2018. máj. 06 napon megjelentek

Csillagüzenetek

Szellemi áldozathozatal ? még

2010. máj. 06

Azt gondolom, nem realizáltam eléggé a helyzet “komolyságát”, abban a tekintetben, hogy mi minden “vár” ránk 2010 nyarán. Az Uránusz jegyváltásáról csak fél szóban tettem említést, amely most május 28-án lesz – hosszú évek után először.

Az Uránusz tehát a kos jegyébe lép – egy új kezdet, egy elindulás és egy impulzív, kirobbanó szellemi energiát jelképez, afféle mini-dimenzióváltást. A kos a “kezdet” üzenete, de csak akkor kezdhetünk bele valami újba, hogyha előtte egy más szinten lezárunk, így tehát egyben egy korszak végét is jelenti az Uránusz kosba lépése.

S ha megnézzük, hogy mikor járt itt az Uránusz utoljára, azaz mi az, amibe 84 évvel ezelőtt belekezdett, akkor látjuk, hogy 1926 -ot írunk… A nagy gazdasági világválság hivatalosan 1929-ben kezdődött ugyan, de azt gondolom, hogy 1926-ban már messze benne jártunk annak “előszelében”. (s mivel az Uránusz messianisztikus bolygó, a …

Csillagüzenetek

Szellemi áldozathozatal

2010. máj. 06

Az elmúlt napokban tudatosan nem figyeltem a csillagok járását, és a saját megérzéseimre, gondolataimra fókuszáltam, hogy picit mélyebben élhessem meg önmagamat. Ahogy a mai nap leültem megnézni, hogy mi is jelent meg a bolygók mozgásában a közelmúltban, jót mosolyogtam magamon, hiszen hogyan is lehetett volna másképp, mint amit az égitestek mutatnak. :)

A hétfői Merkúr-Plútó szextil trigon, a keddi Nap-Mars kvadrát és a már aktív Vénusz-Mars szextil (péntek) gyönyörűen megmutatkozott mind a saját, mind ismerőseim életében.

Ezek közül talán a legcsodálatosabb volt a Merkúr ? Plútó trigon. Tekintve, hogy az emberiség és egyben a Kárpát-medence rezgésszintje folyamatosan emelkedik, így a Plútó által képviselt MINŐSÉGI átalakítás most egy nagy erővel jelenhetett meg a …

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár