Írások

Árnyék-én pukkan

2014. aug. 21

Egy nagyon kedves és „régi” Csillagmag olvasó írt kétségbeesett :) levelet még augusztus elején, idézem: „…szeretettel érdeklődnék és kérnék tőled, hogy kérve kérlek, írj valamit, akár csak egy rövidet is a honlapra, hogy mi történik, mert brutális feszültségek vannak mostanában. Nemcsak az én életemben vannak nagy változások…

…úgyhogy most egy asztrológiai-asztrozófiai jellegű írás következik, hosszú kihagyás után.

Kanyarodjunk kicsit vissza 2012 év végére, amikor is a Szaturnusz belépett a skorpió jegyébe, és azóta is ebben tartózkodik egészen 2014 legvégéig. Ez figyelemfelkeltő üzenetet ad erre a két évre, főleg a mostani időszakra. Tömören fogalmazva azt üzeni erre a két évre, hogy amivel meggyűlik a bajunk, az a belső árnyékszemélyiség-aspektusok, belső elfojtott és a vágyott énképek harca az életünk irányításáért. S ami ebben a két évben igencsak hangsúlyos az, hogy minden, ami nem igazi belső szenvedély önmagunkban, az összetörik. Ezért hatalmas koppanások, lufi-durranások jellemzik ezt az időszakot, ahogyan a vágyaink landolnak a földön, kiüresednek, és megértjük hogy eddig mozgatórugóink fabatkát sem érnek. Ez az „én vagyok” és a „nem én vagyok belső küzdelme tulajdonképpen.

images (7)Valakinek hitted magad, és a Szaturnusz által szembesülsz azzal, hogy ez csak egy újabb játszma, egy újabb elterelés volt részedről, hogy belső frusztrációidat, árnyék-érdarabkáidat kiéld: hogy hatalmat, pénzt, szeretetet, hírnevet, elismerést, szexet, szenvedést vagy bármit szerezz magadnak. A Szaturnusz pedig a belső nagy tanítónk, ami addig nyomja úgymond bele az életünket egy adott aspektusba, míg az le nem kopik rólunk. És ez mérhetetlenül tud ám fájni.

S hogy ez miért erősödött fel az elmúlt időszakban? Nos, a skorpió jegy egyik ura a Mars, ami július legvégén belépett a skorpióba, ezzel „felerősítve” a harcot – vagyis tükrözve, hogy a harc felerősödik.

Az árnyékszemélyiségnek, a belső aspektusainknak a jellemzője az, hogy minél nagyobb erővel próbálunk egy tulajdonságot mondjuk eltaszítani magunktól, az annál nagyobb erővel fog visszatérni hozzánk, amikor is mondjuk elveszítjük a „fejünket” – azaz a tudatosságunkat. Ilyenkor hatalmas erővel tudnak felszínre jönni az árnyék-részek, amelyeket személyiségünk belső sötét részeire száműztünk. A skorpióban a lelki stabilitás keresése zajlik, és így a Szaturnusz stabilitás-szimbóluma segítségünkre lesz azzal, hogy ami árnyék bennünk, az minél előbb kiélésre kerüljön. A Mars pedig üzenetében azt mondja, hogy megvan most hozzá az erőnk, hogy elengedjük ezeket az árnyékrészeket.

images (8)Igen ám, de ami még nagyobb erővel jön elő, és azt megszokásból/programból még nagyobb erővel nyomjuk vissza, az még nagyobb szenvedést szül. Még nagyobb az indulat, illetve még jobban elfárad az ember, mert leszívja az erejét a belső harc.

A válasz a megengedés: ha megengedjük, hogy ezek kirobbanjanak, KIÉGJENEK belőlünk, akkor hamarabb túlvagyunk ezen a belső küzdelmen. Talán még azt is merem mondani, hogy a jövő év abból a tekintetből könnyebb lesz, hogy a Szaturnusz elhagyja a skorpiót és belép a nyilas jegyébe, ami miatt ez a nagy belső „zizi” kicsit csillapodik. De ne higgye senki, hogy ez, ami most zajlik, az „rossz”! Mert ha rossznak bélyegezzük meg azokat az erőket, amik felszabadítják belőlünk az elnyomott aspektusainkat, akkor csak továbbra is játszmáinkat akarjuk játszani – ezt pedig a Szaturnusz belső gátja hála égnek nem engedi.

Érdemes tehát elébe menni a problémának: megtalálni azt, hogy a személyiségünk mely részei nem szolgálnak már minket. A hiszti, a szenvedés, az önszeretet hiány, az önös érdekek stb… problémáival fogunk szembesülni, hogy képesek legyünk TÚLLÉPNI önmagunkkon.

images (9)Augusztus végén és szeptember elején ez az üzenet tovább fog erősödni. Belső erőinket nem fogjuk tudni olyanba rakni, ami nem minket szolgál. De ha mégis ezt tesszük, akkor az akkorára fog erősödni, hogy teljesen elborítva bennünket nem tudunk mást, mint megadni és elengedni ezeket az érzéseket. Csak figyeljünk a konfliktusokra, ezekből hatalmas felszabadulásokra tehetünk szert.

13 hozzászólás

Liz mondta:

Kedves Kúnó! Rémisztő, hogy mennyire igaz! Hónapok óta ez zajlik bennem, és már azt hittem belém bújt valami szellem, vagy a környezetem nem bírom elviselni, és lakatlan szigetre kel mennem :)…Megengedés?…belőlem hiszti, kiabálás “ömlik ki” nap, mint nap, ami eddig elég távol állt tőlem. Ezt persze próbálom vissza fojtani, de mint írtad, ez csak rosszabbá vált. De akkor tényleg veszekedjek lépten, nyomon, hogy megengedő legyek? Tényleg bántsam lelkiismeret furdalás nélkül azokat az embereket, akik szeretnek?

Bogi mondta:

Én imádom ezt az időszakot!Teljesen a feje tetejére állt az életem!Amióta megadtam magam, minden jobbra fordult!
Köszönöm az infót! Gyerünk tovább!

baba mondta:

2 éve feje tetejére állt a nyugodt, egyszerű életem és egyre mélyebbre süllyedek. Olyan rossz dolgok történtek velem,amit elképzelni sem tudtam volna,mintha az ördög bújt volna belém, mintha ez nem én lennék olyan dolgokat cselekszem. Néha eszembe is jut, hogy schizofréniám van,kettős személyiség tört fel belőlem,mert ez nem én vagyok, normális ésszel ilyet az ember nem csinál. Más részről élveztem ezeket a “rossz” dolgokat tenni/Ilyenkor gondoltam hogy tutira hülye vagyok/. Most oda jutottam, hogy felelősséget kell vállalnom a tetteimért nyilvánosan. Remélem hogy ezzel véget ér ez a rémálom amit magamnak szereztem,mert úgy érzem már többet nem bírok elviselni ha nem rendeződnek a dolgaim. Depressziós lettem a majdnem 2 éves nagy tehertől, napi stressztől ami a vállam nyomja, nem tudom hogy ebből van-e kiút. Ha van is, mikor már? Reménykedem, de ahogy múlik az idő egyre jobban belefásulok. Kedves Kúnó MIKOR????? Mondj valami biztatót :)

Hédi mondta:

Hálás köszönet! Ez sokmindent megmagyaráz. :) Nem értettem eddig, hogyan lehet az, hogy egyszerre érzek javulást és romlást az életben, a kapcsolatokban, de így már érthető. Jó, hogy segítesz tudatosítani a folyamatokat, mert így könnyebb elengedni. Lassacskán csak elfogy ez a tömérdek trutyi…. :)

Anita mondta:

Köszi Kúnó az írásért, és a türelmetlen olvasónak is :D
Már én is nagyon vártam, és én is elmondhatom, nagy megkönnyebbülést hozott számomra. Bár gyanítottam, hogy valami “van a levegőben”, mert ennyire nem fordulhattam ki magamból csak úgy. Mindenben és mindenkiben elbizonytalanodtam magam körül, és miután hagyom kipukkanni a lufikat, rájövök, ennek így kellett lennie, ez így van jól.
Boldogságos megéléseket kívánok :)

Vacsi mondta:

Köszönöm én is a megerősítést. Én is érzem, tapasztalom a lufi kipukkadását. Környezetemben, családon belül, de legfőképpen magamban óriási feszültség tombol, minden változik, fusztrált, ideges, agressziv az anyukám, én magam is.

Gyongyos mondta:

Szerintem hatalmas aldas van ebben az idoszakban. Hasznaljuk ki!

Bíró Csaba mondta:

Kedves Kúnó! Teljesen egyetértek Bogi hozzászólásával! Szamuráj módjára küzdök árnyék oldalammal nap mint nap…de mostmár úgy érzem, megadtam neki a kegyelem döfést, és már mászok ki a gödörből! Isten áldja ezt az időszakot! :-)
Legyen mindenkinek szép napja!
Csaba

Godóné,Erzsi mondta:

Kedves Kúnó!

Köszönet mindazért ,hogy ezeket leirtad.Ez egy kis megnyugvást ad.Látom mindenki kétségbe van esve,én is.Csak remélem egyszer vége lesz.
Mindenkinek vidám napokat kivánok Erzsi.

Dóra mondta:

Kedves Kúnó és kedves Mindenki!

Köszönöm ezt az írást, mert már én is az hittem, hogy megőrültem, mert minél depisebb lettem, közben belül egyre jobban éreztem-érzem magam és egyszer csak “megadtam” magam és azt tapasztalom, hogy egészen új dolgok indulnak be a lelkemben-életemben, fura is kicsit, még mosolygok magamban ,mint egy “dilinyós”…de úgy érzem jó lesz ez az irány…nagyon jó….Köszönöm-Áldás legyen Mindenen …

Lovas Tünde mondta:

Sziasztok!

De jó, nem vagyok hülye…vagy nem egyedül vagyok az :-)
Nekem meg adott egy feladatot az élet, vagy Isten, vagy én vállaltam el, mielőtt megszülettem már, vagy mind az összes… Találkoztam valakivel még tavaly, akinek segítségre van szüksége és érzem, hogy nekem kellene segítenem és nem is szeretnék jobban semmi mást, és majd megőrülök attól, hogy – mostanában főleg – nem kapok rá lehetőséget… de most már értem: neki is pukkantgatnia kell. Nem bánnám, ha végre elfogynának a lufik, mert ő is lassan elfogy közben. De amit Kúnó írt az éppen zajló hetekről…talán itt a gödör alja. Én is azt érzem, hogy nincs erőm már küzdeni – lehet, nem is kell, mert nem tudhatjuk, éppen nem árnyék-e, amiért annyira pedálozunk…Nemrég olvastam valahol, hogy ha bizonytalanok vagyunk, legjobb, ha nem teszünk semmit; aminek úgy kell lenni, az megtörténik úgyis magától. Hát ez az! Tegnap este jutottam el idáig és -láss csodát! – én is egyből megkönnyebbültem :-)
Kívánom, hogy mindenki jusson el odáig, hogy minden felesleges terhet letegyen magáról és megtisztulva emelkedjen fel: új világok felé! :-) :-) :-)

Happy mondta:

Sziasztok!

Szerintem a legjobb és egyben a legnehezebb időszakomon vagyok túl.:) Mint Bak szülött nekem a Szaturnusz most egy áldás!!! Két év (ego)küzdelem után sikerült megadnom magam és csak hagyni a történéseket megélni! Isteni érzés :)))

Val-chi mondta:

Kedves Mindenki!
Ma találtam rá erre az írásra, mondhatom nagyon nagy érdeklődéssel olvastam végig a hozzászólásokkal együtt.
Most már értem mért vagyok dilihopp hosszú ideje, és igen, én is a lakatlan szigetet emlegetem régóta. Idegesít minden és mindenki, nem jutok előre a céljaimmal, úgy érzem keresztbe tesznek, holott én teszem azt. A környezetemben is ezt a feszültséget látom, végül is bármerre nézek. Az életemet meg akartam változtatni a tavasszal, erre szépen vissza csúsztam teljesen a régibe – amit úgy gondolok, nem az enyémet élem -, a lehető legjobban.
Szóval: hagyjam a fenébe és várjak? (De az is olyan frusztráló… :) )
Meddig? Mit tehetnék?
(Hozzá teszem, én is Bak jegyű vagyok, méghozzá Tűz Ló. )

Szép napot mindenkinek!

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár