Csillagüzenetek

Milyen csillagkép alatt születtél?

2009. nov. 11

A mai kor asztrológiájának leghétköznapibb szintjén az első, amivel találkozunk, a ?milyen jegyű vagy? kérdése, azaz az asztrológia szerint milyen jegyben születtél. Ez alapján működnek a különböző bulvárasztrológusok és más általános asztrológiai elemzések. Ez azt jelenti, hogy a Nap éppen hol járt, azaz milyen dátumot írtak születésed pillanatában

Például a július 23 és augusztus 22 között születetteket az oroszlán jegybe/zodiákusba kategorizálja az asztrológia.

Igen ám, de ha jártas vagy a csillagos égbolton, akár csak kezdő szinten, akkor azonnal tudod, hogy amikor az oroszlán jegyben járt Nap, akkor valójában nem is biztos, hogy találkozott magával az Oroszlán csillagképpel!

És az Igazi, magas szintű, a szellemnek szóló üzenetet a csillagképek hordozzák.

Most közre adok Neked egy táblázatot, amelyből kiolvashatod, hogy valójában, születésedkor a Nap éppen melyik csillagképben járt ? azaz TE melyik csillagkép alatt születtél!

Elsőre akár zavaros is lehet néhány része, hiszen az Égen a csillagképek összefonódnak, egymásba hatolnak, ezért például a decemberben szülöttei könnyen lehet, hogy egyben a Nyilas és a Kígyótartó csillagképek alatt születtek.

Ahol nagyon a dátum határon van a születésnapod, ott bizony a szomszédos, előtte vagy utána lévő csillagképek is nagyon mély üzenetet hordoznak számodra.

S ne feledd, az, hogy születésedkor a Nap hol járt, az csak az Éned földi kivetülésének egy TÖREDÉKE! Hiszen másik 9 égitest és azok elhelyezkedése teljesen egyedi mintázattal ruháznak fel Téged, amelynek erőit Te a legmagasabb szinten vagy képes működtetni, ha úgy szeretnéd.

És akkor lássuk a táblázatot:


Csillagképben a Nap

-asztrozófia-

-asztrológia-
Kos Ápr 23 – Máj 11 03.21 – 04.20
Bika Máj 11 – Jún 16 04.21 – 05.21
Nimród (Orion) Jún 2 – Jún 24
Ikrek Jún 24 – Júl16 05.22 – 06.21
Rák Júl 26 – Aug 6 06.22 – 07.21
Oroszlán Aug 8 – Szep 15 07.22 – 08.23
Szűz Szep 16 – Okt31 08.24 – 09.22
Mérleg Nov 1 – Nov 21 09.23 – 10.23
Skorpió Nov 21 – Dec 20 10.24 – 11.22
Kígyótartó Nov 11 – Dec 26
Nyilas Dec 21 – Jan 15 11.23 – 12.21
Bak Jan 21 – Feb 12 12.22 – 01.20
Vízöntő Jan 31 – Már 8 01.21 – 02.18
Halak Már 11 – Ápr 21 02.19 – 03.20

A Csillagok 72 évente haladnak 1 fokot, tehát a fenti táblázat 72 évvel ezelőtt az egy nappal korábban értendő. Nincs éles átmenet a csillagképek között, ezek nem jegyek. Éppen ezért aki a határon született, annak mindkét csillagkép megjelenik az életében.

« előző 1 / 170következő »

21 hozzászólás

Bálint mondta:

Kedves Balázs!

Kik az idősek? Talán egyeseknek megkönnyíti a számolást, ha tudják, h. pl. ha 1945ben születtek, akkor vegyenek le 1 napot, ha 46-ban, akkor már ne. Lehet vknek ezen “múlik” a jegye, és kinek nem a legfontosabb a sajátja…

Egyébként klassz az új blogoldal. Van egy ning.com közösségépítő is, rengeteg cég is használja, főleg a közönség felé való interaktív kommunikációként használható, fényképek, videók, zenék könnyebb post-olását, események meghirdetését és a tagok egymás közti nyíltabb, elősegítettebb kommunikációját, saját blog-vezetését teszi lehetővé, minden eleme teljesen részletesen megszabható. (egy példa: nvcacademy.ning.com , ami az Erőszakmentes Kommunikáció nemzetközi közösségi blogja)

Remélhetőleg itt is lesznek videók, zenék beágyazva, még interaktívabb lenne az oldal.

A Webex vagy GoToWebinar oldalakkal élő web-szemináriumokat lehetne tartani, miközben mutatható lehetne a csillagszoftver. Mindkét program havi kb. 10 000 Ft-ba kerül, és előnye, hogy leküzdi a lokalitás korlátait. A tagok részvételét meg paypal-lal v. sima bankkártyás online utalással fizetőssé lehet tenni, és aki fizetett, részt vehet.

Nagyon jó lenne, ha ily módon a nem budapestiek, vagy nem Mo-i magyarok is részt vehetnének az előadásokon!

Jusson el a csillagbölcselet üzenete szerte a világba! Azoknak is, akik nem tudnak elmenni a Mo-i előadásokra. Köszönöm a munkátokat, és jó együttműködést Paksi Zoltánnal!

Bánszki AndrásnéLujzi mondta:

1950 7 ho 31 én születtem.Ez rák jegyben van ha jol értelmezem.Nagyon szeretem az irásaikat.Nagyon nagy változáson megyek keresztül.Kellemes ünepeket jo egészséget kivánok öNÖKNEK.Tisztelettel és SZeretettel Lujzi.

Sarolta mondta:

Kedves Balázs!

Így már érthető, hogy az “asztrológiailag” Ikrek jegyben (06.21.) született fiam miért is rajzol állandóan Orion csillagképet, és aggódik a jó öreg Betelgeuse miatt… :)

Kiss Balázs Kunó mondta:

Kedves Sarolta! :)

Csak szólok, hogy a Nap születésekor, ha nem is egzaktul, de bőven orbison belül együtt áll a Betelgeuse-van!

Aranyos, hogy aggódik… de így lesznek Új Csillagok… csillagmagok…

Szeretettel,
Balázs

Kiss Balázs Kunó mondta:

Kedves Bánszki Andrásné Lujzi !

Igen, a Rák csillagkép végén állt születésekor a Nap!

Köszönjük a kedves sorokat,
Balázs

Anisha mondta:

Uff! én okt. 24. én születtem.
Eddig azt hittem dupla skori vagyok…akkor ezekszerint mégse??? :D

Dr Nagy Judit mondta:

Kedves Balázs!

Mint a példában emlitetted, jul.23-án születtem, 1956-ban. Nem találom a csillagképemet, a táblázatban jul16-és 26 között van egy hiányzó intervallum.Hová tartozom?
Üdvözlettel: Judit

Kiss Balázs Kunó mondta:

Kedves Judit!

Nincs hiba… Ekkor a két csillagkép között halad el a nap, általában ilyenkor mind a két csillagkép, vagy az alattuk és fölöttük lévők üzenete fontos.
A Te esetedben a Nap már a Rák csillagkép legelső csillagához közelít, és van egy Merkúr-Uránusz-Nap együttállásod a Rák csillagképben a Jászoltól a béta csillagáig (Altair)

ezzel a progival meg lehet nézni:
http://www.stellarium.org

Minden jót,
Balázs

Andrea mondta:

Kedves Balázs,

1960 június 5-én Pünkösd vasárnap reggelén születtem. Eddig abban a hitben éltem, hogy iker vagyok. Ez a kettősség megmutatkozott pl még a nevemben is, mert a szüleim nem tudtak megegyezni, ezért mindkettőtől kaptam egy-egy keresztnevet. Így aztán mindegyik szülőm (és az ő rokonságuk is) a neki(k) tetsző néven szólítottak. A te táblázatod szerint Bika és Orion jegyek képviselője vagyok. Furcsa számomra ez az újdonság, utánanézek a bika jegy tulajdonságainak is. Viszont, szeretnélek megkérdezni, hogy az Orionról hol tudok bővebbet olvasni, valamint mennyire vegyem figyelembe a bika vagy jelen esetben inkább az Orion hatását, melyik a jelentősebb?
Békés, boldogsággal és örömmel teli Új Évet kívánok, Andrea

Kiss Balázs Kunó mondta:

Kedves Andrea!

A Bika CSILLAGKÉP(!) üzenetének nézz utána :) Ne a jegynek… az nem fog stimmelni. :) De Nálad már az Orion – másnéven Nimród – csillagkép üzenete talán még jelentőségteljesebb.

Üdv,
Balázs

Rózsa Gyöngyi mondta:

Szia Balázs!
Lenne egy kérdésem:
Én december 14-én születtem, így ha jól értem a csillagképek szerint a skorpióhoz és a kígyótartóhoz, az asztrológia szerint a nyilashoz tartozom. Ha ez így van, akkor szerinted melyik a leghangsúlyosabb nálam milyen sorrendben érvényes a 3 és a kígyótartóról hol tudnék bővebben tájékozódni? ..még eddig nem hallottam igazán róla.
Köszönöm előre is válaszod,
szép estét, jó éjt, Gyöngyi

Kiss Balázs Kunó mondta:

Kedves Gyöngyi!

A csillagképek a szellemi, láthatatlan szinten mutatják, az igazi belső világodat. Ezért MINDEGYIK érvényes – egy szinten! :)

Szeretettel,
Balázs

Kriszta mondta:

Hol vannak azok akik július 17-én születtek?

György mondta:

Kedves Balázs!
Nemrég bukkantam honlapodra, és elég meghökkentem, olvasva okfejtésedet. Ha ez mind helytálló, akkor a hagyományos asztrológia nagy részét kukába lehet dobni. Rudolf Steinerre hivatkozol, aki a XX.század elején alkotta meg antropozófiai műveit. /Rudolf Steinert nagyra becsülöm, több könyvét olvastam, igaz, nem asztrozófiai témájúakat./ Hogy lehet, hogy az elmúlt év/tíz-/ezredekben előtte erre senki más bölcs, vagy más tisztánlátó még nem jött rá? Ezek után hogyan létezhet még a hagyományos asztrológia ?
Kinek higgyen az ember?
Kíváncsian várom válaszodat.
Üdv: György

Kiss Balázs Kunó mondta:

Kedves György!

De, erre már nagyon sokan rájöttek, csak most kezd el a “köztudatba” beépülni.
Pap Gábor, Jankovics Marcell és még sokan mások már a 80-as években írtak/gondolkodtak erről.

Ezek után a hagyomány asztrológiának már nem sokáig van létjogosultsága, bár egyenlőre még működik. Szerintem.
:)

Itt megélés közti szintek vannak, az asztrológia és a csillagos ég között.

Balázs

Kiss Balázs Kunó mondta:

Kedves Krisztina!

Ikrek csillagkép hatása a jelentős a Napot tekintve.
Balázs

fritzjames mondta:

Kedves Balázs-én október30.-án születtem48-ban-az Skorpió-de itt a szűz-mérleg határa-egyszer érdekes lenne kielemeztetnem a szül. időt-Jani

Patai Mária mondta:

Kedves Balázs!

Én 1958.11.25-én születtem 9óra 15 perc.

Mit jelent a Kígyótartó?

Köszönettel: Marika

Melinda mondta:

Kedves Balázs!
Szeretnék érdeklődni, hogy hol találok igazi színvonalas leírásokat csillagképekről? mert neten főleg felületes, bóvli dolgokba ütközöm. A másik kérdésem: ezek a csillagképek tehát a többi bolygóállásokra is igazak, tehát az aszcendens, merkúr, mars stb, is változik emiatt, igaz? Segíts kérlek, mert nem sok visszacsatolásom van a környzetemből, mindenki csak hümmög, és engem ez nagyon érdekel. Köszönöm előre is segítségedet!
Szeretettel:Melinda

Kiss Balázs Kunó mondta:

Kedves Melinda!
Igen, ennek függvényében minden változik, hogy hogyan, itt meglátod:
http://csillagmag.hu/media/asztroszkop/

Ha a lényeg érdekel, keress meg emailben:
balazs@csillagmag.hu

B

Andriella mondta:

Szia Balázs!
Meglepődve tapasztalom, hogy nincs a születésem napja a táblázatban.
Keresem, keresem július 22-t, de nem lelem. :) Miért?
1974- ben születtem, úgy tudom, duplán rák vagyok. Szerinted ez megállja a helyét?
Van aki oroszlánnak tart, de az érzékenységem (a túlzott érzékenységem és konfliktus kerülésem) miatt ezt nem tartom reálisnak.
Az írásodból azt olvasom ki, hogy ezt is ki tudnám “használni” a szó pozitív értelmében, de hogyan? Illetve létezhet-e érzékeny oroszlán? Na, hol az igazság ;)?
Válaszodat köszönöm,
szép, fényesedő, emelkedő napokat kívánok! :D
Andi

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár