Csillagüzenetek

Minden rendben lesz

2010. aug. 01

Na, akkor itt vagyunk. Túlléptünk magunkon a hétvégén, hiszen erről írtam, nem? :) Szóval túl vagyunk egy időszakon, igen nehéz időszakon, amikor semmi sem működött úgy, minden értelmetlenné vált. Most mondhatnám, hogy ?én megmondtam előre?, mert tényleg szóltam róla, persze magam sem gondoltam, hogy ilyen lesz, de megvan. Egyetlen egy dolog tartotta bennem a lelket, hogy tudtam, hogy minden rendben lesz.

Ezt tudom Nektek is mondani: Minden a legnagyobb rendben van. Még akkor is, ha nem úgy néz ki. És akkor belépünk most egyfajta 8:8:8 kapun? (augusztus 8. )

Most biztosan kérdezitek, hogy milyen 8-asról beszélek, amikor 2010 van, ami egy hármas szám, ha összeadjuk a 2-est meg az 1-est, de én most úgy éreztem, hogy kivonjuk a 2-est a 10-ből, mert miért ne tehetnénk meg? Tehát ez valamiféle kapu lesz, nem tudom megmondani, hogy miért és hova vezet, de ezt érzem. Amit látok a csillagos égen, hogy a Hold 8-ra virradó éjjelen fog áthaladni az Ikrek csillagkép Napkapuján, azaz lejönnek közénk a Tejút erők.

És mostantól kezdve hagyjuk is a polaritást. Eddig ugye az Ikrek csillagkép szimbolizálta ezt számunkra, erről más sokat olvashattatok, de mivel szerintem sokan úgy döntünk, hogy kilépünk a szétválasztottság birodalmából, ezért a polaritás nem marad más, mint egy emlék arról, hogy miként jutottunk ide. Most már eggyé rakjuk a kettőt, egybe olvasztjuk magunkat, és készen vagyunk.

10-én újhold lesz, ez az utolsó lépcső, a semmi állapota, és indul az, amire mindig is vágytál. Nincs szükség tovább hajszolni a megvilágosodást, semmit, a nagyobb energiákat, a magasabb tudatosságot. Ha akarod, akkor itt van Veled. Ennyi. Kész.

91 hozzászólás

Köszönöm mondta:

Kedves Balázs!

Nagyon köszönöm az írásaidat, mindig nagyon sokat adnak nekem.

Szoktam kérni az Univerzumot, hogy tegye, hogy harmóniában legyek a rezgésével, és működik.

És tiszta hála és jóság a világegyetem, a többi csak a tudatlanságból fakad.

Köszönöm, hogy vagy és hogy írsz nekünk.
Jeremiás

Myra mondta:

Kedves Balázs !

Hálás vagyok az írásaidért,köszönöm szépen !
Nehéz volt az eddig megtett út, de ezek lelket
öntöttek belém, inspiráltak, erőt adtak,
segítettek a folyamatok tudatos megéléseiben.
Boldognak érzem magam és azt hogy egyben vagyok.
Végre !
OM SRI SAI RAM
Myra

Kati mondta:

Szia Balázs!
Végre! Nekem nagy gondot jelentett eddig a polaritást jelentő “IKREK” csillagkép! Nagyon jó érzésekkel olvastam, amikor azt írtad, hogy eggyé olvasztjuk az általuk eddig üzent “kettősséget”. Így is lesz! És nagyon jó, hogy ezt egyre többen érezzük, egyre többen vágyunk erre az állapotra.
És augusztus 10 után…. Nagyon jó lesz!
Köszi, hogy leírtad!
Szeretettel: Kati

Witzig Éva mondta:

Kiváncsian várom az ujabb leveleket.
Persze az aug 8 at,az uj időszámitással
sok sikert a közös munkánkhoz.Remélem
megtalálod a vissza igazolást,hogy jól
döntöttél és mi is jó partnerek leszünk
az elképzelésedre.
Éva

Kiss Balázs Kunó mondta:

:) Kedves Éva!
Nem szükséges a visszaigazolás, hiszen ahányan vagyunk, annyi féle vélemény van… Annyi féle nézet. Kinek higgyen az ember?

—————–

http://csillagmag.hu/tudatmag/tudatmag-bevezeto-2/

uskert valéria ilona mondta:

Kedves Balázs! Ahogy én a 888-at értelmezem: Ha görögül leírod, hogy “Jézus valóban Krisztus”, akkor a görög ábc betűi számértéke kiadja, hogy 888 l 888 .Ez a MESSIÁSI ENGRAM , vagyis a messiási energia kódja. A 888 még úgy is értelmezhető, hogy krisztusi üzenet, miszerint “én veletek vagyok e világ végezetéig”. Vagyis, mindaddig mig lélegzel, mert az oxigénben van: 8 elektron, 8 neutron és 8 proton. És még sok mindennel lehetne folytatni a sort.
Ez egy Makk István-i filozófia üdv. Valica

S.Papp Mária mondta:

Kedves balázs! Minden írásodat figyelmesen elovasok. Nálam mintha nem történne semmilyen változás. Igaz, különösebben nem is várom, hogy legyen. Már régota ugy vélem, hogy mind 1-a legjobb értelemben Fényes sikereket kivánok !

Claire mondta:

Igen! Igen! Igen!
Ehhez az Új Hanghoz szeretettel gratulálok kedves Balázs!
Az én életem másról sem szólt az utóbbi időben, mint arról, hogy hangolódjak rá az Égi Irányra. Az eddig megszokott viszonyulásaimat a sérülések és fájdalmak átvitték a túlsó partra:-) Érzem, hogy megtanulom lazán, derűsen észrevenni a mindennapok történéseiben a jóságos leckéket (egyre kevesebb jön), melyeket az Égiek küldenek. Ahogy dobom el a régi értékelő sémáimat, egyre inkább tárul elém egy ÚJ VILÁG – bennem!
Csodálatos szimfónia ez Balázs, amiben jóságos szeretet van. Lubickolok benne.

Andrejka mondta:

Kedves Balázs!
Jó, hogy vagy nekünk! Írásaidat szeretem olvasni, mert mindig feltöltődök általa. Hálás vagyok, és boldog(végre sikerült munkát találnom). Tudom 10-e után még jobb lesz::))mert minden nappal egyre jobb lesz…
További munkádhoz sok sikert, erőt, szeretetet és kitartást!
Andrejka

Edina mondta:

Kedves Balázs és Olvasók!
Igazából a csillagmag alátámasztja a belső érzéseimet. Kb. 1 hónapja érzem magam kiüresedettnek. Hogy megérkeztem oda, ahova eddig törekedtem. Ez leginkább ebből a jelenlegi írásból domborodik ki, hogy nincs már hova menni, mert már megérkeztünk. Elég furcsa érzés és jelenleg nem tudok vele mit kezdeni. Eddig mindig jött valami új felfedezni való. Most egy kicsit nem találom a helyem. :)
Mindenesetre, mint “rendszer romboló”, jómagam kíváncsian várom a Tudatmagos “romboló” írásokat. :)
Szép napokat nektek!
Edina

weizengruber erzsébet mondta:

Szia Balázs!
Jó hogy vagy,nagyon sokat tanultam Tőled.Minden irásodat elolvasom
igy mindig tudom mire számitsak.Valóban most fog valami más
történni velem,türelmsen várom.
További szép napokat kivánok Neked!
Erzsébet

kamilla mondta:

Sziasztok!
En nem varok semmit. Velem mindig tortenik valami. Az elet tele tanitasokkal.
Egy eve figyelem Balazs irasait, mindig utolagosan olvasva el, hogy ne befolyasoljak az elmenyeimet. Mondhatom, hogy az en eletem csodalatos szinkronban van a csillagos eggel, az univerzum energia-hullamzasaval.
A hetvegen meg nem ertettem miert is tortent velem mindaz, ami: az ego teljes elengedese es feltetel nelkuli atadas az isteni utmutatasnak. Szoval ez kell az “uj vilagba”? Keszen allok. Koszonom.
Es koszonom, hogy megoszthatom veletek.

Angel mondta:

Balázs Kedves..

Egy ideje azt érzem minden megrekedt körülöttem..
Csak belső változásokat érzek..
Az erőm és a kitartásom fogytán volt már.
A próféta szóljon belőled…:) Azt kívánom…:)
Mindenkinek örömteli változásokat kívánok.
Szeretettel : Angel

Judit mondta:

Szia kedves Balazs es kedves Mindnyajan !

Igazan szivbol orulok, hogy ujra egyutt lehet a csapat. Nagyon szomoru voltam, amikor Balazs, bejelentetted, hogy megszunnek a hozzaszolasok.
Szemelyes velemenyem, hogy mindenkinek az eleteben zajlik egy kis drama es mindenki dramajabol lehet tanulni.
En is jo par hetig a pokolban jarkaltam es kivantam legyen vege mindennek. Hala Istennek, h. jon a valtozas – MINDEKIRE RAFER ! Koszonjuk a segitseget.

Molnár G. Magdolna mondta:

Sok segítséget adsz mindenkinek.Én köszönöm

Ágnes mondta:

Köszönöm mindenkinek eljutott hozzám is!!!!Végre én is együtt tudok rezegni!!

heka mondta:

888
2007-ben szólított meg ez a számkulcs.
Sok dolog történt velem, de ennek hatásai belül maradtak.
Semmi nem történik kívül.
Test, lélek, szellem karmája, három zárt rendszer.
Tudatos érzelmi együttműködés során képesek az emberek ezt a kódot megfejteni. Talán egy csoport, akinek tagjait történet fűzi a 888-hoz. Nem szívesen írtam ezt, ez inkább intuitív, mint racionális hozzászólás. Inkább kínos, mint hangzatos. Sok dolgot vállalok nyíltan, de a misztikus fejtegetésbe való bocsátkozást nem. Számomra ez korlát. Tudjátok miért? Mert ha emiatt kritika ért volna korábban, összetörtem volna miatta, s nem tudtam volna folytatni a kutatást. Végleg elfordulok a szégyenérzet miatt. Most, tudatossá vált. Azt hiszem olyasmit kell találnotok, olyan dolgot írni, amiről nem élvezettel írtok, hanem kételkedve önmagatokban. Egyezéseket, de nem a történésekben. Nem az a cél, hogy meglássátok mi az, amit a csillagok megmutatnak, mert azzal róka fogta csuka marad a Balázs munkája. Azt keressétek, miféle belső motor ugrat rá az egyezéskre. Mire vártok választ? Mire kapjátok? Ki kérdez? Mire felelnek a csillagok? Van bennetek egy félig-meddig, vagy teljesen tudatosan megfogalmazott kérdés?

Márti mondta:

Kedves Balázs!
Köszönöm a sok jót, amit az írásaidból kaptam és kapok.
Nagyon sokat változtam a jó irányban a Te útmutatásaid alapján.

Új Ötlet mondta:

Kedves Balázs

Ha tartasz majd előadásokat, ajánlom figyelmedbe az ingyenesen használható [url=http://www.livestream.com/platform/broadcastlive?utm_source=website-home&utm_medium=header_promo]LiveStream.com[/url] oldalt, olyan médiumok használják, mint a USAToday.

Ezzel ingyenesen szórhatod az előadásodat, vagy annak egy részletét.

Nóri

Új Ötlet mondta:

Kedves Balázs!

Ajánlom ötletnek a http://www.livestream.com oldalt, ahol a LiveStream Your Events piros gombra kattintva bemutatja, hogyan lehet élőben ingyenesen szórni adást, pl. találkozókat ősztől.

Olyan médiumok használják a szolgáltatást, mint a USAToday.

Szerintem néha jó lenne használni, és 0 Ft.

Üdv
Nóri

Kiss Balázs Kunó mondta:

Köszönöm Nóri. :)
Ennyire _még_ nem vagyok online, de ami késik nem múlik.

Balázs

Korponai István mondta:

Kedves Balázs !

Én a magam módján tudok válaszolni!

Ha hinni akarod-Korponai István

Ha hinni akarod,
hogy legyünk
ne nézz a
hátam mögé
legyünk
azzá amit
álmodtunk
ezer éve tán
ki tudja már.
Jött egy
madár
reményt szült
kék égen
menekült árva
szívembe
olvadt a
kereszten
utolsó sóhajtása.

Ha hinni akarod,
hogy legyünk
lépj felém hetet
és legyünk
csókolj ahogy
én kívánom
legyél te a
legszebbik álom
nem kifosztott
kincses láda
ne legyek imádnak
megkövült váza.

Ha hinni akarod,
hogy legyünk
bízz bennem
és gyerünk
más csillagra
más alakban
fényörvényként
láthatatlan
fényburokban
megízlelve egymás
lelkét elolvadni
eggyé folyni
mint az idő
örök lenni.

Csillag József mondta:

Áldottak, s Fényesek!

Előre, előre…:))))))
Isten hozott Benneteket az Ég és Föld szerelmeskedésében!
Gyönyör, mely Földön tart és mégis repít.
Üdv: Csillag

Krisztina mondta:

Kedves Balazs,

elfelejtettem a jelszomat, nem tudok belepni.
Kertem többször ujat, de valami bibi van.
Szeretnek minden hirt megkapni.

Köszönet es üdvözlet,

K.

Mariannajudit mondta:

Balázs, egyelőre annyi… székhez szegezőek, lenyűgözőek az írásaid, reppenek tovább, köszönöm!

Tudatlan mondta:

Az Ikrek egymásrahajlását rábíznám a következő 3 nagyévre, nameg Istenre, kicsit jobban ért ehhez – szerintem.

Kiss Balázs Kunó mondta:

Leírtam, hogy itt bizony feszegetünk és továbblépünk.
Lehet ragaszkodni a régihez, vagy rá lehet érzékelni az újra.
És ez mindenre igaz, minden tanításra.

Lehet jönni az egoval, hogy ki hogy jön ahhoz, hogy ilyen dolgokat megváltoztasson… de pont ez az ember kicsivé degradálása és a teremtő erejének elvétele.
Nem lehet semmi jól vagy rosszul csinálni. Csak csinálni. Aztán elé lehet tenni az előjelet, ami egy nézőpontból igaz lesz, de mindig lesz másik nézőpont, ami szerint nem.

Tehát lehet maradni a régi tanításoknál, mindenkinek szíve joga.

> Az Ikrek egymásrahajlását rábíznám a következő 3 nagyévre,
> nameg Istenre, kicsit jobban ért ehhez ? szerintem.

Isten? Ki tudja ki az Isten? Honnan tudod hogy Isten mihez ért? :) És honnan tudod, hogy mit gondol? :)
Ez is ugyanolyan feltételezés…

Isten MINDEN. Tehát nincs olyan, hogy valami nem ISTEN.

Ezen lehet elgondolni…

B

Évanéni mondta:

Kedves Balázs!
Sok segitséget kaptam az írásaidból-Nekem nincs jelszavam
azért remélem betudok lépni
szeretettel Évanéni

Fefe42 mondta:

Köszönöm az írásaidat (valóban segítenek hol többet hol kevesebbet , de segítenek!) és azt , hogy újra van lehetőség hozzá szólni !
Én is a magam drámáját élem hosszú hetek óta. Bele kezdtem “valamibe” amiről semmit sem tudtam pár hónappal ezelőtt. Elindultam egy úton amelyről azt gondoltam , hogy TALÁN az én utam és csak remélni tudtam , hogy vezet valahová . . . De semmit sem tudtam erről az egész “izéről” …. Érzésem szerint nem is haladtam rosszul amíg magamra nem maradtam . Akkor megtorpantam és azóta is helyben járok …. Ezáltal lassan TELJESEN elvesztettem a ” HITEMET ” … Totál káosz és zűrzavar …..
Ám az írásaid mindig adnak egy egy újabb “löketet” a következő napokhoz . És ezzel kicsit mindig vissza kapok az elvesztett hitből.
Most is azt mondják nekem a szavaid , hogy van még remény és nem szabad feladni …Mert lehet még szebb , jobb …. Csak hinni kell és akarni akár mennyire nehéz is ez időnként …
Kíváncsian várom a folytatást és bízom abban , hogy sok kétségek közt gyötrődő társunk érzi – tudja , hogy MÉGIS VAN ÉRTELME ….
És ezt nagy mértékben köszönhetjük NEKED ! És azoknak akik hozzá szólásaikkal próbálnak segíteni !
Köszönöm Neked és Mindenki Másnak is !!!

Kalácska Erzsébet mondta:

Sziasztok, szia Balázs!

Te mindig jó nyomon jársz Balázs :-))
Egy másik példa, hasonlat a másik értékrendjének a megértésére, és elfogadásához.
Nagyon jó és szép cipőim vannak. A tesóm is egyetért vele, de az én 37-es női cipőm, az ő 43 férfi lábára nem jó… mindenkinek minden más a jó! csak egy’ a biztos : hogy van jó és rossz” ha egymáshoz viszonyítjuk a dolgokat, ha önmagukba vizsgáljuk azokat akkor csak’ jók – tényszerüek- lehetnek,(attól nem rossz egy szék, hogy szék:-)) de maghatározhatjuk a saját szemszögünkből, értékeink, érdekeink stb. szerint IS, és akkor megint más IS lehet.

Attól sokszínű a világ, hogy sok szin van benne, ilyen az élet, és/de ettől szép valami vagy épp ezért nem…

Üdv mindenkinek
Böbe

Márti mondta:

Kedves Balázs!

Minden alkalommal alig várom írásaidat. Mindig megtaláltam benne a választ az épp aktuális kérdéseimre. Most érkezett el az az idő, amikor olyan választ kaptam, aminél többet nem hiszem hogy bárki nyújthatott volna. Nővérem rákos beteg, utolsó stádium, az orvosok szerint már csak a fájdalomcsillapító az egyetlen lehetőség arra, hogy elviselhetőbbé tegyék az átmenetelt. De én ebbe nem nyugszom bele, eddig is próbálkoztam készítményekkel, most találtam egy újat, megszerveztem, hogy ma estére már itt is lesz, és elkezdhetjük. Mindig hittem a csodákban, mert azok mindig megtörténnek, ha hiszünk bennük. És most jött az írásod, hogy MINDEN RENDBEN LESZ… Balázs, ennél többet úgy érzem, nem kaphattam volna. Köszönöm!
Kívánok neked nagyon szép és sikeres napot, és küldöm jókívánságaim minden Csillagmag-olvasónak!

K. Erzsébet mondta:

Kedves Fefe!

Fontos hogy pontosan határozd meg a vágyaidat, céljaidat. Pontosan tudd a szíved szerint mit szeretnél, ez mutatni fogja az utat. De információk, részletek ismerete és saját értékrend nélkül: neked jó e az adott lehetőség, kockázatos belevágni bármibe is. Illetve nagyon nagy pozítív odafigyelést igényel bármi is. Ez alatt arra gondolok bármit is szeretnél tenni, elérni meg kell tanulni végig a Te feladatodra, és a célra figyelni. Koncentrálni, és a változásokra azonnal’ és rugalmasan reagálni a pillanatnyi helyzetednek és érdekeidnek megfelekően.
Mindig tudnod kell miben hol jársz, tartasz stb. így van remény sikerre eredményre, és így van értelme a kitartásnak is.

Ödv, Böbe

Napsugár mondta:

Kedves Balázs és Mindenki,

Tiszta szívből hálásan köszönöm a megerősítéseket, amiket mindig a legjobb percben juttattál el hozzám eddig is. Amikor valami történt az Életemben, itt utólag mindig megkaptam rá a választ, és tudtam, jó úton járok.

Hiszek Önmagamban, a megérzéseimben, és a hitem megingathatatlan. Én azt érzem, jönnek olyan próbák, amik arra szolgálnak, hogy megingassák a hitemet. Itt vagyok csak egy kicsit bajban, hogy még nem látom tisztán, hogy mik a “jelek” és mik a “próbák”, de hallgatok befelé, és tudom, mindenre képes vagyok, NINCS LEHETETLEN.

Nagyon köszönöm az írásaidat, rengeteget segítenek.
Szeretettel és Fénnyel, Napsugár

Győrffi Enikő mondta:

Szia Balázs!

Szeretném megkérdezni, hogy 2 hete szombaton (júli 24-én) nem volt-e véletlenül időn kívüli nap? Sokat segítene a válaszod.
Bár mostanában egyre gyakrabban érzem, hogy vagy két világ közt vagyok vagy hol itt, hol a másikban.

Köszi ha válaszolsz, Engie

K. Erzsébet mondta:

Kedves Márti!

Az első lépés mindig mindenben az : elfogadni azt ami van, és ahogy van. De valóban! Utána van lehetőség bárminek is a megváltotatására: mert mindig mindenre van lehetőség: mert mindig minden van!
“A lehetőségek megléte teszi lehetővé, a lehetőségek létezését” írta :Platón.
Magyarul: a VAN teszi-tette lehetővé, azt hogy legyen!
Legyen világosság!- és lőn világosság.
“…Valőságos Isten a valóságos Istentől…” (idézet a bibliából)
A semmiből nem lehet semmi! A gondolat, vágy és a szeretet az az ami tud teremteni. Isten a minden is, és a semmi’ is kinek mi :-)

Sok sikert, és jobbulást.
Böbe

Tudatlan mondta:

“Lehet ragaszkodni a régihez, vagy rá lehet érzékelni az újra.
És ez mindenre igaz, minden tanításra.”

Csúszás van, nem beszéltem sem tanításról, sem régiről.

Lehet új az is, hogy szembenézünk a tényekkel, például hogy az Ikrek csillagkép 2-3000 év múlva is közel ugyanúgy néz majd ki, mint most. A tény az tény marad …

Kiss Balázs Kunó mondta:

A Föld mindig is kerek volt, mégis csak pár száz éve gondolják így is. Akkor mi a Tény?

nincsenek tények – csak nézőpontok.

Tudatlan mondta:

A Föld előtte is gömbölyű volt, például ez is tény, meg az is, hogy nem tudjuk hogy 2000, 4000 évvel ezelőtt is hogyan gondolkodtak a föld formájáról.

Az nem tény, amiről beszélsz, az tudat.

Bocs, én meg Tudatlan vagyok szóval nem feszegetek. Nem az én harcom, hogy szembesítselek azzal, hogy vannak tények.

Kiss Balázs Kunó mondta:

“Eddig ugye az Ikrek csillagkép szimbolizálta ezt számunkra, erről más sokat olvashattatok, de mivel szerintem sokan úgy döntünk, hogy kilépünk a szétválasztottság birodalmából, ezért a polaritás nem marad más, mint egy emlék arról, hogy miként jutottunk ide. Most már eggyé rakjuk a kettőt, egybe olvasztjuk magunkat, és készen vagyunk.”

Attól még az Ikrek csillagkép ugyanúgy néz ki, senki nem mondta, hogy nem.

Nem értem a Tény dolgot, hogy hoztad ide. Menjünk vissza az elejére, jó?

Tudatlan mondta:

Az nem tény, amiről beszélsz, az tudat.

Egynek gondolod magad, de a tény nem ez….

Claire mondta:

Kedves Tudatlan! Kedves Balázs!

Én nem igazán értem – csak inkább érzem – a vita lényegét.
Amit érzek, az az, hogy minden úgy oké, ahogyan látod Tudatlan és minden úgy oké, ahogyan látod Balázs. Olvasszuk össze e kettőt! Lehet ezt?
Hogy mi lesz belőle? Próbáljuk ki…
A segítséget föntről már adott:-)

Claire mondta:

Az utolsó mondat helyesen: a segítség Föntről már adott:-)

Erzsébet mondta:

Szia Balázs!

Nekem azért jó elolvasni az írásaidat, mert mindig visszaigazolást kapok :D . Jó érzés tudni, hogy van egy olyan tudatos férfi ember, mint te!

Az írásaidnak nagyon tiszta energiája van, ezért megnyerő, és a legjobb az, hogy szabadon hagy gondolni, ettől hiteles!
Boldog vagyok, hogy létezel, és segítesz az Úton! Nagyszerűen csinálod!
Kívánom neked a legjobbakat!Köszönlek!

Györgyi mondta:

Kedves Balázs!
Egyszerűen csak szeretném megköszönni azt a sok információt, amelyek mindig segítettek tovább gondolkodni.
Már másképp nézek a csillagos égre, a csillagokra.
Nekem nincs időm a tanfolyamokon, képzéseken részt venni, mert dolgozom, így számomra az egyetlen mód, segítség, hogy tovább léphessek a “csillagnézésben”- az internet.
Nagyon nemes dolog, Balázs, hogy segítesz.
A legjobbakat kívánom Neked és családodnak!

Ildikó mondta:

Most olvastam egy érdekes felmérésről, ami arról szólt, hogy Amerikában és Európában együttesen kb. 120 millió (!) ember szeretne már teljesen másképpen élni, mint eddig. Más értékrend szerint, egy másik világban, ami csakis egymásról szól már, a közösségről, a környezetről, és persze nagyfokú tudatosságról. “Kulturális kreatívok”-nak hívják őket. Ami közös bennük, hogy mind a 120 millió ember azt hiszi, hogy a nézeteivel egyedül van, ezért nem meri még a szomszédjával sem megbeszélni. Elszigetelődnek egymástól, mert a média masszívan letagadja ennek a tömegnek és tudatosságnak a létezését. Ennyi ember ugyanis egy perc alatt el tudná söpörni a régi meglévő rendszert.
Nos, úgy érzem ezzel a TudatMag-os szabadsággal akár jól is lehetne élni, és végre összekapcsolódni egymással, egyetlen erővé érve össze. Éljünk a lehetőséggel okosan!

S.Papp Mária mondta:

Nem hinném, de legalábbis kételkedem abban, hogy mind a 120 millio ember azt hiszi hogy egyedül van az ő hozzáállásával. Engem sok olyan ember vesz körül, akik uj mintát szeretnének és mernek is rola beszélni…

Márti mondta:

Kedves Balázs!

“tehát csak azt tudom Neked adni, mondani és üzenni, ami Te vagy, amire szükséged van.”
Szerintem ebben tökéletesen megfogalmaztad azt, ami minden hozzászólásra válasz lehet.
A megoldást mindenki saját magában fogja megtalálni.

Köszönöm a lehetőséget!

Kőrösiné Papp Anikó mondta:

Szi Balázs.Köszönöm a sok segitséget amit nyújtasz.Én 2.éve asztrologiát tanulok,de ez a plusz segitség nagyon jól jön,ugyan is napi dolgokat nem vitatunk álltalában.Bővül a látásmodom,rengeteg az információ.Amin tudok résztveszek,meditáció,csillaglesés.A többit majd meglátom.Nagyon jó energiák vannak minden találkozáson.Várom 6.-át köszönet.Anikó

Judit mondta:

Kedves Csillagleso tarsam !

Bocs,hogy nem emlekszem a nevedre, a testvered nagyon sulyos daganatos beteg. Ha elkuldod az e-mail cimed atkuldok egy eloadas reszletet amely arrol szol, hogy Solincini professzor Romabol, vilagszerete sikeresen gyogyitott rakos betegeket teljes sikerrel es KOZONSEGES SZODABIKARBONAVAL. 1 oras video szenzacios felismeresekkel-tobbek kozt hogy a rak egy gomba ami a kemoterapia hatasara elszaporodik es a gyogyszerek hatasara nemhogy csokkenne. A sok mellekhatasrol nem is beszelve. Ha irsz akkor tobbet is irok. Apukam nagynenje is hasonlo beteg es most kezdjuk el a kezelest SZODABIKARBONAVAL. Jo egeszseget a tesodnak.
Szeretettel
Judit

Luca mondta:

Ildikó! A Kulturális Kreatív társaság Magyarországon is jelen van.
Egy link, ahol beszélnek erről a felmérésről.
http://www.youtube.com/watch?v=oR6r3pdkDvs

Nikoletta mondta:

Nyisd ki a szivedet!

Luca mondta:

Kedves Balázs!
Betettem egy linket a Kulturális Kreatívokról, de nem találom.

Ildikónak! A Kulturális Kreatívok hazánkban is működnek.
Ha a keresőbe beírod, találsz róluk bőven anyagot.

Luca mondta:

Csoda történt! ;) :)

Korponai István mondta:

Tisztelt Balázs!

Valami technikai malőr miatt az összes válasz az én emailomra jön!
Lehetne valamit tenni,hogy ne így legyen!

Köszönöm

Christinian mondta:

Kedves Balázs!

Nagyon hálás vagyok az írásaidért, a munkádért. Én is asztrozófiát tanulok és kimondhatatlanul nagy hasznát veszem az írásaidnak, gondolataidnak.

ne hagyd abba! :)

köszönettel:

Kriszti

Trinity mondta:

Gondoltál már rá, hogy a 8-as lehet akár két kör egymáson? Vagyis két egész, ami valójában egy újabb egészet alkot, mert hogy valójában 1? :)

Pataki Mária mondta:

Kedves Judit!

Szeretném, ha nekem is elküldenéd a szodabikarbónáról szóló videót. Előre is köszönöm.
Marika

Ildikó mondta:

Köszi Luca az információt!

Korponai Istvánnak pedig: alul, ahol a hozzászólás mezőt találod, kapcsold ki az “értesítést kérek a hozzászólásokról” négyzetet. Vagyis ne jelöld be! :)) Biztos rákattintottál véletlenül. :))

Judyna mondta:

Kedves Márti!
A szódabikarbóna hatásáról még nem hallottam, viszont egy email -Richard R.Vensal biokémikus – szerint a spárga hatásos a rák ellen. Eset leírás szerint megfőzve,pépesítve 4 evőkanál reggel, 4 evőkanál a nap folyamán 1 hónapig. Később az adag kevesebb is lehet – gondolom, de célszerű huzamosabb ideig fogyasztani.
Megelőzésre is jó egy másik leírás szerint: 2 kanálnyi vízben higitva, akár forrón akár hidegen fogyasztva.
Jobbulást kívánok a nővérednek, neked pedig erőt, kitartást!
Remélem ezzel és egy (kis)Isteni gyógyító fényenergia táv-terápiával segítségedre lehettem.

Kissné Varga Edit mondta:

Sziasztok!
Vártam az összecsapásokat a hozzászólásokban, de nem találtam. Egyetértek Nikolett írásával, hogy nyisd ki a szívedet, tudnillik nagyon sokan lezárjuk. Vágyunk a szeretetre, de félünk tőle hogy csalódunk, fájdalmat okoz. Hogyan akarjuk befogadni a tiszta szeretetet, ha félünk tőle?! Hatalmas változás lesz 8-tól, nagyon jó dolgok érkeznek a földre. Akik képesek venni az egyre erősödő energiákat, csupa jó dolgokat élhetnek majd meg. De vajon azok is akik lezárják magukat, és a félelmükbe burkolóznak? Erről most nem szeretnék bővebb információt adni! Egy biztos! Nyitni kell! Azért születtünk le most a Földre, mert részesei akarunk lenni ennek a csodálatos, nem mindennapi eseménynek, ami most zajlik. Nyisd meg a szívedet és a lelkedet, s tudni fogsz mindent! Minden itt van bennetek!
Köszönön Balázs a megerősítéseket!
Szeretettel:Edit

Judit mondta:

Az e mail cimem kovesdijudit@yahoo.co.uk

Akinek hasznos lehet, szerintem az egeszsegeseknek is,mert ezzel kiirtjuk a candida gombat a szervezetbol, amely a legtobb betegsg okozoja.

Nagyon szivesen atkuldom mindnkinek !

Legyen szep napotok !

tamao mondta:

Kedves Balázs! Kedves Olvasó!:)

Egyszer valaki szavára felfigyeltem, mikor a csillagmagjáról beszélt. Azóta már én is felfedeztem az enyémet. Növekszik és fényesedik Bennem.
Valójában, arra a leveledre válaszolnék amiben leírod, hogy végleges a döntésed a szabad gondolatközléssel kapcsolatban.
Egyetértek. Már régóta gondolkodtam ezen:).
Láttam magam egyik nap. Az igazi formám. Formám? Hát…., nem tudom. Nehéz elhinnem, hogy az emberit test, ez a fizikális test, nem én vagyok, de mégis. Kicsit megijedtem, mikor láttam, hogy olyan hosszú voltam (most még nem merem leírni), de olyan hatalmas is.
Köszönöm, hogy ilyen bátor vagy!!!!:)

farkas ibolya mondta:

igen,ezt érzem jöjjön aminek jönnie kell, a tudatos megfigyelő várakozásával.ibolya

Claire mondta:

Kedves Csillagmagok!

Már hetek óta azt látom-érzékelem-tapogatom magamon, hogy könnyebb a fizikai testem. Soványabb is vagyok, holott eszem és nem fogyókúrázom. Egészségesnek érzem magam, mégis olykor toroktáji szívdobogás-érzés, néha szédülés kerülget./Orvos látott./
Nem foglalkoztat ez állandóan, de olykor jön a kérdés: mi ez?
Szerintetek mi ez?

Gigi mondta:

Kedves Clair

Balázsnak az utóbbi irásai pont erről szólnak, hogy hihetetlen energiák mozdulnak meg a napokban a csillagállások miatt (is). Ez pedig fizikai szintü megnyilvánulásokkal is jelez mint pl. az aluszékonyság, a szivdobogás, a gyomorszorulás, a torokszorulás. Ilyenkor ha teheted lélegezz mélyeket és mondd magadban: Vagyok Aki Vagyok, igy bármilyen inger ér visszatérsz ÖnMAGadhoz:)

Gigi mondta:

Balázs
Ha megengeded a cimen egy hajszálnyit változtatnék :D Minden rednben VAN :D

Claire mondta:

Köszönöm Gigi.

Ez van:-) Jól VAN!

Itthon vagyok. Hatalmas csönd van. Valami nagy-nagy nehéz, de mégis könnyű CSEND.

Judit mondta:

HAT AKKOR RAJTA , SZAERINTEM MINDANNYIAN MONDHATJUK : VAGYOK AKI VAGYOK !!!!!!!!!!!

HALAS KOSZONET A JOTANACSERT !!!

Legyenek csodas bekes napjaitok es amennyire lehet fajdalommentes fejlodest kivanok mindenkinek sok szeretettel

Judit

Ritus mondta:

Szia Balázs!
Örülök, hogy megbátorodtál és újból lehetőséget adsz arra, hogy elmondjuk, ami az írásaid során előbukkan belőlünk.

Gigihez csatlakozva kívánok minden jót ehhez a régi új vállalkozásodhoz szeretettel és ne feledjük:
MINDEN RENDBEN VAN!
Ritus

P. Éva mondta:

Szia Balázs!

A halál és a feltámadás minden ősi kultúra legnagyobb próbatétele volt. Ezt a próbatételt Te megélted és kiálltad. Szívből gratulálok a kiemelkedő fejlődésedhez, és példamutatásodhoz.

Végtelen szeretettel: P. Éva

Bakos Veronika mondta:

Ez a videó most találó volt nagyon.. :-))

Ági mondta:

Kedves Luca!

Köszönöm a KulturálisKreatívokat!
“Végre” tudom, >ki vagyok<:)))

Egy másik helyen épp a napokban tettem fel:

http://www.youtube.com/watch?v=8pa1QvSD440

"Sokkal többek vagyunk, mint amit el merünk hinni magunkról"
Tanusítom:)

Szeretettel kívánom Nektek is!

engike mondta:

Kedves Judit
augusztus 3.-leveledet olvasva, a segitségedet kérem a szódabikarbónás gyógyitásokról, ill. a professzor video elérhetőségéről a neten. A férjem tumoros beteg, ezért van szükségem rá. E-mail cimem. erzsebet.englovszki@sanofi-aventis.com. köszönöm Erzsi

Judit mondta:

Szuper a HAIR reszlet koszonet mindenki neveben !
Veletlenek nincsenek !
2 napja vetitettek a TV-ben Amerikaban. Nagyon jo erzes volt latni.
Ide meg szorosan hozzatartozik szerintem a QUEEN – I WANT TO BRAKE FREE –
Azt hiszem mar nagyon sokan ugy vagyunk vele, hogy JOJJON MAR AZ A VALTOZAS- 4 DIMENZIOBA ATLEPES VAGY AKARMI, CSAK LEGYEN VEGE MAR LEGYEN BEKE MAR !
Sajnos en ugy erzekelem es javitsatok, ha tevedek, alacsony a frekvenciaja nem birjak az uj energiakat es szinte orult modjara viselkednek. sajnos a paromon erzekelem.
Valentin napjan lesz 3 eve, hogy egyutt vagyunk es allandoan dedelgettuk babusgattuk egymast- tokeletes volt minden, meg a fogkremet is kikeszitettuk egymasnak ,mikor ki mosott elobb fogat, minden piros lampanal puszizkodtunk mint a kis papagajok. Kb. februar ota megkergult szo szerint. szinte kepes olni a Tv ert, ha arra kerem hallkitsa le, vagy egy fel flakon colaert, hogy miert ittuk meg a lanykammal.
Most mar ertitek miert varom es imadkozom a minel elobbi valtozasert.
par honappal elotte sokat sirtam, de ugy dontottem minek inkabb elengedek mindent es szallok a szellel, ahogy fuj. Jojjon aminek jonnie kell.
Minden reggel lemegyek uszni es tornazni a medenceben egyedul-termeszetesen-nem jon velem es ez tokeletesn megnyugtat, eletet ad. Tudjatok, mikor valakinek nehezere esik bekenni egy kis kremmel a hatad vagy hogy adjon egy pohar vizet-ezt hogyan jellemeznetek, hogyan elnetek meg ?
Szabad akarok lenni mint lelek es megnyugodni ha lehetseges ilyet kerni !!!
Tudom mindenkinek megvannak a maga tanulasi formai az uton. Csak azert irtam le, hatha valakinek segitseg lehet ill. hasonlot tapasztal a kornyezeteben.

Sok szeretettel gondolok mindannyiotokra ismeretlenul is .
Judit Floridabol

Claire mondta:

Drága Judit!

Búcsúzz el tőle szeretettel. Szerintem Titeket nem egymásnak rendeltek az Égiek,és mégis: volt célja az együttléteteknek, tanulnotok kellett egymástól.Hajts fejet előtte, és menj tovább.
Az Égi Párunk mellett szárnyalunk! Majd eljön Ő, ha készen állsz rá.
Ne haragudj a kéretlen tanácsért, de én is érintett voltam:-)

Karin mondta:

Kedves Claire!
A szívdobogás és a torokszorulás a fokozódó energiák miatti csakraaktivitás jelei. A fizikai világban az alsóbb csakrák szintjén élünk és ahogy emelkedik a rezgésszintünk úgy lesznek egyre aktívabbak a felsőbb csakrák.A tisztulás jelei ezek, ha tudatosítod elmúlik a kellemetlen érzés. Relaxálj, meditálj ilyenkor és fogod érezni hogy átjár a kozmikus energia…csodálatos érzés, csak engedd és érezd! Az utóbbi hetek energiái fantasztikus módon hatnak! A kundalini emelkedik, nő a tudatosságunk, egyfajta várakozás ez. A két felső csakra ideje közeledik, nagyon fontos most a szívünket a feltétel nélküli szeretetre hangolni, azon túl várnak az Univerzum csodái…korlátok nélkül a végtelenbe… eddig soha nem tapasztalt mértékben. Sok sikert minden Utazónak!

Claire mondta:

Köszönöm, Karin.

Relaxálok, meditálok egyre többet. Azt érzem, hogy egy ezüstös szállal vagyok összekötve valamivel, ami gyönyörű, befogadó, ringató, mint egy bölcső…ugyanakkor röptető, mindent átfogó.
A hétköznapjaimban valami laza mosoly ül rajtam.Nekem nyílik minden virág!
Istenem! Hiszen itt van, amit hittem! 1 éve a poklok poklát jártam. Belevájtam a saját húsomba, olyan döntéseket hoztam.
Most hálát érzek.
Minden és mindenki felé.

Köszönöm.

Zita mondta:

Kedves Balázs!
Két kérdésem lenne.
Az első, hogy pontosan mit is jelent az, hogy “hagyjuk a polaritást”? Ffi-női dolgok?
A második pedig, hogy ha egy drasztikus átalakulási folyamatot nézünk, ami május környékén kezdődött és júliusra rendkívül felgyorsult, akkor mit mondanál a lefolyásról, és arról, hogy körülbelül mikorra áll be az új forma? (ha 2012 dec 21-ig vesszük az időt…).(Lehet, hogy “kusza” kérdés, de kérlek válaszolj!)
Előre is köszönöm!
Tiszteletem
Zita

Kiss Balázs Kunó mondta:

Kedves Zita!

Igen, ezt a kérdést szeretném kifejteni egész héten… már van egy félbehagyott írás ezzel kapcsolatban, de még nem teljes.
Nem kusza a kérdésed! Sőt! :)

Balázs

Adonei mondta:

Kedves Balázs!
Köszönet a sok segítségért. Tudod mivel foglalkozom, de az energiákat csak megélem és nem tudom előre tudatosan felmérni, hogy miért érzem, amit érzek. Nálad mindig megkapom a visszaigazolást.
Ugyanakkor mély tisztelettel gratulálok, hogy ismét vetted a bátorságot, és engeded a szabad áramlást.
Igen nem volt könnyű ilyen hosszasan hitpróbáknak kitéve áramlani tovább, de ez az élet .
Köszi Adonei

Zita mondta:

Akkor ez gondolom mindkét kérdésre érvényes.. Alig várom!!!!!!!!!!!

Adonei mondta:

Holnap 11 óra 11- perctől 8 perc együttérzés és gyógyítás a Mexikói öböl számára.
Ez most nem az én kezdeményezésem, de érzékelhetően fontos, és nagy erejű. Javaslom, hogy szánjátok rá azt a 8 percet! Adonei

Közös MEDITÁCIÓ a Mexikói öbölért és az emberiségért … 2010.08.08. 11 óra 11-kor 8 percen át!

Technika a következő :

Képzeld el, amint a lyukat bevarrod a földkérgen, amiből ömlik a vízbe az olaj…

majd a bevarrt lyuk helyét elsimítod, hogy az eredeti állapot visszaálljon

bízz a gondolat TEREMTŐ EREJÉBEN

valamint a vegyszert, amivel megkötik az olajat, de szennyezi és mérgezi a vizet KÖZÖMBÖSÍTSD, hogy a mérgező hatása elmúljon és környezetbarát anyaggá váljon…

MŰKÖDIK, BÍZZ BENNE már a h1n1-nél is működött…

a TEREMTŐ GONDOLATUNKKAL tudunk segíteni magunkon és küldjetek sok-sok SZERETET ENERGIÁT azoknak az embereknek, akik ezt kitalálták és elkövették az emberiség ellen…

katt ide:
http://dimenzio-uzenetek.lapunk.hu/?modul=oldal&amp;tartalom=1140898

Judit mondta:

Semmi gond, minden tanacsot szivesen fogadok. Ez most mar barmennyire is fajdalamas a valas csupan ido kerdese. Sajnos en is igy erzem hogy szakitas lesz a vage.

meg egyszer koszonom.
Szep almokat mindenkinek
Judit FL

Judit mondta:

MINDENKI FIGYELMEBE !

Gyerekek ! MA A PENZ NAPJA !
2010=10-2= 8
augusztus= 8
ma 8.a

Engedjetek el minden negativ gondolatot ami apenzzel kapcsolatos
Tisztitsatok meg gondolataitokat
Szeressetek a penzt
Toltsetek fel pozitiv energiaval
Amit amennyit akartok tudjatok, erezzetek hogy mar megvan !!!!
Tiszteljetek szeressetek es kerjetek bocsanatot a penz Angyalatoles a Penz szellemetol.

Jo meditalast mindenkinek.
Sok szeretettel
Judit FL

Judit mondta:

Kedves Pataki marika !

Az e-mail cimem itt va a csillagmagon, ha irsz es megadod az e-mail cimed nagyon szzivesen eluldom a szodabikarbonarol szolo, egy olasz orvos Solincini (Roma) professzor altal tartott megdobbento eloadast a rak gyogyitasarol illetve a kemoterapia nem kivanatos pontosan ellenkezo hatasarol mnt amit szeretnenk. Ugyanis a kemo kovetkezteben indul el a sejt burjanzas es leszne az attetek az agykarosodasrol meg egyeb gondokrol mint trombozis nem is beszelek.
Szoval varom leveleiteket szeretettel es orommel atkuldom.

NAGYON FONOS UZENET !!!

Ma aug.9-en globalis meditacio a James es Sally Redfielddel MAGYAR ido szerint hajnal 2 es 3 kozott. ki nem tud aludni tartson velunk.
TEMA : SZINTEN AZ OBOLBEN TORTENO ESEMNEYEK.
Elkepzeljuk, hogy a Fold Anyacskat koruloleljuk tobb millioan es a korbe beall az osszes Angyal, Arkangyal, tanitok, Mesterek, Osi szellemlenyek es minden elkepzelheto SEGITO es az olajszivargasra koncentralunk. Ugyanugy bevarrjuk a sebet es megszuntetjuk az olajszivargast, uyanakkor semlegesitjuk a mereganyagot amit az oceanba ontenek, majd vedo burokba teszunk minden erintett elolenyt es megkoszonjuk MINDENKINEK HOGY ELJOTT ES SEGIT. A masodik fel ora elso feleben beallnak a betegek gyogyulni, aki elvesztette a szerettet vigasztalodni es valaszt kapni az elmulas kerdeseire, az uzletemberek, a parok es sorra mindenki es magaval viheti a korbe, amelynek hihetetlen energiaja van barkit akinek segiteni akar. A vegen pedig megbeszelik a meditaciot es egyeb spiritualis hireket.
EZ VAN A HO MINDEN MASODIK KEDDJEN !!!

Kedves Balazs !

Mi is kinevezhetnenk egy napot es azok is akik nem tudnak resztvenni a meditacioidon egyutt tudnanak meditalni ! Csak egy otlet !
Jo ejt es szep almokat mindenkinek !
Sok szeretettel
Judit FL

Judit mondta:

Mostanaban csak a Balazs kuldemnyet kaptam meg.
Valoban nem szolt hozza senki vagy csak en maradtam le. Regebben volt egy kis kocka amelybe bejeloltuk, hogy ertesitest kerek. Most nem talaltam, de lehet hogy a faradsag miatt elkerulte a figyelmem-hajnal 2 van.

Ha lehet en mindig kerek szepen ertesitest, mert nagyon erdekelnek a hirek es mindenki velemenye.

Nagyon koszonom !
legyen csodas es gazdag a napotok !
Judit FL

Ágneska mondta:

Kedves Judit!
Érdekel és szeretném megkapni a szódabikarbónáról, a rákról szóló előadás anyagát. Légyszíves elküldeni!
Köszönöm szépen.
Boldog, szép napot kívánok.
Ági

Judit mondta:

kovesdijudit@yahoo.co.uk -irj nekem es elkuldom szivesen

Judit

Luca mondta:

Áginak! Köszönet a linkért, nagyon jó. :)

Anisha mondta:

Hát persze, hogy minden rendben lesz!
Köszi a bizalmat bennünk, és MAGodban. :o)))

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár