Csillagüzenetek

Kapcsolat a részekkel

2011. máj. 09

2011-05-11 - Megváltás

A Halak csillagkép egyik lényegi üzenete már a csillagkép ábrájából is könnyen kiolvasható: a két Égi Hal közül az egyik felfelé emelkedik az élet körforgását jelképező Napútról. Ezen a ponton rejlik annak a lehetősége, hogy a tudat kilépjen a hétköznapi nézőpontjából, és önmaga fölé emelkedjen.

Amikor 2011 elején erről az évről beszéltem, akkor említettem meg, hogy május közepén jön el az az időpont, amikor felülemelkedhetünk önmagunkon, és kiléphetünk minden régi tudati mintából. Itt van ez az idő, és minden erre utal most: a régi rétegek lehámlanak rólunk, egyszerűen magunk mögött hagyjuk azokat. Ezt tükrözi a csillagos égbolt is, és csak körbe kell néznünk az életünkben. Meg fogjuk látni azt, hogy a régi dolgok hogyan tűnnek el.

Ha úgy érezzük, hogy maradt még valami, és nem teljes ez a tulajdonképpeni Megváltás, akkor a képen látható négy bolygó elmeséli nekünk, mint kell tenni.

A Mars halad az élen, mutatja számunkra, hogy minden erőnk megvan ahhoz, hogy ezt a lépést most véghezvigyük. Ez út az önmagunkon való túllépés, ez az első pont. Az erőket befelé kell fordítani, így lehet csak fölemelni. Az Androméda csillagkép az önként vállalt áldozat csillagképe ? ennek misztériumáról itt fogok beszélni részletesen. Tehát az Áldozat az, amely által az erőket fel tudjuk emelni. Az Áldozat pedig az, hogy valamit nem azért teszünk meg, az erőket nem arra fordítjuk, hogy a saját dolgainkat bizonyítsuk, hanem kiengedjük a kezünkből a gyeplőt és az Univerzumra bízzuk a dolgok megoldását. Ez talán az egyik legnehezebb lépés, hogy az irányítást átadjuk az egotól az Égnek. Ez a Mars áldozata, a Mars megváltása: amikor az erők felfelé törnek, s nem a külvilággal szembe!

A következő három égitestet együtt fogjuk kicsit értelmezni, hiszen igen közel helyezkednek el egymáshoz. A tetején, vezérlő elvként a Jupiter található, amely a Hit, Igazság és a Szeretet szimbóluma. A kivezető, felfelé vezető utat a Szeretet fény-jelzi számunkra, hogy a cél egyben a mélységes és megingathatatlan Hit. Csak akkor jöhet létre a Megváltás, ha a Hit száz százalékos. Nem kilencvenkilenc. Az kevés. Teljes, és benne van a Mindenség. Nem töredezett, nem szétdarabolt, hogy csak bizonyos dolgokban van jelen a hit, de valamiben pedig nincs. Az nem működik most. Ezért érdemes megkeresni azt, hogy hol nincs jelen az életben, és oda összepontosítani most, ott megkeresni a megoldást.

Ebben segít a hármas rendszer alsó tagja, a Merkúr: a gondolkodás és a szellem az alapja az egész Megváltásnak: a kulcs az, hogy mennyire vagyunk mozgékonyak most szellemileg, hogy rendszereket zárjunk le, életeket zárjunk le egy pillanat alatt. Vagy még tovább akarsz újra és újra belefutni valamibe? Vagy egyszerűen úgy döntesz, hogy kész, vége? Csak el kell határozni, minden támogat most minket. Ha pedig úgy látod, hogy ?de ezt meg ezt nem lehet csak úgy lezárni?, akkor tudd, hogy ott van Benned egy blokk. Egy blokk, ami arra tanít meg, hogy képes legyél túllépni magadon. S most választhatsz, megismerheted ezt a valamit, és lezárhatod magadban. Ez a lényeg: belül.

Merkúr – más néven Hermész – a Beavatás bolygója. Ezen nyugszik most minden, hogy képesek vagyunk-e mindent lezárni, összegezni, mert ez hozza el a Teljes Beavatást. Nem valami újabb lépcsőfokot, nem valami újabb tudást, hanem a végső találkozást Önmagunkkal.

S az egészben a Vénusz lesz a kapocs, a Harmónia és az Egyensúly. A Jupiter az Atya. A Merkúr a gyermek. Ebben a konstellációban a Vénusz az, ahol az egész megoldás születik, hívhatjuk bárminek, a lényege az lesz, hogy mit élsz át e közben, mivel vagy Kapcsolatban e közben, mivel keresed az Egyensúlyt? Mire rezegsz most rá?

A Vénusz hordozza Békét belül: a kapcsolatot Önmagaddal, és ennek van csak itt igazán az ideje.

Azért fontos ez a kapcsolat, mert szét van szakadva az élet. Sok mindenként létezel egyszerre: feleség/férj, apa/anya, társ, szerető, munkás, főnök, beosztott, boldog, boldogtalan, gyerek, érző, gondolkodó, lélek, szellem, fizikai létező, láthatatlan létező, isten, ember, tanár, tanuló, bölcs és buta, sorolhatnám a végtelenségig. Ezekkel mind tudsz azonosulni, mindig Valami az ember.

Az Vénusz hordozza a Kulcsot, hogy kerülj Harmóniába az Eggyel. A Neptunusz ide vet egy szextil fényszöget, üzeni hogy legyél Egy! Válj eggyé, legyél egyszerre Semmi. Kerülj kapcsolatba MINDEN részeddel, ez az Egység. És ekkor eltűnik Minden, hiszen ha egység van, akkor nincs semmi sem az egységen kívül, tehát belül lehet csak.

Az Adroméda csillagkép alatt járva mutatja, hogy a kapcsolatokat kell feláldoznod, ami azt jelenti, hogy itt a Földön megélt kapcsolat ember és ember között csak azért jöhet létre, mert van ő is, és én is. Így van köztünk kapcsolat ? ami ilyen vagy olyan. De ha nem ilyen vagy olyan a kapcsolat, akkor eltűnik a kapcsolat energiája, ami azt életben tartja, és ekkor jöhet létre egy magasabb rendű kapcsolódás két dolog között. És az már csak Van ? nem ilyen vagy olyan.

Ennek a Megváltó üzenete jelenik meg e héten, május 11-én szerdán csúcsosodva ki, és 15-én vasárnap lépünk ki ennek az erőteréből.

22 hozzászólás

cejzi mondta:

Pont ezeket a dolgokat fogalmaztam meg.Csak egy kicsit más megfogalmazásban. Érzem megint az EGYséget a levegőben. Kellemes egyesülést mindenkinek!:) Köszönöm Balázs ismét az igazolást!:)))

Princess mondta:

Balázs!
Abszolút a segítségemre vagy és azért nem tudok elég hálás lenni.
Pont ezeket élem meg… fantasztikus, hogy mennyire működik! :) Még-még-még!

Gyöngyi mondta:

Balázs, EZAZ! IGY VAN! Itt és most bennem is ez történik.
KÖSZÖNÖM megerősítő, éltető üzenetedet :))))

Márti mondta:

Balázs!
Köszönöm az üzenetedet!
Sokat segítettél. Végre megértettem mi történik velem.

Csakúgy mondta:

Én is köszönöm.
És ha valaki tudna segíteni mit jelent a vörös rózsa, azt is megköszönném.

15ike mondta:

15-ike vasárnap! nem szombat

János mondta:

Gyönyörű!
Az egonk átadja az irányítást a bennünk élő istennek, vagy felsőbb tudatosságnak. Végre helyére kerül minden, az elménk szolgálja az isteni tervet, és nem a hatalmat gyakorolja életünk felett. Ezt csak a hit erejével lehet, ha elhisszük, hogy a legjobb dolgok történnek velünk, ha hagyatkozunk, de ez mind csak akkor megy ha szembesülünk önmagunk félelmeivel.
Áldott az ég szó szerint!
Köszi az írást Balázs! Megint közelebb kerültem önMAGamhoz.

TAdrienne mondta:

Ez teljesen feldob. Remek lenne, ha mégtöbb emberhez eljutna az írásod, és még többen élnének a lehetőségekkel, mert biztosan sokan vannak akik érezik a változást, csak nem értik mi ez. Szép, HIT-tel teli napo(-ka)t mindenkinek!

Laura mondta:

Köszönöm szépen Balázs!
Mára Egyedül a HIT maradt!
Minden nap egyre könnyebb, szebb és Fényesebb.
Kívül minden ugyanaz,de belül tényleg csoda van.
Reményik Sándor: Béke című verse jutott az eszembe, talán más is szereti:
Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend ?
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent ?
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép ?
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

Minden szépet és jót Mindenkinek! :)

Izabella mondta:

Balazs,
ezert lehet,hogy mostanaban nagyon nem birok aze egommal??Vagy ez valami mas?? Utobbi idoben nem talalom a helyemet es barmennyire is agyban tudom mi a helyes, de urra lesz rajtam az ego, ami duh, harag es oktalan vitazaskent nyilvanul meg a viselkedesemben….

Nikol mondta:

Én pont tegnap jutottam el oda, amiről az írás szól.
Mindig el szoktam olvasni, hol korábban hol később, hol pont akkor mikor hasonlókon megyek keresztül mint ami le van írva…
Pont egy könyvet olvastam pdf-ben a munkahelyemen, már szinte alig volt itt valaki.. és gondolkoztam a krízisbe került magánéletemen, az életemen, az anyagi helyzetemen.
Ez a könyv is “véletlenül” került most az utamba, bizonyára. :))
A végefelé volt egy rész ami kiütött, annyira őszinte, kedves és bölcs volt, fellebbent a fátyol, nagyon melegem lett hirtelen és minden homályos terület az életemben nagyon világos és látható lett.
Miket tettem, miben hibáztam, amit mindig próbáltam másra kenni – aztán megjelent egy jóbarátnőm, neki elmeséltem a felismerésemet, mire záróakkordként hozzátette, bocsássak meg magamnak, mert a beszédem tele van önváddal.
:)
Igen, ez is fontos része a folyamatnak. Azért írtam le, mert ez tegnap történt, az írást pedig ma olvastam.
És ez tényleg ilyen időszak! Bár a “mindent fényben látni” -állapot egyszerre felemelő és rémisztő, most a pozitív hatás érvényesült jobban. Nagyon hálás vagyok érte, már régóta várok rá! De csak én adhattam meg magamnak.
A csillagok csak rásegíthetnek megtenni nem tudnak semmit helyettem.
Szép napot mindenkinek! :-))

Esőcsepp mondta:

Igen, pontosan. Ez van. Hála Istennek és mindenkinek, azaz minden Emberi lénynek, hogy ez megtörténhet és történik.
:))))
Köszi a visszajelzést!

Imihaltz mondta:

Kedves Kiss Balázs Kunó, és kedves Olvasók!
Valóban nagyon szépnek és felmagasztalónak tűnő pillanatok eljöveteléről szól ez a szöveg, és én valóban nagyon szeretnék is hinni abban, hogy valami nagy dolog előtt állunk mostanában… AZONBAN nekem súlyos alap-problémáim vannak, hogy GYAKORLATBAN mi, mit jelent, úgy is mondhatnám, hogy gyakorlatias értelmezési problémáim. Így pl:

“….kiléphetünk minden régi tudati mintából…… a régi rétegek lehámlanak rólunk, ……. a régi dolgok hogyan tűnnek el…”
” A kivezető, felfelé vezető utat a Szeretet fény-jelzi számunkra, …….Csak akkor jöhet létre a Megváltás, ha a Hit száz százalékos”
> EZ LENNE A MEGVÁLTÁS??? MIÉRT MEGVÁLTÁSnak hívja? KI VÁLT MEG KIT ÉS MIT? ÉS MIVEL? MIRŐL VAN ITT SZÓ?
——————————-
“……. önmagunkon való túllépés, ……Az erőket befelé kell fordítani, ….. ”
” … az Áldozat az, amely által az erőket fel tudjuk emelni. …..az erőket nem arra fordítjuk, hogy a saját dolgainkat bizonyítsuk, hanem kiengedjük a kezünkből a gyeplőt és az Univerzumra bízzuk a dolgok megoldását. Ez talán az egyik legnehezebb lépés, hogy az irányítást átadjuk az egotól az Égnek.”
> (EZT MIÉRT ÁLDOZAT-nak hívja?) De, és: Nem nagyon értem, hogy mit jelent ez. Hagyjak mindent úgy, ahogyan van, pl a vállalkozásomat ne irányítsam, hanem hagyjam úgy, ahogyan van????? Dehát eddig és most is minden mindig az ellenkezőjére ösztönzött, mert ha bizonyos folyamatokat kiejtettem a figyelmem látóköréből, az elkezdett hanyatlani. Márpedig én nem csak magamért vagyok feleős, hanem családomnak, környezetemnek, mukatársaimnak, stb. Nem engedhetem ki a gyeplőt, különben – kis túlzással – mehetek az utcára otthontalannak, sőt, még másokat is ebbe a sorsba sodrok…
——————————
“…… a kulcs az, hogy mennyire vagyunk mozgékonyak most szellemileg, hogy rendszereket zárjunk le, életeket zárjunk le egy pillanat alatt. Vagy még tovább akarsz újra és újra belefutni valamibe? Vagy egyszerűen úgy döntesz, hogy kész, vége? ”
> MIRŐL VAN ITT SZÓ? Milyen rendszereket / életeket zárjak le most? a saját életemet? Vagy annak milyen, mely részét? Hogyan kell ezt értelmezni?

Felvilágosító magyarázatot előre is köszönök, üdvözlettel
István

János mondta:

Kedves István!
Bizony ez a megváltás, ne mástól várd Te váltod meg önmagadat mindattól ami téged visszahúz, fáj, bosszant stb. Gyakorlatiasabban mondva legyen egy szándékot, hogy én meg akarok változni, és legyen benne hited, hogy ez tényleg sikerülni fog, és a benned élő isten, lélek vagy nevezd ahogy akarod segíteni fog. Kapsz majd élethelyzeteket amiben fölismered önmagadat, mert a környezetünk tükröz minket, mivel a saját valóságunkat mi teremtjük meg.
Majd megérted miért áldozat, ha föladja az elméd a hatalmát az életed irányítása felett, és átadja az univerzumnak, nem könnyű, de a csodák akkor kezdenek jönni az életedben!
Ne akarj mindent megérteni, mert elsőre nem fog sikerülni, ha átélted akkor kerül helyére a dolog, és ahogy fejlődsz tovább kap mindig több értelmet ugyanaz a dolog. Fontos hogy legyen benned egy nyitottság, mert ha nincs nem tudod beemelni azt amit kell.
A saját negatív viselkedési rendszeredet tudd lezárni, amit az előző életeidből, és jelen életedből hozol, ez határoz meg téged mit és hogyan cselekszel, ezek a rögzüléseken kell túllépned.
Remélem sikerült segítenem!

Üdv,
János.

pillepaplan mondta:

Kedves Mindenki!
Azt vettem észre, a hozzászólások legalább annyit segítenek, mint Balázs írásai :) Amit János előttem megfogalmazott, “Kapsz majd élethelyzeteket amiben fölismered önmagadat”, ma délelőtt vált számomra világossá. Hosszú hetek óta úgy érzem, csak túlélem a napokat, és folyton az járt a fejemben, mikor jön el végre az a nap, amikor minden tökéletesen sikerül??? És ma lehullt a lepel, mikor épp megint tönkrement a kezeim közt valami (elrontó-élethelyzeteket élek mostanában át…:P) Tényleg a megszokott mintát kell leváltani. Napokkal ezelőtt hasonló szituációban első reakció az önvád volt, milyen ügyetlen vagyok…stbstb… Az a kínos odafigyelés, és a félelem attól, hogy megint tönkremegy valami, ami nem az enyém. Persze mindennek van következménye, de most már más hozzáállással nézek szembe vele. Huh…leírva kicsit kuszának tűnik, de én érzem a lényeget :D
Hasonlóan boldog “lepellehullásokat” mindenkinek :)

csakúgy mondta:

Kedves Pille,
Én a mártír, akit az egész világ átver, kihasznál és eltapos :D
Vicces ám :D:D:D

Lady Justice mondta:

Nekem most a Csend mesél…

cejzi mondta:

Tényleg így van.Hogy addig amíg nem ismered föl vagy nem akarod fölismerni a dolgokat amik körülvesznek, addig kapod a “csapásokat”, amíg túl nem léped a saját magad által kreált ketrecedet, amibe bezártad önmagadat!:)

Györgyné Dunka Beatrix mondta:

Itt sok okos ember leirja,hogy valójában mi is történik vele. Nem biztos,hogy meg tudom fogalmazni pontosan de ugen sok dolog kezd megváltozni az életemben. Ezt köszönhetem vezetőmnek aki a lányom és kezdi felnyinyyitni a szememet, hogy mi az igazán fontos, és mit kell lényegtelennnek kezelni. Közben olvasom üzeneteket és hirleveleket, és úgy gondolom, hogy még mindig igen sok anyagi dolog foglalkoztat.Már alig várom, hogy eljöjjön az az idő mikor ezen felül rudok kerekedni és csak bensőmmel foglalkozni.Nagyon sokat kell még tanunom, ehhez kérem tanácsotokat, segitségeteket! Beus

Kerol mondta:

Köszöntök Mindenkit!
Úgy ver a szívem, mint ha szerelmes lennék!
Egy nagyon érdekes megtapasztalást, kell kiadnom most magamból.Május 13.-án, 13.órakkor kezdődött a vizsgám az ETI.-ben.
Ez pénteki nap volt és egész héten, úgy éreztem, hogy fenntről,teljesen le vagyok korlátozva. egyáltalán, nem maradt meg semmi, nem fogott az agyam.Csütörtökön, azt mondtam, semmi értelme felmenni Pestre, vizsgázni, mert nem tudok semmit!
Persze azért pénteken reggel, felültem a buszra és kb. félóra múlva kerestem a szemüvegemet és nem találtam. Én látássérült vagyok és szemüveg nélkül nem látok semmit! Hirtelen, arra gondoltam, hogy azt akarják a fentiek, hogy nekem tovább nem kell szemüveg, meg fog gyógyulni a szemem./27.éve,mk szemere megvakultam/. Oké, gondoltam magamban, akkor alszok egy nagyot, hát sikerült is, mert a mély álomból felriadva, azt vettem észre, hogy senki sincs a buszon, csak én! Bevoltam zárva a buszba. Kicsit kétségbe estem, de jött a sofőr. Utána, eltévedtem a buszpályaudvaron, és azért pánikoltam, mert már ezerszer jártam ott és nemigaz, hogy nem találom meg a metró lejárót. Ez nem volt elég, eltévedtem, nem azon az úton mentem, ami az ETI.-hez vezetett.Jött a vizsga és csodálatomra, nagyon könnyű kérdések voltak amit tudtam!!Nem tudtam, hogy hálát adni a fentieknek!!!!! Igaz, hazafelé, a harmadik busz hozott el, de HAZAÉRTEM!
Csodálatos, megtapasztalni a vezetést!
Ezt úgy érzem, közölnöm kellett veletek!
Minden jót!

Princess mondta:

Érdekes az előbbi hsz, ez sem véletlen. :)
Szóval igen, én is a “vakhitet” tanulom, de csak átvitt értelemben:
Először is már régóta érzem a más szférában lévőket (nem szándékozom most jobban kifejteni, de remélem, hogy így is érthető), de inkább csak láttam, mintsem értsem őket (bár volt mikor is-is ment). Ez az elmúlt egy-két évben viszont javuló félben van (bár még most is van mit dolgozni rajta). A lényeg, hogy eljutottam odáig, hogy most már nem kételkedek, hanem teljesen biztos vagyok bennük. (És az is nagy szó, hogy ennyire nyilvánosan is beszélek róla.) Majd mikor már jól ment az elmélet, akkor egybeesésekkel jelezték, hogy hát akkor most jön a gyakorlat (jegyzem meg, hogy lehet, hogy csodás megtapasztalás, de nagyon nehéz hagyni). Persze hisztiskedtem, hogy hát ez a vakhit, amit elvárnak és méltatlankodtam, hogy nem lehetne másképp?? Persze úgy nem lenne annyira izgalmas, mi? :)
Tegnap emiatt egy nagy döntést hoztam! Hát legyen!
Egyébként nem tudom, hogy ti hogyan vagytok vele, de azt érzem, hogy valami nagy változás közeledik és bár a változásban benne lehet a fájdalom (régitől való elszakadás miatt vagy akár egy számunkra rosszhoz való ragaszkodás miatt), viszont végeredményként mégis pozitívumot érzek!
Balázs, nagyon kíváncsi leszek a június és júliusi észrevételeidre, mert itt valamiért nagyobb kollektív változást érzek.
Szép napot Mindenkinek!

egyszerű lány mondta:

április első napjai óta érzem azt, hogy teljesen elveszítettem a talajt a lábam alól. a barátommal, akivel évek óta együtt vagyok (de nem élünk együtt)folyton veszekszem, féltékenykedem a körülötte lévő emberekre és ennek hangot is adok; saját magamnak is kibirhatatlan vagyok. folyton sírok hol napközben, hol este, nem bízom abban, hogy együtt leszek még vele, folyton valami borzasztó dologra várok,ami történni fog velünk, valami, ami elválaszt minket hamarosan, és ki akarom erőszakolni belőle, h.van valami más nő az életében. Pedig épp az ellenkezőjét akarom hallani.(érted ezt?) Ő a leghűségesebb ember,akivel találkoztam, és én csak azt akarom, hogy engem szeressen. Ezt érzem. Ő pedig ugyan olyan kedvesen szeret engem,mint eddig… olyan,mintha felolvadt volna a személyiségem benne, mintha elvesztettem volna önmagamat. Korábbi optimista felfogásomnak nyoma sem maradt, romokban heverek, szörnyű depresszió és öngyilkossági gondolatok foglalkoztatnak… fogalmam sincs miért jött rám ez…Olvasom ezeket az értekezéseidet, de azt hiszem, semmit nem értettem meg belőlük. Fogalmam sincs mi történik velem és mikor ill.hogyan lesz ennek vége… Kérlek! segíts, hogy megérthessem!

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár