Halak kulcsszóval rendelkező anyagok

Csillagüzenetek

Tudatosság-játék: összegzés

2010. Már. 07

Nos, a március első hete igen változékonynak tűnt számomra különböző tekintetben. Elmesélem a személyes megéléseimet, utána pedig részletezem a Csillagüzeneteket. Először is ugye, úgy tűnt, mintha beköszöntött volna a tavasz hét elején, majd mára már mínusz 6 fokot mutatott a hőmérő hajnalban. Úgy tűnt, mintha minden beindult volna, majd hirtelen megint leállást tapasztaltam. Például a miskolci rendezvény kifejezetten jól sikerült, szuper előadók voltak, a közönség is nagyon érdeklődő volt, nagy öröm volt számomra, hogy ott lehettem. Hasonló szinten pedig teljes visszafordulást éltem meg. Továbbá ma, az autóban hazafelé tartva Szegedről olyan élményem volt, mintha már megtörtént volna a ?dimenzióugrás? és bármit, amit gondoltam, valóra vált volna. Egy kicsit is előjöttek a félelmek, és egyből beigazolódtak, ugyanakkor a másik polaritású teremtés pedig extra erővel jöttek létre. Érdekes? Nos, nézzük mi is jelent meg az égen március elseje óta? (Februárt a Teliholddal és a Nap-Jupiter együttállással búcsúztattuk, részletek itt: http://csillagmag.hu/napi-csillaguzenetek/a-koltozes/) Először is kezdjük azzal, hogy elsején a Merkúr belépett a halak jegyébe, ami a gondolkodásunkban beállt változás megmutatója. Egészen március 17-ig fog itt tartózkodni, s ez a dátum pedig nagyon sok tekintetben kiemelt lesz, majd meglátjátok, érdemes lesz emlékezni erre. A halak-típusú gondolkodást és a kommunikációt az összegzés jellemzi. Tehát, most van […]

Csillagüzenetek

A Világ is átalakul

2010. jan. 31

A Vénusz-Mars szembenállás azt gondolom, igen harmonikus energiákat mutatott meg magunkban, legalább is én így éltem meg. A Mars ugye a Rák csillagképben jár, ráadásul retrográd, azaz szemben halad a ?földi? minőségekkel, így mutatta meg számunkra, hogy a Férfierőt hogyan lehet átnemesíteni, és a magasabb minőségek megtalálására irányítani: azaz megtalálni az Otthont, amit a Rák csillagkép jelez. Ez a ?párkapcsolati? szinten is meg kellett, hogy mutatkozzon, akár belül, akár kívül. A két pólusú teremtő erő belső egyensúlyba helyezése elengedhetetlen a továbbiakban, amely kint úgy tud megmutatkozni, hogy a másik nemmel is könnyedebben tudjuk létrehozni ezt a harmóniát. Ha esetleg a múlt héten ilyen téren konfrontációba, belső feszültségekbe botlottunk, akkor az egy nagyon fontos tapasztalás és iránymutatás kellett, hogy legyen számunkra, amely segít minket a továbbiakban ? csak nem biztos úgy, ahogy azt esetleg az ego szeretné. Ezért mindenképpen érdemes átgondolni mit hozott a múlt hét ezen a téren, mert ez egy új minőség alapja tud lenni. Ha a harmóniát tudtuk előtérbe helyezni, akkor erre fókuszálva azt bármikor elő tudjuk hívni, sokkal könnyebben, mint eddig. Ha nem sikerül, akkor majd a Szaturnusz ? Plútó kvadrát segítségével mindent le tudunk rombolni, amire nincs szükségünk. – – – S akkor nézzük mire érdemes […]

Csillagüzenetek

Jupiteri év

2010. jan. 15

A hétfői napon, egyfajta módon mindenképpen változás fog bekövetkezni az életünk megélésében. Ennek mutatója többek között az, hogy a Jupiter belép a halak jegyébe ? a Holddal karöltve. A Jupiter 12 év alatt kerüli meg a Napot, így egy jegyben kicsit több mint 1 naptári évig tartózkodik. A sumérok, akik a jelenleg használt időszámításunk alapjait helyezték le, az esztendőt részben a Jupiter mozgásához kötötték. Tehát mindenképpen egy új év veszi kezdetét. S ne feledjük, hogy a Jupiter az Öregisten, a Magyar Istenének megnyilvánítója az égbolton, tehát a Magyarországon zajló, magyarsággal kapcsolatos dolgokban is egy új minőség veheti kezdetét. A halak jegyében már a vízöntő vizében megtisztított ember áll, készen a Megváltásra. Ez az összegzések és lezárások ideje, amikor is arra kell használnunk az eddig megszerzett Égi és Földi Tudásunkat, hogy lezárjuk ? és egy új minőségbe tudjuk emelni az életünket, azaz kilépjünk a körforgásból ? és egy új, magasabb szintbe lépjünk. Ennek példáját a Krisztus tudat mutatja meg számunkra, tehát itt a Földön kell tudnunk megvalósítani az Égit. Hogy itt a Földön nem érhet bennünket semmi veszteség, elmúlás, félelem, igazságtalanság ? hiszen a mi valódi lényünk a Teremtőtől való, Égi. Másrészről, a Jupiter minősége jelzi, hogy meg tudjuk váltani a […]