Írások

GONDOLATOK: A Hit

2015. Már. 27
Ne higgy el semmit, ugyanakkor minden hit tökéletes.

Kedves Olvasó Barátom!

Régen jelentkeztem hosszabb írással, tudom. Akár évek óta követed írásaimat, akár csak nemrég találkoztunk, nem számít. Ami elmúlt, elmúlt. Most újra heti, kétheti rendszerességgel jelentkezem majd. Néhány apróságot csak a facebook oldalalom tudok majd közzétenni, ha esetleg érdekel, keresd fel azt is:

https://www.facebook.com/kissbalazskuno1?ref=hl

Most szeretnék egy fontos – hosszabb átfutású – üzenetről írni számodra, amelynek középpontja a Hit. A Szaturnusz égi útja során, tavaly a nyilas jegyébe lépett, amely néhány korábbi cikkemben említett fontos mondanivaló mellett arról is szól globálisan, hogy mihez kezdesz Te, és mihez kezd általában az emberiség a Hittel. (Emlékezz: a bolygók nem hatnak, pusztán megjelenítik kint, ami bent van!)

Idézd elő most magadban, hogy pontosan számodra miről is szól a világképed? Miben is hiszel, mondjuk azzal kapcsolatban, hogy mi lesz veled az állítólagos halálod után? Szerinted mi az élet értelme? Miért vagy itt a Földön? Mi a véleményed, mondjuk a karmáról? Mit gondolsz arról, hogy például mit kell tenned ahhoz, hogy fejlődj? Mi szerinted a megvilágosodás, a Mennyország, a tudatosság, a pokol, a halál vagy a reinkarnáció?

Ezekről mind-mind van egy elképzelés benned, amit feltehetően tanultál, olvastál, hallottál valahol, és lehet néhány személyes megtapasztalásod, de mondjuk ez igen kétséges az olyan dolgokkal kapcsolatban, mint a pokol vagy a megvilágosodás vagy a reinkarnáció. Kezdjünk most el kételkedni abban, hogy vajon, amit egy meditációban vagy élményben megélünk, azt csak úgy hozzuk létre magunknak az alapján, amit gondolunk, vagy „tényleg az van”? Ez persze nem biztonságos, mármint a kételkedés, hiszen ha mindent megkérdőjeleznél, akkor mi maradna neked?

Gondolatok: A HitÉs ahány ember, annyi féle erős és bebizonyított nézőpont van. Ha például a megrögzött katolikus – de egyébként számomra roppant kedves – cselló tanárnőmmel beszélgetek Istenről vagy Jézusról, annyira erősen meg van győződve arról, hogy amit tanult és hisz, az úgy van, hogy semmilyen szinten nem is kérdőjelezi meg azoknak az állításoknak az igazságát.

S amikor egy Buddhistával vagy egy Krisna hívővel beszélgetek, akár egy vegetáriánussal, teljesen meggyőzően és hitelesen tálalják, hogy az ő világképük az úgy van. És nem lehet rajta rést találni.

Honnan tudjuk akkor, hogy melyik az igazi? Gondolom az, ami szerinted úgy van… ;) De honnan tudod biztosan, hogy az, amiben hiszel, az tényleg úgy van-e? Hiszen millió és milliárd ember van, aki teljesen biztos abban, hogy amit hisz, az tényleg úgy működik.

Mit mutat ez?

Azt, hogy valószínűleg egyik hit sem az igazi hit, hiszen mindenkinek megvan a hite. Ezt persze látjuk máson, na DE LÁTOD-E MAGADON? Arra szeretnélek most ugyanis buzdítani, hogy kérdőjelezz meg mindent magadban! Legalább is – csak hogy felkészítselek – az elkövetkező 2 és fél év nagyjából erről fog szólni: minden leomlik, megkérdőjeleződik, amiben hiszel. Ennek előszelét már érezheted természetesen.

Ez azért fontos, mert az életed problémái abból adódnak, hogy amit hiszel az életről, és amit tapasztalsz az életben, az nem egyezik. Hiszen a hited az egyfajta elvárás: elvárod, előre meghatározod, hogy hogyan kell a dolgoknak történnie. Ha pl. egy megrögzött vegetáriánust kérdezünk, akkor ő azt fogja mondani, hogy ettől érzi jobban magát, és pl. csak akkor lehet valaki megvilágosodott, ha nem eszik húst, hiszen az állatok szenvedéseit veszi magához. Ha elmegyek egy buddhista helyre, akkor azt fogom látni, hogy rengeteget meditálnak és mindenféle szertartáson vesznek részt, szatszangokon ülnek, és ezt tartják fontosnak és elengedhetetlennek a hitük gyakorlásához. Valamilyen vallási „csoporthoz” te is tartozol – akár van neve, akár nincs. Ha nincs is neve, akkor is vannak kialakított elgondolásaid arról, hogy a dolgok hogyan működnek.

S ezzel nincs semmi baj.

Ami fontos most, és amire szeretném felhívni a figyelmedet: a valláson, a hitrendszereden, hitvilágodon, az életről alkotott elképzeléseiden TÚL egy sokkal tágabb élet rejtezik!

letöltés (4)Ahogy a Szaturnusz éveken át majd a nyilas jegyét tapossa, úgy mutatja meg számodra, hogy milyen tapasztalásokra számíthatsz: a hited elkezd majd nem működni. Az a hit kezd el majd nem működni, ami nem életképes már, amit kinőttél, mint egy ruhát – s ideje levedleni. De nem arra tanít, hogy keress újabb hitet magadnak, rohanj egyikből a másikba, hiszen ezek a ruhák előre gyártott készítmények, előre meghatározott mérettel, amit valaki más hozott létre. Nem illik rád tökéletesen sosem. Valahol mindig is szűk lesz, vagy lötyögni fog.

Nem azt mondom, hogy ne higgy semmiben… hanem arra készítsd fel magad, hogy

AZT A HITRENDSZERT, AMIRŐL MOST TALÁN ELKÉPZELNI SEM TUDOD, HOGY LEVEDD, annak elhagyására is készen állj. Lehet, hogy például nincs is reinkarnáció? Nem azt értem ez alatt, hogy csak a születéstől a halálig élsz… hiszen az egy visszalépés lenne… hanem mi van, ha az életeid nem is egymás után következnek, hanem egyszerre zajlanak, egy időben? Azaz nem is azért választod most magadnak azt a párodat, akit, mert előző életedben ezt meg amazt csináltátok, hanem ÉPPEN most nem csináljátok a másik életben, és most sem teszitek…

…akkor például nincs ok és okozati hatás  – amiről minden tan tanít, amikor a karmáról beszél.

S ez csak egy példa volt a sok millió közül.

A hited zár be téged, hogy azt gondolod, az életben a dolgok így vagy úgy kell, hogy történjenek. A legapróbbtól a legátfogóbb témában, bármi. Mert mint tudjuk, azt tapasztalod, amiben hiszel.

S ha készen állsz a hitedet lebontani, akkor egy új világ nyílik ki számodra! Ha nem hiszel semmit el pont olyannak amilyen, akkor elhiszed, hogy egyszerre él a hited és hiszed, hogy mindaz nem igaz, amit elképzelsz…

…akkor vajon mit tapasztalsz?

Érdemes kipróbálni, de szeretnék egy kis segítséget adni hozzá: azt tapasztalod, hogy minden úgy van jól, ahogy van. S megtapasztalod, hogy minden tökéletesen rendben van a teremtésben. Hogy a dolgok csak átalakulnak egymásba, sosem szűnnek meg. Azt tapasztalod majd, hogy nem tudsz elveszíteni semmit sem, hiszen nem is kaptál sosem semmit.

Ez egy nagyon tág és a lét örömét magában foglaló tapasztalás. Csak bizony el kell hagyni az olyan hitet, hogy példuául egyszer meg fogsz halni. Mert mi van, ha sosem? Tudom, hogy most azt hiszed, hogy igen, de…

látod, pont erről beszéltem. :)

El kell tudnod hagyni magad mögött mindazt, amire eddig építkeztél. Akármennyire nagyon tutira is hiszel benne. Mert biztos, hogy nem CSAK úgy van, ahogyan hiszed, hanem biztos, hogy van másképpen is.

S aki nem hiszi, járjon utána.

Sok szeretettel,

Kiss Balázs Kunó

14 hozzászólás

Anna mondta:

Szia Balázs, igen, én a kezdetektől követem az írásaidat.
Mi van ha sosem halunk meg? Miért is ne lehetne ez is?
Nagyon érdekesek ezek a gondolatok amiket felvetsz, mert pontosan ezeket a “hiteket” kérdőjelezem meg én is. Köszönöm, hogy leírtad a sajátjaidat. Az élet zenéjével teli napokat kívánok.

Felber Róbert mondta:

Kedves Balázs!

Nagyon jó volt ismét olvasni a cikked, mindig megtalálom benne a megfelelő éppen most “jól eső” gondolatokat! Kívánom, hogy sokáig lehessen!

Varhalmi Barbi mondta:

Kedves Kuno! Ez az iras nagyon jo idoben jott, mert pont ezt erzem mostansag,hogy kezd elveszni a hitem es a padlora csuszom… Olvasom a Bibliaban: a hit Isten ajandeka, ez jo. Aztan mashol ezt irja: ha nincs hited,elkarhozol. Na bummm! Ha nem kapok ajandekot,akkor elkarhozom???? Hogy van ez??? En arra jottem ra,hogy nem fogadhatunk el egyetlen vallast vagy iranyzatot sem,mert azzal az osszes tobbit megiteljuk, na de akkor miben higyjek? Jezus azt mondta: eltorlok minden torvenyt,szeressetek egymast! Hat en most ezt probalom….aztan majd alakul

Kata mondta:

Barbi, amit próbálsz azt hiszem a legtökéletesebb választás, amit ember élhet. Mert minden valásson felüli és egyetemes…Kitartást és sok örömöt kívánok hozzá!

Balázs köszönöm, hogy leírod ismét, ami engem is foglalkoztat…:) Mindig kiderül, hogy Egyek vagyunk mindannyian…:)

Gabi mondta:

Kedves Balázs!

Nagyon örülök, hogy ezt leírtad mert ez is csak megerősít abban, hogy egyetlen kiindulási pont van ami biztos, az a tudat valódi természete. Minden más változik körülöttünk és ragaszkodhatunk a hitünkhöz, vagy elképzeléseinkhez, vagy egy-egy tapasztaláshoz, ami ahogy írtad össze fog omlani, de ha erre felkészülünk, akkor talán nem őrülünk bele és ezért különösképpen köszönöm neked az írást :)

Éva Anna mondta:

Már régóta vita téma a tudósok körében, hogy párhuzamos dimenzióban élünk, ami azt is jelenti, hogy minden egyszerre, egy időben történik.Csak mi emberek általában csak úgy tudjuk értelmezni az eseményeket, ha időbeli sorrendet kapcsolunk hozzá. Viszont ha minden egyszerre történik, akkor megkérdőjelezhetjük a karma fogalmát. Nekem nagyon sokszor van olyan érzésem, mintha bizonyos eseményt már megéltem volna, mintha csúszkálnék a dimenziók között.Nagyon várom az elkövetkező eseményeket, nyitottan, gyermeki rácsodálkozással.

Happere mondta:

Üdv mindenkinek. Anyi mindent kiprobáltunk mi egymáson vagy együtt,de egy valamit még nem. A szeretetet,ezt is meg lehet kerdöjelezni,igen a valaszom,de ha hagylak benneteket,hogy azok legyetek akik valojaban vagytok,és nem befolyasollak,nem mondom,bogy jobb lenne ha igy vagy amugy nyilvánulnál meg akkor latlak igazán,korlataiddal szereteteddel egyutt,a sajat korlataim,szeretetem szuroen.A programjaink,torvenyeink,hitrendszerunk fogva tartanak.A tudas tudatossag jelenlet felszabadít. Az Én Enyém helyére a Mi Mienk,az egyévalas szeretet tudatossag lebontja a pancelokat,hatarokat.Latjatok mar nehez kovetnem a godolataimat. A kerdések a megkérdöjelezések ezek segithetnek lebontani,melyebre hatolni,ujabb benso valosabb lenyegeinket feltarni. Ha valami nem tetszik a masik megyilvanulasaban akkor megkerdezem,valyon miert teszi? Estleg ez engem miert zavar? Miert nem tudom elfogadni,atengedni magamon es megerteni? Mijert kapaszkodom ragaszkodom itelkezem az elengedes helyett. Koszonom Kuno a, “Mindent megkerdojelezni” Mindenkinek kivanok oromteli illuzio hamozgatast. Varom a folytatast kedves Kuno.

Barbi mondta:

Drága Balázs!
“Véletlenül” éppen ezt élem…:-) a minap hozzászóltam egy vegán oldalon ahhoz a kérdéshez, hogy “Kinek hogyan ment az átállás?” és majdnem mindenki azt írta, hogy bűntudata volt, ha olyat is megevett, amit “nem szabadott volna”. Én azt írtam, hogy én is megfutottam a köreimet a nyerstáplálkozással, a vegánsággal és bár nekem alapvetően ez esik jól, ezt szeretem, azért nem eszem húst, mert nem kívánom, de uram bocsá’ tejterméket eszem néha. Azt eszem, ami jólesik és a magam útját járom. Nyilván keresztre feszítettek. :-)
És azon túl, hogy dőlnek össze a saját hitrendszereim, azon gondolkodom napok óta, hogy miért nem tudjuk elfogadni egymást? Miért van az, hogy Isten, Buddha, az állatok vagy bármilyen eszme nevében megöljük egymást? Persze tudom, hogy egyet tehetek ezzel: megkeresem magamban, hogy én hol nem tudok elfogadni mást, én hol akarom ráerőltetni másokra a hitem, az akaratom… de érdekes, hogy évezredek óta így működünk.
Jó lenne, ha ez összedőlne végre. :-)
Örülök, hogy újra írsz, mert az írásaidban mindig otthon érzem magam.
Szeretettel ölellek!

Rózsa Gyöngyi mondta:

“Mert mint tudjuk, azt tapasztalod, amiben hiszel.” .. azt hiszem megfogtad a lényeget!:) Gratulálok.Gy.

Anda Erika mondta:

Már régen nem jártam itt , de jó volt újra írást olvasni itt kicsit úgy érzem le is maradtam

Iccaka mondta:

Ilyen gondolatok motoszkálnak évek óta bennem is, de most így egybefűzve felszabadít, és élvezem, hogy szabadon röpülhetek. Köszönöm

Mária mondta:

Kedves Kunó nagyon tetszik az írásod,sokszor nehéz betartani,
ha valami nem tetszik, ezt kimondjuk,utána megbánjuk,akkor a szeretet már eszünkbe jut.De azért arra törekszünk,hoy jó
és szeretetteliek legyünk.

Erdős Ibolya mondta:

Kedves Kunó,köszönöm, mindig megerősítesz, valóban azt tapasztaljuk, amiben hiszünk :)
Kinek, kinek hite szerint….

Fürediné Kiefer Edit mondta:

Nagyon elgondolkodtató cikk, szinte a lényege: az vagy, amit hiszel,de a változások miatt hitünknek is rugalmasnak kell lenni.Az élet törvénye a hit törvénye, mégis a hit csak az első lépcsőfok, ami a tudáshoz vezet.Elsősorban hiszek magamban, hogy valamit megtanulok,valamit megtapasztalok, és az én saját tapasztalatom lesz a valóságom.Mivel mindenki egy kis univerzum, elfogadom, hogy másoknak más a hite,tudata,valósága,mint nekem, ezért nehéz az igazságot általában érvényre juttatni, ehhez kell egy társadalmi norma,etika, ami általánosan érvényes lehet,a közös többszörös alapján.Ha a nagy egészből indulunk ki: a kozmosz alapja a rend,a célszerűség,a valami valamivé válik,sokszor minőségi ugrással, a valaki valakivé válik,szintén akár minőségi ugrással,mindenben benne van a csira,amiből fejlődik az egyed a sajátos mintája alapján, de ezen.a környezete kisebb,nagyobb mértékben változtathat.Az élet másik törvénye:semmi sem örök, csak a változás,ezt naponta is megtapasztalhatjuk, ez is egy valóság.Én úgy értelmezem, hogy az alap, a lenyomat jelenti az állandóságot,és a külvilág változása jelenti a hajlékonyságot, és ha a kettős hatást egyensúlyba tudom hozni, akkor harmóniát teremtek.Pál apostol mondta: Vizsgáljatok felül mindent és ami jó, azt tartsátok meg.A filozófia is felveti:ami jó azt megtartani,és lehetőség szerint meghaladni.Az én hitrendszerem: a Teremtő által lehetővé vált spirituális fejlődés:az ember párhuzamosan fejlődjön a világ egyetemmel egymásra kölcsönös hatással.

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár