Csillagüzenetek

Mag az erdőben

2011. okt. 17

Egy igen izgalmas, és viszonylag ritka fényszög kialakulása előtt állunk, ez pedig a Jupiter és a Plútó trigon kapcsolódása lesz pont október 28-án. Utoljára, napra pontosan 2002-ben állt elő ez a konstelláció, tehát 9 éve. A Plútó ilyen kapcsolata mindig egy inspiráló átalakító erőt szimbolizál, amiben egyrészről benne van a születés, és benne van a halál is. A Jupiter pedig az Igazság, a Rend és a Hit szimbóluma ? lássuk ez mit szimbolizál a Föld emberiségének.

Maga az a folyamat, amelyben benne csücsülünk, ez a tudatosodási hullám újabb mérföldköve, amely a jelenlegi állapotok szerint is gyönyörűen illeszkedik az átalakulásba. Tömören elmesélve: új igazságok megszületése és a régi rend lebomlása.

Csak körbe kell nézni a világban, s mindenhol látjuk, hogy az elmúlt néhány évben milyen átalakuláson mentünk keresztül. Ha ezt, mint egy folyamatot nézzük, nagyon jól kirajzolódik, hogy ez bizony nagyon messze vezet, nagyon nagy út áll még előttünk ? hiszen néhány év alatt kerül lebontásra az, amit egy egész emberi civilizáció kialakított. És a legszebb és a leglényegesebb az egészben az, hogy ez nem valamilyen vezetők által felszított, feltüzelt átalakítás, hanem mindenkinek a SAJÁT BELSŐ VÁLASZTÁSA alapján létrejövő választás.

Hiszen Te sem azért foglalkozol ?spirituális? dolgokkal, nem azért olvasod ezt az oldalt, vagy más ?spiri? könyveket, mert azt egy ideológia,egy eszme mondatja veled, hanem Te egyedül döntesz így. Hiszen ha a társadalmi tanításokat, a tankönyveket néznéd, akkor soha de soha nem nyíltál volna ki a lelki birodalmak felé, hiszen erről soha senki nem beszélt Neked a hírekben, a tankönyvekben.

Ebből látszik, ha ebbe még így nem gondoltunk is bele, hogy bizony ez ami zajlik, egyértelműen mindenkinek a saját választása szerint történik. Ki mit akar megélni ebből a világból?

Nyilván, nem lehet egyik percről a másikra eltüntetni mindent ? ezért továbbra is a türelem a lényeg. Minden folyik a maga ütemében, nem egyik pillanatról a másikra fog eltűnni egy eddig téged tápláló civilizáló. Hanem szépen, lassan, folyamatosan.

Ennek egyik mérföldköve a most októberben és novemberben zajló esemény-sorozat, amelynek egyik fő szimbóluma a Jupiter-Plútó trigon fényszög.

Ha ezt beültetjük a jelenlegi energetikai állapotba, elmondhatjuk, hogy itt tényleg egy robbanásszerű váltásról van szó, legalább is a korábbiakhoz képest robbanásszerű.

Átalakul az Igazság. Ez a legfontosabb ? meghal egy régi törvény, és születik egy új. Ez az új világrend születése, minden egyes emberben ? nem vezetőkben, nem a televízióban, nem a tankönyvekben. Bennünk, az Egy-én-ben.

És ez a legfontosabb, hogy Önmagadban engedd meg, hogy a régi gondolkodásod eltűnjön, légy merész és bátor, merj kibújni a bőrödből. A HITED legyen stabil ? hiszen a Jupiter a bika jegyében jár egyébként, tehát a fizikai szinten kézzelfoghatóan tudod megtapasztalni saját hited erejét.

Ha hitetlen vagy ? minden összeomlik körülötted! S ne valamilyen vallás eszméjében higgy ? magadban higgy! A saját stabil belső Igazságod fog megtartani ? nem kintről valamilyen erő. Ne várj tehát a szociális mentőcsomagokra, ne várj a törvénykönyvek átalakulására ? Te magad légy az Igazság.

Az, amit szeretnél látni Önmagad körül ? éld azt. Egy Igaz módon. Ne kifelé akard megmutatni ? hanem befelé! Ez nagyon fontos: ne egy újabb köpenyt vegyél fel, hogy milyen Hitet, Igazságot akarsz megmutatni a világnak ? nem erről van szó! Ne akarj megmutatni semmit, pont ez a lényeg. Ne megmutasd ? hanem éld meg. Belül. Igaz módon. Ha nem érzed igaznak ? ne tedd!

És ha belül éled ? akkor fog kint valójában látszani. Hogy ki mit lát ebből ? nem számít. Nem az a kulcs, hogy megmutatod az Igazságodat. Hanem hogy megéled belül. Még egyszer hangsúlyozom: igaz módon, tehát ne önmagad elől menekülve.

Ezek az Egy-Éni változások, saját Mag-ok megélése fog végül egy csodához vezetni.

Hiszen Te egy MAG vagy, ami kihajt. Egy MAG egy erdőben ? mi együtt vagyunk az Erdő.

A tölgyfa magja nem azért bújik ki, hogy kitűnjön a többi közül, nem azért, hogy megmutassa milyen termést is hoz, és ő milyen szuper kis tölgyfa. Viszont rügyet hoz, táplál, része az erdő rendjének, szolgál, fejlődik, átalakul. Az erdő része ? a sok tölgyfa együtt adja az erdőt.

S ha Te, mint a tölgyfa magja egyre tudatosabbá, egyre több csodát megnyilvánítóbbá válsz, és az erdőben egyre több mag tesz így, akkor ez az erdő a világ legcsodálatosabb erdeje lesz, ahol teljes a létezés.

– – –

S ha visszatérünk az említett, Igazság-átalakító szimbólumhoz, (ami természetesen már hosszú hetek óta aktív és október 28-a után is még sokáig az lesz), akkor arra érdemes most figyelned, hogy engedj teret az átalakulásnak az életedben.

Ha találkozol valami ?mással?, ami eddigi rendszeredbe nem fért bele, akkor ez azért jön életedbe, hogy átalakulj.

Egyre erősebb és egyre szembetűnőbb módon fog megmutatkozni az, ha még mindig valamilyen téged nem szolgáló igazsághoz, hitrendszerhez kötöd magad. Ha vannak problémák életedben, akkor azok nagyon jól megmutatják, hogy hol nem vagy képes az átalakulásra.

Irányítsd rá a figyelmedet! Legyél nyitott!

Az Igazság Benned van ? csak engedd kihajtani! Minden előítélet ez ellen dolgozik. Minden olyan eszme, amit kintről vettél a magadévá, de nem érzed a tiédnek, ugyan tanít, de te meglátod a tanítását?

Merd kitágítani elmédet, szétrobbantani az alapjaidat ? hogy új alapokra helyezhesd az életedet.

20 hozzászólás

Anyec mondta:

Köszi Balázs, ez ismét jókor jött….:-D… Minden “Fa” társamnak szép napot kívánok az erdőnkben!…….:-))))))

Vicus mondta:

Nehéz kiválasztani az igazat a tamik közül.Nem olyan nyilvánvaló mi is az igazság és mi az amin változatni kellene. Benne van az emberben, mi van ha pont a másikat fogja meg mint amit kellene. Persze tudom, hogy csak simán időt vesztel vele, de ez is elég.

Jeannecora mondta:

Köszönöm szépen.Jól jött ez a biztatás.Sok mindent érzek ebből, és intenzíven haladok az úton!
Köszönet a soraidért, az útmutatásért.

Prejud mondta:

Sziasztok!

Egy mese jutott eszembe, hátha ismeritek: A nagyravágyó feketerigó, aki mindenáron valami más “szebb” akart lenni, hogy őt vigye el a kisfiú barátnak magával.Próbált mindenféle színű, fajtájú madárrá változni, de a kisfiú csak azt a kedves feketerigót kereste,akit először megpillantott. Mikor már többedszer hiába billegette magát sárgarigóként, zöldikeként, stb.mégse ért célt, akkor jött egy alapos eső és minden cifra színt lemosott róla, maradt a saját fekete színe. És akkor a kisfiú szívét elöntötte a szeretet és a boldogság, hogy megtalálta újra a kis barátját. Akinél lehet, hogy vannak szebbek, színesebbek, de mégis ő az akit várt, és akit magához ölelt, és aki számára: az ami. A Mag sosem lehet más, csak aminek lennie kell és éppen ez adja a szépségét, az egyszerűségét, az alázatot saját mag-sága felé, hogy azzá fejlődhessen ami.
Nem mindig könnyű meglátni a lemosni valókat, de jó alapos esőt kívánok mindnyájunknak!
Köszönöm Balázs az írásod, és különösen szép ez az erdő hasonlat-hiszen minden Egy.

Ike mondta:

Kedves Balázs!
Gyönyörű ez a tölgyfa hasonlat! És milyen igaz!
Köszönöm!

Kedves Vicus!
Szerintem, ha sikerül elcsendesíteni elménket, és kizárni a kavargó, cikázó gondolatokat, a felszín alatt a csöndben, összekapcsolódva minden Létezővel megtaláljuk a választ kérdéseinkre. Kell némi gyakorlás mindehhez, de érdemes rászánni az időt.
Az igazság kiderítéséhez van egy kézzelfoghatóbb módszer is, kineziológiai izomteszten alapszik, melynek lényege, hogy az igaz dolgok erősítik a testünket, a hamisak elgyengítik. (Több infót erről Dr. David R. Hawkins: ERŐ kontra erő c. könyvben találsz.)

lena mondta:

Köszönöm Balázs,
ez az írásod is jókor jött – mint mindig. A tölgyfa hasonlat kiváló.
Prejud meséjével együtt számomra maga a “jel”.

Köszönöm Nektek.

Éva2 mondta:

Kedves Balázs és többiek!

Mi van azzal, aki nem találkozik semmi újjal, mással. Akinek nyugalomban, szeretetben, elégedettségben telnek a napjai, és max. azzal kell “megküzdenie”, hogy elviseljen bizonyos embereket. Nem előítélet, hanem abban az időpillanatban tapasztalt viselkedések nem tetszéséről van szó. De ezen kívül tényleg nincs más, pedig messze nem gondolnám, hogy “készen vagyok”. De akkor mi ez a nyugalom körülöttem (persze élvezem, csak furcsállom is)?

Éva

Éva2 mondta:

Érdekes volt, hogy az asztológusom azt mondta, már elvégeztem az életfeladatomat. Talán ezért ez a nyugalom?

Anna mondta:

Kedves Éva2!

Figyeld akkor a nyugalmat és elégedettséget,meg a néha megjelenő “bizonyos embereket”: ott lehet a kulcs..

Ákos mondta:

Kedves Éva2!

Élj a hited szerint, ne az asztológusod hite szerint. Egyszer hallottam: nézd meg jól a másik embert, ha van még teste dolga is van. Én ebben hiszek.

Éva2 mondta:

Kedves Ákos!

Én is azt érzem van még feladatom, hiszem az unokáim még csak 2 évesek. Vagyis az egyikük majd 23-án lesz az. És a másik két gyerekemnél még nem született unoka. Nagyinak lenni is feladat. :)))))

indigo mondta:

Szép Estét!Hát ez érdekes lesz számomra:-)!Asc-men álló Plutókám kap egy trigont a Jupiter-Pluto trigontól:-)).Belső változás szele már megérintett.Balázs:köszönet!További szép estét .

Valkovszki Éva mondta:

Balázs! Nagyon köszönöm ezt az írásodat is. A változás folyamatos… Visszapörgettem magamban az idő kerekét, hogy megnézzem, mi is indult el 9 évvel ezelőtt az életemben!? Értékes “utazás” volt. Talán megláttam azt is, hogy hol akadtam el, hol engedtem, hogy úrrá lehettek rajtam a félelmeim, ami megbénított, és annyira bezárkóztam, hogy épp csak pislákolt bennem az a bizonyos tűz. De most egy kis éltető fuvallat érkezett, ami erőt ad, hogy a magam igazsága és hite szerint éljek és legyek Egy-Én az erdőben.

Csillancs! Hálásan köszönöm, hogy fölhívtad a figyelmem a ma esti filmre a Duna TV-n. Ez további erősítést hozott.

Köszönöm nektek.

Szeretettel, Éva :)

Ike mondta:

Kedves Csillancs!
Én is nagyon köszönöm, hogy jelezted a filmet!
Még most is a fülemben csengnek a záró szavak: “Vannak, akik úgy hozzá szoknak a rossz dolgokhoz, hogy nem akarnak változtatni, és ha ők feladják, mindenki veszít.” …De mi akik itt vagyunk ezen az oldalon, úgy érzem, már régen túl vagyunk a változtatni akaráson, és nem adjuk fel, hogy mindenki nyerjen.:)

Godoné Erzsi mondta:

Köszönöm Péter te mindig sokat segitesz nekem az irásaid által.
Én is érzem -e változásokat bennem,.

Szép napot kivánok.

alarik mondta:

Kedves Éva2!

“…abban az időpillanatban tapasztalt viselkedések nem tetszéséről van szó.”
Ennek kiküszöbölésére van egy nagyon jó módszer, és akkor még nyugodtabb lesz az életed. Szeretettel ajánlom:
http://www.youtube.com/watch?v=qgnXD8dW1bg&feature=related

Timike mondta:

“…milyen szuper kis tölgyfa vagyok én…”- ez annyira édes!
Mindent köszönök, Balázs! :)

Megi mondta:

Szia Balázs És Mindenki!!! :)
Csak azért írok, hogy tudd :) milyen hálás vagyok Neked és Mindenkinek…. Tudod, rendszeres olvasója vagyok az írásaidnak :) Mindig vissza-vissza járok mert minden sorod olyan számomra mint a közlekedési táblák az út mentén… :) :) :) Tudom hová akarok eljutni de magamtól nem indulnék útnak, a te jelzéseid vezetnek engem :) és adnak számomra biztonságérzetet, önbizalmat nap mint nap. EZ TELJESEN KOMOLY!!! :) Tudod : Németországban éltem 3 évig de nagyon nem szerettem ott lenni, mert úgy éreztem hogy ott nem tudok igazán önmagam lenni…ez nagyon elszomorított hiszen a testvérem ott él a feleségével, nagyon szeretem őket és nagyon fontosak a számomra. A testvéremmel igazán nagyon jó a kapcsolatunk ezért csak a gondolata is az elköltözésemnek (persze nem együtt laktunk, de ugyan abban a városban)nagyon fájt. Az évek teltek, nem voltam már “huszon…” éves és egyre mélyebbre zuhantam a letargiába. Tudtam mit akarok: visszamenni Angliába :)
Teljesen össze voltam zavarodva : Az eszem tartott engem Németországban viszont a szívem húzott vissza Angliába és nem tudtam melyikre hallgassak…
Tudom, hogy nincsenek véletlenek :) de nem tudom hogyan : valahogy idetaláltam hozzátok :) :) :)!!! Mindig vissza-vissza járva az elmúlt 1.5 év alatt visszaterelődtem arra az útra ahol még utoljára éreztem hogy önmagam vagyok :) Most (egy hónapja) ugyanott vagyok mint 3 évvel ezelőtt: Angliában :) Végre együtt élünk az akkori szerelmemmel és valami csoda folytán lett egy fantasztikus munkám amit imádok: ápoló-asszisztens vagyok egy idősek otthonában :)
Minden nap élem az álmot amit veletek együtt sikerült teremtenem :) :) :) !!!! Köszönöm neked Balázs és Mindenkinek mert ezek a sorok, itt ezen az oldalon vezettek engem és terelnek a mai napig is :) :) :) !!!
Balázs, fantasztikus a munka amit csinálsz, kívánok hozzá további SOK-SOK sikert és remélem hogy ezekután is mindig-mindenhol “ottleszel” :) :) :) !!!
Hála-Hála Szeretet!!!
Puszi Mindenkinek :)
Megi :)

Nelli mondta:

Kedves Balázs!
Már több ízben látogattam el erre az oldalra( és mindig akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt a lelki táplálékra és a megerősítésre),de első alkalommal írok.Nagyon sokra tartom azt a missziós “munkát”, amit felvállaltál.Sokunknak adod vissza a reményt, hogy lehet másképp, félelmek nélkül élni.Kívánok Neked jó egészséget és kitartás ehhez a nemes feladathoz!
Természetesen szeretettel köszöntök mindenkit, aki ide “látogat” és megosztja érzéseit,ismereteit,örömeit,sikereit – most már velem is.
Köszönöm, hogy itt lehetek!Üdv:Nelli

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár