció fog előállni, igen nagy átalakító erővel. Ez az ún. ?Isten ujja? (YOD), amikor is két égitest 150 fokos fényszöggel (kvinkunx ) csatlakozik egy harmadikhoz. Ez pedig még kiegészül az említett szembenállással. Félig zárójelesen jegyezném meg, hogy ezen a hétvégén másik 5 bolygókapcsolat fog aktivizálódni.

Nézzük akkor végig, mit üzennek nekünk ezek az égi alakzatok. Maga a Vénusz ? Neptunusz egy csodálatos lehetőséget hordoz számunkra, tömören kifejezve harmóniát élhetünk meg a Kint ? azaz az anyag ? és a Bent ? azaz a lélek ? világában, együtt. Többsíkú az üzenet, kezdjük az elején:

Egyrészről, mivel a Neptunuszhoz tartoznak az életünkben felhalmozott illúziók, vágyálmok, félelmek, lelki sebek, lelki sérülések, ezért most ezekkel tudunk egy belső harmóniát megélni, azaz fel tudjuk oldani ezeket azzal, hogy egyszerűen megnézzük és elfogadjuk magunkban azt, amiről eddig nem mertünk, nem akartunk tudomást venni! Végre megengedhetjük magunknak, hogy megéljük az Egységet ? de azt ne a kinti világgal kezdjük el először, amíg önmagunkkal nem sikerült? Pontosan ezért az Unio Mystica égiteste a Neptunusz, azaz egy csodálatos egység ÖNMAGUNKKAL ? ez az első lépés. Mert amíg van bennünk bármi, amit nem tudunk elfogadni belül, addig csak fél emberek vagyunk és fél-elemben élünk ? amely ugye pontosan a Neptunuszhoz tartozik.

Tehát, irány a lélek rejtelme, a saját hazugságaink világa, és egyszerűen fogadjuk el magunkban azokat: ha megvertek gyerekkorodban a szüleid, ha anyukád könyörtelen volt veled, ha hazudtál valamikor, ha bántottál valaki tudatosan, ha ingerülten szóltál a szerelmedhez, ha állandóan kritizálsz másokat, ha túl kövér vagy, ha nem úgy sikerült az életed ahogyan szeretted volna, ha nem tudod elfogadni a ilyen-olyan embereket, ha mártírkodtál, ha túl csökönyös voltál: mindegy. Ez vagy Te. Fogadjuk el magunkat, hozzuk ezeket a lenti dolgokat fel a Fénybe.

S milyen csodálatosan megjelenik ez a csillagos égen, hiszen pont ekkor fog a Vénusz együtt állni a Regulus csillaggal, az Oroszlán szívével, amely a Feltétel Nélküli Szeretet szimbóluma! Tehát tényleg most van az ideje annak, hogy önmagunkkal feltételek nélkül harmóniába kerüljünk! Ez egy csodálatos égi adomány, éljünk a lehetőséggel, használjuk fel, és tudatunkkal fókuszáljunk arra, hogy megéljük a belső egységet, és elfogadjuk magunkat.

Másrészről, a Vénusz – Neptunusz szembenállás üzenete egy nagyon mély spirituális ébredés, a bent és a kint világának összeérése is lehet. Hiszen ez az anyag (Vénusz) és a lélek (Neptunusz) szembenállása, azaz a két látszólagos ellentmondásban lévő erők együttműködése. Ennek a megélése vezethet el bennünket a megvilágosodás állapotába, amikor átéljük azt, hogy a világ egységes bennünk, azaz tényleg az jelenik meg kint, amit bent találunk, illetve fordítva.

– – –

A pénteki napon lesz aktív még a Nap ? Szaturnusz kvintill, amely szintén egy varázslatos lehetőség arra, hogy meglássunk magunkban azokat a dolgokat, amelyeket időtállóvá tudunk alakítani a kvintill mágiájával. Tehát nagyon fontos, hogy RÁLÁSSUNK mindenre magunkban, és ahogy korábban említettem, ezeket a fénybe hozzuk. Így lehet a Szaturnusz erőit működtetni, azaz megérteni azt, hogy miért volt szükségünk eddig ezekre. Mert minden tapasztalat volt, minden mindeket szolgált még akkor is, ha esetleg nem tetszett nekünk. De a Fény erejével ezek feloldhatóak, és a tapasztalat kikristályosodik, fénnyé válik!

Megjegyzem, a Maja naptár szerint is pénteken kezdődik egy új 13-as egység (Hullámvarázs), tehát ismét csak láthatjuk, ahogy minden időszerű körülöttünk.

– – –

Találkozunk ezen a pénteken az élő csillaglesésen!

http://csillagmag.hu/programajanlo/nyari-csillagleses-szabad-egbolt-alatt/