2012/03/06
18:00-20:00

Az Átalakulás Iskolája immár ötödik “alkalommal” indul útjára. Mindig nehéz helyzetben vagyok, amikor el kell mondanom, hogy tulajdonképpen mi is ez az egész “Iskola” (ami nem is iskola), ezért most megkértem a résztvevőket, hogy pár mondatban osszák meg Veletek, hogy szerintük mi is ez az egész, és mit éltek meg az “Iskola” alatt.

Ezeket az őszinte írásokat ITT alul találod meg, addig is elmondom amit át kell adnom az egésszel kapcsolatban.

Akik végigjárják az Iskolát, olyan látásmódot kaptak a kezükbe, ami segít mindent helyére tenni. Mert ez nem “egy valami” anyagot tanít. Hanem arra tanít, hogy mindenki hogyan találja meg Magában a válaszokat. Én csak eszközt és irányt mutatok, mást nem is tehetek. Megmutatom, hogy tudod kicsavarni a világképedet, hogy aztán úgy rakd össze, ahogy neked megfelelő lesz. Tulajdonképpen nem is az elhangzott információ lesz majd a lényeg… meglátod. :)

Az Iskola lényege, hogy saját magunkat átalakítsuk – gyökeresen. S azáltal, hogy önmagunkat alakítjuk, a világ is átalakul, amiben élünk. Az Iskola első felében az előadások alatt egy teljesen, tökéletesen és radikálisan új nézőpontból fogunk ránézni a minket körülvevő világra, a saját valóságunkra, az “ezoterikus” témákra: átalakítjuk nem csak a fizikai világképünket, hanem a jelenleg gondolt összes “spirituális” ismeretet is.

Az Iskola tulajdonképpen magában foglalja a “tudatos-teremtős“, “vonzás törvényes” tanokat is, de már egy újabb szemlélet alapján. Sőt, magát a Ho’oponopono technikáját is önkéntelenül a magadévá teszed, mintegy mellékhatásként.

Az Iskola második részében pedig gyakorlatokkal tesszük valóssá az addig megismert gondolatokat. A gyakorlatokat két találkozás között, az Életben kell végezni, de legtöbbjük nem kerül nagyobb erőfeszítésbe, mint arra odafigyelni, hogy ne edd le magad evés közben – először be kell gyakorolni, de azután már könnyen megy. Aki elvégezte eddig ezeket a gyakorlatokat, hatalmas változásokat tapasztalt életében….

Mivel az Iskola az Életről szól, és arról, hogy az illúziókból kilépjünk, és VALÓDI átalakítást hozzunk létre, ezért az iskolát csak akkor javaslom, ha TÉNYLEG szeretnél változást az életedben. Ha VALÓDI válaszokat szeretnél.

Akkor gyere el, ha szeretnél TELJES FELELŐSSÉGET vállalni az Életedért: azaz mindenért, ami a Te valóságodban történik. Azért is, hogy az anyósod kibírhatatlan; ha a gyereked  tetováltatta magát és neked nem tetszik; ha munkahelyeden hülye a főnököd; mert gyerekkorodban bántottak azért vagy félénk, és így tovább…

Témák:

  • Milyen a Beteljesült élet?
  • Mi a Valóság és mi az illúzió? A Valóság és Te
  • Spirituális fejlődés, mint hazugság
  • Kapcsolatok, párkapcsolatok az Én nézőpontjából
  • Konfliktusok az életben: minden érted van
  • A Valódi Teremtés – illúziók nélkül
  • Az IDŐ mint kulcs
  • A világ keletkezése, dimenziók, dimenzióváltás

- – – – – – – – -

Az Iskola indul:

2012 március 6, kedd – innen kezdve minden második héten kedden, 18:00 -tól 20:00 -ig .

Helyszín: Sziddhárta Központ, Bp. VI. ker. Andrássy út 98. fsz, Gesztenye terem

Belépő: 2500 Ft / alkalom (azaz 5000 forint havonta)

Jelentkezés: dimisuli@csillagmag.hu vagy 06-20-3231-596

- – – – – – – – -

Ha nem megoldható a fizikai jelenléted (külföld, vidék, időpont ütközés):

Lehetőség van az előadáson készült hangfelvételt megvásárolni, és így “jelen lenni”. Évek óta sokan nyúlnak ehhez a módszerhez, az elhangzottak 100% követhetőek, kérdezni pedig e-mailben vagy személyes konzultáción lehet az elhangzottakkal kapcsolatban. Érdeklődni a fenti elérhetőségen lehet.

- – – – – – – – -

Részletek: Az első fele az iskolának kb három hónapig tart, majd utána indulnak be a gyakorlatok. Érdemes egy új füzetet nyitni, de papír és írószerszám javasolt (természetesen nem kötelező). Az órákon hangfelvétel készül, ez utólag a résztvevők számára elérhető és meghallgatható. Érdemes nem kihagyni az alkalmakat, mert egymásra épülnek az órák, de a hanganyag által utólag pótolható.

- – – – – – – – -

Beszámolók a korábbi résztvevőltől

itt alul elérhető

6 válasz: “Átalakulás Iskolája”

  1. Ilonka szerint:

    Nagyon magával ragadott az információ .

  2. Bognár János Tamás szerint:

    NEKEM ÉPPEN MOST, ÉS ÉPPEN JÓKOR KAPTAM SZINTE PERCRE PONTOSAN EZT A KOMOLYAN ÁTALAKÍTÓ INFORMÁCIÓT
    KÖSZÖNÖM- MINDENT MEGTESZEK HOGY GYAKORLÁS ÚTJÁN RÉSZEMMÉ TEGYEM.LEGYEK
    JÁNOS

  3. TAdrienne szerint:

    Kedves Balázs! Talán azért “betegszenek” meg az emberek, mert az adott spirituális iskolában csak azt hallották meg ami kézzel fogható, nem azt ami az egész tanítás mögött van. A belső értékeket. Mert valjuk be őszintén járhat az ember száz+száz előadásra, meg elmondhatja magáról, hogy ilyen spirituális + olyan tanfolyam voltam és ez+az történt, és ezek gyakran üres szavak. Azonban mindenkinek maga kell hogy kutassa, ezáltal megtanulja /iránymutatással/ (mert ezek a tanfolyamok igazán csak azok lennének, nincs személyre szabott tanfolyam) saját belső lényegét mindíg úgymond feljebb kerülve a létrán, ami tulajdonképpen beljebb, lejjebb magunkban. Rosszul vélekedem?

  4. Abonyi Ágota szerint:

    Sziasztok. Én Pránanadira járok, ami arról szól, hogyan tudjuk magunkat, és másokat energiával kezelni. Az első tanfolyamon kb. 30-an voltunk, a másodikon már ötvenen, a harmadikon még többen. Aztán összejöttünk egy kötetlen beszélgetésre, és ott döbbentem le igazán. A Mester megkérdezte hányan kezelik magukat, és hányan kezelnek másokat is. Saját magukat kb 20-an kezelték, de másokat velem együtt csak hárman!!!!! Kérdem én: Mit csinálnak a többiek? Miért járnak el egy tanfolyamra, ha nem alkalmazzák amit ott tanulnak.Szerintem az a probléma, hogy hiába végzünk el egy vagy több tanfolyamot, nem tudjuk magunkévá tenni, mert nam hiszünk magunkban, Nem hisszük el, hogy igenis képesek vagyunk olyan dolgokra, amire nincs kézzellfogható bizonyíték. Hát én elmondhatom, hogy igenis van, csak csináni, gyakorolni kell. Rengeteg visszajelzés kaptam olyan emberektől akiket kezeltem, hogy megváltozott az életük jó értelemben. Másképp állnak az élet dolgaihoz. Pld. el kell hinnünk, hogy meg tudjuk magunkat gyógyítani !!!!!!
    BÁRMILYEN BETEGSÉGBŐL. A kis 7 éves unokám elém állt, és arra kért, hogy tanítsam meg gyógyítani.Elmagyaráztam az ő szintjén, hogyan működik az energia. Azóta a suliban minden gyerek hozzá fordul, ha fáj valamije. ÉS MŰKÖDIK !! Ő az ártatlan kis lelkével még nem kételkedik saját magában. Balázs sokat segítettél nekem az eddigi előadásaiddal. Ott leszek márc, 6.án is, és viszek egy pár barátnőmet akiknek felvettem a 2012-ről szóló hanganyagodat. Sok szeretettel, és öleléssel: Ágota

  5. Kiss Balázs Kunó szerint:

    Kedves Ágota!

    Kérlek szépen írj levelet a fenti címre, hogy hányan és kik szeretnétek jönni, köszönöm!
    Így tudok átadni plusz információkat is.

    S aki NEM JELENTKEZIK ELŐRE, ANNAK NEM TUDUNK HELYET BIZTOSÍTANI. Feltehetően tele lesz a terem, maximalizált létszámmal, így aki nem jelentkezik, nem fér már be sajnos.

    Köszönöm megértésedet,
    Kunó

  6. Járai Dávid szerint:

    Testvérem, tényleg nagyon érdekes amit írsz, ha ezt mind kaptad, és azt csakis
    istentől, akkor azt szíved szerint oszdd is meg mindenkivel, titkolózásnak helye nincs.
    A természet tanításaiért pénzt nem szabad kérni, mindenki tudja.
    Remélem el/megfogadod véleményemet.
    üdvözlet

Szólj hozzá: