Csillagüzenetek

CsillagMag meditációról

2010. feb. 16

A visszajelzések alapján a tegnapi CsillagMag meditáció is nagyon jól sikerült. :) Az első részén körülbelül 35-40 -en voltunk, most a másodikon kb 30-32-en. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki eljött! :)

http://csillagmag.hu/meditacio/

A meditáció I-es részét (A Földanya kristálymagjának tudatosítását) már többször is végigvittük, különböző helyeken, tehát annak a teljes energetikája, szövege egészen jól kikristályosodott már számomra. Mivel a tegnapi volt II-es meditációnak az első debütálása, ezért hála a visszajelzéseiteknek, jó pár új résszel fogom tudni kibővíteni a meditációt. Ezért külön köszönet mindenkinek!

Ami érdekes volt, hogy tegnap többeteknek megjelent a lila szín, illetve a bolygóknál páran láttatok különböző színeket – ezeket fogjuk erősíteni, mindenféleképpen.

S aminek különösen örültem, hogy sokan mondtátok, hogy a tánc valamilyen formában megjelent számotokra, ezen még el fogok gondolkodni, mert sajnos a tánc igen távol áll tőlem, ezért ennek a megélésével vannak problémáim – de rá fogok jönni, hogy hogyan kapcsolódik a meditációhoz.

Mivel a Nap a Cselekvő Én, ezért aki táncolt, annak mindenféleképpen érdemes kapcsolódni a Tündérek és Manók világához, hiszen a tánc mint mozgás, haladás által a haladásban a Szépség és a teljes megélés van jelen. Ezen majd kicsit érdemes elgondolkodni akik tegnap “táncoltak”. :)

A szomorúság és a gyermekkori érzések felbukkanását is érdemes végigvinni, mert ez valamiféle sérültségre utal, ahol nem vagy kerek, egész.

Azt hiszem ennyit szerettem volna mondani, találkozunk március 1-én, szintén 6 órakor!

– – –

Ha igény van rá, akkor nagyon szívesen kerítek rá időt, hogy megcsináljuk többször is a teljes 3-as sorozatot! Szegedi barátaim: fogjuk folytatni! :)

Ja, és lesz majd CD is, tudjátok.

http://csillagmag.hu/meditacio/

7 hozzászólás

Ritus mondta:

De kár, hogy ki kellett Valami miatt hagynom….:((((((
Én is táncoltam volna :)))) tényleg :))))
R.

Fairybloom mondta:

Ritus te is? Én úgy jártam, hogy elment a vonatom 3 perccel előbb így nem tudtam ott lenni.. De táncoltam itthon egyedül, mégis együtt mindenkivel… :-)))

Ritus mondta:

Látod nincsenek véletlenek….csak nekem más dolgom is lett volna….én is szoktam táncikálni….itthon :)))) mert imádok táncolni.
De egyébként Te bizti tündér vagy, mert látszik az arcodon, olyan tündéres. Az enbyém inkább boszorkányos :)))) olyan gyógyítós boszi, javasasszony….örököltem mese nincs :))

Ibolya mondta:

Szia Balázs!

Kb.3 napja tudok erről a honlapról,ajánlották figyelmembe és nagyon örülök neki! :-)Nagyon tetszik!Kérdezném,Miskolcra nem fogsz jönni?Nagyon jó amit csinálsz,további sikereket hozzá!!

Kiss Balázs Kunó mondta:

Március 6-án megyek Miskolcra most…
A múltban volt kezdeményezés Miskolcon, de sajnos elhalt, tehát havi előadásokat/meditációkat most ott nem tartok – de szívesen mennék, “útba esik”. :)

nashita mondta:

Kedves Balázs!

Szegeden mikor lesz a következő, II-es meditáció?
Köszi.

nashita mondta:

Mindenkinek, aki a meditáción részt vett (vagy részt fog venni):
Feljött a tánc, és látom, nem mindenki tud vele mit kezdeni. Nagyon egyszerű dologra gondoljatok: a tánc egy mozgás, a Pillanat művészete: amikor egy mozdulatot teszel, az a Jelen pillanata, egy pici szelete. Amint eltáncolod, eltűnik. A tánc jelenlétet követel. Kénytelen vagy “jelen lenni”, mert a Pillanatot hozod létre. Ahogy mozogsz (mindegy, milyen mozgást), a pillanat-részecskék kis darabjait fűzöd össze: még egyszer ugyanazt a mozdulatot már nem tudod pontosan ugyanúgy megtenni, ezért él csak egyszer a táncod. Ezért egyedi és megismételhetetlen.
Amikor valakinek meditáció közben táncolni támad kedve, akkor ezen a módon éli meg a jelent. Közben persze jó, ha elengeded a régi mintákat, feszültséget, stb., de az már tényleg csak akkor válik teljessé, ha “fizikailag” is táncolsz.
“Belül” táncolni nagyon izgalmas! A sejtjeid elraktározták azt a “pillanat-élményt”, amit megéltél a mozgás során, és agyban ennek a lenyomatai jelennek meg. Ezért lehet meditációkor “valóságos” a tánc. Sőt olyan is van, aki közben elfárad :) , hiszen ugyanazok a hormonok és érzések szabadulnak fel, mint amikor lépkedsz, forogsz, stb.
Röviden ennyi: remélem, tudtam segíteni.
Szép tavaszvárást és jó “táncolást” mindenkinek! :)