Programajánló

Meditáció – Férfi energiák (CSAK FÉRFIAK SZÁMÁRA!)

2012. nov. 12
2012. nov. 19
18:00-20:00

Szeretettel várom minden férfi társamat egy közös beszélgetésre és meditációra. A találkozás célja már régóta megfogant a fejemben: van ez az energia, amit úgy hívunk most hogy “férfi”, és igen keveset foglalkozunk vele. De hogyan lehetne a jang erőket úgy kezelni tudatosan, hogy arról ne a ami civilizáció romlásba döntő erői jussanak eszünkbe? Ne az erőszak és az elnyomás?

A meditáció célja a bennünk élő férfi és női erők egyensúlyozása, megbocsátás a férfi és női erőknek. A bennünk élő nő felszínre hozatala és a bennünk élő férfias erő teljes megélése egy isteni módon.

Hosszabb távon a terveim között szerepel egy “férfi-kör” felállítása – mint ahogyan megvan a szerepe és a jelentősége a női erőnek, a férfi teremtő, alkotó energia fókuszált erejére is nagy szükségünk van, hogy az emeljen, erősítsen minden lényt e Földön. Erről is szót fogunk ejteni a beszélgetés során.

A találkozás csak férfiak számára elérhető. Köszönöm megértéseteket.

Időpont: 2012. november 19, hétfő, este 18:00

Helyszín: Sziddhárta Központ, Bp. VI. ker. Andrássy út 98. 

Lótusz terem (az első emeleten)

Belépő: 1500 Ft

* * *

* * *

3 hozzászólás

Szántó Lajos mondta:

A november 19-i előadásra hol tudok jegyet venni?

Kiss Balázs Kunó mondta:

Kedves Lajos!
A helyszínen lehetőséged lesz rá, a kezdés előtt :)
Szép napot,
Kunó

Mr Jackson mondta:

Kedves Kunó,
érdeklődnék, hogy létrejött-e a csapat, mert töredelmesen bevallom, tegnap jutott eszembe, hogy mi lett volna a hétfői program. S, ha lesz még ilyen, szívesen csatlakoznék!

Köszönöm szépen!

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár