Írások

A működő bölcsesség

2014. okt. 09
A lényeg, hogy ÖNMAGAD SZÁMÁRA megtaláld a valódi és tapasztalatokon át is működő igazságot.

Mostanában leginkább azt vettem észre, például az előadások után egyéni kérdéseket feltevő kedves embertársaimon (és persze korábban magamon is :) ), hogy millió megoldási vázlattal rendelkezünk, ismerjük az összes választ és tanítást, ám mégis hónapokra/évekre be vagyunk ragadva ugyanabba a körbe, és nem sikerül kilépni, holott tudjuk, hogy mit kellene tennünk.

Nos, az elkövetkező időszak – egészen november végéig – kiváló lehetőségeket fog magában rejteni, hogy a fentebb említett problémák tekintetében előrelépéseket tegyünk. Ám ez látszólag nem lesz könnyű. Valószínűleg azt tapasztalhatjuk, hogy a fejünkre fognak nőni ezek a megoldatlan témák. Pont a felerősödés által addig leszünk úgymond szorítva, míg meg nem születik bennünk az évek gyümölcse. A Jupiter és a Szaturnusz (nagyon ritkán létrejövő) kvadrátja fogja meghatározni sok tapasztalásunkat az elkövetkező másfél hónapban. Mit is jelent ez?

Vedd észre, hogy az életedet meghatározó hitvilág (ami lehet egy racionális világkép, vallási rendszer vagy ezek elegye) milyen módon irányítja az életedet? Hiszen a Jupiter – ami most ebben az izgalmas konstellációban részt vesz – az oroszlán jegyében jár, tehát felteszi ezt a kérdést: A hited ural téged, vagy te uralod a hitedet?

kep4Más szavakkal: vedd észre, amikor fogadod el a készen eléd tárt igazságokat, és amikor azokat mások hatalmi pozíciója miatt magadra is érvényesnek veszed. Például, ha egy indiai gurunak öltözött tanító hatalmas bölcsességeket mond neked, akkor szinte gondolkodás nélkül iszod a szavait, mert meg vagy róla győződve, hogy a színes ruhája és keleti származása miatt csak tiszta mester lehet. Természetesen minden tanításban rejtőzik számodra egy kincs, különben nem találkoznál vele, de ha nincs meg a rálátásod és a tudatosságod fénye, ami rávilágítana az adott Igazságra, akkor ez egy előre gyártott készételként kerül beléd, és nem lesz tápláló számodra.

Amire most a Jupiter felhívja a figyelmedet (oroszlán jegy, aminek az uralkodó égiteste a Nap), hogy láss rá a belső napod fényével mindarra a Tudásra és Bölcsességre, amivel rendelkezel. Tiszta fénnyel.

Hiszen szokásunk nem odafigyelni azokra az antipatikus emberekre, akiket korábban már kizártunk kegyeltjeink sorából: ha ők mondanak valamit, akkor azt zsigerből elutasítjuk. Így hát a tudás, az igazság és a hit tekintetében most önmagadra kell hagyatkoznod, rá kell látnod TISZTÁN arra, amivel találkozol. Hiszen egy hatalmi pozíció miatt általában elutasítod a náladnál alantasabbnak gondolt tudást, és azonnal elfogadod azt, amit a mestereid mondtak neked. Hagyod, hogy az életedet meghatározó alapigazságok, berögzült életfelfogások elnyomjanak téged, vagy képes vagy szembeszállni kishitűségeddel, és a magad ura lenni?Így kapcsolódunk az elején felvetett problémához: ezért van rengeteg válasz benned a problémáidra, amiket olvastál egy könyvben, hallottál egy mestertől, és elhitted nekik – még talán igazuk is volt. Ám számodra nem hasznos és nem valódi tudás, mert csak átvetted, úgy ahogy volt, hiányzott belőle az, amit az Oroszlán uralkodói szimbóluma is üzen: a magasból tekints az életed országára.

kep5Ne legyél bábkirály, akit mások törvényei irányítanak, és ne is legyél zsarnok, aki erővel és hatalommal próbál mindenkit úgy irányítani a környezetben, ahogyan az jónak látszik. Légy figyelmes, és határozott, de apró beavatkozásokkal, pont jókor és jó helyen úgy tudod igazgatni birodalmadat (életedet), MINTHA OTT SEM LENNÉL.

S ehhez az imént tárgyalt Jupiterhez csatlakozik a napokban a Szaturnusz egy kvadrát fényszöggel. Ez pedig egy olyan belső kényszerítő erő tükre, amivel képes leszel lekoptatni magadról azokat a hitrendszereket, törvényeket és igazságokat, amelyek NEM IS MŰKÖDNEK neked, de igaznak hiszed őket!

S azt hiszem már látható azokra a kérdésekre a válasz, amikor benne vagy hónapokig-évekig egy problémában, és bár tudod, hogy mit kéne tenni, ismered az összes leírt és elmondott tanítást, de mégsem tudod megcsinálni: mert ezek az igazságok számodra fabatkát sem érnek! Ettől még persze csodás igazságok lehetnek ezek, de abba fektettél energiát, hogy TUDD ezeket a bölcsességeket és nem abba, hogy HASZNÁLD ezeket. Az Szaturnusz – mint a TAPASZTALÁS szimbóluma – most viszont levisz a tapasztalatok szintjére: működik az elgondolt bölcsesség számodra, vagy sem?

kep1Persze itt van egy csavar: valószínűleg magával a bölcsességgel nincs gond: ha nem működik neked, akkor valószínűleg te gondolsz hozzá – vagy helyette – egy csomó minden mást, amitől nem látod az egészet. S ha évekig nem sikerült mondjuk túltenned magad egy szakításon, vagy az anyagi problémáidon, akkor mikor veszed észre azt, hogy AHOGYAN gondolkodtál a megoldásokat nyújtó igazságokról, az nem működik? Állíts magadon: feltehetően, ha egy tényleg megvilágosodott ember azt mondta neked, hogy engedd meg a bőséget, akkor tényleg csak ennyit kell tenned. Azt már te gondoltad hozzá, hogy sok pénzed lesz – ezt viszont senki sem mondta. Azt te gondoltad hozzá egy családállítás után, hogy majd most biztos megtalálod a szuper párkapcsolatot, és boldog leszel. Nem, ilyet igazán senki sem mond, hogy majd mindig boldog leszel. Vagy mond – de ez lényegtelen, hogy ki mit mond! :)

Ami a lényeg, hogy ÖNMAGAD SZÁMÁRA megtaláld a valódi és tapasztalatokon át működő igazságot, ami tényleg csak a tiéd. Ez feltehetően nem az, amit gondolsz róla – és itt van a probléma gyökere, hogy túl sokszor és sokat gondolkodtál egy adott bölcsességen, és teljesen kicsavarja azt az elme. De magát a bölcsesség esszenciáját már régen elfeledted.

A Jupiter és a Szaturnusz kvadrátja most tükrözi, hogy képes vagy megtalálni minden bölcsesség esszenciáját magadban. Merd hát ledobni az igazságokat magadról, amiket eddig elhittél – vagy tartsd meg, de annak már működőképesnek kell lennie.

5 hozzászólás

Kereky István mondta:

Szokás szerint kiváló írás, nagyon köszönöm!

Egy-két typo van benne. (pl. tisza fénnyel, egy-két elmaradt “hogy” a könnyebb megértéshez, és ez zavaró)

Kiss Balázs Kunó mondta:

Elnézést a hibákért, mindig kétszer nézem át a cikkem, de a saját írását az ember nem tudja úgy javítani. :)

helka mondta:

Kunó,

Kérj meg egy mestert, aki átnézi?:)
Olyan mintha évek óta ugyanazt hallanám, csak mindig más köntösben (ez most általában igaz minden “bölcsességre” nem pont erre az írásra reflektálva).
És azt is sokan írták már, hogy MINDEN bennünk van.
És mindenkinek igaza van!

Turai Zsófi mondta:

Balàzs,visszatértél! :) Ez az íràs emlékeztet a régiekre. Biztos nem ugyanabban a formàban tért vissza a sorok közé a töltet. Mégis, olyan, mintha visszatértél volna és ez tettszik! :)

Tünde mondta:

Köszönöm Kúnó, számomra ez az írás most hasznos volt, és köszönöm a csillagászati előrejelzést :-)

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár