2011/10/27 08:30-2011/10/30 12:30

- – -

MEGTELT – sajnos nem tudunk több jelentkezőt fogadni.

Jövő év elején lehetséges még egy ilyen tábor, addig is türelmeteket kérjük.

- – -

12 DNS Meditációs Tábor

2011. október 27-30.

 A tábor teljes ideje alatt az emberi 12 DNS szállal fogunk foglalkozni. Lényege, hogy teljes mértékben megismerjük és megéljük a saját DNS-ünkben rejlő kódokat, megerősítsük azokat. A tábor folyamán minden egyes DNS szállal meditációt végzünk, ezen kívül pedig előadásokkal és beszélgetésekkel bővítjük ismeretünket.

A tábor nem véletlenül esik erre az időpontra, mert a maja naptár szerint október 28-án éri el a csúcspontját az emberiség tudatosodási folyamata. Mi kihasználjuk ezt az arra, hogy a teljes DNS struktúránkban rejlő információkat felszabadítsuk és megéljük.

Az együttlét ideje alatt legalább 12+2 meditációt fogunk elvégezni, ezek mindegyike körülbelül 30-60 perces lesz. Ezek előtt egy-egy előadás során fogunk megismerkedni az adott szál energetikai lenyomatával, utána pedig beszélgetünk a megélésekről és a tapasztalatokról.

A meditációk között pedig az időjárástól függően kirándulni/sétálni fogunk, vagy valamilyen más kikapcsoló közösségi munkát végezünk majd, hogy a gondolatainkat eltereljük, és teret adjunk a testünknek a változások feldolgozásához.

A tábor létszáma maximum 30 fő, ezért a jelentkezés korlátozott, kérlek időben jelezd részvételi szándékodat.

+ minden résztvevő kap ajándékba egy üvegcse 12 DNS kristályelixír-t otthoni használatra

 Részletek:

A tábor időpontja: 2011. október 27. és október 30. között

A tábor 4 napos, csütörtökön érkezés reggel 8 és 9 óra között történik. A programokat, a nyitó meditációt már 9 óra után elkezdjük. Távozás vasárnap dél körül, mert még e nap reggel is lesz egy meditáció.

A tábor helye: Máriahalom, a Biofaluban - http://www.biofalu.hu/

Elhelyezés: 2-4 ágyas, fürdőszobás szobákban

Étkezés: napi háromszori vega étkezés

Utazás: Egyénileg, a Buszok a Széna térről indulnak. Telekocsikkal kapcsolatban itt a hozzászólások között érdeklődj, vagy felajánlhatod autód szabad kapacitását.

A tábor díja: 32.000 Ft/fő

Pároknak, házastársaknak 10% kedvezményt tudunk biztosítani.

Jelentkezés feltételei: Részvételi szándékodat kérjük, hogy mihamarabb jelezd, mert csak maximum 30 fő részvétele lehetséges! Legkésőbb október 7-ig lehet jelentkezni, s az 50 % előleg befizetését október 14-ig kérjük átutalni. A fennmaradó összeget pedig majd a táborba érkezéskor kérjük. (Lemondás esetén az előleget nem áll módunkban visszafizetni.)

Minimum életkor: 21 év

- – -

Jelentkezni Gabinál az info@csillagmag.hu e-mail címen, vagy 20/3231-596-es telefonszámon lehetséges.

- – -

MEGTELT – sajnos nem tudunk több jelentkezőt fogadni.

Jövő év elején lehetséges még egy ilyen tábor, addig is türelmeteket kérjük.

- – -

4 válasz: “12 DNS Meditációs Tábor”

  1. Veres Ilona Emma szerint:

    Most jelentkeztem a táborba.
    Egyedül jövök, szeretném kérdezni volna-e hely valakinél, hogy kocsival mehessek.
    Köszönettel:
    Ima
    emailcímem:veresima@gmail.com

  2. Martina szerint:

    Sziasztok!

    Engem is érdekelne, van e valakinél hely kocsiban, mert egyedül megyek. Cserébe kapna egy talpmasszázst:-)
    beke.martina@googlemail.com

  3. Kiss Andrea szerint:

    Kedves Szervezők!

    Szeretném megkérdezni, hogy miért pont 12 az a DNS?

    Köszönettel:
    Andrea

  4. Kiss Balázs Kunó szerint:

    Kedves Andrea!

    Kryon vagy Drunvalo Melchizedek könyve
    És még sok más…

    Üdv,
    Balázs

Szólj hozzá: