Írások

GONDOLATOK: Tudni nem elég

2015. jún. 15
Ha ezt az egy bölcsességet igazán éled is az életedben, megtalálod a lelki békét. De TUDNI nem elég.

Amikor valakivel arról beszélgetek, hogy miképpen lehet „megoldani” az életében található problémákat, van egy mondat, amivel szinte kivétel nélkül találkozom: „Igen, tudom. De…”

letoltes1Hiszen tudni olyan könnyű: könyvekből és előadásokból felszívott gondolatok, amelyekhez társul egy csodálatos „aha!”-élmény, és máris azt gondolja az ember, hogy tudni elég. Majd ezzel az ál-hittel felvértezve ugrik bele minden élethelyzetbe, és sorozatosan tapasztalja, hogy nem sikerül, nem működik. Mert tudni nem elég. Sőt, most valószínűleg ennek a gondolatnak az elolvasása után is arra gondolnak sokan: „hát persze, ez egyértelmű, minek ezt újra leírni, én ezt tudom”.

Hadd meséljek el egy tanulságos történetet ezzel kapcsolatban, ahol nagyon könnyen tetten érhetjük magunkat, hogy vajon mennyire éljük is azt, amit tudunk. A minap megosztottam a Facebook-on egy általam fontosnak tartott régi bölcsességet, amely a következő:

„Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokban vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: Elmúlik.”

Ha ezt az egy bölcsességet úgy igazán éled is az életedben, akkor soha, semmilyen negatív élethelyzetben nem fogod magad kényelmetlenül érezni. Semmilyen kihívás nem fog letörni. Semmilyen élménytől nem leszel függő… és úgy igazából tökéletesen megtalálod a lelki békédet.

imagesEzt az idézetet 40.000 ember olvasta el, és vajon ebből a sok emberben hányan képesek a legnagyobb veszteség közepette azt mondani: „elmúlik”? Amikor elveszíted a munkádat, el fog múlni ez az állapot, és úgy is lesz egyszer munkád. Amikor elhagynak, elveszíted a szerelmedet, vagy megcsalnak: hidd el, az állapot el fog múlni. Ha elveszíted szeretteidet, édesapádat, édesanyádat, gyermekedet: akkor tudd el, a szomorúság és a fájdalom egyszer el fog múlni.

Az úgynevezett boldogság, amit keresel, nem abban rejlik, hogy soha nem történik veled semmi negatív. Hanem ott találod meg, ahol képes vagy azt mondani minden negatív életeseményre: elmúlik. És el tudod engedni.

Mert könnyű az ilyen életbölcsességekre bölcsen bólogatni, majd a megfelelő helyen szajkózni, például a barátaidnak vagy szüleidnek. De vajon a legnagyobb ÖRÖM és FÁJDALOM közepette te azt tudod-e mondani, hogy „elmúlik”? S vajon azt gondoltad a kis idézet elolvasása után, hogy ezt te „tudod”?

Sőt, könnyen lehet, hogy te nem is szeretnéd ezt a bölcsességet a magadénak tudni: szeretnél szenvedni a fájdalomban, szeretnél sírni az elvesztés érzésekor, szeretnél ragyogni minden pozitív élménynél… Ezt megértem, de ebben az esetben SOHA nem leszel boldog, soha nem találod meg azt az életörömöt, amit keresel: mert ragaszkodsz az élményhez, ragaszkodsz az érzéshez.

Viszont, ebben az esetben legalább ne hazudj magadnak, hogy „tudod”.

Írta: Kiss Balázs Kunó

13 hozzászólás

Dávid mondta:

Szemfelnyitó cikk, értékes mint mindig.
Vélemény következik: ez a boldogság mánia egy kollektív önhipnózis. Ugyanannyira hisz benne a magát spirituális-ezoterikusnak hívó plebejus mint a gazdag magát materialistának hívó ember.
Megvilágosodás, néhányan erre a szóra cserélik fel, és akkor már szofisztikáltabb.
Mi lenne, ha inkább keservesen belátnánk és bevállalnánk, ahogy Daubner Béla is tanítja (egyesíti a pszichológiát és a keleti tanokat), hogy csak annyi változás érhető el, hogy másképp fogunk szenvedni.
A pszichológia arra keresi a választ, hogy “miért”. Carl Jung a legmagasabb tanokat hozta el (hozta volna be) Nyugatra, ha nem kommercializálták volna el az általa megalkotott tudományt.
A coaching a “hogyan” kérdésre keresi a választ. Egyik a másik nélkül nem megy.
Egy másik aspektus: ahogy Daubner pedig megfogalmazza, “a spiritualitás útjára az önismeret útján keresztül vezet az út”.
A legtöbb ezoterikus-spirituális embernek egyszerűen rengeteg valódi, pszichés önismeretre lenne szüksége előbb/közben.
És önmenedzselésre (/coachingra), hogy hogyan valósítsa meg magát az életben, mert ez a földi élet egyszerre szól az anyagi testi önkiteljesítésről és az érzelmi-spirituális önmegvalósításról. És akkor nem kellene elmenekülni az anyagi világból a spiriezó bullshit iparba.
De a boldogság keresés mánia még olyan köröknek is érdekében áll, amire nem is gondolunk…

Monika mondta:

David örülök h ilyen szépen megfogalmaztad,egyetértek veled teljesen..:-)

Ágota mondta:

Gyerekek!!
Ez a “boldogságkeresősdi” nem mai dolog. Mindig keresték a boldogságot nagyszüleink, szüleink, keressük mi is, erre vagyunk teremtve. Én már koromnál fogva elég tapasztalatot gyűjtöttem. Azt érzem, hogy mostanában sokkal hevesebben, gyorsabban éljük meg az érzelmeinket, mert mindenhol mindenki ugyanarról beszél, újból és újból átéljük ugyanazt a fájdalmat, mert olvassuk a NET-en, hogy -Hé, hát én is keresztülmentem ugyanezen, és tudom neked milyen rossz, stb.
Régen magunkban tartottuk a fájdalmunkat, mert így tanítottak bennünket. Nem volt szokás panaszkodni, sajnáltatni magunkat.
Ezáltal hamarabb fel is dolgoztuk. Most túl sokat beszélünk a bajainkról. Túl sokat elemezzük azokat. És ébren tartjuk azt.
Mi a tanulság? Persze beszéljük meg egy barátunkkal, mondjuk ki amit ki kell, de azután menjünk tovább. Ne adjunk teret és energiát, a sok csalódásnak, lelki fájdalomnak. Ha hamarabb továbblépünk, hamarabb elfelejtjük, ELMÚLIK.
Ölelés…..

Styaszni Kati mondta:

Sziasztok!
Szerintem meg pont azért ÉLÜNK, hogy átéljünk minden érzést, mélyen. Megtapasztaljuk. Sírjunk és kacagjunk. Ne pedig csak várjuk, hogy mikor múlik már el végre. Mert persze úgyis elmúlik – éppen ezért értékesek.

Eva mondta:

Koszonom Kuno es David igeeeeen

Nemvagyegyedül mondta:

Kedves Dávid,

Végre egy ember, aki nem értékeli túl a „megvilágosodást”:) Sok mindennel egyetértek véleményedből, így azzal is, hogy a spiriezobullshit jó üzlet és sokaknak még jobb alkalom a valóság elkerülésére…
Eléggé másként látom azonban, hogy „csak annyi változás érhető el, hogy másképp fogunk szenvedni.”
Daubnert nagyra becsülöm, mostanában követem is a megszólalásait, de ha ilyet mondott, vele sem értek egyet – legalább is szerintem ez így túlságosan egyszerű. Személyes véleményem szerint az úton haladva az ember egyszer csak (vagy inkább: fokozatosan) felismeri, hogy minden belőle (mondjuk: a tudatalattijából) következik az életében. Úgy értem, valóban felismeri és ezt nem könyvből felmondja. És akkor elkezd eszerint élni, egyre inkább és –ahogy a józan paraszti ész is diktálná ezt – a valósága is egyre inkább reagálni kezd erre. Én most itt nem a „tudatos manifesztáció” bullshitről beszélek, hogy teremts ezt meg azt, házat, kocsit. Csak azt, hogy amivel szembe tudunk nézni, amiben bizalommal el tudunk ücsörögni, akárhogyan is fáj, az, miután megmutatott belőlünk valamit, egy idő után egyre inkább elhalványul a valóságunkban is. De már csak mintegy „mellékhatásként”. És közben a fájdalom egyre kevésbé lesz egyenlő a szenvedéssel. A keresztre feszítések során lassan eltűnnek az elménk által köré szőtt történetek.
Szóval, egyetértek, hogy nem jó túlértékelni és erőltetetten keresni a „felemelkedést” és „megvilágosodást”, de alul értékelni sem. Mondjuk, ha már valamelyik, érdemes talán ez utóbbit, mert kevesebb elvárással az ember hátán talán kicsit könnyebb haladni. Úgyhogy a megközelítésed ebben az irányban szerintem talán nem is olyan rossz…))
Mindez, még egyszer, persze csak az én nézőpontom.

Dávid mondta:

Eva, Monika, köszönöm. @Nemvagyegyedül, köszi és igen, talán pontosabb úgy, hogy “csak másként fogunk fájni” (főleg érzelmileg-pszichésen).
Az egyik aspektus, hogy menjünk bele teljesen az érzelembe de nem azonosulva vele, és akkor tudjuk igazán átégetni magunkon és idővel meg tényleg tudjuk “elmúlik”-ként felfogni, tiszta tudatból, ha már elégszer átégtünk vele és megtanultuk, amit meg kell tanítania.
Túl sokat dagonyázni sem jó érzelmekben, de traumamérték-függő, meg ismeret, érzelmi, pszichés fejlettség, energetika, karma függő, hogy mennyi idő kell. Ami az egyiknek akkor használ legtöbbet, ha hamar megérti, a másik lelkének az úgy szolgál jobban, ha hosszabban ég. Csak találja/-gassa meg az ember, hogy ő melyik. :-D
Ha valakinek kiállni magáért a nagy lecke, és folyton ezzel szembesíti az élet, akkor neki sajnos pont hogy konfrontálódni kell megtanulni, mielőtt megvilágosodósat játszhatna tartós-reziliens eredménnyel, akármennyire érzékeny selyemlélek, és nem elmúlikozni/Tollét játszani (illetve a két pólust felváltva, együtt).
Nagyon jó öncsapda, pszichés menekülési út a nondualitásos erőszakmentesség annak, akit az élet konfrontációk/konfliktusok, verbális-érzelmi önérvényesítés órára akar járatni. Jó sok évet el lehet pazarolni pszichésen is és a sprituális úton is. És erről nem szólnak a tanítók.

Katus mondta:

Sziasztok!

Köszönöm az írást, írásokat. Gondolat- és összegezésébresztő.

Nem tudom hány nagyrabecsült mester tudása szolgált lelki-szellemi táplálékomul, s vált fizikai élményemmé, bizonyossággá számomra.
A bizonyossságok helyébe új és újabb lépett, mintha az előzőek elmúltak volna.
Időnként ez igencsak fárasztónak, és hiábavalóságnak tűnt, tűnik.

Egy fának látom most ezt az egészet, ami először csak vessző, kicsiny gyökérrel, majd levelek, virágok, gyümölcsök és növekedés. Lehull a levél, a virág, a gyümölcs, s a fa növekszik új és új gyümölcsökkel gazdagon, egyre mélyebb és erősebb gyökerekkel, aztán ez is elmúlik, a földbe korhad.
Elmúlt, és mégis van. Táplált a gyümölcse, gyönyörködtetett a virága, hűst adott a lombja s persze a kukacokkal is szembe kellett néznem. Mindig alakult, változott, ahogy én is általa.
Elmúlt és mégis…. Volt és van egyszerre.
Úgy érzem, az elengedést, elmúlást ennek emléke segíti bennem, hogy én Én legyek a változás rengetegében.
Azért a kételkedés fel-felriad elmémben.

Köszönöm, hogy megírhattam. Üdv, Katus

Fürediné Kiefer Edit mondta:

“Tudni nem elég ” ez a cím nálam nagyon találó.Ebben az évben jöttem rá, hogy 20 évi ezoterikus tanulmányok után miért nem értem el egy kedvező életmódot, életstílust, ami a régi harmónikus életformámat jellemezte, az alap egyensúlyomat biztosította.Könnyen tudok elméleti,eszmei információkat átvenni,megérteni,elsősorban a tudás iránti vágyból eredően,nagyfokú,született lelkesedéssel,aztán ember szeretetből gyorsan át is adom az új ismereteket barátoknak, rokonoknak, de a hasznos információt a gyakorlatban nem alkalmazom,holott az lenne a végső cél, hogy mielőbb tapasztalatot szerezzek az elméleti tudás realitásáról.A puding próbája, hogy megeszem-mondás is erre utal.A lényeg az, hogy a szenvedés alapján lettem bölcsebb és tapasztaltam meg, hogy az ezoterikus tanok igenis nagyon hasznosak, valóság tartalmuk van, csak tudatosítani kell azokat a hétköznapokban, és azáltal sikerülhet egy magasabb létsíkra kerülni, egy magasabb szellemi dimenzióba.Mára lett kellemesebb az életem, nem az életkörülményeim javultak, hanem én lettem lelkileg nyugodtabb, a középpontomat megérintve, újra megtalálva harmoniába kerülve, átlendülve a boldogság kategóriába.Most ezt a kellemes állapotot igyekszem megőrizni, mert felismertem, hogy így szép az élet.Szerencsémnek tartom, hogy a 20 évi elméleti tudás most összeért,vagyis beért bennem, kicsit a véremmé vált.Saját magunkon kell dolgozni, a változás, a boldogság, a megelégedettség mindig belül kezdődik, a saját szellemiségünkben.Ha megismerjük,kiismerjük magunkat, könnyebb lesz az életünk,saját programot vezérelünk,saját magunkat irányitjuk, mi döntünk és azáltal teremtjük a sorsunkat.

Csákvári Eszter mondta:

Kedves Mindenki!
Én csak “véletlenül” tévedtem ide, egy barátnőm jóvoltából. Nagyon tetszett a cikk, és roppantmód élveztem a hozzászólásokat! Jó volt látni, olvasni ezeket a gondolatokat, tudni, hogy mások is (mármint Ti) is hasonlóan látják az életet.
Nekem, az életemben nem okoz problémát az elmúlik dolog. Ezt én alkalmazom már néhány éve, bár én azt szoktam mondani, hogy “Minden csoda 3 napig tart!” De egy kicsit elgondolkodtam azon, hogy a nagy boldogságomban – mert bőven van ilyen is – nem ez szokott az eszembe jutni. Bár tudom, hogy minden csoda 3 napig tart, de azért élvezem a boldogságban való lubickolást. Mindenesetre köszönöm mindenkinek az “új fényeket.” Most egy kicsit elgondolkodom ezen. Legyen csodaszép napotok!

Nemvagyegyedül mondta:

Dávid, viszonylag ritkán írok ilyet, de majdnem szó szerint így fogalmaznék én is. Az én megfogalmazásomban a ‘szembe tudunk nézni’ volt az, ami az elücsörgés ellentéte: amikor konfrontációra vagyunk meghívva és nem békés zümmögésre. A lényeg, hogy a lélek mindig hív és egyre inkább érzed, mi a dolgod a helyzettel. És igen, van hogy nem zümmögni, mantrázni, tollézni, nonduálozni ‘kell’, hanem odacsapni, ha nem is szó szerint, igen, ilyen is van, igaz, teljes és tökéletes jelenlétből, a legbelső középpontodból. (talán ahogy Jézus felrúgta a díjszedők asztalait a templom előtt..? nem tudom..) Hosszú idő telhet el, amíg ezt fel mered ismerni, hogy igenis erre is van/lehet hívás, nálam kellett pár év.
Ha esetleg érdekel, van olyan tanító, aki beszél róla, igaz, angolul: https://www.openhandweb.org/The_Patriarch_Distortion_Breaking_into_Enlightenment

Nemvagyegyedül mondta:

Elnézést egyben Balázstól, (akinek az írásait és előadásait tényleg nagyra becsülöm és amelyeknek magam is sokat köszönhetek), hogy idegen linket osztok meg az oldalán. Csak úgy éreztem, hogy ez most tényleg gazdagítja a jelenlegi párbeszédet….

Varga Krisztina mondta:

Sziasztok!
Én általában nem szoktam hozzászólni, az itt megjelenő írásokhoz, de most azon gondolkodtam, hogy vajon beülnék-e egy olyan filmre a moziba, amiben a főhőst nem érintik meg a vele történő események, higgadtan tűrné a legszélsőségesebb eseményeket is, és a fordulópontoknál mindig csak azt ismételgetné, hogy “elmúlik”…,
vagy idegen szavakat dobálva magyarázná meg, hogy rajta kívül mindenki más egy idióta, és ezt az élet nevű dolgot egészen másképpen kell csinálni. Mindeközben természetesen pontosan tisztában van vele, hogy kinek mire volna szüksége.
Hát azt hiszem nem lenne túl nagy kasszasiker.
Szerintem jó nagy kaland ez az egész, egy ömnagába visszatérő hatalmas játék, hát mindenki döntse el, hogy ha éppen háromszor marad ki a dobásból, azt milyen módon értékeli, azaz milyen amplitúdóval éli meg, mert ha nagy az öröm a szomorúság is hasonló mértékű kell legyen, tudjátok az egyensúly miatt, a világunk már csak ilyen, az a jó, hogy mindig van választásod…

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár