Csillagüzenetek

Kiállni Önmagad Elé

2011. aug. 24

Ezen a hétvégén vasárnap (aug 28-án) a Hold belép az Oroszlán csillagképbe, ahol már előtte jár a Nap, a Merkúr és a Vénusz is. Mivel e négy, gyors mozgású égitest egyetlen csillagképben áll, igencsak felerősíti az Oroszlán üzeneteit. Vasárnaptól egészen 30-ig, kedd délig jár itt a Hold, s ezen időszak alatt az Erő a rendelkezésedre fog állni, hogy urald életedet.

Az Igazi Uralkodó, ami Te magad vagy most, az életét valójában a legnagyobb szeretet jegyében irányítja, vezeti. Minden ember maga uralkodója saját életének, s a világban ismerünk különböző típusú uralkodókat. Talán ismerősen hangzik annak a királynak a története, aki hatalmát átengedi másnak, hogy ne kelljen vállalnia az uralkodással járó felelősséget, és így bár mondjuk látszólagos jólétben él, de elfecsérli teremtő erejét.

Ez a minta ma talán az emberiség nagy részére elmondható. Ám az augusztus második fele és különösen a fentebb említett 28-30 közti időszak pont arról szól, hogy az erőidet arra használd, amire való: magad és mások fénybe vezetésére.

Ha megnézzük az Oroszlán csillagkép égi rajzolatát, akkor máris megsúgják nekünk a csillagok a válaszokat, hogy mit és hogyan érdemes most tennünk. Az Oroszlán magasan a Napút fölé emelkedik, azaz szinte kilép a mindennapok világából, és a magasból szemléli azt. Ennek a szimbólumából adódik alacsony szinten, hogy az oroszlán minőségében egyfajta lenézés vagy pökhendiség van jelen ? ami ugyanez a mintázat, csak nem a megfelelő módon van megjelenítve.

Mert most tényleg arra ösztönöz minket a csillagos ég, hogy merjük felvállalni, megvalósítani az Uralkodót magunkban, aki kézbe veszi az irányítást, megmutatja (első lépésben saját magunknak), hogy merre is kell menni.

Az Oroszlán alatt a Hidra csillagkép tekereg, ami az ösztönszerű, túlélni akaró tudatot és a vágyak kiélését szimbolizálja. Ezen alapszik úgymond az Oroszlán: ha elbukik, akkor a hatalmával ezt erősíti, ezt táplálja: minél nagyobb hatalom azért, hogy hatalom legyen, másokon uralkodva, mások fölé magasodva, az önzés és a saját javak halmozása lesz a cél. Vagy minél jobban eluralkodik az emberen az ösztönszerű vágyak kiélése, ami hosszú távon nem vezet sehová.

Ezt tudatosan megélve a Hidra maga az, ami egy alapot képvisel, ahonnan elrugaszkodunk: túllépünk már a saját magunk számára keresett biztonságérzeten, a saját otthonunk terén, ahol a csillagokat figyeljük, és a Szeretet vezérel bennünket. A vágyak valójában a Forrásba való visszatérésbe vezetnek, és nem az elméből fakadnak, hanem a uralt erőkké válnak, amivel emeljük nem csak saját magunkat, hanem környezetünket is.

Ezen időszak alatt tehát érdemes megnézni az életünkben, hogy hol és mikor nem viselkedünk uralkodóhoz méltóan. Mikor nem vállaljuk fel az erővel járó felelősséget, hol kezdünk mások hibáztatásába és másokat felelőssé tenni saját erőtlenségünkért.

Most érdemes erőt meríteni, és felfelé törni. Ha sokat gondolkodtál mostanság, hogy megvan-e a bátorságod ahhoz, hogy belekezdj valamibe, akkor itt az idő. Az erő és a bátorság is jelen van mindenhez, hogy valódi királya legyél életednek:

Aki nem másokból akar gyarapodni, hanem másokért él. Aki nem önös önző érdekből, hanem az univerzum rezgéseit figyelembe véve teszi a dolgát. Aki saját magát éli, és bár meghallgatja a tanácsokat, de minden saját tudását és bölcsességét felhasználva dönt és cselekszik. Nagy tettekhez nagy felelősség és nagy bátorság kell ? ez most adott.

Aki fél kilépni saját alacsonyrendű szolga-létéből, ne csodálkozzon, hogy az életében nem az van jelen, amit szeretni. Aki csak gazdagságért vagy egészségért, párkapcsolatért könyörög, annak örök könyörgés és keserűség marad az élete.

Aki fél ? az fél marad. Légy most Bátor és Egész!

Ne feledd, az Szeretet az, ami mindenben megmutatja az irányt,  a ?hogyan?-t, azaz hogyan is tedd meg a következő lépésedet. Az Oroszlán csillagkép fölött álló Nagy Medve (és Nagy Göncöl) a Krisztusi Szeretet szimbóluma, a Szív hét bölcsessége.

Ez a vezérlő elve minden uralkodónak: a csillagokba vezetni a népét ? azaz az életét.

Emelkedj hát fel Te is, és vezesd saját magadat a Fénybe! S az igazi uralkodó soha nem felejti a gyökereit, hogy honnan jött, ki volt, és milyen valójában. Nem akar másnak mutatkozni, nem akar fényesnek és nagynak látszani.

A Nagyság nem abból fakad, hogy minek mutatod magad! Minek mutatod magad? Nézd meg kinek akarsz látszani barátaid, spirituális ismerőseid, főnököd, kollégáid vagy a családod körében. Minden hazug álca valójában elvesz belőled?

Légy Bátor, légy Oroszlán, aki nem fél kiállni pőrén mások elé, és pont ez teszi naggyá, hogy akar semminek se látszani. Még annak sem akar látszani, hogy ő nem látszik senkinek. Egyszerűen csak teszi a dolgát.

Ezen időszak alatt erre érdemes ráhangolódnod, megragadni valahogyan magad számára ezt a lehetőséget, ezt az erőt, és Önmagad lenni, kiállni a Fénybe, hogy te Te vagy. Én Vagyok.

64 hozzászólás

Évi mondta:

Ajj:))Megint betalált!

Lady Justice mondta:

“Aki másokat legyőz erős, aki önmagát legyőzi, hős.”

Erika mondta:

Nagyon jó!

Syaberon mondta:

Hát ez telitalálat! :-)
Előzmény: Tíz év munkaviszony után néhány hónapra munka nélkül maradtam… már túl sok-sok állásinterjún, görcsölésen. Ma délelőtt is vártak egy megbeszélésre,állás ügyben, ahova mindezek után teljesen lazán mentem oda, semmi tetszelgés,lesz ami lesz…csakis önmagamat adva – ez vagyok én – kellek-e így? Éppen rám vártak, felvettek, hétfőn kezdek. :-)

Merika mondta:

Ebből a cikkből ráteszek a blogomra, természetesen a forrás megjelöléssel.Köszönöm!

Mojzer Mária mondta:

Kedves Balázs minden írásod tetszik.

M.Mária

sas mondta:

Köszönöm

Dr Leitem Ágnes mondta:

Köszönöm, nekem most nagyon sokat segítettél, megerősítettél, az utóbbi napokban felmerülő gondolataimat sikerült helyre raknom.

Barbara mondta:

Néha borzasztó nehéz legyőzni önmagunkat. Büszkeséget, vagy gátlásokat. Ki adhat erőt? Vagy mi? Hit? Önbizalom…?
De tény, hogy “szintet lépünk” ha legyőzzük gyengeségünket.
Jó az írás:)

Ritus mondta:

Tyűűűű, azt kell mondnaom, hogy igen, már megint telitalálat :)
Köszi!
Nagy ölelés!
Rita

Anna mondta:

Közeledünk valhová, amit mindannyian egyre jobban érzünk a zsigereinkben. Semmi sem olyan, mint pár hete, hónapja. Ha a rezgésünket tudatosan emeljük, akkor egészen más tartományban érezhetjük maunkat. “Levehetünk az új világból”.
Csodálatos “közvetítő” vagy Balázs,köszönjük ezt Neked! Én valahogy megoldom, hogy eljussak hozzátok a pénteki előadásra!
Isten áldjon valamennyiőtöket!

Beus mondta:

KÖSZÖNÖM! :-))

Anna mondta:

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe a következő oldalt.
Hátha valaki nem ismeri.http://www.astronet.hu/ezo-vilag/tanmesek/joe-vitale-hooponopono-44274.html
Legyetek áldottak!
Sok szerető ölelés!

Ilona mondta:

Ma délelőtt jött egy gondolatom, hogy ideje lenne végre felelősséget vállalni magamért, és nekiindulni az “utamnak”. Hagyjam abba a halogatást, kezdjem el a MUNKÁT, hogy segíteni tudjak annak, akinek szüksége van rá, és aki kéri.
A legjobbkor olvastam – már megint – soraidat. Megerősített, hogy itt az IDŐ! Nagyon köszönöm. Ilona

Józsi mondta:

Köszönjük Balázs! Nagyon tetszik, valós. :)

Mirk Tamásné Zsóka mondta:

Köszi!Nagyon de nagyon igaz és jó!:))

Gnáli Kahuna mondta:

Álljatok szembe egy-más-sal lépjetek hátra és oldalra majd lássátok az egy-et.Ha magad elé lépsz egyrészt árnyékod megmarad,másrészt nem veszed észre a távolságot mely valójában nincs.Az igazi vezető hátulról kezdi és nem felejti el soha honnan jött.Nem születik,lesz. “A béke velem kezdődik” Kahuna mondás.

Ani mondta:

a kisfalumban erőszakkal akarnak csatornáztatni (az EU ajánlására), ingatlanonként 285.000 Ft és ha nincs is bevezetve a víz, akkor is jelzálogot akarnak a házakra tenni… voltam a felettes szervüknél (Budapesten), ahol zsidó fiú és magyar hölgy fogadott… egy megoldás lehetséges: helyben a JEGYZŐ hatásköre, hogy felmentse az ingatlanomat ez alól a kötelezettség alól (hivatkozva arra, hogy ARÁNYTALANUL nagy beruházás évi 28 m3 vízfogyasztásnál)… megírtam a Jegyzőnek az ajánlott, tértivevényes kérelmem… mert az elektronikus beadványomra, ami környezetkimélő lett volna (papír felhasználás mentes) arra nem válaszolt :))) merek kiállni az IGAZAMÉRT, szurkoljatok, hogy kedvező elbírálásban részesüljek… és akkor megírom a falu többi lakójának is a kérvényét… :)

Starwagon mondta:

Hello Ani!

Hát ez egy érdekes példaképlet arra, hogy ki és min uralkodik… Szerintem próbálj az indulataidon uralkodni, amikor majd választ kapsz a jegyzőtől.

Üdv SW

Bordásné Szakács Eszter mondta:

Köszönöm.Mindig elolvasom írásaidat,amik sokat segítenek kijutni a Fényre,életem útvesztőiben.

Ölelés mondta:

Kedves Balázs!
Minden bizonnyal mélyen érintve vagyok, mert ebből az írásodból egy szót sem értettem, viszont felkavart érzelmileg. Össze vagyok zavarodva. :)

Vida Csilla mondta:

Kedves Balázs!
Sok mindent nem tudok hozzátenni írásaidhoz, önmagukért beszélnek az üzeneteid. Nagyon sokat segítenek ezek az üzenetek, kb. másfél éve olvasom őket, aminek köszönhetően sokkal intenzívebb a tapasztalásom. Bár addig is próbáltam tudatosan megélni minden egyes helyzetet, (asztrológiát tanultam), mégis azóta érzem, hogy egyre feljebb és feljebb emelkedem. Nagyon sok mindent folyamatosan átértékelek (házasság, hivatás, gyerekek, stb.), miközben szerencsére nem szakadok el e világban betöltendő feladataimtól sem, sőt sokkal hatékonyabban tudok a jelenben élni.
Köszönöm a folyamatos segítségedet.

lrka mondta:

Kedves Balázs!

Hálás vagyok az írásaidért,tanulságosak érthetőek!
De ez most nemsemmi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
KÖSZÖNÖM!
szeretettel ölellek:Irka

Tóth Györgyi mondta:

Isten áldjon, Balázs. :) Köszönöm! :)

Csillag63 mondta:

És arról mi a véleményetek, hogy én egyre inkább azt érzem, hogy nincs bennem empátia, egyre kevésbé érdekel, mi van másokkal, nincs késztetésem segíteni(pedig még pár héttel ezelőtt is azt gondoltam, hogy nekem ez a feladatom…), azt érzem, most a magam életében kell uralkodnom,kiállnom magamért, önmagamat kell megvalósítanom…és rengeteg erőt érzek magamban! De nyoma sincs az általam régebben elképzelt “spirituális “valakinek. Mintha fordítva élnék…de az is lehet, hogy most kezdem élni a Valóságot…Mindenesetre mérhetetlen nyugalom, magabiztosság kíséri mindezt..Igaz, túl vagyok egy Katatim Imaginációs Terápián:-)
Mintha élni kezdenék.Én. Ugye ez nem egoizmus?:-)))
Szép napokat nektek!

Erzsi mondta:

Szia Balazs !

Valoban az egyik legnehezebb,legnagyobb dolog, az embernek felvallalnia onmagat.
Koszi,Erzsi

Kiss Kata mondta:

Kedves Csillag63!

Talán az lehet az oka a fordulatnak, hogy egy idő múlva még többet és még jobban tudj majd segíteni.
Én azt vettem észre magamon, hogy minél többet teszek magamért, annál többet tudok (majd is meg most is) tenni másokért.
Vagyis minél jobban érzem magam, annál kevesebb gondot okoz odafigyelni másokra is.

zsuzsanna mondta:

vagyok aki vagyok koszonettel

Palkó mondta:

Kedves Csillag63, és kedves Kata!
Tavaly, év végén több előadáson és tanfolyamon voltam, ahol ugyanazokról a várható változásokról hallottam/tanultam, mint amelyekről Balázs is beszél/beszélt. Ezek szerint már nincs, vagy már nem volna szükség az ezo-s, és spiri-s dolgokra, vagy legalábbis már nem úgy, ahogy eddig tanultuk, viszont az új nézőponthoz, az új hozzáálláshoz, és a felemelkedett tudatos/teljes élethez, még kellenek a mélységek, amelyeket még meg kell élnünk. Valszeg az idei év erről szól, mert akik előre látják a jövőt, azt mondják, hogy “hamarosan minden utcasarokra szükség lesz kettő MEGVÁLTÓ-ra”, akik majd segítenek! Ők állítólag mi vagyunk…
Én hiszek ebben, de most ugyanazokat az érzéseket élem meg, mint itt majdnem mindenki, az örömökkel, bánatokkal, csodákkal, és elkeseredésekkel együtt. Visszanézve, biztosan nagyszerű lesz, még, ha most nem is tűnik annak. Ez van, de jó, hogy vagytok, és mindezt leírjátok, ez erőt ad, gondolom nemcsak Nekem, hanem másoknak is!
Áljon meg Benneteket a Jóisten!
Köszi:P.

Kiss Kata mondta:

Kedves Palkó!

Sajnos (?) én csak néhány hónapja találtam ránk, addig kénytelen voltam autodidakta módon megélni, hogy sorra csődöt mondanak a jól bevált spirituális megoldásaim.
Hatalmas megnyugvással vettem tudomásul, hogy nem én romlok, hanem a világ javul.
Ezzel együtt kemény volt ez a nyár, úgy jártam, mint egy épp virágzó növény, akit hirtelen 3 számmal nagyobb cserépbe ültetnek és amíg szorgalmasan növeszti a gyökereit, cserébe elszáradnak a virágai. :(
Aztán elkezdtem nagyon hirtelen nagyon szokatlanokat gondolni és lehetőleg nem megijedni, hogy alig hussan ki a buksiból, már látom is az eredményt.
Mostanra egyféleképp tudok segíteni bármin – szerintem az új világ egyik kulcsszava biztosan az egyszerűség lesz.
Itt már aránylag bátran le merem írni ezeket a dolgokat, de “odakint” még nagyokat hallgatok.
Ami vicces valahol, mert itt a világ szeme van rajtam, amott meg max a szomszédoké. :-D

Zsuzsa mondta:

Kedves Palkó!
Nagyon nagy árat fizetünk sokszor a MEGVÁLTÓ szerepért.
Hiszen először magunkat kell megváltani, és ez együtt jár a HALÁL és az ÚJJÁSZÜLETÉS napi szintű fázisaival ahogy egyre beljebb és beljebb jutunk az önmegváltásban. Ezután már tudunk majd úgy világítani, hogy a sötétben a segítséget kérőknek biztosan fogjuk mutatni az utat… Hiszen ezt vállaltuk.

Gabóca mondta:

Rudyard Kipling: Ha

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol – s becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s úgy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok,

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz,
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: “Kitartani”,

ha szólsz a néphez, s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és – ami több – ember leszel, fiam .

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Anna mondta:

Szeretett Mindenki!

Minden nap kapok az Ébredés Háza Spirituális Közösségtől “emlékeztetőt”. Ma reggelre ez érkezett.
Szeretettel közzéteszem;

Üdvözöllek Anna!

Tízparancsolat helyett?. * Jean Tinder
A TEREMTŐ TÍZ ISTENI KINYILATKOZTATÁSA

1. ISTEN VAGYOK. Nem helyezek magam elé más Istent.
2. Nem követek hamis bálványokat és nem faragok bálványt semmilyen illúzióból.
3. Minden lélegzetemmel tisztelem magamat, és sosem veszem számra nevemet hiába.
4. Nem erőlködöm többé, mert a könnyű utat választottam, Életem váljon a nyugalom Úrnapjává!
5. Tisztelem a férfi és női énemet, és legyenek boldog örökéletűek!
6. Életet adok a belső sugallatnak, és nem ölöm meg a küszködés és a félelem gondjaival.
7. Hű és odaadó szolgája vagyok önmagamnak, és nem csalom meg magamat azzal, hogy mást jobban szeretek.
8. Hálát adok jólétemért, és nem lopom meg magamat azzal, hogy hiányt képzelek.
9. Mindig hű vagyok magamhoz, és nem állítok hamis tanút magam ellen semmilyen okból.
10. Vágyakozás helyett teremtek, és nem irigylem a jólétet másoktól, hanem tisztelem isteni teremtéseiket.
VAGYOK, AKI VAGYOK.

Szeretettel KÖSZÖNT Téged
Szellemi Lényed és Szellemi Családod

Henni mondta:

Kedves Csillag63 :D
Mi a segítség? Azt gondolni másokról, hogy mi jobban meg tudjuk oldani a problémáikat mint ők maguk? Elvenni tőlük a saját útjukon megszerzett tapasztalás lehetőséget és gyümölcsét? Saját tapasztalatainkat kész csomagolásban mint az igazságot mások elé rakni? Fenntartani azt az illúziót, hogy az ember nem találja meg a válaszokat és megoldásokat saját magában? Fenntartani a kölcsönös kiszolgáltatottság illúzióját? Ebben már én sem hiszek. Abban sem, hogy a spiritualitás megélhető a mindennapokon kívül. :D Úgy látszik mi hasonló nyomon járunk :D
Ölelés
Henni

Csillag63 mondta:

Kedves Mindenki!

Köszönöm. Igen. Nagyon nagy változások előtt állunk. Ez az egy biztos most már. És valóban ezt egyedül kell megélnünk és feldolgoznunk. Talán ezt érzem én. Már nem félek annyira egyedül maradni. Hiszen itt vagyok magammal Én:-))) A vers is csodálatos!
Nagy kaland ez az egész. Sok szerencsét hozzá mindannyiunknak!

Körmendi Rita mondta:

Kedves Anna, Kiss Kata, Palkó, Csillag63 és Többiek is!

A ma esti meditáción ott lesztek? Szívesen megismernélek Titeket személyesen is…!

Anna mondta:

Kedves Szeretett Rita!
Sajnos a meditáción nem tudok ott lenni :-(( bár szivesen tenném.
Azért mindent meg fogok tenni, hogy térben és időben ott legyen az a részem, aki mindent meg fog velem tanítani amit ott megtapasztal. A mai napon a gondolataimban megpróbáltam “meglátni” azokat akik itt ilyen őszintén és nyíltan elmondják a megéléseiket és tapasztalásaikat.
Ha talán még nem is látjátok, már ott is vagyok köztetek, szeretettel megáldok és átölellek mindannyiótokat! :-))
ÁLDOTTAK VAGYTOK MINDÖRÖKKÉ!

Kiss Kata mondta:

Szia Rita!

Ott… voltam! :D
13-án dimisuli? :)

Kedves Anna!
Bár azt írtad, megpróbálsz eljönni, nem “találtalak”, mikor körülnéztem.
Ezért odaképzeltelek, mikor behunytam a szemem a meditációhoz! :)))
Így volt kerek az este! :)
Mert mi is nagyon szeretünk Téged! :)))

Kiss Kata mondta:

Kedves Henni!
Érdekes, amit írsz a segítséggel kapcsolatban.
Nekem is szent a mások élete és mindig vigyázok, hogy lehetőleg ne én szóljak bele.
Talán a legtöbb, amit tehetek, hogy figyelmesen meghallgatom őket és legtöbbször mire végigmondják a problémáikat, már maguk is sejtik a megoldást.
Az egyik ismerősömnek elmondtam néhány dolgot erről az oldalról, majd elkérte a címét.
Két hét múlva találkoztunk és elújságolta, hogy folyamatosan olvassa de nem ért egy kukkot se belőle, fordítsam már le neki, mint a múltkor, legyek olyan kedves. :)
Valami ilyesmire gondolok én, amikor segítségről beszélek. :)

Kis torok Katalin mondta:

Koszonom,folytonosan olvasom irasaid,mindig bejott,amit elozoleg elmondtal,de ez telitalat!Egy kicsit ossze vagyok zavarodva,de teszem a dolgom!

Körmendi Rita mondta:

Kedves Kiss Kata!

én is voltam, nagyon nagyon tetszett.
De jó, akkor a “Dimisuliban”, 13-án!! – vagy addig talán még itt is…
Szép hétvégét!

Palkó mondta:

Kedves Rita, és Mindenki!

Sajnos nem jutottam el a meditációra, (elég messze lakom…) de érdekes módon, Nekem is többször eszembe jutott, hogy jó lenne megismerni egymást. Ígérem, hogy egy következő előadáson ott leszek, de esetleg, ha van valakinek ötlete, hogy hogyan lehetne mégis “látni” is egymást (pl.:Facebook/zárt csoport((ez nagyon trendi :))))), akkor azt szívesen venném!

Kedves Henni!
Azt gondolom, h a “segítség” rettent viszonylagos fogalom (legalábbis Nekünk!), mert hiába mondassz bármit is, mindig, mindenki maga dönt arról, hogy mit választ. Ha azt, amelyet Te mondtál neki, akkor azt éli meg, ha meg mást, akkor meg azt. Végül is teljesen mindegy, a lényeg, hogy tapasztaljon, és változzon. Egyébként Én azt látom, hogy sok, nagyon spiri-s ember egyáltalán nem azt teszi, amiről beszél, (negatív szavak, gondolatok, rosszindulat, írigység, féltékenység,…) hanem szinte az ellenkezőjét, és annyira HIT-ETLEN, hogy az már az átlagembernek is szemet szúr, és ettől azután ezek a spiri-sek HIT-ELTELENNÉ válnak mások szemében. Én is úgy látom, hogy legtöbbször maguk sem értik azt amit mondanak, vagy olvasnak (mint Kata ismerőse), de legalább már mondják, meg olvassák, és talán nem is kell tökéletesnek lenni ahhoz, hogy a tökéletességről beszélni tudjunk! Végül is, ez is egy út! Szerintem…
Köszi:P.

Kiss Kata mondta:

Kedves Palkó!

A Facebook nekem olyan csöbörből-vödörbe megoldásnak tűnik.
(mondjuk soha nem is használtam, az igaz, de ha azt mondjátok, hogy ott lehet a leghatásosabban kapcsolatot tartani, már ami a netet illeti, akkor erőt veszek magamon és regisztrálok!)
Úgy gondolom, hogy ha már valamiféle baráti kör kialakításán törjük a fejünket, legjobb lenne ha találnánk egy helyet meg egy időpontot, ahol találkozhatnánk és ott ki tudnánk találni a folytatást.
Kimehetnénk valahova a szabadba, amíg még jó idő van pl.

Kiss Kata mondta:

Kedves Rita!

Tényleg nagyon jó volt!
Nekem a legnagyobb élmény az volt, hogy végre “elvegyülhettem” energetikailag, ha érted mire gondolok! :)
Azért is támogatom az alakuló ülésünket!
Neked hol volna kedved ücsörögni?

Körmendi Rita mondta:

Kedves Kata és Palkó! És persze Mindenki, aki szívesen csatlakozna még …!

Egyetértek Katával… Találjunk egy olyan helyet, ami autóval és tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, és akinek van kedve, csatlakozik… Nem tudom, merre laktok, és Bp-en élek a II. kerületben, és bár tömegközlekedek, de szívesen elmegyek városon kívül is, nekem ez nem lesz gond… Nektek mi lenne egy jó megoldás?

Palkó mondta:

Sziasztok!
Nekem mindegy a helyszín, mert Szegedről megyek…
Viszont tényleg a személyes találkozó lenne a legjobb!

Balázs! Van kedved jönni? Majd mesélünk valami érdekeset a csillagokról… :)))
Köszi:P.

Kiss Kata mondta:

Sziasztok!

Én a Keleti pu-nál lakom és az eddigi információk alapján ezt a helyet találtam ki:

http://www.kecskemetiarboretum.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2&Itemid=1

:)))

Macska mondta:

Oroszlán voltam és szívemből tettem meg egy nagyon fontos és nehéz lépést egy rendkívüli ember felé, mely régóta érlelődött bennem… :)Ma kellett meglépnem és ez a poszt most megerősített, hogy jól időzítettem. Mindenképpen pozitív lecsengése lesz, bármilyen válasz érkezik, érzem. Mert a szeretet belülről fakad…

Köszönöm az impulzusokat a Csillagmagnak, vagyis Balázsnak!
Hálás vagyok, hogy létrehoztátok az oldalt!

Andi mondta:

Én már lassan egy éve vagyok álláskereső. Úgy lettem azzá, hogy fel mertem állni, és nem hagytam, hogy a “felettem állók” megalázzanak, emberi méltóságomban megtapossanak. Most kinevetnek, és osztják az észt távolról is, hogy látod, előbb munkát kellett volna keresni,és csak utána továbblépni.
Örülök, hogy megtettem. Nem könnyű az élet pénz nélkül, de ma sem tennék másként. Ez az igazi hétköznapi spiritualitás!!!

Valkovszki Éva mondta:

Kedves Andi!

Ismerős a helyzet, amiről írsz, azzal a plusszal, hogy én utána még ott maradtam a cégnél, egy más munkakörben, ahonnan utána lapátra tettek egyedülálló anyaként. Megvárták, amíg a gyermekem betöltötte a 18. életévét (1 hónapot kellett várniuk), amikor már a Munka Törvénykönyve nem védett. Miután olyan munkakörben dolgoztam korábban, ami kapcsán ismert voltam a városunkban, mindenki a legrosszabbra gondolt velem kapcsolatban, amiért “kirúghattak”, így nem alkalmaztak utána sehol. Fél évre rá meghalt az Édesanyám, aki a felmenőim közül az utolsó hozzátartozóm volt. Egy ideig tartottam magam, de utána összeomlottam. Viszont végtelenül hálás vagyok azokért az időkért, mert hatalmas tanítást kaptam, és – így utólag visszanézve látom, hogy – csak rajtam állt, hogy mit kezdek vele! Az az időszak megerősítette a hitemet. Hogy “nem vagyok egyedül”, van segítségem. Megtanultam kérni és elfogadni. Csodákat tapasztaltam meg. Volt, hogy este 20,- Ft volt a pénztárcámban és nem tudtam, hogy másnap miből fogok venni tejet, kenyeret. A gyermekem épp az érettségi évében tanult. …és itt jöttek a csodák, többször is! Mindig “érkezett” valami, amiből egy kevéske pénz “csöpögött”: valamit el tudtam adni a hagyatékból, nyertem egy kettest a lottón (hogy örültem akkor annak az 1.500,- Ft-nak is!)és ezek a dolgok átsegítettek a változáson, amíg kialakult az új helyzet. Megmutatták, hogy nincs “kicsi” és “nagy”, hanem minden NAGY dolog volt, a HITem próbája! Felismertem, hogy ha nehéz is egy helyzet, ha az utamon vagyok, akkor mindig kapok hozzá segítséget is. Ez azóta is így van, amiért nagyon hálás vagyok! (…és csak nagyon szerényen jegyzem meg, hogy a már itt is említett Transzformáció Társasjáték akkor azt üzente nekem egy Felismerés kártyán keresztül, hogy “Nehéz feladatot csak a legjobb tanulók kapnak.” Jól jött ez a “megerősítés”, még ha hatalmas krokodil-könnyekkel a szememben nevetve mondogattam is magamnak még utána többször is :). )

Balázs írásai sokszor rámutatnak még ebből az időből is helyzetekre, amelyek a fejlődésem érdekében történtek. Köszönöm!

HIT-tel teli további jó utat kívánok neked!

Szeretettel, Éva :)

Cinzina mondta:

Az előttem szóló Andinak: én meg egy hónapja lettem igazán munkanélküli, és a múltkor ezt közöltem egy kedves spirituális vezetővel, aki rám nézett, elmosolyodott, majd ezt mondta: “Gratulálok. Jó úton jársz.” Ennél több nekem nem is kellett, és a mai napig nem keresek munkát, hanem magamon dolgozom, belül, s csak akkor cselekszem fizikailag, ha kell. (Egyelőre még nem kellett…) Ez a vezető megmutatta, hogy semmi sem az, aminek látszik! Balázs írásai pedig adnak még egy kis pluszt, hogy tudjam, mire figyeljek.
Azoknak, akik a hiteltelen spiritisztákat hozták fel, két dolgot mondanék. Egyik az, hogy nagyon nagy a zavar még a spirit fejekben is, spirituális ego és társai… Másik az, hogy van, aki úgy tűnik, hogy bort iszik és vizet prédikál, mert ő is még tanul, még tapasztal, még tisztít. Nekem inkább ez a hiteles, aki ugyanúgy járja a saját útját, ugyanúgy tanul a hibákból, de közben már tud másnak segíteni, ha az igényli. Szóval, semmi sem az aminek látszik! :)

Körmendi Rita mondta:

Kedves Kata és Palkó!

Ha tényleg komolyan gondoljátok, ezen a hétvégén akár szombaton, vagy vasárnap megejthetnénk egy találkozót… Csodás idő is lesz… És az arborétum jó ötlet, gondolom félúton van Bp. és Szeged között :):)

Kiss Kata mondta:

Kedves Rita!

Félúton. :)

Úgy látom, itt nem tudunk egymásnak írni privátice. :)
“hallokedves” a címem és gmail, a többit szerintem ott beszéljük meg, írjon bátran mindenki, aki szeretne jönni.
Palkó? :)

Csilla mondta:

Sziasztok “Lányok”!
Áprilstól voltam munkanélkülin…azt hittem szeptember 16-ig azon leszek…. de elnéztem az időpontot és augusztus 16-án lejárt!
Mikor rájöttem a tévedésemre az időpont lejárta után először megjedtem,”Uram Isten mi lesz velünk (2 gyerekkek egyedül)”, aztán párnap múlva boldogság érzet töltött el, hogy vége lesz,és a lejárat előtt már, már szinte vártam a napot,hogy lezárjanak…A munkaügyi központból úgy jöttem ki, mint egy vizsgáról.Szinte a levegő dobáltam volna a papírokat és örömömben az égbe kiáltottam volna, hogy VÉGGGEEEE!Végre vége a kötötségnek, végre szabad vagyok!Boldog vagyok!!!!Azóta is kiváncsian várok mnden napot, mit kapok,kivel hoz össze a Sors, hogyan tudom előteremteni-kötötségek nélkül – a napi megélhetést.Azóta voltam nyaralni, a gyerekeket zökenőmentessen tudom az iskolára felkészíteni…

Egyszóval BOL-DOG vagyok, ami látszik is rajtam…CSAK annyit kapok mindennap , amennyire szükségem van….Tehát aki még utánnam jön az ne FÉLjen a jövőtől, mert a Teremtő senkit sem hagy magára!!!!CSAK annyit kapunk amennyire szükségünk van….sem többet…sem kevesebbet!
ERGO:Megszűnt az EGO!!!!

Palkó mondta:

Ez az idézőjel ellenére is szíven ütött!
Bár öreg vagyok, de még talán pasi…
Viszont ez rámutat arra, hogy talán valamennyire megélem a bennem lévő nőiességet, és ez nagyszerű!
Köszi!
P.

Valkovszki Éva mondta:

Ez aranyos volt, Palkó! ;) :D

Kiss Kata mondta:

:DDD

Ne félj, Palkó, én meg a fiúsított lány vagyok, úgyhogy nem vagy egyedül! :)))

Kedves többi Lányok!
Úgy néz ki, szombaton kora délutántól leszünk Kecskeméten.
Aki bújt, aki nem! :)))

Hogy én is mennyit tudnék mesélni gyerekről, pénzről, csodákról… :( … ja, bocs: :)

Andi mondta:

Köszönöm a bíztatást. Nem félek a jövőtől, voltam már nagyon szar helyzetben,és azt gondolom, hogy ha fele ennyire megértőek lennének az emberek, és ki mernének állni saját magukért, én sem lennék a környezetemben fehér holló.
Én csak azt látom, hogyha a munkáról, vagy a megélhetésről van szó sokan a seggnyalást választják és megjátszák magukat. Nekem ettől forog a gyomrom. Inkább éhezem, minthogy akárki rabszolgája legyek. Viszont a gyerekemet nem akartam ilyen helyzetbe hozni.
Emiatt sokkal inkább szenvedek.
Tudom, hogy új nap, új szerelem.
Hálás vagyok az emberi hangért, amivel megtiszteltetek engem.

Molnár Andi mondta:

Már régóta olvasom a honlapot és nagyon köszönöm a sok, mindennapra lefordítható útmutatást. Igazán hálás vagyok érte. A mostani annyira betalált, hogy a munkáim közül most ebben az időszakban kiesik az, amelyik a kevesebb embert szolgálja, így most többet tudok fókuszálni, hogy a több ember szolgálatában álló munkámhoz adjam képességeimet. Nagyon időszerű a cikk és mosolyog a lelkem, hogy az életem visszaigazolja a leírtakat. Köszönöm még egyszer.

Fairy mondta:

A bennem levo Oroszlan meg nem bujt elo. Gondolatban mar kialltam magamert, de az alarcot meg tovabbra is viselem. Egyre jobban erzem, hogy nem akarom hordani, ki akarok torni. Megjatszom magam – a szonak nem ilyen eros ertelmeben – de teny, hogy nem az oszinte gondolataimat, velemenyemet, vilagnezetemet osztom meg barataimmal…

Magi mondta:

Vezetném én a másokat a fénybe, de nem jönnek. :-) Nem vagyok elég jó vezér :-(( A lenéző, nagyképű, anyagias vezér mindig szimpatikusabb, hiszen ott nagyobb a valószínűsége, hogy csurran- csöppen valami nekik is.

Kiss Kata mondta:

Kedves Magi!

Ne csüggedj!
Csak menj közéjük és ragyogj!
Aztán mikor indulni kell követni fognak. :)))
Igaz, aki nem jön, az marad.
Ez van. :(
A lényeg az, hogy ne csüggedj!

Magi mondta:

Kedves Kata!

Köszönöm!
A magyarázat is megérkezett ki nem mondott kérdésemre Balázs új bejegyzésében. :-)
Hálásan köszönöm, hogy vagytok nekem!