Csillagüzenetek

Találkozás a Teljességgel – egy másik irányban

2012. aug. 07

Tapasztalhattuk az elmúlt hónap intenzívnek nevezett energiabombáit, ami leírva igen izgalmasnak hangzik, de a megélés közben talán az ?izgalom? az, ami utoljára az eszünkbe jut? Bármi is történt veled az elmúlt egy-másfél hónapban, nem szükséges levonni belőle messze menő következtetéseket, hiszen nem történt más, mint hogy találkoztál a Benned lévő Teljességgel.

Ez a Teljesség a jó és a rossz poláris birodalmában talán most a kevésbé tetsző formát öntötte magára, s csupa olyat tapasztaltunk, amit ?nehéz? volt megélni. De mindez áldás abban a tekintetben, hogy a TELJES VALÓNKKAL való találkozás során a bennünk lévő ÖSSZES réteget fel kell ismernünk, tudatunk tiszta fényébe kell vonnunk.

Csak akkor tudsz valamit felszabadítani önmagadban, ha előbb a felszínre hozod!

Amikor egy tulajdonságot elrejtesz magadban önmagad elől, akkor az egyre nagyobb és nagyobb erővel akar a felszínre törni. Végül az elnyomás hatalmas méreteket ölthet, és végletesen eltávolodsz saját magad egyik tulajdonságától (aspektusától). Így az elvtávolodás során már nem ismered fel saját magadat a külvilág tükrében.

A gyakorlatba beültetve ez azt jelenti pl. hogy a párkapcsolatodban a társad által elviselhetetlennek tűnő tulajdonságok valójában önmagadat tükrözik, és Benned vannak, nem is benne. Csak mivel ezt NAGYON régóta és NAGYON mélyre elnyomtad magadban, ezért nem ismered fel.

Ez az időszak tulajdonképpen arról szól, hogy ezekkel a tulajdonságokkal (aspektusokkal) találkozol. Július második, és az augusztus első felének legmeghatározóbb fényszöge a Neptunusz és a fel és leszálló Holdcsomópontok kvadrát találkozása.

A Neptunusz pontosan azokat a láthatatlan, belső tartalmakat szimbolizálja, amelyeket elnyomtál magadban mélyre, és eltakartad, elködösítetted önmagad elől. Ezért is tartoznak a Neptunuszhoz pl. a tudatmódosító szerek, mert az alkohollal és a dohányfüsttel egyfajta nem tudatosított szelepet nyitsz a tudattalanba, és elviselhetővé teheted a benned munkálkodó, elnyomott, de felismerésre vágyó részeidet.

Ez persze hosszú távon nem megoldás, ezért vár rád is az ún. dimenzióváltás, tudatváltás, ahol képes vagy minden részeddel egy tudatos módon egyesülni. De még egyszer hangsúlyozom, előbb fel kell ismerni még az ún. ?rossz? tulajdonságaidat is önmagadban.

S tudod, a legmeglepőbb az lesz a felismerés után, hogy amitől annyira féltél, hogy hosszú éveken/életeken keresztül menekültél tőle, az valójában kezes bárányként fog hozzád idomulni, és együtt tudtok majd létezni ? EGYSÉGBEN. Mint ahogyan a Neptunusz és az Unio Mystica, a Minden Egy szimbóluma. Pontosan erről szól az EGYSÉG, amikor minden részeddel ? és ez alatt a rossz tulajdonságokat is értem ? egységbe kerülsz. (Részben erről is szól az Átalakulás Iskolájaahol hónapokon keresztül ?tanuljuk? ezt).  

Az említett Neptunusz ? Holdcsomópont kvadrát kapcsolat pedig pont ezt jelzi számunkra, hogy itt az idő a kilépésre, a váltásra, a felismerésre. A kvadrát mindig egy komoly szembesítő, kényszerítőnek ható erő, amit nem lehet megúszni ? sokszor éljük meg így.

Tehát csak semmi pánik! ? itt jön a megélés ideje, amikor is ki kell engedni a szellemet a palackból.

S ahogyan a felszínre törtek és törnek ezek az eltorzult belső aspektusok, először talán fel sem ismered őket ? hiszen pontosan azért torzítottad őket ilyen felismerhetetlenné, mert nem akartad elfogadni, hogy ez TE vagy. Ám ha nem pánikolsz, nem görcsölsz, nem félsz, akkor meg fogod látni, hogy minden átalakul Benned. A belső feszültségek lassan eltűnnek belőled, és feloldódnak a félelmeid attól, hogy valami rossz történhet veled a világban?

A folyamatos neptunuszi ködben tartott tudat, amely félelmek, kétségek, függések és kötődések között őrlődik, el sem tudja képzelni milyen az Egységben létezni, mert elképzelhetetlen számára. Ahol nem bánt senki és nem kell senkit sem bántani, hiszen minden másban felismeri önmagát a Tudat. Ez a mai civilizáció által eléd vetített élet szerint elképzelhetetlen.

Nincs mitől félned! ? talán ez a mostani időszak legnagyobb tanítása. A média és spirimédia is sokszor ezt a képet vetíti eléd a különböző összeesküvés elméletekkel, konspirációkkal, ál-igazságokkal. Vagy a média pánikkeltése és figyelemelterelése mind-mind arról szól, hogy nehogy odafigyel a saját boldogságodra, s hogy mindenért aggódj.

A Neptunuszhoz tartoznak még a félelmek, a vágyálmok is ? tehát itt az idő kilépned a vágyálmaidból, rózsaszín vágyképzeteidből, amely képeket a társadalom vetített eléd. Engedd el azt a képzetet, hogy az anyagi problémáidra a PÉNZ a megoldás, mert ha ezt hiszed, akkor pénzt fogsz keresni, kutatni. Ez egy hatalmas csapdája az elmének, a mai rendszernek. Ám (most figyelj) ha megérted, hogy anyagi problémáidnak az oka az, hogy nem vagy egységben magaddal, akkor ha elkezdesz egységesíteni és belazulni, akkor az anyagi problémáid is meg fognak oldódni, és NEM ÚGY, hogy TÖBB pénzhez jutsz. El tudod képzelni?

Ne feledd, minden ?esemény?, ami benned mostanában szorongást, félelmet, dühöt keltett, esetleg főleg a párkapcsolat szintjén, az valójában a benned lévő tulajdonságaidnak (aspektusaidnak) a tükre. Nincs más dolgod, mint megélni ? ne ragadj bele, ne agyald túl, ne vidd tovább a gondolatot, ne építs rá elméleteket. Egyszerűen csak hagyd megtörténni ? észre fogod venni, hogy elmúlt.

Bízz magadban! És engedd ki nyugodtan a szellemet a palackból, vidd a tudatod fényét a tudattalan sötétjébe ? erre kiváló alkalom lesz, ha felismered a téged ért ?negatív? élethelyzeteket, hogy valójában te is pont olyan vagy, mint amit nem tudsz elfogadni.

27 hozzászólás

Buzás Csaba mondta:

Szia Balázs!

Rendszeresen olvasom az írásaidat és tavaly részt vettünk a párommal a dimisulin, bár sajnos nem jártuk végig.
Ismét egy nagyszerű írást raktál elénk és ismét visszajött elém a dimisulin tanult, miszerint bennünk van minden. És mindent csak éljünk meg és ne tegyünk mellé magunktól, az egónkból semmit. Ez bejön, hisz sokszor kipróbáltam. Néha azonban elfelejtem ezeket a tanításokat és csak belemegyek abba, amibe nem kellene. Ezért is köszönöm a jelenlegi írásodat, ugyanis ismét észheztérítettél. :-)

Köszi.
Üdv,
Csaba.

Zlatzky Anna mondta:

Köszönöm Balázs!
Újra egy észheztérítő írás, legalább tudom megint merre vagyok arccal:)

Szép napokat nektek!

Üdvözlettel, szeretettel:
Anna

Mária mondta:

Kedves Balázs és mindenki!
Nagyon köszönöm neked és Gabinak MINDEN TANÍTÁSOD! Csak hogy tudd, a legjobb tanítóim közé tartoztok!
A mai napon kaptam egy angyaltrombitát! Igaz előtte meg kellett válnom egy pár orgonámtól. Amint látod tisztítok. a kerítés csinálás, és a meszelés is annak számít :)
Azért atöbbit privát. Köszönömminden írásod!
Símán megy! a füstöt még “tartom”

Schmidt Károly mondta:

Kedves Shaam An!
Az oldódásban, melyről írtál, nagy szerepe van a tudatosságnak, mármint a külső, negatív hatások “semmibe” vételének. Akkor tudunk nem pánikolni, ha a “félelem gyárat” tudatosan kerüljük, kikapcsoljuk.

“Félelem gyár”

Ellenséget nem művészet
manapság beszerezni,
hallgass, nézz “félelem gyárat”,
s vele fogsz szembesülni.

Te nem értesz egyet vele?
Te leszel ellensége!
Ha pedig ő nem ért Téged,
Te nem zárod szívedbe.

Éppen ezért mi hallgassunk
csak a szívünk szavára,
hagyjuk a “félelem gyárat”,
s nem kell szállnunk csatába.

Köszönöm az írásodat, boldog napokat kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

Sz.Erika mondta:

Köszönöm Balázs!
Rendszeresen olvasom, amit írsz, és a mostanihoz némi adalék: 10 hónapja történt meg az, hogy 34 év után nem volt szükség további ködösítésre, vagyis leszoktam a dohányzásról. És a folyamat legszebb, legizgalmasabb, legnehezebb része pont az volt, hogy elémjöttek mindazok a működéseim, melyeket remekül elfedett a dohányfüst. De azóta már minden kivilágosodott (az érzékeléseim is!):))) A “füstölgőknek” csak annyit: a döntés csak annyi kell legyen, hogy akkor tudunk leszokni, amikor már valóban nincs szükség a “ködösítésre”, beérett a lelkünk arra, – illetve elhisszük, hogy beérett – hogy szembenézzen Önmaga minden aspektusával.Az orvosi megközelítések mind illúziók. A test néhány nap alatt képes megszabadulni a nikotintól. A többi a lélek függése a ködtől.
Üdvözlettel és szeretettel: Erika

Laura mondta:

“…Ne feledd, minden ?esemény?, ami benned mostanában szorongást, félelmet, dühöt keltett, esetleg főleg a párkapcsolat szintjén, az valójában a benned lévő tulajdonságaidnak (aspektusaidnak) a tükre. Nincs más dolgod, mint megélni…”

“Bízz magadban! És engedd ki nyugodtan a szellemet a palackból, vidd a tudatod fényét a tudattalan sötétjébe ? erre kiváló alkalom lesz, ha felismered a téged ért ?negatív? élethelyzeteket, hogy valójában te is pont olyan vagy, mint amit nem tudsz elfogadni.”

József Attila szavaival élve:
“…magamat meg tudtam szeretni általad…”

Csak akkor leszünk Egységben, ha szeretem a sötét oldalam is, vagyis adott esetben a Párom, aki képviseli azt a félelmet és szorongást keltő oldalt, ami bennem is bennem van, csak jól elrejtettem – és milyen egyszerű Őt okolni, vádolni,… Hála érte, hogy segít a jelenlétével.

Csodás napokat és varázslatot Mindenkinek.

Laura mondta:

Ez így pontos :)Szeretettel Mindenkinek

“Nagyon szeretlek,hisz magamat szintén nagyon megtudtam szeretni veled.”
József Attila: Gyermekké tettél

Danner mondta:

Szia Balázs!

Kb. 8-10 hónapja olvasom az írásaidat.
Eddig nem “hozzászóltam” (milyen szép a magyar nyelv :), de most meg kell tennem.

Úhhh, nagyon beütött, amit írtál.

A legjobbkor, a legjobb helyen, a legjobb időben. Komolyan mondom, irigyellek. Ennyi emberhez így hozzáérni…
Javaslom a gyakoribb üzeneteket…szerintem mindegy hogy 2-20-200 sor, csak írj nekünk valamit, jó?
Megbeszéltük? :)

Örülök neked, nektek akik itt és most :) ezt olvassátok.

Jó helyen vagyunk, nincs kétségem.

Üdv:

Danner

Zita mondta:

Elképesztő, hogy mostmár sokadjára olvasom vissza írásod sorai közt a saját gondolataimat és saját küzdelmeimet. Köszönöm.

Emese mondta:

Köszönöm Balázs!
96 óta érzem a neptunusz tanításait. Jó erős lecke. Egységet jmindenkép megéltem és megélem azóta is. Tudatosan tudom hogy minden EGY. Belül érzem ezt. Kívánom hogy minden lélek a Földön ezt megélje mert akkor sosem lenne háboru a földön és még sok sok más egyébb amit az ember tudatlansága miatt teremt. Nyiljon ki minden ember harmadik szeme és lássa az igazságot.

Szeretettel:

Emese

Margóca mondta:

Sziaszok!
Nekem is a legjobbkor jött ez az írás. Nehéz 2 hetem volt, s a nehézségeimnek, nincs még vége! Schmidt Károlynak, külön köszönöm a verset, mert megtanított rá, hogy

“Éppen ezért mi hallgassunk
csak a szívünk szavára,
hagyjuk a ?félelem gyárat?,
s nem kell szállnunk csatába.”

Úgy érzem, ezzel a verssel megoldotta a problémámat, mert megmutatta a helyes utamat, amit a lelkem mélyén én is így éreztem, csak nem mertem elhinni, hogy ez a helyes utam.

Mindannyiotoknak minden jót kívánok őszinte szeretettel! Mindent köszönök.

Tavasz mondta:

Szeretem amiket és ahogyan írsz.az eddigiek egy békésebb állapotban értek,most ez azonban beletalált az egy két hónapja generálódott problémámba
Valóban félek,pánikolok,és fogalmam sincsen hogyan fog megoldódni ami az anyagiakat jelenti.Eddig igyekeztem felette lebegni a problémának,de nem oldódott meg.:-)Azt hiszem még párszor elolvaslak,hogy erőt,kitartást merítsek,és a hitemet erősítve hagyjam megoldódni pénz nélkül a problémáimat.Ahogy utalsz is a végén,nos nem is tudom,hogyan is lehetne a megoldást elképzelni.Azt hiszem sokan vannak így.
Most szurkolok,hogy mindenki hasonlóan ide találjon,és megkapjuk a megoldás útját.:-))

Éva mondta:

Sziasztok!
Köszönöm az írást sokat segít és lelkileg felemelő.

“A gyakorlatba beültetve ez azt jelenti pl. hogy a párkapcsolatodban a társad által elviselhetetlennek tűnő tulajdonságok valójában önmagadat tükrözik, és Benned vannak, nem is benne. Csak mivel ezt NAGYON régóta és NAGYON mélyre elnyomtad magadban, ezért nem ismered fel.”
Segítséget kérek, nem tudom saját magamra vonazkoztatni a tükör dolgot, ugyanis nem értem mit tükröz pl.ha nem bírom elviselni ha a párom agresszív vagy szigorú akkor önmagamat keresve benne, legyek én is agresszív vagy mit jelent?mit mutat? mit kell észrevennem.
Előre is köszönöm ha valaki tudna válaszolni a kérdésemre.

Szeretettel:
Éva

Era mondta:

Kedves Éva!
A tükör leginkább arra vonatkozik, hogy amit meglátsz másban, az benned is ott lapul. Persze, hogy dühít, hiszen fájdalmasan érint a felismerés, hogy ez is Te vagy. Ismerem én is sajnos. :)))) A tükörződést inkább úgy vizsgáld, hogy vajon kivel szemben vagy túl agresszív és túl szigorú?! Magaddal szemben, valaki mással? Miért teszed? stb. Biztos találsz majd válaszokat, ha ebbe az irányba indulsz el!
szeretettel
Era

Sárkányleány mondta:

Sziasztok!

Én is arra a kérdésre keresek választ, amit Éva is feltett.

?A gyakorlatba beültetve ez azt jelenti pl. hogy a párkapcsolatodban a társad által elviselhetetlennek tűnő tulajdonságok valójában önmagadat tükrözik, és Benned vannak, nem is benne. Csak mivel ezt NAGYON régóta és NAGYON mélyre elnyomtad magadban, ezért nem ismered fel.?

Én 2 éve élem a poklok poklát, az az ember, aki tiszta szívemből szeretek, párszor megcsalt. Néha találkozunk és úgy viselkedünk mint egy szerelmespár…de tudom, hogy ez illúzió. Nem tudom kiveri a fejemből.
A fenti idézet mégis milyen választ ad erre az élethelyzetre?
Kérlek szépen titeket, aki tud, adjon valami kézzelfogható választ, mert úgy érzem ez a probléma rajtam kívül még nagyon-nagyon sok embert foglalkoztat!!!! Köszönöm előre is!

Fábián Miklósné mondta:

Szeretettel üdvözlök minden keresőt,ahogy olvasom,vagyunk egypáran.Köszönöm a lelki utbaigazitásokat, sokat tanulok tőletek,s próbálom a mindennapokba felismerni azokat a helyzeteket,ami nem a teljességhez vezet. Nem könnyü,sokat tévedek,d e az is én vagyok,s elfogadom magamat. Én a problémák gyökerét abban látom, hogy saját arcunkra próbáljuk a másikat megváltoztatni,ugy gondoljuk mi vagyunk a tökéletes emberpéldány, a másik csak egy silány utánzat.Fontos az elfogadás,olyannak amilyen, s a párbeszéd szeretettel.Ha párod hibáira felfigyeltél,dühös vagy,de nem mondod ki,nem próbálsz megszabadulni a fájdalomtól,magadat teszed tönkre lelkileg, majd egészségileg is. Én a párbeszédnek vagyok a hive,többször sikerült mint nem.Örülök,hogy köztetek lehetek, s hogy van JÓ VEZETŐNK a rögös uton.Szeretettel:Márti

Gy Erika mondta:

Üdv a Csapatnak és Neked is Balázs! Hiányoztál és nagyon szeretem az üzeneteidet, most telitalálat van az üzeneted célba ért.Az irásodban megjelölt időszakban a változást megéltem és élem most is a megváltozott (saját erőből)teljes saját életem. Olyan változáson estem keresztül ami régen csak vágy volt számomra. Minden nap egy csoda hálám és köszönetem az elme csodálatos erejének. Mindenre képes vagyok minimális energiával, a környezetem nem kis meglepetéssel veszi tudomásul. Nem értik, én meg fürdök a szabadságban a korlátok nélküli életembe.Határtalan boldogság van bennem.
Örülök, hogy itt lehetek köztetek, kivánjuk azt sok ember csatlakozzon hozzánk hiszen a bennünk rejlő energia csatolása rendbe tenné a világunkat. Egy nagy ölelés!!!!

Éva mondta:

Kedves Era!
Köszönöm a választ, és megpróbálom megtalálni önmagamat.Érdekes megfigyeléseim vannak gondolok valamire amit szeretnék megtudni és kis időre rá szembejönnek a válaszok, talán a fent említett problémámra is megtalálom a válaszokat.
Mégegyszer köszönet és hála!
Szeretettel:
Éva

Laci mondta:

Kedves Balázs!

Köszönöm ezt a fantasztikus írást!

Egy barátom hívta fel rá a figyelmem, mert egy nekem nagyon komolynak tűnő párkapcsolati problémával küzdök, küzdünk.
A végső döntést nekem kell meghoznom és egyedül. Ebben hatalmas segítségemre volt az írásod!
Szinte minden kérdésemre ott van benne a válasz, a sorok között.
Úgy érzem, hogy segíteni fog és egy kicsit már vissza is tért a megszokott nyugalmam.

Nyugodt és kiegyensúlyozott napokat kívánok neked és minden Olvasónak!
Még egyszer nagyon-nagyon köszönöm!

Üdv:
Laci

Zituss mondta:

Csak ismetelni tudom magam KOSZONOM s a hozzaszoloknak is az irasokat. Mindig vegig olvasom s tanulok belole.Koszonom hogy vagytok!
Balazs..phffuu…Hala neked a Jo Isten aldja draga dolgos kezed amikor ezeket irod :)
Szeretettel

Ike mondta:

Kedves Saam An!
Végtelenül hálás vagyok mindazért, amit általad kaptam az univerzumtól. Két és fél éve vettem részt először 12 DNS meditáción, és katartikus élmény volt számomra. Azt követően egyre több “spiri” könyvet olvastam, egyre gyakrabban meditáltam, és ez év február óta közel 200 verset írtam, melyek általában álom és ébrenlét határán “jönnek”. A nevet is, mellyel aláírom a verseket, egy meditáció során “kaptam”.

HINNI

Ha szíved a mélybe, lelked a magasba
elvezet,
meglátod kincsek, világok, létek
rejtjelét.
Óvatos lépés, vagy sebes haladás
elmarad,
bölcsesség, látás, örök szabadság
megmarad.
Kincseket érő hallás és látás
megtanít
hinni a fényben, végtelen létben
s egységben.
Tudom, és érzem, több vagyok egynél,
végtelen.
Száguld a lelkem, végtelen létbe
elröpít.
Rímek és dalok együtt szárnyalnak
magasra,
drámák és rémek, talmi értékek,
elmarad?
Csillagok fénye, szeretet földje
megcsillan.

Asha Frendon
2012.04.01.

K.Rita mondta:

Kedves Sárkányleány!

Ezeket a válaszokat már nagyon mélyen kell keresni, sokszor magunk elsőre, másodjára, és ki tudja hogy még meddig – nem ismerjük fel a hosszú évek alatt magunkra pakolt hazugságaink, önáltatásaink, megfelelési kényszereink, millió félelmeink miatt, amik meglétét is gyakran már tagadjuk. Így ezért bárki bármit is tanácsolna neked, az az ő saját megélése, ami nem biztos, hogy magyarázat a te “gondjaidra”. Megmondani igazából senki sem fogja a “tutit”, pont azért, mert az az ő külső, saját egyéni látásmódja, nem a tiéd. Így én is csak a saját tapasztalásomat tudom átadni, – amit pont a hetekben élek, és szembesített sok mindennel – hátha az megmozdít belül valamit, de a válaszokat valóban magadban kell keresni. Ha gondolod, szívesen folyt.köv.priviben. kormendir1230@gmail.com, Sok szerencsét az utadon! :))

Niki mondta:

Sziasztok!Kedves Balázs!Mindig olvasom az írást ami ki van rakva,de én nem szoktam ezt érezni,úgyhogy irigylem azokat akik igen.Mit kéne tennem,hogy én is azt érezzem, ami a szövegben van,de most komolyan???Változott már a szemléletmodóm,életfelfogásom,de akkor mit csinálok rosszul??

Horváth Brigitta mondta:

Kedves Mindenki:)

Annyira kellemes volt a hozzászólásokat olvasni, fantasztikus érzés olyan oldalon járni, ahol minden komment szeretetteljes, építő és segítő! Köszönet a lelket melengető írásoknak!

Aniko mondta:

Kedves Balazs,
minden irasodat olvasom es mindegyik eddig megerintett valamilyen modon…
a fentiek azonban pontosan ilyen modon tortentek velem ahogyan azt leirtad…
az elmult masfel honapom nagyon kemeny volt…de hala az egieknek ugy erzem
rengeteget tanultam meg onmagamrol es masokrol is…es ez nagyon JO nekem
Koszonet a torodesedert, hogy egyre jobban megismerjuk onmagunkat es az
univerzum uzeneteit:)))

Régeni János mondta:

ámen!!!!!!!!!köszönöm Neked!

Jena mondta:

Kedves Sárkányleány..

Kérdésedre -hátha ez segít- a párod tulajdonsága ,vagy amit tesz ,ami a Te tükröd, ami zavar Téged benne, milyen érzést vált ki belőled? Szerintem ezt kell keresni magadban ,azt kell kitakaritani. Szeretettel, remélem segít..