Csillagüzenetek

Lásd meg a Változást

2010. aug. 24

Szeretném összefoglalni néhány gondolat erejéig a nyáron történteket, de leginkább összefoglalásra buzdítanék mindenkit. Mivel ezek a sokat emlegetett fényszögek nem mindig a rózsaszín dolgokat jelenítik meg az emberben, ezért könnyen lehet az, hogy az elvárásaink tükrében lemaradunk a Lényegről, a tanulnivalóról. Pontosan az elvárások azok, amelyekkel mindig agyon tudjuk csapni a Valóság csodálatos ízét, a Lényegét. Mert a ?nagy? dolgok legtöbbször apróságok képében érkeznek el hozzánk.

A mai civilizáció által pedig annyira túl vagyunk már terhelve információval, annyira belénk lettek égetve a ?csodák? a filmek és a média által, hogy észre sem vesszük a valódi csodát. Paul Coelho mondata cseng mindig ilyenkor a fülemben: ?A Rendkívüli az Átlagemberek útján rejtezik?. És ez a rendkívüli tényleg ott van mindenben. A minden alatt pedig tényleg mindent értek ? a legapróbb légyzümmögéstől kezdve a felhők rajzolatáig, mindent. Sok szkeptikus mondja erre, hogy bolondság mindenben jelet látni ? mert tényleg bele lehet őrülni. De aki együtt él Önmagával, az tényleg felfedezi önmagát az őt körülölelő dolgokban ? és nem kerít nagy feneket annak, hogy az elsuhanó autó formájában találkozott Jézussal. Vagy akármivel.

Az elvárásokon túl ott rejlik a Lényeg. S arra buzdítanék mindenkit, hogy itt visszanézve, nézzük át mi mindenen, milyen folyamatokon mentünk keresztül ? és így, a távlatokból észre kell vennünk a változást. Nem lettél milliomos, nem szólított le a herceg/hercegnő fehér lován, nem oldódtak meg a problémáid ? mégis, valami megváltozott, valami a mélyben, valami fontos és lényeges. Ezt érdemes megkeresni.

Merthogy a Plútó a minőségi változás szimbóluma, az átalakulásé és a végleteké, tehát a nyári folyamatok a Plútóval kapcsolatban mindenképpen valamilyen változást jelöltek életünkben. S ezt a ?valamilyen változást? az elvárások szemüvegén keresztül nem fogjuk megltni.

A Plútó más szinten a halál szimbóluma is ? tehát ez hozta el nyáron számunkra,  – kvadrátban a Szaturnusszal – hogy a nem túl minőségi dolgaink tekintetében átalakítást hajtottunk végre. Ezért mindenkit arra tudok buzdítani, hogy találjuk meg ezt az átalakulást ? mint írtam, láthatatlan, belső dologról van szó, egyfajta ?hozzáállás? – módosulásról, ahogyan az életet szemléljük. Ez az a belső Mag, a belső mágnesünk, iránytűnk, amin állítva mindig arra megyünk, amerre szeretnénk ? és valójában csak ezen tudunk állítani?

* * *

Azért írtam a Plútóról, mert mint említettem, a hétvégén került kvadrát kapcsolatba a Szaturnusszal, még egy ideig orbisban maradnak, majd elhalványul a kapcsolatunk. Ám most csütörtökön (26 ?án) a Nap kerül (trigon) kapcsolatba a Plútóval, ezért meg tudjuk lépni azt az átalakító dolgot, meg tudjuk mutatni a látható világban is, hogy mit tudtunk átalakítani. Ezért csütörtökön érdemes figyelnünk, hogy mikor és miért nem tudunk megtenni valamit, miért nem tudunk haladni, mikor és miért kell esetleg visszafordulnunk? Ha jól figyelünk, akkor ezek a gondolatok egy apró kis megvilágosodást ? a Nap fényét ? hozhatják el, és megláthatunk valamit, ami eddig rejtve volt előttünk ? amit eddig halottnak, élettelennek, nem valódinak hittünk.

136 hozzászólás

Ildikó mondta:

Kedves Csillagmag olvasók!
Balázs oldalán egyértelműek a változások kívül is….hiszen legnagyobb örömünkre a tavasszal bezárt fórum újra kinyitotta kapuit. :))
Akkor a bezárást követően többen próbáltuk a kapcsolatot magtartani, ami a fórumon kialakult, és folytattuk a beszélgetéseket külön oldalakon. De még a bezárás előtt szerveztünk egy kirándulást Dobogókőre is…ha emlékeztek. Nagyszerű volt ez a találkozás, először láttuk egymást élőben, szerte az ország minden tájáról. Nos ez a csapat azóta is tartja a kapcsolatot és barátokká értünk össze. Most egy újabb kirándulást tervezünk szeptember 25-én Szilvásváradon. – Balázs egyetértésével teszem ezt közzé, és szeretettel hívunk mindenkit akit érdekel a személyes találkozás lehetősége is egy kellemes szombati sétára a Szalajka-Völgybe. Aki szívesen jönne, az vegye fel a kapcsolatot velünk a http://www.leleklanc.eoldal.hu weblapon, vagy csak gyertek oda a helyszínre, és szólítsuk meg egymást élőben. Bővebb információt a honalpon találtok.(Az egyszerűség kedvéért a hozzászólás fejlécében az Ildikó névre kattintva is elérhető ez az oldal.)
Gyertek minél többen, ismerjük meg egymást, szívjunk be egy jó adag oxigéndús levegőt egy igazán bőséges energiával rendelkező szépséges helyen!:))
Szeretettel:Ildikó

Néltey Krisztina mondta:

Kedves Balázs!

Mindig energiával és lelkesedéssel töltenek fel az írásaid, szívemből hálás vagyok értük.

A tudatosságról szóló anyagokat találtam egy blogon, talán ti is találtok rajta jót, linkje a bejegyzésnél a nevem alatt.

Krisztina

Neil mondta:

A konyvtar ablakbol kinezve latom a Hudson folyot, az ativelo hidat, gyonyoru…, epp munkakeresesben vagyok, lehetnek szomoru…, miert tennem, amikor annyi segito kez erkezik felem, az oromtol sirok…a felhok a nevem kezdobetuit rajzoljak az egre,hogy boldognak lassanak…a barataim kezrol kezre adnak , lakjak naluk mig megtalalom a megoldast…egy masik foldreszen elek most,amikor nem volt mit ennem a mezo viragai pompaztak es pitypangot, papsajtot, loheret, fenyomagot ettem…megtanultam nem kell analizalnom a dolgokat, tenni kell ami eppen jon,szeretni akkor is ha utalnak… sokfele emberrel talalkoztam, adtam oromet, szeretetet, megha cserebe semmit sem kaptam… talan megtanultam alljak ki magamert… vedjem meg magam, legtisztabb ero a szeretet… errol nem mondok le semmi aron, ussenek szoval, tettel, akkor sem, mert meg fogom, megfogjuk valtoztatni ezt a kizsakmanyolo vilagot… vegig gondoltam eddigi eletemet… onkentesseg … ez a jellemzoje… legalabb a valaszt megtalaltam merre kell menjek tovabb… semmim nem maradt a fiam szereteten kivul… egy taskaban elfer mindenem…
Legy boldog Ma! Orulj Ma! Szeress Ma!

Anita mondta:

Már vártam ezt az írást! :-) Balázs, hihetetlen milyen jó terápia ez a léleknek, mert tudatosan figyel magára, a körülötte zajló pillanatokra, a belső rezdülésekre, reakciókra és mindezek összegyúrt titokkén, a személyes intuíció által megvilágítva, egyfajta varázslattá válnak mindenki életében…..a változásomhoz hozzájárulnak az itt olvasottak mindenképp..köszi mindenkinek!..:-)

Pál Teca mondta:

Kedves Balázs!
Nagyon jó érzés olvasni soraidat. JÓL érzékeled az emberek lelkében lévő “magot”, amelyek kezdenek életre kelni. A hosszú évek alatt ki nem mondott érzelmeink,elvették a lélek szabadságát. Sokszor csak azért nem mondtuk meg mit gondolunk, mert a szeretteinkről volt szó és féltünk, hogy elveszíthetjük őket. Most viszont, mintha valaki a hátunk mögött állna, kimondunk olyan dolgokat is, amelyektől mindig is féltünk. Rájöttem arra, hogy néha olyan érzésem van, hogy nem is én mondtam, valaki “kierőszakolta” belőlem és most jön ám a nagy BUMM! De nem, meglepve állnak, hogy ilyet mertem mondani. A környezetem ámul-bámul és mostanában tartanak tőlem, pedig így sokkal jobban szeretem őket, hogy oda mondogattam nekik. Felszabadul az ember és nem visszavágón gondolkodik, hanem tisztábban tud szeretni. Azok, akik eddig ezt nem akarták tudomásul venni, szintén tanultak valamit.
Nagyon köszönöm a biztatásodat és igazmondásodat. SOKAT segítesz ezzel másoknak. Legyen Veled a Krisztusi Szeretet.

birgi mondta:

nagyon sokat ad ez az írás, és az előzőek is.
egy kedves ismeretlen ismerősömtől kapom mindig a linket és csak úgy árad felém (tőle is és az írásból is) a remény. nehéz dolgokon mentem keresztül az elmúlt 4 hónapban, azelőtt 9 hónapig pedig a mennyben jártam. életem legszebb időszaka volt, és a veszteség pedig súlyos teher, elgondolkodtató. de mindig tudom, h fogják a kezem. és tudom, h ahhoz, h építeni lehessen, néha a romokon kell járni. vannak dolgok, amikhez tiszta lap kell. nem elég egyszerűen csak kitakarítani… köszönöm, h elolvashattam ezt az írást.
szeretem figyelni az életet. ahogy keveri a lapokat, ahog yküldi a jeleket. és hogy mit oszt, azt alázattal próbálni fogadni… ezt tanulom most.
szép estét mindenkinek.

Búza Judit mondta:

Szia MINDENKI !
Balázs,köszönöm.. Neil ölellek, a semmi helyett minden, igen minden VAN ! Igen MA.. és belülről, semmiképp kívülről. Mi van itt ? Mindenki turbón ébredezik :)
“nem kell semmilyenné válni, már most AZ VAGY :) csak vedd észre..”
Szép estét mindenkinek.

kamilla mondta:

Kedves Mindenki!
Szeretnem megosztani az en tortenetemet:
az elmult par honapban kemeny lecket kaptam a turelem es az isteni gondviselesbe vetett feltetel nelkuli bizalom teren.
a gyumolcs beerett es megerkeztem a paradicsomba :)

Mindenkivel tortennek csodak, csak eszre kell venni. mindenki kap lehetosegeket, csak elni kell vele.

Tapasztalataim altal javaslom:
Legy bator! Bizz a joban es a gonviselesben! Minden szeretetbol fakado kiviragzik – idovel.
A turelmunk es a hitunk mindig is teszteles alatt all – ne hagyd magad elteriteni! ;)

agota mondta:

Neilnek: köszönöm az erőt:)

Ágnes mondta:

A belső átváltozás nállam is megtörtén.Ugyan azt élem át,amit 20 évesen.Egyedül!!Mindíg ezt hittem,de rá kellett eszmélnem soha nem is voltam egyedül.Ha tudod mit akarsz,határozott vagy és őszinte megtántorodnak.Miért félnek még mindíg öszinteségbe élni az emberek.Hazudnak,nem merik megmondani a véleményüket,de miért??Félnek??Vagy csak közönyösek??
Az elmúlt pár hónapba sok mindent megláthattam és sok mindenen átmentem,azt tudom nincs mitől félni!!

Anisha mondta:

Pál Teca írta:
“A környezetem ámul-bámul és mostanában tartanak tőlem, pedig így sokkal jobban szeretem őket, hogy oda mondogattam nekik. Felszabadul az ember és nem visszavágón gondolkodik, hanem tisztábban tud szeretni. ”

IGEEEEN!
Én évek óta ezen az úton járok. Soha senkinek ártani nem akartam, hazudni, már nem vagyok hajlandó. És…ha késztetésem van rá, megmondom, leírom, hogy mit, és miért gondolok az adott dologról. És tudod mit tapasztaltam? Hogy azok, akik a szívükkel látnak, az esetleges első megrökönyödés után veszik a lapot, és kéz a kézben megyünk tovább. Mert az a valódi szeretet, ha kimondjuk, KI MONDHATJUK!!! ami bennünk van. Sokszor lehet, hogy csak félre értésről van szó. De ha nem mondtuk ki…akkor a tüske ott marad bennünk. Nem lehet tisztázni a dolgokat. Pedig amíg a szavakra vagyunk utalva….addig de sok lesz még a félre értés!
Szóval bátran mondjuk ki ami bennünk van….aki valóban szeret minket, bízik bennünk…azzal csak még tisztább lesz a kapcsolatunk ez által. Aki meg megy….hát…arra meg az vonatkozik….amit Balázs 2012-ről szóló előadásában oly sokszor elmondott. NYUGI! A Plútó a Tejúton van. Ami/aki távozik, annak helyére bejön Tejút minőség.

Csillag József mondta:

Iiiigen-iiigen :-) Szárnyaljatok szabadon! Leírni nem tudom, csak érezni, s élni… Kívánom mindenkinek. Megállíthatatlan erő ez, mert SZERETET!!!
Útra való sorok Biegelbauer Páltól:
“Az “én”-nek a mindenségből kiszakadt kétségbeesettsége szűnik meg az egységben, a létezés valóságában. Ilyenkor éljük meg a valóságos létezés minden képzeletet meghaladó örömét. Ha sem előtte, sem utána, de akkor igazán vagyunk.
EGÉSZségesek.
Időbe ágyazott emberlétünk tragédiája, hogy a párkapcsolat egységszentségéből visszazuhanunk a kétségbeesettség hiányállapotába.
A válás és eggyéválás a megváltáselőttiség és a megváltás polaritása életünk.
Mérhetetlenül sok út vezet az EGÉSZséghez.
Minden út a hiánytól sebzett szív útja a Teljességhez.
Ezért minden út szent.
A Mindenségnek dobogó szíve van. Ott vagyunk a Mindenség Szívében, és ez a Szív bennünk dobog.
Az út bennünk van.
Az út úttalan.
Minden megvilágosodás mélyén annak a titoknak felismerése lappang,
-hogy nem kell nekem sehová sem menni, mert én ott vagyok mindig, ahová igyekszem
-hogy akkor érkezem meg, ha abbahagyom az utazást,
-hogy az “út”, amelyen járok, csak távolít attól, ahová igyekszem,
mert nem élem meg a jelen lévő teljességet, hanem elérendő célként tartok felé.
Az út úttalan.
Az út rádöbbenés, az út ébredés, az út a görcsös erőlködéssel felhagyó elengedettség.
Rádöbbenés arra, hogy minden elesettségünk, gyengeségünk, betegségünk az erőnkbe vetett hit tarthatatlanságára hívja fel fájdalmas kiáltással figyelmünket: engedd el magad!
Ébredés az “út” álmából a megérkezésre.

Az út a szeretet esztelensége: felszámolni minden görcsös igyekezetet, erőfeszítést, és merni gyengének lenni, elengedettnek, semminek lenni, mert akkor vagyunk MINDEN.”

Szeretettel

Győrffi Enikő mondta:

És minden út az első lépéssel kezdődik… (Ősi kínai mondás)

Emese mondta:

Kedves Balázs!

Kösz a soraid. Nekem van mit átalakítsak bőven. Valahogy mindég úgy érzem, hogy június végén van nekem az igazi Új évem a Sziriusz fényével kezdődik és mire szeptember 9 ?e eljön bezáródik. Ez egy hatalmas szomorúságot hoz a lelkembe. De ebben a periódusban tudok a legjobban a természetre figyelni ilyenkor kezdődik számomra az átalakítás korszaka minden évben ahogy tudatosan megfigyeltem eddig. De hogy miért is van ez így nem tudnám pontosan megmagyarázni.
A fiam felrakta a windows 7-et és az Solar fire astrológiai programomban hiányzott egy font file. A szabad napomat arra fordítottam hogy találjam meg e fontot. Sikerült! Nekem fogynom kellene még 10 kg . Eddig könnyű volt mert az első négy házamban nincsenek bolygók, de most a Plútó és a Nap együtt állása az ötödik házamban van. Ezek olyan nagy erővel léptek be megint az életem fokuszába. A Plutó -Hold és Vénusszal szintén egy 120 fokot zár be. A Holdam az ascc-en van. Mit tehetek a súlycsökkentés érdekébe? Születési adatom 1960 feb 3 10:33 AM Marosvásárhelyen születtem. 1997 dec 16-án du 3:30 PM érkeztem Torontoba. Húst nem fogyasztok. Milyen ötlettel tudnál hozzájárulni hogy csökkentsem a súlyom??? De bárki besegíthet az jó meglátásaival. ( Jógázom, biciglivel megyek dolgoyni az napi 10 km. Hetente 2 szer aerobic itthon- a macskáim csak furcsán néznek rám amikor ugrálok elöttük:)… eddig 6 kg-ot lenyomtam)

Szeretettel:

Emese

Horváth Éva mondta:

Nagyon csodálatosak voltak a Csillag József szavai, jó lenne már itt tartani, hogy minden pillanatban mersz gyenge és elengedett lenni, és eggyé válni valakivel a szeretetben.

Pire mondta:

Sziasztok!
Olyankor mi van, amikor az ember az elmúlt hónapokban átéli a poklok poklát, és még mindig a pokolban van? Hol marad a csoda, a változás, a sorsfordulat? Hol lett elrontva?

Ritus mondta:

“A legjobb jövő az elfelejtett múlton alapszik. Nem élhetsz jól, ha előbb nem felejted el a múlt csődjeit és fájdalmait.” (PC)
Valami ilyesmi történt velem eddig és jó érzés túlleni a nehézségeken, itt a földi menyország békés, nyugodt, szeretetteli szép és kerek :)
R.

Anisha mondta:

Emese mondta:
“. Milyen ötlettel tudnál hozzájárulni hogy csökkentsem a súlyom??? De bárki besegíthet az jó meglátásaival.”

Nem tudom, hogy jónak tartod e a meglátásomat, de én azt mondom, hogy elsősorban szeresd magad, úgy ahogy vagy. De valóban szeresd. A tested is. A görcsös akarat meggátol bármely folyamatot. Engedd meg magadnak,a testednek, hogy olyan legyen, amilyennek lennie kell. (ne mond, hogy ez a legnehezebb, mert magamtól is tudom! :) )

Pire mondta:
“…még mindig a pokolban van? Hol marad a csoda, a változás, a sorsfordulat? Hol lett elrontva?”

Szerintem ott, hogy pokolnak lett megélve. Tudom, mert én is sokszor tettem, és sajna még mindig néha. De legalább észre vettem.
A kilábalás nálam egy mély lélegzettel indul, majd megkeresem a helyzetben azt, amit meg lehet belőle tanulni. És erre figyelek onnantól. Aztán, ha megtanultam, már nem is vagyok a pokolba.

Nagy erőt tud adni ha olyan embereket látok boldognak, akiknek ránézésre pokolnak kéne lennie az életüknek. Gondolok itt betegségre, fogyatékra, hajléktalanság…stb. És bizony vannak szép számmal boldogok köztük.

Ildikó mondta:

POklok-pokla. Kedves Pire! A pokol akkor múlik el, akkor szűnik meg pokolnak lenni, amikor felismered hogy mire akart megtanítani, és ezt a tanítást, leckét elfogadod, aztán megoldod. A csoda bennünk van….nem kívülről érkezik. LÁsd meg a tanítást, kérdezd meg magadtól: ezt miért kaptam, miben tudnék változni, hogy ne így legyen. Egyáltalán jó-e a a hozzáállásom a kérdéshez? Tényleg pokol az? És akkora? Hol az én erőm, hitem, bizalmam? Helyemen vagyok?
Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket…és talán meglesz a válasz is. Ott belül fog megszületni, a szíved közepében, egy belső hang fog szólni hozzád. Csendesedj el, és várd meg a válaszokat! :)

Főnix3 mondta:

Kedves Mindenki!

Én is köszönöm Balázsnak ezt az újabb írását. Vártuk már.
Hát, valóban az utolsó évek, de főleg az utolsó hónapok bizony sok mindent, sok mindenkiben megváltoztattak.
Én nagyon örülök, hogy sokan spirituálisan, így fogjátok fel a dolgokat és ilyen magas szinten álltok, de azért szerintem mégsem ilyen egyszerű.
Pire írja, a poklok-pokla, hát bizony ezzel sokan vagyunk így. Tudjuk az utat, hogy merre kell menni, vagy mit kellene tenni, de amikor valakit, akár gyerekkel és családdal pl.ul komoly anyagi gondok nyomasztanak, kifizetetlen számlák, stb. akkor, nem veheted ilyen lazán a dolgokat.
Tudjuk, a Gondviselés, de azért mégis…
Lehet itt dimenziókról beszélni, de amíg ebben a materiális világban élünk, addig bizony nem olyan egyszerű. Tudjuk, hisszük, hogy vannak csodák, hiszen a remény hal meg utoljára, de amikor valaki csalódottan, a magánytól a falat kaparja, annak mondhatod, hogy meditálj, mert nem biztos, hogy ez elég mindenre.
Egyébként a Plutó,után, állítólag most a Jupiter következik.
Szerintem, sokan várjuk.
Mert, ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor bizony mondhatjuk azt, hogy élj a mában, mert a múlt történelem és a jövő titok, de amikor nehéz helyzetbe kerülnek emberek, családok, gyerekekkel azért nem olyan egyszerű a felhőket bámulni, sem kiszállni egy-egy bonyolult szituációból. Főleg, ha nem csak tőled függ.
És a szeretet. Kell, mert könnyebb általa és békésebb megoldani mindent, de aki esetleg évekig bántott, még, ha levontuk a tanulságokat, akkor sem biztos, hogy olyan nagyon tudjuk őt szeretni. És a banknak, sem lehet egy szeretlekkel befizetni a számlát.
Bocsássatok meg, de én ezt így látom. Éppen azért, mert a tanulságok megtanítottak 2 lábbal a földön járni.
Szeretettel
a Főnix

Pipacs mondta:

fúúú, de jó dolgokat mondtok.
én is nagyon rossz időszakomat élem (nagyon régen éreztem már ekkora fájdalmat – bár tudom, ezt is én nagyítom fel).
Anisha és Ildikó, és persze mindenki!
Nagyon jól esnek a gondolataitok. Én is ezeket a kérdéseket teszem fel magamnak. Tudom is a válaszokat. De egy láthatatlan kéz befogja a fülemet, hogy ne halljam meg.
Nem tudom, hogy “véletlen-e”, de azok az emberek, akik segíthetnének kikászálódni ebből a pokolból, amit magamnak teremtettem, azok fizikailag sajnos messze vannak tőlem. Nem tudok szólni hozzájuk, nem tudok vigaszt kérni tőlük. Talán akkor fognak megoldódni bennem a konfliktusok, ha egyedül vagyok? Csak félek a magányos gondolataimmal összezárva elvesztem a hitemet, ami az utóbbi időszakban igen vékony kis fátyolka volt szívemen.
Biztató soraitok … na azok segítenek.

Milyen volt ez a nyár számomra?
Tele bizonytalansággal. Volt jó is. De mikor jó volt, tudtam, hogy az csak pillanatnyi. Ringattam magam álmokban. És most nyár végére jött az ébredés. A kegyetlen valóság. Megléptem, mert meg kellett lépnem egy fájdalmas dolgot. Elszakadtam egy embertől, akiben bíztam, akiben hittem. Megbántott, mert hagytam, hogy bántson. És most annyira nehéz az elválás. Ő mással akar lenni. És ezt nem bírom elviselni. Most, a nyár vége … fáj.
Azzal igyekszem nyugtatni magam, amit még az előző írás egyik hozzászólója idézett:
?Ha az út, amelyen jársz, állandó fájdalmat okoz neked, akkor az nem a te utad.?
Csak annyira hittem, az lesz az én utam.
De mégsem.
Nem tiszta, most tértem le az utamról, vagy most térek rá vissza.
Az átmenet … az borzalmas.

Igyekszem összegezni az eddigieket, és a tanulságot levonni.

Amibe nem hal bele az ember, az csak erősíti.
No, akkor gyúrjunk vazzzzeg :P

Puszi mindenkinek!!!
Köszi Balázs a biztatást!

Pipacs mondta:

ilyen “pusztító” a Plútó???
és mit ígér a Jupiter???
bár mindent a maga idejében.
Majd megtudjuk. Mindenki megtapasztalja a saját bőrén.

Emese mondta:

Drága Anisha!

Szeretem magam úgy ahogy van. Szeretem a fizikai testem, kényeztetem, ápolom. Itt lelki problémáim voltak a tavaly nyáron, amikor a teraszomon tűz ütött ki. Gyerekem is bent volt a lakásban. Mire kijöttek a tűzoltók a meleg kitörte az ablakot és a szobában szinte nem maradt meg semmi. Mondjuk röviden 80% -ban minden elégett a lakásomban. A tűz a falon futott be a háló szobákba. Köszönhetem barátaim segítségét akik jó párszor helyre tettek szellemgyógyász kezeléssel, mert egy magam nem tudtam a bánat miatt. Három nap alatt helyre hoztam magam, lakást találtam ami nálunk egy kicsit nehéz. Ígértek két hónap multán lévő felszabaduló lakást stb. Biztosításom nem volt a lakásomon. Nagy önfegyelemmel végig dolgoztam a munka helyemen. Kellett két hónap amíg teljesnek és egésznek éreztem magam újra. A pár kapcsolatomat felbontottam, válok amióta a tűz történt a lakásomban. Kb. három hét és vége befejeződik a válásom. Ezt a Plutó-Szaturnusznak köszönhetem.

Isten áldásával, hittel , bizalommal végzem a minden napi kreativitásomat. 3 nap alatt a új lakásba költöztünk. Első dolgom az volt hogy egészséges helyet keressek a fekvő helyemnek és a székemnek. Nagyon szeretem magam és nem szeretem gyengíteni bióenergiámat egy Hartmann háló vagy víz ér jelenlétében.
Spirituálisan akkor is kapcsolatban voltam a társamal, amikor a tűzet( sajnos akarattal) okozta. Sajnos a munka helyemen voltam aznap dupláztam reggel hatol este 8-ig dolgoztam.

Egy játszma volt csupán, itt én vesztettem. Az élet megy tovább. Nincs megállás minden nap más és más. Van lehetőségünk tőlük tanulni.
Megbocsátottam neki tiszta szívemből. Hisz nem volt egyetlen cselekedete sem amiről én nem kaptam volna telepatikus információt. Hisz Ő is valahol ÉN IS vagyok.
Most hogy egy lelki tehertől megszabadultam érzem lelkem könnyebbülését, és ez a testre vetül ki. Jupiter barátom a peres ügyemet fejezi be. Szaturnusz szeretne egy kicsit alacsony rezgésekben tartani Plutó és Mars barátommal jól kijöttem hisz 7 évig a katonáknak is terveztem házakat. Mégis a Vénuszt választottam munka adómnak és teljes mértékbe Istent szolgálva segítek az öregeken. Merkur-al pedig jó barátok vagyunk. Mindég megmutatja melyik könyvet olvassam el, honnan tanulhatok. Ez az út amit sosem lehet abba hagyni. Van amikor több élet kel hogy egy küldetést befejezzen a lélek. Van amikor az egész életeidet egy küldetésért teszed. Pd Dalai Láma.
A görcsös ragaszkodás: Nincs székrekedésem és a testem sem görcsöl be. Jógázom tini korom óta a mai napig (http://emesereiki.homestead.com/Joga.html.) A lelkieket keresem amit még oldhatok. Most is feloldottam bizonyos dolgokat amik a mélyből törtek fel.

Isten azért ad nehézségeket hogy tanuljunk de főleg tapasztaljunk belőle. Mindég mindenkire annyit mér amennyit el tud bírni.

Isten békéjével és szeretetével:

Emese

Nikoletta mondta:

Elfogadás.Esélyt adni valakinek, akinek totális csőd az élete.Tanitani.És mégis tanulni tőle azt hogy szerethető vagyok.
Kemény meghasonulás és felismerés hogy félek közelengedni magamhoz az embreket, félek attól hogy szeressenek.Ráébredni hogy mekkora falakat emeltem magam köré hogy “védelemben” legyek.
Döbbenet.
Köszönöm azt a mondatot: túl kemény vagy magadhoz!

Köszönöm a gyeremekemnek az önzetlen szeretetet,ahogy igazi társak lettünk, ahogy megtanitott figyelni magára..
Hálás vagyok mindenért amit tapasztalok.

Pire mondta:

Sziasztok!

Köszönöm a jó tanácsokat! De valójában hetek, hónapok óta azzal töltöm az időmet, hogy azon elmélkedem: ha ez valóban egy lecke az élettől, akkor miért kapom? Főleg úgy, hogy pontosan tudtam, mi lesz a vége. De a sors mégis jóformán beletaszított egy ilyen élethelyzetbe. Mintha ez lenne a jó út, csak kívülről nem úgy tűnik. A másik meg az, hogy bármennyire is próbálok meditálni, elmélyülni magamban, nem jövök rá, hogy mit is kellett ebből tanulnom, viszont a hitemet sikerült elveszítenem. Pedig nagyon türelmes voltam, sőt, még most is az vagyok, és akárhány pofont kaptam, akármennyire kilátástalannak tűnt a helyzet, azt mondtam, hogy nem érdekel. Hiszek abban, hogy a sors nem véletlenül sodort ebbe a helyzetbe, és ha a végére érek, megtalálom én is a boldogságot. Most viszont ott tartok, hogy fizikailag is, lelkileg is a padlón vagyok (bár tény, hogy még bármi történhet, mert még nem ért véget a küzdelem). De ennyi gyötrelem után, kérdem én, miben higgyek még? Mit kellett megtanulnom? Azt, hogy többé ne hallgassak a megérzéseimre? Furcsa dolog ez.
Mindenesetre jó olvasni, hogy vannak olyanok köztetek, akik megtalálták a választ a kérdéseikre, akik megtalálták önmagukat, ugyanis már csak ezek a sorok adnak időnként egy cseppnyi reményt, ha még adnak…
Kívánom mindenkinek a legjobbakat!

Nikoletta mondta:

Egy kis vidámság, ami szerintem összefoglalja ezeket az időket : http://www.youtube.com/watch?v=3Jv-BEPF18o . :-D .
Boldogságos időket!

Trinity mondta:

Nekem az idei nyár elhozta az újjászületést. A szeretet feltételnélkülisége ami többször napirendre került, és kerül a mai napig is, egyre kisebb erővel átnyúlva a negatív tartományba.

Hatalmas lépést tettem a kontúrjaim meghatározásában is, ami nélkül elképzelhetetlen lenne, hogy más embereket a helyén tudjak kezelni, elvégre ha nem tudom hol kezdődök én, hogy akarhatnám megmondani meddig tartanak mások? A tapasztalatom az, ha ezeket a kontúrokat kellő határozottsággal jelölöm ki, át sem akarnak lépni rajta, azonban abban a pillanatban ahogy bennem, belülről jön a megingás, rögtön kirántják alólam a szőnyeget… bár már nagyon figyelek :)))

Amit pedig halottnak, élettelennek hittem eddig, az valójában én magam voltam. Köszönöm ezúttal a te segítségedet is, hogy ma már szembe tudok nézni azzal, hogy ÉLEK, és a lehető legfeltétlenebb szeretettel tudom ennek az üzenetét közvetíteni mások felé.

Anisha mondta:

Emesének
Drága Emese, köszönöm, hogy megosztottad velem/velünk a történetedet. Nem görcsös ragaszkodást írtam, hanem akarást. Én a helyedben, most elengedném a fogyni vágyást. Persze a hízásért se tennék.
Eddig egyszer voltam olyan helyzetben hogy fogyni akartam, mit mondjak? CSak híztam. 10 kg-t. Aztán már nem akartam fogyni.De tudom, ez én vagyok, és mindenki másképp működik.

Pipacs! Köszönöm amit írsz! Jó érzés, hogy ha csak egy picit is, de segíthettem.

Pire kedves!
Nem hinném, hogy Balázs cikke alatt lenne a legjobb hely a problémád megbeszélésére. Kérlek, kattints Ildikó nevére, és az oldal Kérdése, válaszok topikjába meg tudjuk beszélni. A megoldást, úgyis csak te tudod megtalálni, de nagyon sokat tud segíteni, ha tárt szívvel meghallgatják az embert, esetleg saját tapasztalataikat elmesélik….
Várunk szeretettel!

Kiss Balázs Kunó mondta:

Ja, idén se dőljetek be a Mars csodálatos láthatóságának. :)

http://polaris.mcse.hu/polaris-hirek/20090807-mars-egyaltalan-nem-van_2.html

Balázs

angyal_56@freemail.hu mondta:

Kedves Emese !!!

Társulok a fogyási kisérletedhez, tegnap 85 kg-t mértem és elhagyom a széngidrátot a következő 2 hétben. Zeller nyomatja ki a felesleges vizet és salakot. Sárgarépa, paradicsony uborka és paprika szezon van itthon. 2 hét után meglátom, mennyit mutat a mérleg… versenyezzünk, jó ?

A nyár nagyon izgalmasan alakult nekem is. Trianon idején csak úgy dőlt belőlem az információ, csak éppen nem bírták el a körülöttem lévők :))) azóta nem meditálok olyan intenzíven, csorba esett rajtam, sok vagyok a környezetemnek, próbálok lassítani, hiszen 17-szer túlpörög a koronacsakrám, ez túl sok másoknak. Voltam egy nyugati oldalon lévő körúton, a magyarok által lakott területen Lendván kezdtük, majd Őrvidéken át érkeztünk Szlovákiába, és ahogy Pozsonyba érkeztünk elkezdtem sírni. Deákiban szintén aug 15-én a sírástól ázott a blúzom, míg a templomban énekeltük a Boldog asszony anyánk dalt. Majd hazaérve a TV bemondta, hogy eltörölték a Szlovákoknál a nyelvtörvényt. Mit gondoltok; én sírtam ki ??? … :)))
8-án a Margit-szigeten csodálatos kis csapattal meditáltunk a Mexikói öböl megmentésére és 25-én már jött az újságcikk, hogy eredményesen dolgoztunk :))) akit érdekel, avval szívesen megoszthatom, ha kéri az e-mail címemen:)

Anisha mondta:

:D A Mars! ….:D Tényleg Balázs ;)! Pont a napokban gondoltam rá, hogy az idén még nem kaptam meg azt a kör mailt, hogy hold nagyságú lesz augusztusban a Mars. :D
Lehet már mindenki tudja, hogy kamu? Vagy csak az én ismerőseim?

angyal_56@freemail.hu mondta:

http://univerzumitudatossag.blogspot.com/search/label/A%20V%C3%A1ltoz%C3%A1s%20ut%C3%A1ni%20vil%C3%A1g

Egy éve olvasom Balázs írásait, amiből a múlt év ilyen időszakában megtudtam, hogy a tudatom ki van tágulva az Uránusz retrográd mozgásától és képzeljétek el, nem oda érkeztem vissza, ahol most vagyok, mert hónapokig nem láttam 4 hatalmas gesztenyefát. Nem tudom hol jöttem vissza, de ahogy Szlovákiából hazaértem, újból látom a gesztenyefákat. Kirael mester üzenetiben ír erről, úgy hogy nem kell megijedni, ha hasonló jelenséggel találkoztok, nem kell pszichológushoz szaladni, mert ilyen van :))) és lehet, hogy a túlpörgéses állapot is annak tudható be :))) egy másik létsíkról tanítottam, még jó, hogy nem értettek meg :))) MIND-ENKIT SZERETEK :))) jöhetek én is a Szalajka-völgyi találkozóra ???

Győrffi Enikő mondta:

Emese!

Kérd a fogyás angyalait, segítsenek neked ebben.
Ajánlom Doren könyveit, hihetetlen ebben a témában a munkássága szerintem.
Az angyalok itt vannak velünk, mellettünk, és mindig segítenek, de csak ha kérjük őket. Ugyanis szabad akarat révén nem avatkozhatnak be senki életébe, csak ha kéri!
Tanuljunk meg jól kérni! Fontos alap!

További szép újjászületést mindenkinek!

Engie

Rataj Tímea mondta:

Velem az történt, hogy elkezdtem merni akarni.
Nem csak úgy hagyni, hogy legyen, hanem ráébredtem, mi az, ami nekem tényleg kell…
Így egy csomó sallangot már nem kell megemésztenem.

Emese mondta:

Drágáim!

Kedves Anisha és Enikő, köszönöm a segítséget. Valóban most minden szálat oldok lelkiekben és csak is így sikerült eddigi plusz kg-tól megszabadulni és attól a barát tesójától akit élet társnak neveztem 4 évig. Segítettem rajta és Ő is segített a tűzzel rajtam. Bár lelkileg nagyon nehezen éltem át azt a pár napot, jó volt befejeznem egy kapcsolatot. Nehéz volt de hamarosan befejeződik. Egy évig ? meggyászoltam? e lehetőséget. Most itt az ídő változtatni. Már nyíltak dimenziók a szellemvilágba csak le kel hoznom a földi dimenzióra a teremtés erejével élve teszem a dolgom. De ember és főleg nő vagyok, anya oroszlán, aki a gyermekéjért mindent meg tud tenni és (magamért:)
Kösz a segítséget és főleg a lelkierőt amire most nagy szükségem van. A fogyás csak egy kicsi része annak a részemnek amit beterveztem magamnak. De itt az ideje hogy a plusztól megszabaduljak. ( Bíztatom magam és társaimat jóindulatú bögdöséssel.)

A dimenzió váltásról a tér és ídőn kívüli utazásról mad este irok amikor befejeztem a műszakot.

Mindenkinek hatalmas öleléssel:

Emese

Emese mondta:

Kedves angyalkám benne vagyok a játékba. Jó bulita fogyókuránkra:) Látom neked is vanak hasonló gondjaid:)

Emese

ChiChi mondta:

Szia Kedves Balázs és Kedves Mindenki!
Most nagyon jókor jött az írásod. Az életemben éppen most “pusztul el” minden, sorra dől össze,mint a kártyavár. Nagyon lelombozott, hogy a elkezdődött sikerek elrohadtak még így “zölden”. Az írásod elolvasása után mégis boldog vagyok. Ez mind, amit el kellett engednem, oly fájdalmasan mert ragaszkodtam munkám friss gyümölcséhez, csupán hamis illúzió volt, ami nem szolgálta valódi énemet, utamat. És még a hitem is megmaradt.
Köszönöm! :)

Ildikó mondta:

Kedves Angyal56! Aki kedvet érez és meg tudja oldani, mindenki jöhet kirándulni. Ez egy szeretetteljes és felfrissítő nap lesz sok-sok élménnyel, és természetesen csakis a Változás jegyében :)!

Mate mondta:

Kedves Pire és mindenki?

Gyakorlatilag a számból vetted ki a szavakat én is mondhattam volna. Én sem értem teljesen a dolgokat.
De a nagy átalakulás közepette lefogytam 20 kg-ot. Nem tagadom megviseltek a dolgok, csak az a baj, hogy nem érzem, hogy vége lenne. A gondolatoknak tényleg teremtő erejük van, csak nem tudom, hogy mit gondoljak, mert nem tudom pontosan, hogy mi most a jó. Ez a vívódás megy már hónapok óta.
Sziasztok, üdv mindenkinek
Mate

izabell mondta:

Sziasztok!
Lehet, hogy buta a kérdésem, de ezek a bolygó állások tényleg mindenkire hatnak?
Kezdetben nekem is ugy tünt, hogy rám is. Egész szépen kezdtek kisimulni a dolgaim, mignem ma egy váratlan fordulattal negyon ugy fest a dolog, hogy a fontos, a lényeges, a mélyben meg sem mozdult.
Semmit nem tudok megmutatni a látható világban, hogy mit tudtam átalakitani. Ugyanazok az érzések, ugyanazok a problémák jöttek elő még mindig, mint 5-10-35 évvel ezelőtt.
Mi a büdös fenét csinálok rosszul?

Kiss Balázs Kunó mondta:

Most már be lehet állítani mindenkinek saját kis arcképet, csak regisztrálni kell hozzá, és az “Profil” oldalon alul meg lehet adni a képet.
(jobb oldali menüsávban lehet regisztrálni, aki még nem tette meg)
————

Más: sokszor a rendszer néhány hozzászólást spam-nek minősít, ez egy ideig nem jelenik meg, ekkor türelem, ha gépközelben vagyok, akkor engedélyezem.

Szép hétvégét!
Balázs

Anisha mondta:

Ez nagyon jó hír Balázs! Végre láthatjuk egymás arcát. Viszont… bejelentkezve nem látom az Izabellnek adott válaszainkat. Sem az Ildikóét, sem az enyémet. A régebbieket igen. Úgyhogy…kijelentkezem. Még jó, hogy úgy is megismer a program!

Ritus mondta:

Köszönjük a lehetőségért Balázs, jó, hogy láthatjuk egymás fény-képét :)
R.

Ottlecz Gabriella mondta:

Kedves Balázs!

Szeretném megkérdezni,a Nibiru nevű bolygó pályája ,befolyásolja -e a földi életünket?

Köszönettel:Gabi

Ildikó mondta:

Kedves Izabell! Nem biztos ám hogy valamit rosszul csinálsz! Lehetséges az is, hogy uganazt a problémát ugyan, de egy magasabb szinten kell megoldanod. Ilyen is van. Ha megoldottad 35 éve kezdő szinten, most nagyobb tudatossággal újra megkapod, és egy haladó szinten is meg kell oldanod a problémát. Nincs ezzel semmi baj. Csak erősítenek fentről.:)

Kiss Balázs Kunó mondta:

Kedves Gabriella!

Röviden: Igen.
Hosszan: erről rengeteg könyvet találsz az interneten. Ami most hirtelen eszembe jut, Drunvalo: Az Élet Virága I-II.

Plusz, itt találsz egy videót erről:
http://csillagmag.hu/tudatmag/2012-es-a-jelen-kor-valtozasai-konferencia/

Balázs

Emese Lorinc mondta:

Kedves Balázs!
Köszi a jó tanácsaidat.

Balázs írásai a lelkéből fakadnak. A tudást magával hozta. Bár csak pár hónapja vagyok passzív olvasója a honlapnak, Balász bele lát, tehetsége és öröksége lévén a lényegbe. A fényével bevilágítja az égi utat, akárcsak egy mágus. Oly csodálatosan tapintott rá most is a lényegre: Mert a ?nagy? dolgok legtöbbször apróságok képében érkeznek el hozzánk. (Véleményem a médiáról: ahogy csak tudnak hipnotizálják a hallgatók és nézők tömegét. Céljuk a HAT- ALOM megragadásával félelmet fent tartani a kritikus tömegben. Nehogy, véletlenül az emberek lelke felébredjen.
Hatszöget képzeljünk el.

SZER- Elem -ben Cselekvés— méghozzá szerelemben tevő cselekvést értek alatta. Pd a Marosfalvi Imre élő zenéje.

Szinia rendkívül éles szemű meglátással részletesen megmagyarázza a TUDók nyelvezetét ? mágikus irásjeleiket és mit is jelent a SZER ELEM SZER KESZTÉS HAT- ALOM szavaink. http://szinia.hu/
isten áldásával:

Emese

izabell mondta:

Sziasztok!
Asszem mégiscsak kaptam egy kis fényt, és rájöttem, hogy mi is a baj.
Bepánikoltam, ugyanugy, mint 35 éve, és azóta hasonló esetekben jó párszor, és régi energiásan oldottam meg a problémát. (Ami persze a lehető legrosszabb megoldás volt.)
Ráment két napom, de már jól vagyok.
Várom a következőt, vajh időben felismerem-e?

Emese mondta:

Drága Útazó Lelkeim!

Ma 2010-08-27

Reggel 9 óra. Sietve zuhanyoztam, megmostam a hajam, felöltözködtem, cicáimnak enni adtam, appartmentemet zártam. A biciklimet a liftbe tolva mentem a földszintre . 25 perc bicikli utam a munkámhoz vezető úton egy csodálatos zöld ösvényen haladok egy darabig. Felhasználom ezt a zöld övezetet. Feltöltőm pránával és fénnyel mind három testemet ( testi lelki és szellemi testem ). Isten áldását kérem az aznapi munkámra.

Az öregeknek az ebéd kiszolgálás közben jelent meg az egészségügyi ellenőr.

Amikor még minden a feje tetején áll a z egész teremben.

Megint nem vizsgáztam jól a fény oldalán.

Fény útján:
A tegnap bejelzett a vezérszellemem takarítani kel a munkahelyemen kötés közben. Mivel betekintést kaptam a fénybe- lelkem kel ezt követnie! azt kellett volna tennem. ( Ten = isteni küldetés) nem = tagadás.. paszívan maradva, nem cselekedni meg az isteni Üzenetét.

A mai nap a Lelki imeretem megszólal ?HM?:, Mondtam neked tegnap takarítani kel!
Mégsem szóltam a főnöknőmnek. Inkább kötöttem a szünetemben. ( fizetették volna a szünidőmet is ? amikor a helységeket ki takarítom.

Ma 13:00órakor megjelent az egészségügyi ellenőr ( health inspektor). Megint megszólal a lelki ismertet bennem: na látod miért mondtam. Már megint nem hallgattál rám.

A Nő ahogy a konyhába belépett egy sváb bogárral találta szembe magát ami a földön futkorászott ?Megőlni!?rikította magas hangon. Hál Istennek nem voltam közel a bogárhoz. Legalább nem kel ölni gondoltam parancszóra! Végül is a Nő megölte. Lelkén egy rejtelmes mosolyjal.

Bele kötött egy helyen, hogy a falat újra kel festeni mert beázott.
Minden rendben talált amit én szoktam elvégezni. Mély lélegzetet vettem amikor a főnőknőm elmesélte az Ellenőr ki (csi) elemzését. Lelkem megnyugodott.

Szünetben egy kis baba nadrág kötésébe kezdtem( a tegnap.) Sógornőm Karácsony és Új év között kislány gyereket vár. 28 évre megint születik szüleimnek egy újabb unoka. A családom tavaszi erővel lelkesedik. Édesapám csodálatosan farag, Édesanyám horgol a gyerek számára, én kötök. Bele vittem a kötésbe az Emőke sógornőmet. Ő is elkezdett kötögetni a babának.

A mai napom a tegnapi és a mai összességének eredméyéből vizsgáztam. Fizikailag bár tiszta volt a konyha — a bogárírtók még nem jöttek hogy a bogarakra lerakja mérgeket. Bár már a főnőknőm kérelmezte Őket.
A Falat a ház karbantartó hanyagságának hibája (felesége nem olyan rég hozott a napvilágra egy édes kisfiút ) kisbabát.

Este dupla irammal dolgoztam- segítettem két másik társamnak a munkáját. Az egyik srác először kezdett egyedül dolgozni az öregekkel.
Az öregeket pránával táplálom- akárcsak az egyiptomiak tették annak idején. Hasonló a reikihez. Amikor nővényt, állatot vagy embert kezelünk. De egy kicsit más. Mivel nem csak a földi energiára hanem az égi energiára is szükséges az öregek táplálásához.
Mind ez HIT-em által teremtődik. A szeretet a lelkemből adom az öregeknek ez energiát-fényt-.
Űgyelek hogy tiszta maradjak, hogy álltalam fényhez jussanak az öregek. Akik távoznak fizikai testükből segítek a menyekbe jutni Szent Anya segítségével. Este imával, meg bocsátással elengedem az aznap előforduló feladataimat. Vissza tükröződve gondolatban a mai Napot. ( Hold feljővetelénél) Elengedve azt szeretettel. Nyugovóra térek Isten oltalmával és szeretetével. Egy kicsit lerakva a testet a fény világába lépek át?
Reggel ÚJ VILÁGRA ébredve élem meg a Napom.
Szeretettel:

Emese

ennyi az élet mondta:

Hát ennyi az élet….egy rohadt nagy fájdalom, és szenvedés. Csak ócska emlékek, amiket ha megélsz, szépek, de ha elmúlik (és egyszer elmúlik)fájnak, és sosem gyógyulnak be. És megváltozik az életed, és lehet soha nem fogod azzal leélni, akivel tervezted, akire minden lapot feltettél, és aki most úgy gondolja, hogy ennyi volt. Az élet ennyi, 32 év, és azt hiszem nem is lesz több…

Princess mondta:

A rossz passz csak egy relatív dolog, mert ha az Isten bezár egy ajtót, akkor valahol ablakot nyit! Ezt sose feledjük!

Ani mondta:

http://www.youtube.com/watch?v=IrzIHjV6Z6I&NR=1

ennyi az ÉLET !!! Ezt Neked küldöm, mert én is megjártam a poklot, de ki akartam jönni belőle, azért sem adtam fel !!!

megváltoztattam a figyelmem, nem néztem TV-t, hanem a SZÉPRE koncentráltam… van kedves keresni a “szépséget a minőséget” ???

ennyi az élet mondta:

ismerem ezeket a mondásokat….már az ablak volt ez az állapot…

Ritus mondta:

“És megváltozik az életed, és lehet soha nem fogod azzal leélni, akivel tervezted, akire minden lapot feltettél, és aki most úgy gondolja, hogy ennyi volt.”

Kedves Ennyi az élet, akkor nem is kell, hallgasd meg Balázs előadásának videoanyagát és megtudod miért :)

R.

Andris - ennyi az élet mondta:

Éppen ez a baj…két összeillő emberről beszélek, a háttérrel volt gond, és a befolyásolhatóságról. :( A felnőtté válás a részemről megtörtént, ott van a hiba, nem képes elengedni a fészket, és a benne levőket. Akik meg benne vannak, rabságban tartják, és parancsolgatnak. Próbálom nem feladni, és várni, hátha észreveszi a maga körüli dolgokat, hátha elhagyja egyszer mégis fészkét…énbennem már csak a remény van, más nincs, mert sok kis pokol után kaptam valakit, az ablak kinyílt, de most mégis úgy néz ki, hogy itt is zátonyra futottam. Nincs több ablak már, ez is az volt….és éppen ez a baj.

Pipacs mondta:

Kedves Ennyi az élet!

Én is rengeteget szenvedtem – mások döntései miatt -, pl. most is, engem is úgymond elhagyott egy olyan valaki, akiben bíztam, akibe a hitemet vetettem el, akire azt hittem, igen, ő az, akivel végre élhetem az életem és mellettem lesz. Most, az egész augusztus hónapom az önsajnálatról, a bánatról, a veszteségről szól, és érzem, hogy még koránt sincs vége.

De tudom, hol hibáztam. Tudom, mit rontottam el – magamnak ástam azt a gödröt, amibe gyönyörű szépen bele is ugrottam.

Mástól vártam a boldogságot. Márpedig nem szabad tárgyakhoz, vágyakhoz, jövőbeli képekhez, sőt, emberekhez sem szabad kötni a saját boldogságunkat, elégedettségünket, életkedvünket.
Tudom, nagyon nehéz, most nekem is borzasztó ezeket felfogni és elfogadni és változtatni pedig pláne nehéz. De nem szabad hogy másoktól függjön az életünk. Attól, hogy a másik mit gondol, mit érez, most fontosak vagyunk neki mi is, amennyire ő fontos nekünk??? … az az ő dolga.
Nem szabad, hogy egy veszteség ennyire elvegye az életkedvünket. Van kiút. Mindig magunkba kell bízni. És függetlennek kell tudni maradni. Mármint olyan értelemben, hogy … ne kössük össze magunkat a másikkal. Nem kapaszkodjunk belé, nem miatta, nem azért, hogy nehogy megfojtsuk a szeretetünkkel, hanem magunk miatt.
Magunkból kell, hogy áradjon a szeretet, a boldogság forrása bennünk van, nem pedig a másik emberben. Mi csak megoszthatjuk a boldogságunkat, de nem adhatjuk oda neki.

Nehéz ez még nekem is. Én is, foggal körömmel kapaszkodtam eddig ideákba. Bizony, fel kell nőni. Tanulni kell.
És ha nem tanulja meg az ember a leckét, akkor jönni és jönni és jönni fog, talán egyre súlyosabb képekben, mindaddig, amíg meg nem tanuljuk: ÉN csakis MAGAMNAK adhatom át a lelkemet.

Müller Péter mondta egyszer:
“Nem kis feladatra vállalkozol, ha a saját lelkeddel barátságot akarsz kötni.”
ne menekülj magadtól. Legyél egyedül. Ha enyhülnek a fájdalmaid, rájössz, mennyire jó és értékes ember vagy. És örülni fogsz, ha belső szépségedet megoszthatod (és nem átadod) egy másik embernek.

Puszi mindenkinek! :)

Princess mondta:

Kedves Andris!
Miért nem beszélsz vele őszintén, hogy te mit érzel és miért nem kérdezed meg, hogy akar-e veled lenni és akár együtt élni az ő fészküktől kicsit messzebb, hogy ne lehessenek rá hatással?
Tehát te miért nem teszel azért semmit (miért csak vársz), hogy egymáséi lehessetek?

angyal_56@freemail.hu mondta:

http://www.youtube.com/watch?v=JkxtlwX8LB0
van, aki nem adja fel és meglátja a következő ablakot is, mert AKARJA azt LÁTNI… és Te ?

Andris - ennyi az élet mondta:

soha, de soha nem voltam úgy, hogy ha kell, akár meghalok valakiért. De most így vagyok. Egy életem (legalább is ebben a mivoltomban, ebben a tudatomban), egy életünk van, nem tudok, és nem is akarok “továbblépni”. Nem az EGO-m kívánja őt, hanem a szívem, a tiszta szeretetem. Minden eset egyedi. Ez is az. De mégis valahol tehetetlen vagyok. Minden nap imádkozom Ő érte, hogy merjen meghozni komoly döntéseket végre otthon, és ne féljen tőlük, de tegye meg. És jöjjön rá mit veszít, ha nem tesz valamit.
Én közben minden nap meghalok nélküle, immár 50-60 napja így megy ez, és minden másodpercem, percem, órám, napom, másról sem szól fejben, mint róla. És ez így marad mindig….mert így döntöttem, mert vállaltam, bármi lesz, ezt fogom cipelni magammal a sírba.

Ritus mondta:

Tudod Andis én éveken keresztül ugyanezzel a gonddal küszködtem, és megértettem, hogy nem szabad elválasztanom őket egymástól.
Te ebbe attól még nagyonis ott lehetsz, csak beszéljetek erről sokat,egymás kölcsönös elfogadása sokat segíthet.
A befolyásolhatóság meg egy olyan dolog, amit át lehet ugrani.
Tedd fel a kedvesednek a kérdést: és Te hogyan gondolod magadban, hogyan érzed? Te se próbáld befolyásolni, mert azzal csak ártasz magatoknak.
Türelem kell ehhez sok és HIT, imátkozz magatokért, mert akik kérnek azoknak adatik!
Szeretettel: R.

Andris - ennyi az élet mondta:

Kedves Ritus!

A sors fintora, hogy őt is így hívják, ahogy Téged, és így szereti ha becézik…

Én nem befolyásolhatom, tudom. Mellettem mindig kiteljesedett, a befolyás megszűnt, mert én nem olyan hatással voltam rá, nem nyomtam el sosem. És láttam, hogy ez neki jó, éreztem. Érzem..

Ritus mondta:

:) látod, nincsenek véletlenek.
Nálunk fordított volt a helyzet, ezért is tudom miről beszélsz, s mitől vagy “beteg”, csak az én uram -férjem- dacos kis lázadó és jusztis mást csinált mint amit vártak tőle egy ideig, aztán változott a dolog, és Ő is olyan lett, mint a mamija.
-Képzelheted az esküvőnkre nem voltak hajlanóak autóval elhozni villamoson meg metrón jött értem a szerelem :) – ennyire nem pártolták a dolgot.
Én meg majd meghaltam, ahogyan Te is, aztán jött egy “kis” sorsfordulat és sokminden megváltozott ez nem volt olyan régen -akik olvasták régebben a főrumot tudják mi történt itt- és határozottan pozitív a változás és én most harátalanul boldog vagyok, na csak hogy tudd mindezt 19 évi együttélés után értem el….
Úgyhogy sok időbe tellt de megérte :)
R.

Andris - ennyi az élet mondta:

Tehát van remény, és vannak pozitív példák. Köszönöm, hogy megosztottad…

Ritus mondta:

Szívesen tettem :)

Princess mondta:

Kedves Andris!
Azon kérdésekre nem válaszoltál, hogy miért nem beszélsz vele? (Csupán csak érdeklődnék..)
Miért nem mondod meg őszintén neki, hogy mi bánt és miért nem kérdezed meg tőle, hogy ő mit akar? Hogyan képzeli el a jövőtöket?
Szerintem a hosszú kapcsolat titka többek között a teljes őszinteség és a jó kommunikáció!

Mate mondta:

Kedves Andris!

Körülbelül ugyanebben a cipőben járok, csak én április 27-e óta. Nem sok minden változott. Ugyanolyanok az érzelmeim iránta és a fájdalom is maradt. Ha találsz kiutat oszd meg velem is, légyszi.
Próbálok nem beleőrülni.
Mate

Andris - ennyi az élet mondta:

Kedves Máté!

Akkor dugjuk össze a fejünket, mert olyan nincs, hogy nincs megoldás!! Kérd el az admintól az emailemet, és beszéljünk.

Mate mondta:

Kedves Andris!

Most el kell mennem, este talán net közelben leszek. Az én szerelmem már talált magának mást. Lehet, hogy miatta hagyott el.
Múlt héten is felhívott, hogy engem szeret igazából, de azért mégis vele jár, mert bonyolult… Az anyukája azt mondta neki sírva, hogy ne jöjjön vissza hozzám. Miért nem tudnak a saját érzéseikre hallgatni? És merni megtenni?
Mate

Pipacs mondta:

Sziasztok!

Az a baj, az ilyen szülők, akik nem a gyermekeik boldogságát tartják szemük előtt, hanem a saját érdekeiket (ki tudja milyen ok miatt) mindig ott fognak a háttérben “irányítgatni”, pláne ha ennyire meg tudják győzni a lányukat …
Nekem is volt (8 évvel ezelőtt) egy roma szerelmem. 3 évig titkoltuk kapcsolatunkat. Persze “nyílt titok” volt. De nem mertem felvállalni. Majd szépen lassan mind a ketten belebetegedtünk, szó szerint.
Én a családot választottam. Azóta sem bocsátotta meg nekem. Igazából én sem magamnak. Ő mindig is a részem lesz. De nem bántam meg, hogy továbbléptem (bár azóta sem találtam meg életem párját, de sose adom fel) Az élet óriási nagy, és fantasztikus. Lehetőségekkel tele.
Persze nem lehet, és nem is szabad két szituációt összehasonlítani. Nálam ez történt. Nálatok valószínű más fog. Mindenkiben benne van a megoldás. Csendesedjetek el magatokba!!! Én mindenkinek, akinek lelki problémái vannak, és kilátástalannak látja a helyzetét azt tanácsolom, írjon naplót. Bizalmasan. Magának. ŐSZINTÉN!!! rá fog jönni mindenki magától, mi számára a megoldás.

Ildikó mondta:

Kedves Andris! Egy filmet ajánlanék neked: “Szerelmünk lapjai” a címe. Nem tudom az interneten megtalálható-e….én TV-ben láttam. Egy csodálatos szerelemről szól, benne egy olyan fiúval , aki tudott várni évekig a szerelmére. Gyönyörű a film, próbálj erőt meríteni belőle! – Minden jót kívánok Neked, szeretettel:Ildikó

Főnix3 mondta:

Kedves Mindenki!

Olvasom soraitokat és teljes szívemből megértek mindent és mindenkit. Ugyanebben a cipőben járok én is. Már látom a kiutat, csak azt nem tudom, hogy hogyan kivitelezhető egyelőre. Remélem találok hozzá megfelelő Égi és Földi segítőket.

De, ne felejtsétek el, hogy mit írt Balázs, ez az “utolsó-halál”.

Minden ami sötét, a mélyből a felszínre tőr. És a kegyetlen igazsággal NEM könnyű szembesülni. És ez azért van, mert a Plutó, már minden régit LE AKAR ZÁRNI !!!
Azért, mert jön a Jupiter, és kell a megtisztított terület.
Egy ÚJ Élet kezdetéhez, a régit porig kell rombolni. Csak az ember hajlamos a fától nem látni az erdőt. Mert szenved mint a kutya.
De szeretném elmondani, amit már szerintem nagyon sokan tudtok, hogy a 2012-es dimenzióváltás már kopogtat az ajtón. Az idén az ENERGIÁK, az ÉGIEK a PÁRKAPCSOLATOKAT rendezik. Mert azt a bizonyos Új Világot, csak boldog emberekkel lehet felépíteni. Olyanok az idén a válások, a szakítások mint egy ragályos betegség. Szinte mindenki ettől szenved. Olyan házasságok és kapcsolatok mennek tönkre egyik hónapról, a másikra, akikről azt hitte volna az ember, hogy örökké tart. De nem. Mert kívülről a látszat csal.Más a kirakat és más a becsukott ajtó mögötti esemény. Nem valódiak. Akik pedig az útjukon vannak azok viszont mennek előre mint a rakéta.
De akinek mostanában tönkremegy a párkapcsolata, házassága, annak nagyon hamar hoznak az Égiek egy újat az életébe, és az már IGAZI lesz. Pontosan a 2012-es váltás miatt. Mert utána, jön a pénz világának, a lerombolása és a maga helyretétele.
Nem lesz könnyű. Mert nagy a gonosz hatalma, de egy igazi párkapcsolattal a nehézség könnyebben átvészelhető lesz.
Tényleg, próbáljátok meg levonni a tanulságokat és nyitni az új felé, bármilyen nehéz is.
Mert a jónál is van jobb.Mert, ha igazi lett volna, nem ment volna tönkre.
És ezután, már CSAK az IGAZIT engedik be az Égiek mindenkinek az életébe.

“Tépd le magadról a sleppedet, ne fájjon a szíved azért ami elmúlt. Ami fontos volt belőlük, az már benned van, az már te vagy. S, ha ott maradsz a romok között, ugyan hova épülhetne mindaz ami még előtted van?”
(Popper Péter)
Higgggyjétek el, jön az IGAZI !!! És felülmúlja a legvadabb álmaitokat is. Csak legyetek őszinték magatokhoz is és máshoz is.
Szeretettel,
a Főnix

Emese mondta:

Kedveseim!

Köszönöm angyal56 a videót. Tanulságos. Találtam egy másik videót ami nagyon szép a lelkemnek. http://www.youtube.com/watch?v=h1DqfJtd3sU&feature=related

Andris kérlek légy erős! Vedd magad kezébe az irányítást. A szíved sóvárgásával még nem tudod megoldani vagy inkább kinyitni mások szívét. Ne dönts egyből. De pár napig ha tudsz 3 napig koplalj. Vonulj el egy csendes helyre egyedül. Pd Pilis csodálatos a mag-ad-ba vonulás. Ne néz senkinek a szemébe ne beszélj senkivel. Három napig Légy ÖN-MAG-AD-BA. Próbálj tiszta forrás vizet inni ez idő alatt.
Révülj el egy egy fél órára. Mindegy hogy ülsz csak legyen egyenes a hátad. Lélegezd be a friss Pilisi energiát. Engedd át magadon. És szádon szinte fütyülve fújd ki a levegőt. Fúj ki magadból minden negatívnak érzett dolgot. Engedd a szélnek szabadjára összes feljövő gondolataidnak. Csak hagyd hogy a gondolatok jöjjenek és távozzanak. Érezd hogy a lelked megkönnyebbül.

Tarts szüneteket. Sétálj, szaladj , majd újra ülj le. Néz magadba kit szeretsz a legjobban a világon? Légy őszinte. Lásd magad előtt tisztán Őt. Minél tovább tudod az arcát tisztán magad előtt látni annál jobb.

Akkor fogod tudni hogy valóban Őt szereted.

De előbb hozd helyre lelked egészségét. Légy ÖN -MAG-AD !
Isten kegyelmével:

Emese

Judit mondta:

Temek oyletnek tartom en is a fotot. A hozzaszolasokrol nem is beszelve.
Nemsoka bovebben is irok a valtozasrol.

szeretettel
Judit FL

Judit mondta:

Bocs, most latom hogy ez nagyon rosszul sikerult a sottetben.
remek otletnek tartom en is a fotot, igy nem kell elorangatni a fantaziankat, hogy kihogyan is nezhet ki.
A hozzaszolasokrol nem is beszelve. Nagyon sokat segitenek eligazodni az elet oserdejeben.
Hamarosa a valtozasokrol is irok.

Meg egyszer koszonunk mindent neked Balazs es a csillagmagos tarsainknak.

Szeretettel
Judit FL

Orsi mondta:

Kedves Andris!
Átérzem a helyzetedet. Én is hasonló “cipőkben” jártam elég sokáig. Mire rá kellett jönnöm, hogy csakis egy megoldás van.

Ahogy Balázs is írta partnerünk által kapjuk a legnagyobb lehetőséget, hogy magunkat meglássuk (a tükörben) Azóta minden nap megvizsgálom magamat, ha valakiben nem tetszik valami azt megnézem saját magamban. Mert ugye ami kint az bent :) Miután felismerem a dolgot (tehát a Nap megvilágítja)elkezdek rajta dolgozni (kifényesítem) Nekem sem ment egyik napról a másikra. Nehéz út de hidd el nagyon megéri, hatalmas szabadságot ad amikor te változol meg és nem másokat akarsz megváltoztatni. És amikor már jó úton jársz akkor azt fogod látni, hogy megváltozik körülötted minden, tehát a dolgokat más szemszögből fogod nézni.
Ezeket a dolgokat sokat hallgattam másoktól, de nem értettem, meg kellet hozzá érnem, felnőttem hozzá. Adj időt magadnak Te is!!
Ja és a legfontosabb, a már két éve tartó párkapcsolatom (amiben volt két szakítás) kezd rendeződni. Szeretjük egymást, de sokáig úgy tűnt, hogy nem tudunk együtt élni. Én nagyon sokat változtam, de ez csak rajtam múlt, nem akarom a páromat megváltoztatni, én szeretném megmutatni neki, hogy amit élek az az IGAZI. De ez nem jelenti azt, hogy mindent megengedek a másik félnek. Ehhez viszont meg kellett tanulnom kiállni magamért. Erre mondta Jézus “Legyetek szelídek mint a galambok, de ravaszak mint a kígyó!”
Imádkozom azért, hogy sikerüljön Neked is és mindenkinek aki hasonló gondokkal küzd.
Szeretettel
Orsi

Ritus mondta:

Főnix!
Nagyon igazad van :)
Emese Neked is :)
Jó, hogy ennyi félét írunk ide.
Egy kis zene: http://www.youtube.com/watch?v=4IB7Eg4g-js
Hogy könnyebb legyen beszélgetni.

Főnix3 mondta:

Kedves Balázs, Ritus, Orsi, Emese, Judit, Mate,Ildikó,Pipacs, Ani, Angyal, Princess és Mindenki!!!

Komolyan mondom, egy élmény olvasni amiket írtok. Nagyon tanulságosak.
És köszönet mindenkinek, hogy veszitek a fáradtságot és hozzászóltok. Tegyétek meg minél többször, hiszen NAGY szüksége van mindenkinek ezekre az írásokra, ebben az embert próbáló átmenetben.
Legyen nagyon szép hetetek.
Szeretettel,
a Főnix

Sz. Éva mondta:

Kedves Főnix!
Így igaz.Köszönöm,hogy vagytok!

Ritus mondta:

Kedves Mind!
Ildikó nagyon szépet írt a Bőségről a lélekláncon, érdemes elolvasni, bár a párkapcsolattal nincs összefüggésben, van viszont egy-két mondata amit ide is lehet vonatkoztatni -Ildikó utólagos engedelmével ezt idemásolom- íme:

“Amire rágörcsölsz, amit meg akarsz szerezni, az nem fog menni. Ugyanis az energiád az akaratba tevődik bele, nem pedig a figyelembe, az éberségbe, hogy észrevedd a lehetőségeket, és meglásd benne a kiutat. Lazíts, ne erölködj….engedd el.”

Szeritnem fontos kulcs ebben a kérdéskörben.
Szépet s jót Mindenkinek a mai napra :)

R.

Csillancs mondta:

Szia Mindenkinek!
…De mi van azokkal, akiknek nincs párkapcsolatuk??? Persze, remény az van, hogy jönni fog, és 2012 már párosan ér… És ha mégsem???? Tudom, nem az az életcél, hogy párja legyen az embernek. Legalábbis talán nem mindenki mellé rendeltetett… De mégiscsak társas lények lennénk, nem?

Andris mondta:

Köszönöm a bátorító szavakat, az ötleteket, javaslatokat. Csak türelemmel tudok lenni, mást már nem tudok tenni. A beszélgetés már megvolt, ez válasz egyik kérdésetekre. Olyan erős külső nyomás alatt áll, hogy el sem tudom azt hiszem magam sem képzelni, nem ilyen környezetben nőttem fel. Ha várni kell, várok, ha ez a feladatom, tartson addig amíg levegőt kapok…a többit odafennt eldöntik. Csak imádkozni tudok érte…értünk. Mást már nem tehetek. Tehetetlen vagyok, erőltetni nem tudok most semmit. Reménykedem, de nagyon rossz, hogy kitépték a lelkem másik felét. Mi már egyszer egymásra találtunk, nem tudom (illetve nagyonis tudom) mi történt, várom az újra egymásra találást. Őt nekem 2007-ben küldték, ezt tudom, érzem, és nagyon hamar igent mondott 3 hónap után a leánykérésre. Most is előtte álltunk éppen, nagy tervek, lakás, háznézés, ezt persze megint titokban kellett, de nem maradhat semmi sem titokban, le van náluk osztva otthon a sok beteges szerep. :( Sajnos….és ilyenkor beindul a “háttérmunka”, és íme az eredmény. Nehéz lehet ilyen környezetben felnőni…illetve nem is sikerült neki. Még. Ezért imádkozom minden nap, hogy kapjon egy jelet, vagy egy gondolatot fentről, vagy bármit, amitől feleszmél, hogy itt van valaki Ő érte, aki ha kell meghal érte…hogy van itt valaki, akinek ő a világot jelenti.

Ildikó mondta:

Kedves Csillancs! Semmi vész, ha éppen nincs senkid. Használd ki az időt arra hogy megismerd önmagad, és “az légy aki vagy, érezd jól magad” – hogy Charlie-t is ideidézzem. :) Aki csak párban tudja elképzelni az életét, az valószínűleg még nem teljes ember, támaszra, segítségre szorul, rosszabb esetben társfüggő. De mi egészséges emberek vagyunk, és egyedül is nagyon jó a saját társaságunk. Ha van akire egyáltalán gondolhatsz (szüleid, testvéred, barátok), már nem lehetsz egyedül. – Ne a társ létezésétől tedd függővé azt, hogy boldog vagy-e. LÉgy te egy egész é steljes ember, aki maga az álomlány, vagy álomfiú, aki majd ha arra sor kerül boldoggá tehet másokat. Csak abból tudsz adni, amid van. Ha te egyedül nem vagy boldog, mit tudnál adni a másik embernek?
Szóval ne aggódj…időnk mint a tenger….használd ki önmagad örömére! :)

Ritus mondta:

Andris annyira édesen írsz, kapsz egy buksi simit tőlem :)
R

Andris mondta:

Ez a film az. Meg is rendeltem, és elküldöm Neki szülinapjára.

http://www.port.hu/szerelmunk_lapjai_the_notebook/pls/fi/films.film_page?i_film_id=75334

Csillancs mondta:

Kedves Ildikó!
Köszönöm a választ.
Igen, én társ nélkül vagyok, immáron évek óta. Mára megtanultam, hogy így is jól érezzem magam a bőrömben, nem vagyok “társfüggő”! :) Nem okoz gondot “egyedül” élni, magamról gondoskodni, magammal lenni csöndes napokon, estéken, nem félek önmagammal lenni. :)
Valóban sokat, nagyon sokat megtanultam magamról, és alakítani tudtam a viszonyulásaimon. És nem vagyok egyedül. :)
De Párom nincs (velem). “Látványosan”, mindenáron nem is keresem, de nyitott szemmel járok. Úgy gondolom, ha eljön az ideje, meg fog érkezni. Nem vagyok kétségbeesve, nem szorít az Idő.
Csak minden írás arról szól mostanában, hogy vagy új párral, vagy az átminősített, próbákat túlélt párunkkal megyünk tovább az “új dimenzióba”… A kérdésem az volt, hogy mi lesz azokkal, akiknek mégse lesz párjuk? Esetleg.

Győrffi Enikő mondta:

Szia Balázs,

Tudnál mondani/írni valamit arra vonatkozóan, hogy itt a pár napja tartó frontok kapcsán mit mutatnak a bolygók és a csillagos ég?
Én nagyon nehéznek érzékelem az elmúlt pár napot annak ellenére, hogy a vasárnap óta tartó fejfájáson – ami mára már csak tompult tarkó körüli nyomás – kívül szerencsére semmilyen más tünetem, és problémám sincs, de valahogy mégis minden olyan nehéznek tűnik.

Napsugaras, derűsebb napokat kívánok mindannyiunknak!

Üdv, Engie

Pipacs mondta:

Sziasztok!
Azt hittem, csak nekem nehéz ez a nyár végi időszak. Azt hittem, csak az én dolgaim jöttek rosszul össze. Én egyébként úgymond “elvagyok”. Valami, talán nagyon mélyen forr. Valami rossz vagy most múlik el, vagy most készül kitörni. Nem tudom eldönteni, túl vagyok-e már a nehézségeimen és ez annak a lecsengésének az időszaka, vagy még valami vár ránk … erre én is kíváncsi lennék, amit Enikő kérdezett, bár bízom benne, lassan elkészül kedves Balázs a következő írásával.
Kedves Csillancs!
Én is ugyanabban a cipőben járok, mint te. Korábban írtam, hogy 8 éve volt egy nagy szerelem az életemben, amit 5 éve le kellett, hogy zárjak. Azóta én is várom az igazit. Van, hogy türelmetlen vagyok, volt, hogy görcsösen ragaszkodni akartam olyan emberhez, akit tudtam, hogy nem ő lesz az, mégis bíztam abban, hogy talán ő lesz az. De alapjában véve, én is megvagyok magammal. Ismerem magam. Úgy tudok változtatni magamon, szokásaimon, hogy közben nem befolyásolok közvetlenül senkit. Ez nagyon jó érzés. Mintha gyakorolnám az alkalmazkodást és csiszolgatnám magamat. Csakhát igen. Nők vagyunk. Nem csak a társadalmi berögződések miatt szeretnék párt magamnak, mert minden nőnek családra, gyerekre van szüksége hogy kerek élete legyen (persze ez is), de jó lenne megosztani valakivel az életemet, az örömöket, bánatban mellettem lenne valaki.

Valami oka van annak, hogy a mi életünkbe még nem toppant be a úgymond a “másik felünk”. Valami okának lennie kell. Nem tudom, mi vár még rám, mit kell még “elvégeznem”, mi van még hátra. De szeretném már én is, ha megérnék egy teljes párkapcsolatra.

Baráti üdvözlet mindenkinek!

u.i.: szerintem teljesen jó ötlet lenne egy külön fórumot létrehozni ilyen beszélgetésekre ezen az oldalon, hogy egy-egy írás alá tényleg az ahhoz kapcsolódó kommentek jelenjenek meg, mert én egyébként annyira, de annyira jól esik ide írni és megosztani veletek gondolatokat. Remélem nem gond vagy sértő egy ilyen észrevétel, kedves Balázs …

Beus mondta:

Kedves Mindenki!

Napok óta örömmel olvasgatom soraitokat. Enikő és Pipacs érzése már régóta bennem is itt van. Olyan ez, mintha ‘beleragadtam’ volna a július végi ‘időn kívüli’ napba. Élek, létezem, teszem a szokásos dolgaim és mégis, mintha ‘magamom kívül’ lennék. Talán az új lelkem figyel kívűlről? Létezik ilyesmi egyáltalán? Remélem, nem nagy badarság, amúgy teljesen jól vagyok egyedül is.

Kedves Balázs, én is kiváncsi lennék a véleményedre!

Legyen vidám, mosolygós a napotok :-))

Ildikó mondta:

Kedves Csillancs! Úgy érzem mintha roszul esett volna amit mondtam, de nyilván nem tudhattam a körülményeidet, általában írtam , mi van akkor ha egyedül vagyunk. És ez ezután is így lesz, ha nem találunk párt magunknak.
HOgy mi lesz azokkal akiknek nem lesz párjuk? Semmi különös. Mi a különbség a most és a jövőbeli egyedüllét között szerinted? Szerintem semmi. Nincs itt eleve elrendelve hogy CSAKIS párban élhetjük meg a dimenzióváltást. Az emberek nagy része valamilyen párkapcsolatban él, ezért a nagy többséget érintik a mostani bolygóhatások. Az egyedülélőkre majd talán jövőre gondolnak az égiek, nekik mutatnak utat valamilyen formában. Kíváncsian várom én is.

Ildikó mondta:

Igen Andris, ez az a film! Gyönyörű! Remélem már megnézted, és jobban vagy! – De jó hogy megtaláltad! :)

Andris mondta:

Kérem a többieket a sok jó javaslatával, ötletével, nyugtató szavaival, írjon, Ritus meg a többiek, mert nagyon egyedül vagyok, és nagyon rossz… :(

Boglara mondta:

Sziasztok!

Örömmel és várakozásokkal telve látogattam el erre az oldalra, biztosan nem véletlenül :) és azt tapasztaltam, hogy “hazataláltam”!
Úgy érzem, még sok percet és órát fogok itt tölteni Veletek:)
A változásra én is csak várok, jelen pillanatban, de a várakozásban már elértem azt a szintet – kb. aug.20 környékén – amikor tudatosult bennem, hogy hogyan is kell várakozni a változásra. Sajnos, ennek a fajta változásnak a bekövetezését közvetlenül nem tudom befolyásolni, ezért csak türelemmel és derűvel tudok várakozni arra a lehetőségre, amikor végre megfordulhat az életem! Nagyon nehéz idáig eljutni. Tapasztalatom szerint egy kis egyedüllét és csend – ami persze nem csupán egy napra vonatkozik, hanem lehet, hogy hetekig ajánlott ilyen órákat kisajtolni a dolgos napokból – meghozza az eredményt!Mindenkinek kitartást kívánok a változások eléréséhez:)!

Boglara mondta:

Kedves Andris!

Ez egyáltalán nem hangzik jól, hogy egyedül vagy! Tudod ugye, hogy sosem vagy egyedül? Rengeteg barát, és jószándékú ember van körülötted, akiket lehet, hogy te magad nem veszel észre, vagy elzárkózol a barátkozástól, mert csupán csak arra az egy személyre vágyakozol, várakozol… figyelj, és rögtön meglátod őket! Csak neked kell egy kicsit nyitottabbnak lenned :)

angyal_56@freemail.hu mondta:

http://www.indigoportal.hu/szeretetszoba/index.php
gyere ide beszélgessünk, ez egy chet szoba

Boglara mondta:

A filmet, amit Andris megrendelt, pont a héten néztem meg itthon egyik este:)! Gyönyörű alkotás, és minimum három zsebkendős sztori! Ahányszor csak megnézem, mindig szíven üt. KÍvánom, hogy a Kedvesednél is célba találjon majd ajándékként :)!

Beus mondta:

Szia Andris!
A hited mindig Veled van!!! Próbáld meg napi szokásoddá tenni, hogy csak a jót várod el. “Ami összetartozik, az összeér.” Ezt mostanában olvastam valahol és szerintem egyre inkább működik.
Hidd el, a türelem rózsát terem. A tüskéket meg majd ráérsz kiköszörülni 100 éves korotokban :-)
Szép estét mindenkinek!

Andris mondta:

Belső bolygó

Már csak magam körül keringek
Saját naprendszerem belső
Kis világában

A Csillagom elhagyott
Fényt nekem már nem ad
Mindegy hol bolyong
Elment, itt nem maradt

Bolygómon:
Egykor fényes mezők
Csókok, bókok
Most csak békák,
És ronda pókok

Egykor madarak, naplemente
Most csak csend és egy
Szomorú, bánatos remete

Belső bolygóm fénye kihúnyt,
Csillagom elhagyott,
Fényt nekem már nem ad,
Az idő elmúlt…
Csak az emlék maradt.

Andris Budapest, 2010.08.15

Andris mondta:

Lelkem börtönébe

A lelkem börtönébe
Soha nem süt be a nap
Emlékeim tova szállnak
Mint egy múló pillanat

A nap nem süt
És nem szikrázik fény,
A szívem szomorú, ha rád gondolok én..

Egy késő üzenet, egy megkésett levél,
Amelyben üzened, hogy nem vagy már enyém.
A szívem szomorú, ha rád gondolok én..

A lelkem börtönébe
Nincs napsütés
Nincs fény
Nincs ölelés
Nincs csók
Nincs nevetés

Nincsen semmi sem
Csak egy múló pillanat…

andris, aug 15. Bp.

Ildikó mondta:

DRága Andris! Nézd mennyien itt vagyunk veled! Dehogyis vagy te egyedül! Figyelünk Rád. És vannak égi segítőid is, most is ott áll mögötted egy…figyeld csak meg! Finoman a válladra teszi a kezét, beburkol lágy ölelésével, megérti fájdalmadat, és várja hogy megszólítsd. Igen ő az őrangyalod. Beszélgess vele bátran. A szívedben egy hang válaszol majd, ha kérdezed. Bármikor hívhatod Őt, és veled lesz. – Fel a fejjel…sokan túléltünk hasonló dolgokat, aztán megerősödtünk rajtuk. Ne aggódj, minden jóra fordul.

Anett mondta:

Sziasztok Kedves Mindenki!
Számtalanszor olvastam soraitokat, és többször elhatároztam, hogy leírom tapasztalataimat én is, de igazából nem volt merszem hozzá eddig. Számomra a nyár is igazi élményeket adott, pont, mint ahogy a csillagokban meg volt írva. Megtapasztaltam a végleteket, volt hogy a boldogságtól úgy éreztem a fellegekben járok, néha azt hittem belebolondulok a hiányba, a tehetetlenségbe, de most nyár végére minden a helyére került. Próbálom nem másban keresni a hibát, hanem magamban kutakodom a problémák okát keresve. Mindenkit erre buzdítanék, ha ilyet lehet.
A párkapcsolat témában, pedig ajánlanék egy könyvet, mely nekem nagyon sokat segített, bár még nem értem a végére: Eva-Maria Zurhorst – Szeresd Önmagad, és Mindegy, Kivel Élsz. Azt hiszem, néhányan egyetértetek a címmel, jól gondolom?

Főnix3 mondta:

Kedves Andris!

Mi a címe ennek az írásnak? amit Balázs feltett?
Lásd meg a változást!!!

Engedd már el azt a lányt. Hidd el az élet szép. Iratkozz be egy tánc tanfolyamra. Aki táncol, annak nem kell psichológus.
Hidd el tudom mit beszélek. Megértlek, de jön másik aki nem befolyásolható.
Küldök neked valami szépet.
Ezt nézd meg. Majd holnap írok neked bővebben.

http://www.youtube.com/watch?v=sFZY672Fy2c

Erika mondta:

Kedves Anett!

Hát én ,áshogy gondolom, mint a önyv címe mondja. Egyáltalán semmi sem mindegy, az meg főleg nem, hogy kivel élek! Én csak azzal érem be, akit szeretek! Nem alkuszom! :)

Gondolom velem is egyet értenek páran… :)

Ritus mondta:

Andris szép a versed! Látod ilyet is csak nagy magányban vagyunk képesek produkálni -én legalábbis-
Nem vagy egyedül ne gondold Isten sosem hagy el.
Van egy nagyon jó szám itt meg is hallgathatod: http://www.youtube.com/watch?v=B5PSEP42Aio

szép napot!
R.

Főnix3 mondta:

Kedves Anett!

Erikával és Ritussal értek egyet. Az egy dolog, hogy szeretjük önmagunkat, mert ez kell, mert aki nem szereti önmagát, az senkit sem szeret,tartja a mondás, de pontosan az a lényege, hogy NEM mindegy, hogy kivel élünk. Ha nem jó egy kapcsolat, ezért engedjük el a másikat, hogy jobbat találjunk, mert különben egyoldalú lesz és ezt hívják társas magánynak.Ez a fejlődés útja, hogy tovább lépünk.

Kedves Andris!

Szépek a verseid. Egyet értek Ritussal, hogy bizony a nagy teljesítményeket, CSAK nagy törések árán érhetjük el. Mert, ha nem, az ember belesüpped egy kényelmes kapcsolatba, helyzetbe és leáll a “fejlődéssel”. A sors azért, adja ezeket a változásokat, hogy nagy fájdalmak árán hozzuk ki magunkból a maximumot.
Te egy nagyon bátor ember vagy, hogy ezt így felvállaltad. Fiatal vagy, egyedül vagy, de nem magányos, láthatod, hogy csak ezen az oldalon hányan állunk melletted ??? ugye ??? hidd el, olyanok is akik sokkal nehezebb helyzetben vannak mint te.
Hidd el sokunknak olyan az élete, hogy komoly forgatókönyvet lehetne írni belőle.
Fáj !!! tudom, nekünk is. De hidd el a sors, csak akkora terhet mér mindenkire, amit el tud viselni.
Te egy értékes ember vagy. LÁSD meg a VÁLTOZÁST !!!
Iratkozz be egy tanfolyamra, kezdj el sportolni valamit, kezdj el írni, naplót v. novellát, v. nekünk ide…amit akarsz. Kezdj el egy hangszeren játszani stb. Biztos ezt azért kaptad, hogy ne azzal foglalkozz, csak, hogy egy lány kéréseit teljesítsd.
A “végelszámolásnál” mit fogsz mondani ??? hát ezt sem tettem meg, mert a barátnőmmel foglalkoztam.
Hidd el menni fog.
És nem nézünk sírós filmeket, és depis zenéket. Csak vidámakat.
Te mindent megtettél részedről, és ez elég. Ha akar visszajön, ha pedig nem,az Energiák lebontották rólad, mert jobbat érdemelsz.Egyszerűen más az utatok, és kész. Állj fel, porold le a ruhád, mert megyünk tovább. Az élet szép, dolog van.

Küldök neked egy másik számot. Jól figyelj a szövegre.

“A kétfelé húzott szekér, sehova sem ér…”
” …a CSodaszarvas, még ELŐTTED jár…!!!”

http://www.youtube.com/watch?v=atfU5F866go

…hé’ ne lógasd az orrod, mert már a köldöködig ér. Emeld fel a fejed. Te egy “szabad mén vagy”…!!!
Szeretettel a Főnix

Pipacs mondta:

Keves Andris!
meg kell barátkoznod magaddal és magányodat el kell fogadni. Vond meg a vállad, hát, most ez van. Mihelyst elfogadtad ezt a szituációt (tudom, hidd el, ebben a pillanatban tudom a legjobban, nem könnyű), azonnal azt fogod érezni, miért süllyedtem ilyen mélyre, mikor az élet tele van végtelen lehetőségekkel!!! Ha valami nem jön össze, nem kell erőltetni. Akkor az nem neked való. Nem szabad a fájdalomba görcsösen kapaszkodni és ragaszkodni hozzá. El kell gyászolni a régi kedvest, a szerelmet, ez a rendje, de ne válj magává a gyásszá!!! A fájdalom és magány “csak” egy-egy érzés, egy energia, ami körülvesz téged. Az nem te vagy!!! Egy döntésen múlik, mikor lépsz ki az ördögi körből. (én 5 éve várom a társamat, most egy évig volt egy “álkapcsolatom”, azt hittem, ő lesz az, pedig egyértelmű volt, hogy NEM MEGY, mégis a végletekig elhúztam a reménykedést, most egy korábbi barátnője miatt elhagyott. szertefoszlott a reményem … borzasztóan fáj, együtt tudok érezni veled 100%-ig!!!)
Valahol olvastam: amelyik kapcsolat szét tud esni, hát az arra is ítéltetett. Mindenki pontosan tudja, nagyon mélyen, hogy mit jelent a másiknak. Valószínű legbelül érzed, hogy el fogod veszíteni. Teljesen egyetértek Főnixel. Próbálj meg továbblépni. Ha egymásnak rendeltek a csillagok, úgyis találkozni fogtok. Csak akkor talán ő is, meg te is erősebbek lesztek. Ez most talán nem a te időtök. Ezt neked kell felismerned. DE NE SZENVEDJ!!! Korábban itt írtátok, az az út, amely szenvedést hoz, az nem a ti utatok.
és ÖNBIZALOM!!! te is büszkébb tudsz lenni magadra, hamarabb nyitsz mások fele, ha szereted magadat. És ha magadat szereted, nem fogsz görcsösen kapaszkodni álmokba.

Sok sok sok erőt neked, foglalkozz magaddal. SZERESD MAGAD!!! ne csak a másikat, MAGADAT!!! és akkor lenyugszol.
És ha megrezegne hited, vagy elfáradnál, akkor jöhetnek a barátok, és ti, Csillagmagosok :)
Nekem is rengeteget számít a jelenlétetek!!! (azért is írok ennyit)
Köszönöm szépen!

baráti üdvözlet!

Andris mondta:

Kedves Főnix!

Már elengedtem őt, hiszen menni akart. De ettől még ugyanúgy szeretem, nem érted? Nem volt hazugság a több mint három évünk, azt én is, ő is érezte volna. Ezért mondom, írok, amit mondok, írok. De hát többször már nem tudom elengedni, viszont ettől még ugyanúgy szeretem….és ez így is marad.

Andris mondta:

Azt is tudom mi fog történni: talál egy másik embert magának, és vele ugyanazt elvégzik a szülei, mint velem. :( Elvégezték ezt már előttem is egy emberrel jó pár évvel ezelőtt. Mindent tudok, mindenről tudok, tehát a körforgásba én is belekerültem. Ettől még nagyon szeretem, szívem legmélyéből, és ha ő feleszmél, hogy miről szól ez az egész, amiért imádkozom minden nap, akkor egyszer talán újra boldogok lehetünk. Semmit sem szeretnék jobban a Világon. Túl is léphetek a dolgokon, tovább is léphetek, találhatok mást, de lehet, örök életemre bánni fogom, hogy nem voltam kitartó, és türelmes. Hát most az leszek. Legyen bármi, történjen bármi. Csak most nagyon rossz, nagyon fáj, és nagyon szomorú a helyzet…

Főnix3 mondta:

Andris, most így gondolod, hogy így marad. Nem fog. Az idő mindent begyógyít. Ez csak addig marad így amig belépik az életedbe a másik. Pipaccsal teljesen egyetértek. Ne kapaszkodj a gyászba. Vagy szeretsz szenvedni??? Van ilyen.
Elárulnád, hogy milyen csillagképben születtél?
Beszéljük meg, ha akarod, mert addig is nem a saját problémáddal vagy elfoglalva.És itt már dereng a hajnal.Ez egy nagyon jó oldal, tele csupa FANTASZTIKUS emberekkel.
Egyébként mi a hobbyd???

Ritus mondta:

“És nem nézünk sírós filmeket, és depis zenéket. Csak vidámakat.”
Az én lelkem a válságos időben csak depis zenére vágyott és magányra, Istenre, Jézusra, Szűzanyára elcsendesülésre, hogy bölcs megoldásokhoz jussak.
Rengeteget sírtam, eszméletlen sokat és keseregtem, aztán elengedtem az egészet, mert azt modtam reménytelen vége kész passz, és itt jött a változás, jött egy új “szerelem” egy jó kis illúzió,de ezáltal megértettem egy csomó törvényszerűséget, meg azt is hogy jól tudom sajnálni magam: szegény boldogtalan én. Mikor meg jön a boldogság akkor rácsukom az ajtót és inkább maradok a “boldogtalanságban”, jófej vagyok nem?
Pedig óriási gazdagságban éltem, éppen csak nem vettem észre a nagy sajnálkozásban.

Ezért írtam, hogy el kell engedni, magad is, felül kell emelkedni önmagad sajnálatán, és merni kell kinyitni ajtókat hadd jöjjön aminek jönnie kell. És tudni kell becsukni is, lezárni, feloldani, mert semmi nem maradhat elvarratlanul.

Andris fog ez menni, csak még kicsit sajnálod magad, nem baj ez is kell. Majd idővel elmúlik, mint a szerelem, és marad helyébe egy més minőség a tejútról, ne feledd!

mára ennyi tőlem :)
R.

Andris mondta:

Kedves Főnix.
1978.06.18 21:40 Bp.
Hobbim csillagászat, bringázás, röpi, számítógép, zene, versek…

De most nem űzöm már ideje egyiket sem…nem érdekel. Azt akartam, hogy révbe érjek Ővele, és akkor lehet űzni majd ezeket a hobbikat, meg családot alapítani.
Mostani “hobbim”, hogy imádkozom…

Régen táncoltam is, megtanultam az alapokat, de már azok sem mennek, pedig szeretném újra, illetve vele terveztem, de most megint nem úgy alakult. :((

Már nem várok, nem kívánok semmit igazából. Nem borotválkozom, nem érdekel, szép szakállam nőtt. Ennyi.

Nem sajnálom magam, az sem érdekel, egyszerűen ez történt, és nem tudok most jelenleg tenni semmit, csak imádkozni, kérni a JóIstent, hogy ha ő is úgy gondolja, kaphassam vissza azt a szeretett embert, akiért dobog a szívem…ennyi a sztori. Őérte is sokat szenvedtem, hogy jöjjön…és Ő volt az utolsó szalmaszál, több szalmaszálam nincs, se erőm hozzá, se kedvem, Őt már megismertem, megismertük egymást, és működött…
Más már továbblépett volna a helyemben, tudom. Én nem teszem. Mert ez én vagyok. Mert úgy érzem szívből, észből, lélekből, hogy KI KEL TAR TA NOM! Végsőkig.

Főnix3 mondta:

Figyelj Andris! Most mennem kell. Majd este még visszajövök.
Te egy nagyon stabil ember vagy. Basszus ennyi jó tulajdonsággal.
És ott van a hosszú házasság a képletedben (ezt te is tudod). Akkor te mindent tudsz. Ha asztrológiával is foglalkozol. Nagyon nehéz. Tudom. És az utat nem lehet lerövidíteni. Ezt már én is megpróbáltam, de nem ment. Egyedül a zene segített.És az idő.
Ha pedig nem akarsz megborotválkozni, ne tedd. Mindent a maga idejében.
De miért volt ő az utolsó szalmaszál?

Kiss Balázs Kunó mondta:

Főnix, kérlek engedd meg, hogy hozzáfűzzem, mit látok abból, amit Te “hosszú házasságnak” nevezel. :)

Tapasztalatok!!! Elengedhetetlen ez, amin most András átmegy, ez egy nagyon fontos Beavatás számára, szintlépés, a Szaturnusz által.

Mostanában ment át a Nap is a Szaturnusz fölött , a tranzit Szaturnusz pedig a HCs fölött – ezen át kell esni, el kell engedni, nem beleragadni – tovább kell lépni… szerintem.

Plusz a tranzit Szaturnusz – szextil radix Vénusz–> itt a feloldás. :)

Szóval András, nyugi. Minden rendben lesz. A Napod és a Merkúrod a Nimród elengedő kezénél áll: ELENGEDÉS!
Ez visz téged előre, erre hívja fel a figyelmedet a Szaturnusz. :)

Balázs

Andris mondta:

Nem tudom mi van a képletemben, nézegették már, de nem mondtak konkrétan semmit. Hogy miért ő az utolsó szalmaszál? Mert érzem, hogy Ő az, akiért mindenre képes vagyok, és most ezért is teszek annyi mindent, azért vállaltam piszok nehéz dolgokat be, meg persze magamért is: lakásvásárlás egyedül, hitelre, egy keresettel, munkahely váltás teljesen új területre. Egyszerre vállaltam be a kapcsolatunk krízise idején a lakást, egy plusz iskolát, és most ezt a munkát. Mindegyikért küzdeni kell: Ő érte is, a lakásért, hogy meglegyen (hajszálon függ szinte minden, de jó irányba indult), a tanfolyamot megszenvedem, mert folyton Őrá gondolok, és a munka pedig teljesen más, nem alkalmazotti, hanem vállalkozói szinten megy, de látok benne fantáziát: fejest ugrás mindenbe. Magunkért csinálom az egészet. Ha Ő nem lép most előre, lépek én.

Ildikó mondta:

Hát bizony vannak olyan szerelmek, amiért az ember fia-lánya bizony hogy vár. Andris látja a helyzetet tisztán és el is fogadja, csak mot éppen ez kegyetlen érzelmileg. Teljesen átérzem, megértem, én is voltam ilyenben. És vártam….és vártam…és megmaradtunk. :) Akik össze vannak kötve az égben, azok megmaradnak együtt. – Vannak szerelmek viszont, amiket el kell engedni, el is lehet, és van amit viszont nem tudunk, mert az igazából szerelem. Talán mert ikerlángi szerelem. Öröktől fogva van, őt kerestük életeken át. Talán Andris is ezt érzi.

Pipacs mondta:

akkor kedves Andris, talán itt van a megoldás. mennyi mindent köszönhetsz neki. és pont. ennyi. talán sorsszerű dologként el kellett hogy indítson téged ebbe az irányba. új lakás, új munka, tanfolyam … ez mind mind fantasztikus dolog. tekints ezekre mint ajéndékok. tőle. de ezekért ne add oda neki az életed!!! elindított egy úton, de nem ő az az állomás, ahol felverheted a sátrad.
menny tovább derűsen.
a neked való dolgok úgyis megtalálnak téged.
hadd hömpölyögjön életed folyója. amire szükséged van, úgyis fennakad a tutajodon :)

Andris mondta:

Kedves Pipacs!

És ha arról van szó, hogy éppen Neki tudok utat mutatni abból, amiben most Ő van otthon? És ha éppen arról van szó, hogy el kell Őt engedjem ahhoz, hogy megerősödjem, és utána újra egymásra találjunk? Miért nem ad itt erre senki sem esélyt, lehetőséget, gondolatot? Ha Ő ezt adta nekem, akkor talán én meg ezt adom neki, amit leírtam itt fent.

Pipacs mondta:

Neked lehet hogy fájni fog, de azt talán más fogja neki megmutatni, hogyan álljon ki magaért. Azt írtad, három évet töltöttetek együtt (ez is tök fura, írtam, hogy nekem is volt 3 évig egy titkos kapcsolatom – talán elolvastad :) ), ha ez idő alatt, melletted sem tudott a saját ördögi köréből kiszabadulni, ne erőltesd. neki kell saját magát átlendítenie ezen, vagy észrevenni mi miért történik körülötte. Egyszer felnyílik majd az ő szeme is. Talán nem te nyitod fel. De az nem baj. (a férfi, akitől én vártam a beteljesülést, az is visszament a volt párjához. Talán én nyitottam fel a szemét, mennyire sokat jelent neki a hölgy. Így jártam …:) )

Nem azt mondom, hogy felejtsd el, de azt sem, hogy reménykedj a sírig. Raktározd el magadba. Tedd el az egyik fiókodba a hölgyet, és a vele kapcsolatos emlékeidet. Egyszer vagy újra kinyílik az a fiók, vagy örökre zárva marad. Ez a jövő titka. De el kell tenned. Pihentesd ezt a dolgot. És majd meglátod, mi fog történni.
:)

Ritus mondta:

Andris én sem vettem észre, hogy sajnálom magam csak utólag látom, hidd el Te is sajnálod magad, csak nem tűnik fel számodra.
Ez nem baj :) ez is egy jó kis tapasztalat, beavatás, halgass Balázsra szerintem…Ő tudja mit beszél :)
Majd én is kérek egy elemzést lassan Tőle, mert fúrja az oldalam a kiváncsiság egy dologban :) :)

Erika mondta:

Andris!

Pipacsnak van igaza. Nem tudhatod, hogy mit hoz a jövő, de ha az energiáidat Rá fordítod, akkor a többi területen sem tudsz előre lépni. Tedd félre a kispolcra, valósítsd meg a többi álmodat, aztán vagy visszatér hozzád, és kinyílik a fiók, vagy idővel rádöbbensz, hogy Ő már csak emlék, és nincs helye a jövődben.

Tudom, hogy nehéz, én is hasonló cipőben vagyok, azzal a különbséggel, hogy én eddig még esélyt sem kaptam, hogy együtt legyünk, tehát még nem élhettem meg vele azt, amit szeretnék, és még azt sem hagyták “fent”, hogy lezárjam, elfelejtsem, mert mint a bumeráng, mindig visszatért valamilyen formában. Azóta megtudtam, hogy ő a duálom, és “fent” már össze vagyunk kapcsolva, ezért nem engedték, hogy megszabaduljak tőle, pedig azt is próbáltam. Most annyiban változott a helyzet, hogy már Ő is tudja, hogy összetartozunk, a fentieknek pedig elmondtam, hogy ok, megértem, hogy nekem kell segíteni őt, de akkor cserébe kérek egy lehetőséget, mert ez így nagyon rossz. Most várok… arra, hogy végre lépjen… ugyanakkor gyakorlom a türelmet, az elfogadást, nem kérem számon, nem veszekszemvele, hogy döntsön már. Elmondtam neki a véleményemet, kérdeztem tőle, hogy Ő mit szeretne, de a válasz csak a szeretettel teli csönd. Sem igen, se nem. Ezért úgy döntöttem, hogy a többi feladatom felé fordulok, azokkal foglalkozom, megvalósítom amit lehet, miközben továbbra is szeretem Őt, de NEKI kell megérnie, és lépnie. Én itt már semmit sem tehetek, de mivel Ő az égi párom, így elengedni sem tudom, és most már nem is akarom.

Ezt csak azért írtam le, hogy tudd, nem a levegőbe beszélek. Általában kiegyensúlyozott, jókedvű vagyok, teszem a dolgom. :) Csak 3 havonta van 1-1 kiakadásom e miatt, de hamar elmúlik. Ennek kulcsa az, hogy TUDOM, hogy értékes vagyok, TUDOM, hogy ezt Ő is tudja, ÉRZEM, hogy szeret, akkor is, ha ennek fizikai jelét ritkán adja, és SZERETEM Őt is és ÖNMAGAMAT is! Keresem mindenben a jót, a pozitívat, és HISZEK.

Ezt tanácsolom neked is.

Pipacs mondta:

Úristen, én is teljesen ebbe a szituációban voltam. Vártam. Egy évig vártam rá, mikor történik meg benne a Pál fordulás, mikor jön rá arra, én vagyok az … nem jött rá. Sőt. Arra jött rá, hogy az előző párját szereti … még nem tudom, hogy megbántam-e, hogy egy évet vártam rá. Nem, azt nem. Azt igen, hogy bíztam ebben az egészben. Saját magamat áltattam. Én is türelmet tanultam, csöndben, bár ez a csönd néha szívszaggató volt. Nem volt jó. Örülök, hogy visszajött a volt párja. Legalább vége ennek a rémálomnak … bár titkon még jobban örültem volna annak, ha soha nem jön vissza …
Nehéz ügy.

És Erika, mi az, hogy valaki a duálod, meg hogy össze vagytok kapcsolva??? És ezt ki mondja meg??? És jó az, ha valaki értesít, hogy figyu, ő az, rá figyelj, el ne engedd … ilyen téren az ismeretlen talán jobb. Nem tudom :) Engem tényleg érdekelne, mi ez (bár nem olyan szinten, hogy én is megtudjam, kivel vagyok összekötve – így még van lehetőségem felülírni a Sors könyvét :) ), de ha ide nem szívesen írnál, valahogy elkérhetnénk egymás email címét…

Andris mondta:

Kedves Ildikó!

Pontosan ezt érzem. Őt kerestem, nem értitek?? Csak őt!

Ő szívembe lopta halk szavát,
Ha látom kedves mosolyát,
Úgy érzem, táncol a világ,
S minden oly szép,
Ő egy újabb álom tükre tán,
A bánat borús hajnalán,
Amikor gondok törnek rám,
S köröttem minden oly sötét.

Ő jelenti mindazt, ami jó,
Miatta születik a szó,
Örökös boldogság,
Hogy itt van énvelem,
Ő a dal, mit suttognak a fák,
A csend, a meghitt éjszakák,
Számomra több, mint a világ,
A mindenem.

Ő, ki mindig olyan boldog és vidám,
Nekem is ad majd jókedvet talán,
Hisz el nem hagyom én
Őt soha már,
Ő csak velem élvezi az életet,
Valóra válik majd a képzelet.
Bárhol is legyen,
Szívem rátalál.

Ő a fény a dombok oldalán,
Az élet legszebb titka tán,
Az erős, kézzel írott szó
A pont után,
Ő szívembe lopta mosolyát,
S én lesem, várom a szavát,
Nélküle üres a jövő,
Számomra nincsen más, csak Ő.

Erika mondta:

Pipacs!

Ez egy hoszzú-hosszú folyamat volt, mire beláttam, hogy Ő az. Pont emiatt a nehéz helyzet miatt el sem akartam hinni először. Hogy honnan tudom? Először is van egy lelki kapocs köztünk, amiről korábban már írtam. Ettől persze még lehetne karmikus is. Sokáig azt hittem, hogy ez egy karmikus találkozás, így elkezdtem felderíteni és feloldani a karmánkat. (blokk oldások, meditációk és mágia segítségével) Amikor ez sikerült, akkor jött rá Ő arra, hogy fontos vagyok neki. Meglepetésként ért, mert én akkor abban a stádiumban voltam, hogy feloldottam a karmánkat, elengedem, megszabadulok tőle és tovább lépek. Akkor jött be ő a képbe, és kiderült, hogy sokkal de sokkal fontosabb vagyok neki mint azt valaha gondoltam volna. A helyzet azonban bonyolult, így tisztában voltam vele, hogy ha így is érez, akkor is kell idő hozzá, hogy ezt meg is merje lépni. Ezért türelmesen vártam. Aztán májusban meguntam, és ellátogattam a karma urához. Megkérdeztem tőle, hogy mi a fenének szivat, miért várakoztat, amikor tudtommal már feloldottam a karmánkat. Meglepetés volt, amikor a karma ura vállat vont, és közölte, hogy “nekem ehhez semmi közöm, nem én csinálom” Akkor esett le, hogy ha nem karmikus, akkor csak duális lehet. Ezek után mentem Jézushoz, és a Mindenhatóhoz, hogy akkor most mi van. Konkrét választ ők sem adtak, de amikor közöltem, hogy én ezt nem csinálom tovább, és adjanak végre egy lehetőséget vele, akkor a kedvemért átírták az akasha krónikát, a sors könyvét. :) Most várok tovább, és közben teszem a dolgom. :)

Hozzá teszem, hogy a környezetemben senki sem hiszi el, hogy Ő a duálom. Mindenki azt mndja, hogy ez az erős kapocs karmikus. De ha a karma ura erről mit sem tud, akkor ez a lehetőség kizárva.

Innen tudom, hogy a duálom. :)

Andris mondta:

Erika, milyen címre tudok Neked emailt írni?

Pipacs mondta:

Aham.
Kicsit le vagyok maradva ilyen téren … most kérdezhetnék tovább … mert nem igazán értem. A karmát még igen … de nem is tudtam, hogy a karmának van ura … stb. stb.
Mindenki másban hisz :) És tiszteletben kell tartani a másik gondolatait, meggyőződését. Én is ezt teszem. Örülök, hogy ezt megosztottad :)

Erika mondta:

Ok, akkor nem karma urának hívonm, hanem szaturnusznak. :)
Tök mindegy ki hogy nevezi. A lényege ugyanaz. :)

Andris mondta:

És nekem nem mondjátok, hogy meg kell tanulnom elengedni másokat! Elengedtem már az apámat, a nagyapámat, voltak korábban kapcsolataim, őket is elengedtem. MÁR MEGTANULTAM MÁSOKAT ELENGEDNI! Hányszor és meddig engedjem el a szeretteimet???????

Erika mondta:

Andris!

El kellene menned blokk oldásra, mert a fájdalomtól nem is tudsz tisztán látni, érezni.

Én csak azt mondtam, hogy tedd félre ezt a témát és foglalkozz mással. Egy szóval sem mondtam, hogy engedd el, csak azt, hogy távolodj el a problémától, hogy kiderülhessen, hogy mi a teendő.

Igazából 2 választásod van…

1. Szenvedsz tovább, mint egy mazochista és sajnáltatod magad, aminek az lesz a következménye, hogy mások is elhagynak.

2. Végre a sarkadra állsz segítséget kérsz blokk oldáshoz valaki szakembertől, és aztán megteremted azt az életet magadnak, amire mindig is vágytál.

Na melyiket választod? :)

Tudom, ezek kemény szavak, de néha sokk terápia kell ahhoz, hogy másokat kimozdítsunk a holtpontról.

Erika mondta:

Pipacs!

Szívesen, máskor is. még annyi magyarázatot hozzá fűznék, hogy akit én karma urának hívok, az egy olyan erő, aki felügyeli az életeken átívelő feladatokat, tanulni valókat. Hívhatjuk sorsnak is, vagy karmának, vagy szaturnusznak, vagy akárminek. A lényeg, hogy egy felügyelő er, hatalom, aki behajtatja az emberrel a “tartozásokat” a fejlődés érdekében.

aki írni szeretne, irjon nekem az ezomisztikakukacgmailpontcom címre.

Ritus mondta:

Konkrétan nem kapcsolódik a beszélgetéshez, de érdekes írás:
http://antalvali.com/kicsit-maskeppen-a-mesekrol-1-resz.html

Andris olvass mesét, én is szoktam, nemcsak a gyerekeim kedvéért olvasni egy-egy történetet, hanem a magam kedvére.
A fehérlófia pl. egy jó beavató mese!
Szeretettel!
R.

Judit mondta:

Kedves Balazs !

Valami hiba lehet a dologban, mert a te leveleidet megkapom, viszont amikor bejelolom az ertesitest kerek kockat- ez nem mukodik.
Regebben rendesen atjott minden hozzaszolasrol az ertesites, most mar jo ideje nem. szerinted mi lehet az oka ?
Jeloljem be minden nap ?
Koszonom elore is a kedves valaszod. Biztosan talalunk ra megoldast.
Jo ejt es szep almokat mndenkinek OTTHON.
Szeretettel gondolok ratok
Judit FL

Judit mondta:

Most olvasom, hogy az e-mailjeim ki lettek kapcsolva !!! Miert ? Semmi rosszat nem tettem, irtam !!???

Judit FL

Kiss Balázs Kunó mondta:

Kedves Judit!

Nem tudom mi lehet ez…
B

Beus mondta:

Szia Balázs!

Miért ‘hunyorognak’ a csillagok? Tudja egyáltalán ezt valaki, hogy mi történik a légkörben?

Legyen vidám, mosolygós a napotok :-)

Kiss Balázs Kunó mondta:

Ez teljesen hétköznapi dolog: sok szél, pára, por :)
B

Beus mondta:

Köszönöm, nagyon kedves vagy :-)
De Te is tudod, hogy értettem, csak rosszul fogalmaztam.
Szép estét kívánok!
Üdv: Bea

Ildikó mondta:

Csak egy röpke gondolat a nyári változásokhoz.
Valamikor nyár elején olvastam egy olyan elemzést – az is lehet hogy itt, de sajna nem emklékszem – hogy ez a nyár csak egy bemutató lesz, ízelítőt kapunk arról, ami aztán 2011 februárjától kezdve éveken át tart majd folyamatosan.
Ha most végiggondolom mi minden történt velem is….akkor azt hiszem föl lehet kötni a gatyát rendesen februártól. Addig is jó lesz egyet pihenni, összegezni és felkészülni.

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár