2024 február hónapban megjelentek

Csillagüzenetek

Pegazus – üzen a Kozmosz

2011. feb. 28

Engedjétek meg, hogy egyik ?kedvenc? csillagképemet, a Pegazust helyezzem a mai írás központjába, mert a jelenlegi életünkben igen nagy szerepe van, és ez most tovább erősödik. Érdemes a mindennapjainkban tudatosítani a létét. (Lesz egy hosszabb bevezető, utána csapunk bele a kifejtésbe :) ) A csillagkép Maga a Pegazus a Vízöntő és a Halak csillagképek fölött található, és e Pegazus alá esik a tavaszpont (Napéjegyenlőség) is, a Halakban. Ez már magában ide helyezi a hangsúlyt, de ennek a hangsúlyozásnak még nincs vége. Három messianisztikus bolygónk van, sorrendben az Uránusz, Neptunusz és a Plútó. Ezeket azért hívjuk messianisztikusoknak, mert kormeghatározó szerepük van, ezért minden ilyen messianisztikussal történő esemény valahol az egész Földön megjelenik. Azt tudjuk, hogy az Uránusz már régóta a Pegazus alatt jár, erről már sokat írtam ? tehát az Uránusz és a Tavaszpont által a Pegazusnak már hosszú ideje igen erős üzenete van. De ez az üzenet tovább erősödik, mert a Neptunusz is MOST LÉP BE a Pegazus alá! (És egészen itt lesz 2030-ig, tehát a kormeghatározó szerepe eddig fog tartani) A mindennapokban pedig még fontosabbá válik a Pegazus, mert a Nap, a Merkúr és a Mars is beléptek e csillagkép alá, így egész Márciusban a Nap által folyamatosan a […]

Csillagüzenetek

Az élet teljes tisztítása

2011. feb. 11

Február közepétől kezdve egészen 25-ig egy olyan együttállás-halmaz lesz érzékelhető a csillagos égen, amelynek meghatározó nagyságát talán nem is vagyunk képesek most elménkkel felfogni. Szeretném elmesélni az egészet, amelyet majd ki-ki a maga életében megtalál. Erről és 2011-ről szóló előadás hanganya, amely a “Tudatos 2011 ? Utazás a csillagos égen, a Megváltás felé” című előadáson hangzott el, most megvásárolható minden érdeklődő számára! Részletek az info@csillagmag.hu címen kaphatók. Szépen lassan, ahogyan óráról órára lépked a Nap a Vízöntő csillagképbe érve, úgy lesz egyre hangsúlyosabb és erőteljesebb ez  a konstelláció. A legintenzívebb február 20-ról 21-re virradó éjjelen lesz, amikor is a Merkúr, a Mars és a Neptunusz teljesen egzakt módon fognak együtt állni a csillagos égen! De ez még mindig semmi, mert közben e 3 égitest mellett, picit távolabb, de még bőven hatókörön belül a Chiron kisbolygó és a Nap is ott fog ragyogni: így jön létre egy ÖTÖS együttállás, amely gyógyító ereje fog végigsöpörni lelkünkön és szellemünkön egyaránt. Ez a gyógyulás maga könnyen lehet, hogy fájdalmas lesz. Olyan régi sebek gyógyításáról beszélünk, amelyek talán évezredek óta bennünk égnek mélyen, messze a tudatunk fényétől, eldugva és eltakarva saját világosságunk elől. Azért tettük ide ezeket a sebeket, mert azt gondoltuk, hogy ha nincsenek […]

Programajánló

Előadás: Újjászületés

2011. feb. 02

“Feledésbe merült ősi receptek test és lélek számára” című rendezvény egyik résztvevőjeként a lélek számára szeretném átadni a csillagok bölcsességének ősi receptjét… Sok mondatban ecsetelhetném, hogy miről fogok beszélni, de a lényeg az, ami az előadás címe is: Újjászületés. Időpont: 2011. március 19 (szombat). 11:30 Helyszín: Zsámbék, Nyárfás utca 2. – – – Részletek  

Csillagüzenetek

Nem kaptál hírlevelet mostanában?

2011. feb. 01

Mivel sokan, akik feliratkoztak a hírlevélre, később, amikor már nem szerették volna kapni, nem leiratkoztak (erre minden hírlevél alján ott a megfelelő link), hanem kényelmesebbnek látták spamnek jelölni. Ezzel viszont azt érték el, hogy a többi gmailes feliratkozónak is a gmail rögtön a spam fiókjába irányítja a Csillagmag hírlevelét. Mivel kevesen szokták a spamfiókjukat nézegetni, sokan azt hihetik, a hírlevél megszűnt. Az alábbiakban lépésről-lépésre bemutatom, hogyan tudod ezt a elkerülni. Lépj be a Gmailes postafiókod oldalára, és kattints a beállítások linkre: ezek után a “Szűrők” linkre: Kattints az Új szűrő létrehozására, ami legalul lesz, ha több szűrőd is van: Írd be a képen látott módon @csillagmag.hu szöveget a mezőbe, és kattintson a Következő lépés gombra: Pipáld ki (kattints rá) a Soha ne legyen spam négyzetre, majd kattints rá a Szűrő létrehozása gombra: Ha így jársz el, a hírlevelem soha nem lesz spam. Mivel erről a címről csak hírlevelet kaphat, vagy személyesen lépünk egymással ezen a címen keresztül kapcsolatba, ezzel semmiféle spamveszélynek nem teszed ki magadat. Ha majd egyszer már nem kívánod kapni a hírlevelemet, arra kérlek, ne jelölj spamnek, hanem a minden hírlevél alján található Leiratkozás linkre kattintva töröltesd e-mailcímét adatbázisból – vagy írj nekem egy levelet. Egy utolsó megjegyzés: akinek betellik a postaládája, annak a levelező […]

Programajánló

Előadás: Tizenharmadik jegy – Félreértések és magyarázatok

2011. feb. 01

Jó pár hete a médiában megjelent egy igen félreérthető cikk arról, hogy valójában az asztrológusok nem is számolják jól az asztrológiai jegyeket, illetve létezik egy “tizenharmadik” jegy. Ez igen sokáig keringett az interneten. Nagyon sokan fordultak kérdéssel felém, hogy segítsek a helyére tenni ezt a dolgot, és azt tapasztaltam, hogy hatalmas nagy félreértések vannak a köztudatban az egész asztrológiával és az asztrozófiával kapcsolatban. Sőt, tovább megyek, sok asztrológus sem érti legtöbbször, hogy miről is van szó, és elkezdi védeni tudományát, az asztrológiát, egy olyan dolog ellen, ami ellen nem is kellene védekeznie. Az asztrológia szent tudomány, a 12 jegyes rendszer nem egy légből kapott, valakik kénye-kedve szerint felállított valami, hanem egyidős az emberiséggel. DE sajnos ez a mai asztrológiai rendszerekben már teljesen eltorzult, és átalakult. Majd az ezredforduló környékén Paksi Zoltán bevezette az asztrozófiát, vagyis magyar nevén a csillagbölcselet tudományát, ahol felnyitotta a szemünket a csillagos égboltra. Ez egy hatalmas mérföldkő az emberiség fejlődésében, de még mindig arra vár, hogy a hétköznapok tudatába is beépüljön. Amikor legelőször találkoztam a csillagbölcselettel, nagyon sokat kutattam, hosszú hónapokon keresztül kerestem, hogy miként lehetséges az, hogy az elemzéseim során felállított asztrológiai képlet is ÉS egyben az asztrozófiai képlet is működik. A válasz nem mondható […]

Csillagüzenetek

Impulzív Újhold

2011. feb. 01

Az Újhold időszaka mindig valami “új” bejövetelének az ideje (most: február 3, csütörtök). Újholdkor dobjuk ki a régit és készülünk fel az új befogadására, s aki tudatosan figyeli a Hold járását, az ilyenkor szokta szellemi, lelki és fizikai síkon is gyakorolni az elengedés, kiürülés művészetét. Legyen az lelki problémák elengedése vagy nagytakarítás a szekrényben. Érdemes ezt minden hónapban tudatosítani, és havi gyakorlatok szintjére emelni. Ez a mostani Újhold sokkal impulzívabb lesz, hiszen erőterében nagyon sok minden történik a csillagos égen. Az egyik legfontosabb maga a Nap-Mars együttállás aktiválása (február 4 péntek), amely ugyan már régóta tart és még sokáig együtt járnak az égen. Ez a Tűz elem felfokozottságát szimbolizálja, amely lehet a tisztító tűz is, amikor az anyagból kiég a nemtelen, és a nemes szellemi jön létre. Ennek sok megjelenése lehet a napokban, vegyük észre a Tűz-analógiákat: lelkesedés, láz, erő, fellobbanás, illetve alacsony szinten a mindent felperzselő ego, amely pusztít és éget. Maga a Mars a kezdet, az elindulás, illetve a Férfi Teremtő Erő szimbóluma: ezért az Újhold után gyönyörűen szimbolizálja azt, hogy most valami elindul, valami kitör, valami beindul. Igen ám, de maga az Újhold és a Nap-Mars együttállás is a Bak csillagképben történik, tehát ez nem a gyorsaságról […]