Azt gondolom, hogy szeptember közepe környékén egyfajta fordulópont fog bekövetkezni, amelyet számomra a Plútó mozgásának irányváltozása jelenít meg többek között (14-én). Emlékezhettek régebbi írásomra, amikor is arra buzdítottam mindenkit, hogy merjen lehatolni saját alvilágába – az előző bejegyzésben is arra hívtam fel a figyelmet, hogy most van ideje annak, hogy szembenézzünk lelkünk mélységeivel. Ugyanakkor 11-e környéke lesz egyfajta kicsúcsosodása ennek a „plútóikus” átalakulásnak, hiszen ekkor a Plútó kvázi az összes égitesttel kapcsolatban lesz!

A felsorolás kedvéért vegyük végig: Plútó kvadrátban a Jupiter-Uránusz együttállással. Plútó trigonban Merkúrral. Plútó kvadrátban a Szaturnusszal. Plútó szextilben a Hold–Vénusz–Mars együttállással. Ha megnézzük, akkor a Nap és a Neptunusz maradt ki egyedül, tehát ez IGEN JELENTŐS időszak lesz életünkben. (márcsak a Mars  kvinkunksz Jupiter-Uránusz miatt is)

Azért lesz jelentős, mert az égen a legtöbb égitest, amely az Embert szimbolizálja, erős kapcsolatban lesz, amely fokozott átalakulásokat jelenít meg! A sokat emlegetett „kis halál”, az „én” halála ez az időszak – és ide sokszor a fájdalmakon és a szenvedéseken vezet az út, hiszen ezek a negatívnak tartott erők azok, amelyek segítenek az áttörésben.

Éppen ezért, tényleg fokozottan szeretném mindenki figyelmébe idézni, hogy amikor életében úgynevezett problémák adódnak, akkor az ellenállás az, amellyel nem fog tudni előrébb haladni – csakis a teljes és totális megadással, elfogadással.

Ez a Megadás nem jelent semmiféle vereséget vagy beletörődést, feladást, hanem a világ legcsodálatosabb adományát adja: el tudjuk fogadni az adott helyzetet, nem fűzünk hozzá jelzőket, nem értékeljük, címkézzük fel, nem rakunk bele fájdalmat és szenvedést, nem várjuk a jövőt, hogy egyszer majd jobb lesz… így kerülünk a Jelenbe, ahol nincsenek problémák.

A teljes és totális elfogadás által a helyzet átértékelődik, és amikor cselekszünk, akkor nem a nem-elfogadásból indulunk ki, hanem Önmagunkból, teljes valónkból – a különbség ég és föld!

Éppen ezért mostanában minden helyzetben próbáljuk meg felismerni, hogy mi az, amit nem tudunk elfogadni az adott helyzetből – mert az égre is az van írva, hogy az ellenállásunkat, önmagunkat hagyni kell meghalni – szinte mindenünket hagyni kell meghalni!

Ebből a halálból, a megadásból már csak a tiszta Tejút-erők áramlanak be az életünkbe, azaz a Fény és a Jelenlét. Ne feledjük: nem történhet semmi baj, hiszen a Plútó a Tejúton van!

- – - – - -

És végül, nézzünk egy kicsit alaposabban a csillagok közé, mert nagyon sok rejtett dolog bukkanhat elő a kutakodásunk során. Szeptember 11-e környékén fog a Jupiter is és az Uránusz is együtt állni a halak jegy 29 fokánál. Ekkor tájt (illetve mostanában) vannak szextil kapcsolatban a Plejádokkal, kvadrátban az Orion legfényesebb csillagával a Betelgeuse-val, kvinkunkszban a Regulus-szal, szemben a Markeb-bal, trigonban a Bungula-val. Akik ismerik e csillagok jelentését, azok nagyjából képet kaphatnak arról, hogy milyen, valójában sorsfordító időket élünk. Nézzük akkor sorra, hogy mit jelentenek ezek.

- – -

Plejádok

Azt gondolom, hogy a Plejádokat nem kell bemutatnom az olvasóknak, hiszen tudjuk, hogy a mi Napunk és a Plejádok 7 csillaga kapcsolatban áll egymással, egy rendszert alkotnak, s a Plejádok felől érkezik a foton-öv, amelybe a Föld lassan teljesen belép. Ide tartunk vissza, innen érkeznek hozzánk különböző tanítások, és még sorolhatnám.

A lényeg, hogy a Jupiter-Uránusz kapcsolat pontosan jól mutatja, hogy ezekben az időkben, amikor úgy érezzük, hogy minden összedől alattunk, és minden átalakul, pont ekkor érkezik hatalmas segítség és támogatás a Plejádokból. Ezért ne féljünk beengedni ezeket az üzeneteket, hiszen az Uránusz magas oktávú szellemi impulzusaival jól tudjuk ezeket fogni, és ezáltal tudunk új Rendet és Törvényeket kialakítani életünkben, amelyben már a Fény és a Szeretet lakozik!

Nimród (Orion) – Betelgeuse

Az Orion legfényesebb csillaga, a Betelgeuse pedig az Isteni Rend és Törvények kinyilatkoztatásának helye, Nimród válla, ahogy megtartja a Tejutat. Ezzel szimbolizálja számunkra, hogy bizony fel kell tudnunk vállalni önmagunkat, az Isteni eredetünket, az Forrás törvényeit, a Fényt! Ezt működtetnünk kell, felvenni a Fényt a kezünkbe, és kiállni önmagunk elé, és megmutatni magunknak, hogy bizony mi Istentől valóak vagyunk, működtetjük a Tejút erőket, és ne engedjük, hogy kihasználjanak bennünket. Szolgálunk, segítünk, Fényt viszünk – de saját tudatosságunk fényénél fogva. S ami a legfontosabb: BELEILELSZKEDVE AZ UNIVERZUM RENDJÉBE!

- – -

A többi csillag kifejtését pár napon belül (holnap?) folytatom, későre jár nálam, lassan éjfél… s miközben ezeket a sorokat írom, a Hold lassan elhalad a Jászol csillaghalmaz előtt, ezzel is mutatva a Fény születését a Jászolban, amelyre most remélem sikerült ráhangolódnom Nektek…

Tags: , , , , , , ,

62 válasz: “Kis halál”

  1. Ritus szerint:

    “el tudjuk fogadni az adott helyzetet, nem fűzünk hozzá jelzőket, nem értékeljük, címkézzük fel, nem rakunk bele fájdalmat és szenvedést, nem várjuk a jövőt, hogy egyszer majd jobb lesz… így kerülünk a Jelenbe, ahol nincsenek problémák.”

    Köszönöm Balázs a fenti sorokat, éppen ezt gyakorlom a “hintapalintán” és a “repülőzésben” :) amit az előző alkalommal emlegettem és sokkal könnyebben vagyok :) mint régebben, ha ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetben voltam.
    R.

  2. Győrffi Enikő szerint:

    Szia Balázs,
    Szia Minden Kedves Olvasónak,

    Úgy érzem, hogy a szeptember-október elhozza nekünk a szerelem terén a nagy egymásra találás ünnepét.
    Azt az időszakot, amikor megleljük azt, akit oly régóta vártunk már.
    Kinek ha a közelében vagyunk, nem számít az idő, a tér, mert csak úgy létezünk, s vele valóban egyek vagyunk.
    Kinyílik a szív, és áramlik a szeretet.
    Nincsenek kérdések, mert minden természetes és egyértelmű.
    Ő bennünk él, és mi ugyan úgy benne vagyunk.

    Nektek van ilyen érzésetek?

    Engie

  3. Erika szerint:

    Enikő!

    Ott a pont, én is ezt érzem. :) Remélem a próféta szól belőled! :)

  4. Évy szerint:

    Balázs! köszönöm a megerősítést! és a többieknek is!
    Sejtszinten, körülbelül 2hónapja érzem, a szeptemberi változások erejét…
    Azt hiszem szavakba sem lehet önteni, h mekkora dopping ez a szeptember…:)

  5. Évy szerint:

    S ami még lemaradt…h minden ami történik olyan természetes,mint amilyen még soha nem volt semmi

  6. Princess szerint:

    Engie!
    Szintén csak azt tudom mondani, hogy legyen így.
    És én most nem tudom eldönteni, hogy ez csak remény bennem vagy megérzés, hogy tényleg találkozok szerelmemmel, de mindenesetre érdekes, hogy októbert írtál, mert elvileg akkor jön el a mi időnk. ;)
    Már mind a ketten nagyon várjuk! :D Legalábbis én igen!
    Addig meg marad a várakozás, illetve most a helyzet elfogadása és reménykedés, hogy ezúttal tényleg így lesz!
    Legyen szép napotok!

  7. Győrffi Enikő szerint:

    Balázs,

    Már alig és kíváncsian várom, hogy még mit fogsz írni nekünk a többi csillagállásról.

    Ezt a mostanit is köszönjük.

    Engie

  8. Angel szerint:

    Istenem! Írjon valaki valami okosat! Fél éve várok….külföldről…Rá. De nem biztos….félek,hogy….na ez a baj…tudjátok, a szokásos női:” mi van, ha nem felelek meg”…ez egy újrakezdés lenne…és most esetleg …ezért vártam fél évet…és már sokat előtte. Rengeteg türelmet, hitet adott ez a fél év. Önmagam erejét tapasztaltam meg…az elfogadást…de már úgy érzem, annyira elfáradtam!!!De annyira!! Most sírni kellene, de miért is? Nem tudom. De születik bennem valaki, aki valaha 3 évesen voltam…7 éve váltam el, és egy éve a lánykori nevem is visszavettem…mégis. Nagyon nehéz…

  9. Kinga szerint:

    Kedves Balázs!
    Rendszeresen olvasom csillagüzeneteidet. Lenyűgöz.
    Sokat jelentenek nekem, tanulok belőlük.
    Köszönöm.
    Kinga

  10. Ildikó szerint:

    Na, én meg amennyire várok is ŐRÁ, legalább annyira meg is haltam kicsit, és nem várom. Úgy 3 napja folyamtosan olyan érzésem van hogy kiégtem, kiüresedtem, nincs erőm,…csak vagyok…de ezt olyan jó engedni is. És ezt most nem csak a szerelemre értem, hanem úgy általában az eddigi érdeklődéseim témáira. Olyan mintha nem érdekelne semmi, ami eddgi igen, pedig én aztán….igazán nem ilyen vagyok. Átfordulok valami másba, vagy másfelé, de még fogalmam sincs mifelé. Feszítő, és bénító érzések egyszerre. Az agyam megállt, vagy leállt, olyan mintha a kerekek most más áttételre, vagy talán inkább másik irányra akarnának váltani, és ehhez előbb a pörgést szépen le kell állítani, majd az új irányba állítva ismét lassan beindítani.
    Nem tudom ezt jobban megfogalmazni. Ahol most vagyok, az a nagy semmi állapota, ahol mintha nem is lennék, csak üresség van, megfűszerezve ezt egy különös várakozzással, ami érzem valami egészen újat hoz ebbe az ürességbe, és olyasmivel fogja feltölteni, ami eddig nem volt.
    Ezek csak érzések…majd később kiderül mifelé mentem, most leálltam, mint a lemerült elem.

  11. Ilona szerint:

    Szia Balázs köszönöm a megerősitést,s nagyon várom a következő irásodat.Az elmult hat hónap annyi szörnyüséget hozott az életembe többet mint az elmult tiz év.Várok vártam türelmesen,hol türelmetlenül nem mindig értettem ez miért van igy.
    Lelkileg már nagyon várom a változást.Nem csodát valami ujat felemelőts teszek érte hogy a holnap jobb és szebb legyen.
    Természetesen nem csak magam miatt hanem a gyermekeimért is.
    Most azon szurkolok hogy a lányomnak kis babája szülessen annyira szeretné,már 31 éves lesz eddig az egyetemi tanulmányai miatt nem válalta de mostmár igy volna teljes az életük.

  12. Yvett szerint:

    Kedves Angel!

    Nem is tudod,hogy már a nehezén túl vagy.:-)
    Igen,síni kellene,mert egyfajta megszabadulás jön,újrakezdés,ahogyan Te is írtad.
    Fel a fejjel,a gödörből már csak felfelé vezet az út.

    Kedves Balázs!
    Annyira nagyon örülök a bejegyzéseidnek,engem is lenyűgöz.
    Főleg azért,mert más szemszögből közelíted meg a dolgokat és ez a nézőpont nekem nagyon tetszik.
    Köszönöm

    Szép napot minden idelátogató olvasónak!

  13. Angel szerint:

    Köszönöm,Yvett. Köszönöm, Balázs.
    Jó, hogy itt lehetünk…

  14. Jeannecora szerint:

    Kedves Balázs!
    Jó lehet, hogy ennyien jól érzik magukat a lapjaidon.Valóban sokat segít egyes szituációk miértjénak megértésében.Sok sikert kívánok a továbbiakban is, figyelemmel kísérem az írásaidat.
    Köszönet a tanulásért, a fejlődés elősegítéséért, és azért, hogy segítségeddel könnyebben értem meg a magam és a mások reakcióit, cselkedeteit.Így sokkal könnyebb élni közöttük.Csak megértőnek kell lenni, és tudni, hogy mi miért történik, történhet…

  15. EDITH MATHE szerint:

    Nagyon jo tudni,hogy most egy uj korszak fele haladunk,a feny fele….ez mindenkinek jo…
    ‘ A BOLDOGSAGOT NEM LEHET AJANDEKBAN KAPNI;
    EGYETLEN TITKA; ADNI,MINDIG CSAK ADNI,JO SZOT,BATORITAST,MOSOLYR,HITET ES SOK-SOK ONZETLEN TISZTA SZERETET’

  16. angyal_56@freemail.hu szerint:

    Új szerelem az életemben :))) a bolygók és az angyalok segítségével :))) nagyon fincsi :)))

  17. Judit szerint:

    Kedves Balazs !

    Lassan egy hete irtam, hogy nem kapok ertesitest a hozzaszolasokrol. Utananeztem es valaki kikapcsolta az en uzeneteimet, igy egyetlen egy uzenet sem jut el hozzam, csakis amit te kuldesz !

    MIERT ? MI TORTENT ???????????????????

    Koszonom a valaszod es az eretekes hozzaszolasokat es irasokat.

    Judit FL

  18. Ági szerint:

    Kedves Balázs:)

    Biztos így akartad írni vagy az éjféli óra tréfált meg:

    Ezt működtetnünk kell, felvenni a Fényt a kezünkbe, és kiállni önmagunk elé, és megmutatni magunknak, hogy bizony mi Istentől valóak vagyunk, működtetjük a Tejút erőket, és ..

    ..engedjük, hogy kihasználjanak bennünket.

    A szavak teremtő ereje miá’, inkább:

    NEM engedjük, hogy kihasználjanak bennünket.

    (???)

    Baráti szeretettel:)

  19. Kerion szerint:

    A körülmények tökéletes elfogadása, a “minden úgy jó, ahogy van” hitvallása a felemelkedés folyamatának nagyon fontos, ha nem a legfontosabb állomása. Ezután feloldódnak a görcsök, az erőlködések, ekkor már nem az van, hogy ember tervez és Isten végez. Hanem Isten tervez, és az ember halad az Isten által számára megtervezett Úton.
    A FiasTyúk /Plejádok/ legfontosabb, legnagyobb csillagainak száma 7, ugyanúgy, mint a Nagy-Göncöl és a Kis-Göncöl csillagainak száma, ami szintén 7-7. Ugynígy a Mintaka /Delta Orionis/ “lakott” bolygóinak száma is 7, de a Föld is a 7. bolygó a NapRendszerben. A magyarokkal kapcsolatos “dolgokat” mindenütt az Isteni Teremtés 7-es szám jelzi.
    A Nimród egy “kreált” név, nincs köze Orionhoz, bár rátestálták. Krisztus előtt 950 körül a Genezisben /az Ótestamentum I.könyve/van előszőr említve, mint a zsidók ellenségeinek vezére. Anno az uralkodó népről/magyarok ősei/ kellett egy negatív képet kreálni, a lejáratásukra. Hogy Kézai SIMON említi, az nem mérvadó. A Nimród névvel illetett valaki a Teremtőnek nem tetsző cselekedeteket hajtott végre, egy emberi alkatú Földön kívüli óriás volt, így is ábrázolták. Ennélfogva eleve nem lehetett a magyarok őse, nem lehettek normál testalkatú gyermekei/Hunor és Magor ikrek/stb, stb. Egyetlen magyar népmese, monda nem említi.

  20. Évy szerint:

    Angel! Akkor lesz könnyebb mindez, ha már tudod szeretni magad!
    Mindaddig ragaszkodni fogsz a múlthoz! Ami már csak a múlt, az nem egyenlő Veled!
    Nem akartam túl nyers lenni,de ez az egyetlen út a tiszta tudatosság és boldogság felé, ha Szereted Magad!és megtanulsz Nem Ragaszkodni!

  21. andris szerint:

    Kérlek imádkozzatok. Új állás, teljes váltás van kilátásban, teljesen, tökéletesen ellentétes eddigi szakmai pályámmal. Kilátásban van a lakáshitel, most van a legizgalmasabb rész, hogy minden összejöjjön. És ott van Ő, akit annyira szeretek, és már nem vagyunk együtt…Nélküle az egész mit sem ér, megteszem, megcsinálom, de az egészből Ő a legfontosabb. Drukkoljatok, hogy minden téren megtörténjen a sikeres változás. És ahogy valamelyikőtök tanácsolta, táncolni is megyek. Aki pedig az exét szeretné visszaszerezni, ajánlok egy könyvet, amit nagyon hasznosnak tartok, és én alkalmazni fogom. Pszichológia! Zseniális az író.
    http://visszahoditas.nfshost.com/

  22. ti-mi szerint:

    MOST CSUKD BE A SZEMED ÉS HALLGASD AZ ÜZENETET AMI BENTRŐL JÖN…CSAK EGY PERCIG:-)

  23. ti-mi szerint:

    …ÉS SZÓLJ…HOZZÁ…:-)

  24. Zsike szerint:

    Szó szerint ez történik velem! Tegnap is ma is elengedtem egy-egy dolgot, ami nagy fájdalommal jár ! (félek, hogy nem bírom ki)
    És most olvasom az írást … , remélem segít a tudatosság !!!

  25. Szerbusz Balázs! Régóta olvasom üzeneteidet modhatom le nyűgöznek. Köszönöm a megerösítést. Mindenkinek szép napot kívánok Piroska

  26. Szia Balázs! Köszönöm az üzeneteid modhatnám le nyűgöznek. Köszönöm a megerösítést, mindenkinek szép napot kívánok Piroska

  27. Pamika szerint:

    Sziasztok!

    Gyakran olvasom az oldalt, és ez az írás a következő mondatot juttatja eszembe Szent Teréz imájából:
    “Bízz az Istenben annyira, hogy tudd, pontosan ott vagy, ahol lenned kell.”
    Ölelés!

  28. Kedves Ági!
    Igen, köszönöm! :)

    Balázs

  29. andris szerint:

    Félek

    Félek,
    mert élek
    bennem
    egy magányos
    lélek

    Félek,
    nem fogják kezem
    lelkem egyedül,
    s ezért nem repül.

    Félek,
    mert nem vagy itt,
    a jövő kétes,
    mára csak az imák
    maradtak

    hiányzol, Édes.

  30. Beus szerint:

    Ez gyönyörű, Andris.
    Szívből szurkolok Neked.
    Mindenkinek szép napot kívánok!

    Üdv: Bea

  31. andris szerint:

    köszönöm.

  32. Ritus szerint:

    Andirs szép a versed, de ne félj a fél-elem nem jó.
    Fogják a kezed fenntről szerintem azért is tudsz így írni :)
    R.

  33. Főnix3 szerint:

    Kedves Balázs!

    Bizony fel kell vállalni, merjük felvállalni Isteni eredetünket. És ne engedjük, hogy kihasználjanak minket. Ehhez kaptunk Istentől sok erőt és bölcsességet, de ezáltal több felelősséget. Fogjunk hát össze hittel, szeretettel, vegyük kezünkbe a fényt és építsük fel a szebb jövőnket.
    Köszönjük írásaidat, nagyszerűek, és mindig a legjobb pillanatban jönnek.
    A hozzászólásokat pedig, ne szüntesd meg, mert nézd, egyre többen vagyunk azok akiknek egy rugóra jár az agyunk és a szívünk, és ez kell az összefogáshoz, egymás és a magunk okulásához.
    Nagy ölelés mindenkinek.
    Szeretettel, a Főnix

  34. Főnix3 szerint:

    Andris!
    Te pedig nyugodj meg.Hidd el, így van jól minden ahogy van. Mert minden egy pontos Isteni időzítés szerint történik. Drukkolunk neked, de, ha a sors NEM akarja, hogy valaki melletted legyen, az úgy sem lesz ott. Bármit tehetsz, akkor sem. (Tapasztalat).
    Menj vissza táncolni. Az jó lesz. A többit az Égiek majd elintézik.
    És legyen nyitott a szíved minden újdonságra. Hidd el, a jónál is van jobb.
    Ja, és megborotválkoztál már?

  35. andris szerint:

    Igen, meg. Az új munka miatt muszáj volt. :S
    Szabad akaratot kaptunk, nem a sors dönt, benne van Tettamanti Gábor könyvében is. Ha mindenki csak a Sors-ra vár, akkor ide-oda hánykolódik, és örök életében elégedetlen lesz!

  36. Myra szerint:

    Kedves mindenki !
    Szeretném veletek megosztani az örömömet !
    Megfordult velem a “szerencskerék” !
    Az eddigi egész életemben jelenlévő tanulási folyamatokat
    megéltem /megértettem, megszenvedtem, elfogadtam és szerettem/.
    Most megtörtént a csoda. Kinyíltak a kapuk. Szinte tálcán kínálják fel nekem a rengeteg ajándékot ami az enyém és amiért keményen megdolgoztam. Higgyétek el megérte !
    Köszönöm szépen a segítő információkat Balázstól és kívánom
    mindenkinek azt a felemelő érzést amit lelkemben érzek.
    Megérkeztem.
    Soha ne adjátok fel ! Legyetek MAGatok ! Ölellek titeket !

  37. andris szerint:

    Hagyjuk már ezt a Sors mizériát!!

    Idézek Tettamanti könyvéből:

    “Keresse azt, amitől vonzó lesz a másik számára, és nem lesz többet baj a kapcsolatában! Azzal nem megy semmire, ha a sorsban és a véletlenben hisz. Amikor egy kapcsolat végetért, sokan úgy gondolják, azért ért véget, mert a két ember nem illik össze. Ettől már csak egy lépés a mindent a “Sors”-ra kenni, és a sorstól várni, hogy a másik visszajöjjön. Valahogy így: “Ha a sors akarta, hogy együtt legyünk, magától is vissza fog jönni!”. Pedig a kapcsolat jövője hosszútávon nem attól függ, hogy Ön miben hisz, hanem hogy hogyan viselkedik! A helyes viselkedés tanulható és nem a személyiségtől függ. A személyt, akivel Ön együtt van, sem a sors jelöli ki, hanem az Ön döntése.
    Ez a fajta hit katasztrófális következményekkel járhat az Ön életére nézve. Sajnos sok regény és film így állítja be a dolgot. Ha Ön is így gondolkodik gyorsan szokjon le róla! Ezzel a fajta passzivitással hátrányba kerül, nemcsak a párkapcsolatok, hanem az élet minden területén. Ha nem ébred öntudatra, és nem veszi kézbe az életét, ne panaszkodjon, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan szeretné! Elsőre szokatlannak tűnhet, hogy vállaljuk saját életünkért a felelősséget, és helyette inkább a sorsban vagy a végzetszerűségben hiszünk. De ha egyszer elkezdünk felelősen gondolkodni, a problémák megoldására számos, eddig nem is sejtett megoldás fog kínálkozni. Ha mindenért a sortos teszi felelőssé, és így kizárja magát az élete fölötti rendelkezésből, tnéyleg a sors fog dönteni. Ahogy az előzőekben is láttuk, kapcsolatát nem a sors tette tönkre, hanem azok a hibák, amiket részben Ön követett el. Ha sikerült megbarátkozni ezzel a gondolattal, az új tudással felvértezve, bátran nekivághat volt kedvese visszahódításához. A tapasztalat azt mutatja, hogy sok embernek először arra kell rájönnie, hogy nem mindenért a “gonosz világ” a felelős, hanem ők maguk szerencséjének kovácsai. Miután erre rájöttek hirtelen eddig nem ismert erők törnek bennük felszínre, újult erővel állnak neki életük rendbetételéhez, és pozitív változásokon mennek keresztül. Miután sikeresen elsajátította ezt az életfelfogást, sok ember egyszerűen ellenállhatatlannak fogja Önt találni. HA végre felébred, és kézbe veszi életét, meg fogja kapni, amit igazán akar. Ha tehát szereti volt kedvesét, és hisz abban, hogy közös jövőjük csak szép lehet, ne a sorsban higgyen, hanem tegyen érte! MOST!

  38. Ildikó szerint:

    DRága Andris!
    Elóször is: mindig kettőn áll a vásár. Mármint a párkapcsolatokban. De úgy általában véve is nekem az a gondolat is nagyon egyoldalú, hogy minden tőlünk függ, meg az is, hogy minden a sorstól. Igazából vannak helyzetek, amik meg vannak írva ÉLetünk KÖnyvében, ezek a tanulandó feladatot írják elő számunkra. De ha nem tanulunk, újra és újra megkapjuk a leckét. Tehát eldönthetjük, hogy mennyire vagyunk hajlandóak tanulni a helyzetkből, és ebben valóban csakis önmagunkra számíthatunk. De nehogy az legyen a nóta vége, hogy olyasmit eröltetünk, ami nem megy. Én ezért azt mondom, jobb az éberség. Éberen figyelem mit kínálnak az Égiek, milyen helyzetekbe hoznak mi ebből a tanulnivalóm, van-e vele dolgom. És figyelem azt is, hogy miben hátráltatnak, mitől térítenek el. Éber figyelem, és a belső hangra való hallgatás a legjobb amit ember tehet, bármiylen szituációban is találja magát. Sem a görcsös ragaszkodás, sem a másokra mutogatás nem vezet célra. LÉgy állandó készültségben arra, hogy irányt változtass, attól függően, hogy merre terelgetnek Odafent. Hallgass mindig a szívedre!!!!
    Ha most a munkára kell figyelned, de ehhez a háttérben olyan nagyon jól esik a Kedvesedre is gondolni, akkor ez a legjobb ami most történhet, mert előrevisz, céljaid vannak, tehát élsz!!! Nincs mitől félned, szerintem jó kezekben vagy.

  39. Kata szerint:

    Tudod, Andris, ilyenkor mindig azt olvassa és érti az ember, amit érteni AKAR. Te most azt akarod hallani, hogy erőltesd az exedet, ezért olyan írásokra figyelsz fel, amik ebben erősítenek Téged. Ez oké, neked most ez kell még.
    Adja az ég, hogy az legyen, amit szeretnél, de azért légyszi ne törj pálcát egyik hitrendszer felett sem, mert az neked most éppen nem “fekszik”…
    Azt kívánom, hogy így vagy úgy, de legyél nagyon boldog.:)

  40. Főnix3 szerint:

    Hát Andris, meg lehet próbálni. Te harcod, Te vívd meg.
    Én mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy mire jutsz. Mindenképpen sok sikert hozzá.
    De soha ne feledd,ez nem egy olyan cél mint egy karrier, v.egyetem. Ő egy lány, egy érző ember, akinek szintén akarata van.
    Nem lehet, hogy túl erőszakos vagy és ez elől menekül?

  41. Beus szerint:

    Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.”

    (Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)

  42. andris szerint:

    Nem, nem vagyok az. Soha nem is voltam….aki ismer, tudja milyen vagyok.

  43. Ildikó szerint:

    Egy kicsit megint elkésik a hozzászólásom, Andris majd lapozz vissza is. Minden jót Neked! :)

  44. Főnix3 szerint:

    Andris, ne hidd, hogy ezen az oldalon, mind ájtatós manók vannak, sőt, csak jó emberek, megértőek és sokat tapasztaltak.
    Te egy értékes, ember vagy,aki nagyon sokoldalú.
    Ez most, egy beszűkült tudatállapot nálad, ami egyetlen dologra van kihegyezve.

    “A nők nem szeretik a bólogató kiskutyát, sem az ordítozó majmot,hanem azt szeretik, ha csöndben sétál mellettük az oroszlán”

  45. Környei Judit szerint:

    Köszönöm az üzeneteket nagyon jó számomra ez a gondolkodás ez a szemlélet.Mindenki parázik ezektől a bolygóállásoktól,pedig én is ugy hiszem hogy a javunkat és az emelkedésünket szolgálja .Judit

  46. Anisha szerint:

    Andris, kérlek ne feledkezz meg arról, hogy nem csak neked van szabad akaratod. Hanem, neki is. És ha úgy érzed, akkor tegyél meg mindent amit lehet, hogy a kedvesed érezze a szeretetedet. De ne feledd, ŐT szereted. Nem a saját egódat. És a valódi szeretet nem köt meg, hanem ha kell, elenged. Ha neki az a jó, akkor el tud engedni, mert ha szeretem, akkor azt akarom, hogy NEKI jó legyen. Érezze a szeretetedet. Ennyi. Majd ő dönt. Szabad akaratából.

  47. andris szerint:

    Kedves Anisha, Ildikó, Főnix3 és Többiek.

    Úgy érzem, 3 és fél év alatt Neki csak adni tudtam, nem vártam sosem cserébe semmit, de mindig kaptam valamit: Őt. És nekem ez elég volt. Úgy éreztem neki is…most valami viszont változott, tudom is, hogy micsoda, de azon neki kell elgondolkodnia, változtatnia, azon én segíteni nem tudok. Ha neki ez így jó, akkor így legyen, akkor majd lélekben meghalok minden nap egy kicsit egész hátralévő életemben, de őszintén mondom, nem baj, nem ez számít. Mindenkinek úgy látszik “kell” cipelnie valamit a hátán. Hát én ezt fogom, ha ezt “kérik”…
    Ennyi a sztori, és nem több. Én csak szeretni tudom őt, mást nem. A szívem dobban még, csak most jobban fáj picit minden egyes ütésnél…de eddig is, és a továbbiakban is érte dobog. Nem tehetek róla, így érzem, fejben és szívben egyaránt.

    Csakis akkor szeretünk igazán, ha ok nélkül szeretünk. (Anatole France).

  48. Nikoletta szerint:

    Főnix3 :
    Igy van, szivemből szóltál!
    —–
    Én ugy érzem, a kristályok most nagyon sokat segitenek, nem bekattani, pozitivan állni és elengedni, gyógyulni.

    Nikoletta

  49. Ildikó szerint:

    Egy tündér vagy Andris, tudsz szeretni, és el is tudsz engedni. Így jó, ahogyan csinálod! És hajrá a munkában előre, meg lakásvásárlás….csupa jó dolog történik veled, hidd el!!! Minden a javadra fog válni!

  50. Gál Zsuzsa szerint:

    Gál Zsuzsa:
    Boldog vagyok, hogy ráleltem erre a honlapra. Sámánnőként csoportterápiás foglalkozásaim irányítói, témavezetői a csillagok.
    Köszönöm!
    Zsuzsa

  51. andris szerint:

    Csak szeretni

    Más nem tudok
    csak szeretni

    Őt gyűlölni
    utálni
    vádolni
    okolni
    nem fogom

    Ha kell tegyen bármit:
    Bántson
    Fájjon
    Szúrjon
    Bökjön

    De én
    mást akkor sem tudok
    Csak szeretni:
    Őt…

  52. andris szerint:

    Már nincs semmi

    Már nincs semmim
    Senkim

    Már lehet bármi
    Nem várok
    Semmit
    és
    Senkit

    Vagyok egymagam
    szürkeségében
    csendjében
    lelkem mélyén
    elrejtett
    fényében

    Már nincs semmi

    Üres minden

  53. Zoli szerint:

    Figyelj Bandi, szerintem nem ez a legmegfelelőbb fórum, hogy a nyavajgásaidat olvassuk.
    Menj olyan helyre ahol verseket írnak és párkapcsolati tanácsadás zajlik…

    Mert az elején még értelmes volt, de ez már kabaré.
    Nem is értem Balázs miért engedi…

    Zoli

  54. Ági szerint:

    Együttérzés Kedves Zoli…

  55. Anisha szerint:

    Andris, azt hiszem már értelek. Nagyon örülök neki, hogy tudsz elengedni. És megértem, hogy most fáj. Sőt, én nem mondom, hogy fojtsd el a fájdalmad. Hanem épp ellenkezőleg….éld azt meg. De ne vegetálj…ne add át magad a szenvedésnek, hanem figyeld meg magad, az érzéseidet. Éld meg teljesen, de tudatosan. És én megköszönöm, ha közben megosztod velünk a verseidet.

  56. Kata szerint:

    Hát gyerekek, RETTENTŐEN kapom az ívet minden fronton… még ki sem lábalok az egyikből, már jön is másik…
    Most JÓL elolvastam mégegyszer, amit Balázs írt.
    Próbálok okos lenni, nem úszni az árral szemben, és csak imádkozni tudok, hogy minden jó legyen megint, ami már pislákolóban volt a nyáron (ó, azok a boldog táboros percek, emlékeztek, aki ott volt?…:)). Keményen küzdök a tökéletesség látszatáért, de már most, ahogy leírom is elég fájdalmasan hangzik…csodálkozom, hogy nem megy…futnék világgá, hogy valaki mondja meg, hogy mi történt hirtelen…
    én akartam elengedni mindent, ami nem valódi és kimondani mindent, ami igaz, most meg nem tetszik, hogy el akarnak hagyni az idejétmúlt dolgok és fáj az igazság, ami kiesik a számon?:))
    bocs, az agymenésért, de olyan jó kiírni magamból a kételyeimet.:)

  57. andris szerint:

    Kedves Anisha!

    Nem írok többet, másokat zavar, és megértem.

  58. Főnix3 szerint:

    Lehet, hogy mégis jó irányba változunk? Elindult már valami?
    Ani köszönjük. Nagyon jó videó.

  59. Mónika szerint:

    Rám most leginkább az agyhalál a jellemző.

  60. joganna szerint:

    Nagyon sok szeretet, odaadás, törődés és segítő szándék van ezen a honlapon. Bár egyáltalán nem értek a csillagok állásaihoz, a hatásaikat nap mint nap magamon érzem. Köszönöm, hogy megérthetem meddig vagyok én, és hol kezdődik el saját MAGam.
    Isten tartson meg jó egészségben és szeretetben a családoddal, barátaiddal és minden kedves ismerősöddel együtt!
    Szeretettel: Anna

  61. Éva szerint:

    Üdv!
    Hű! Nagyon tüntetik el az embereket akik eddig szinte évtizedes nagyságrendben voltak mellettem. És ez az év , ez abszolúte megtisztulás…mi marad a végén? Lehet semmi? És akkor kezdődök Én?Érdeklődéssel várom a fejleményeket.Megadással, hálával és szeretettel a szívemben.Teljesösszeomlás.Utána már csak jobb jöhet.Vagy lehet ennél még rosszabb?Lehet, hogy lehet.Ahogy mondtad és akkor még nem tudtam idén márciusban munkahely 4 év után otthagyva.Érdemleges azóta se. Talán október v. november tudatalattimban bíztat.És lehet költözni is kell. Mindent hátrahagyva. 10 évet…nem sajnálom.Ez olyan érzés, mint amikor a szülő kihal mellőled és magadra maradsz. Meg kell állni a saját lábunkon.És ez nagyon nehéz. Nincs akivel megbeszéld, saját belső hangodra támaszkodva, jelekre figyelve várni a megfelelő pillanatra.Köszönöm hogy kiírhattam magamból…

Szólj hozzá: