Csillagüzenetek | Írások

Szembenézés a tükörrel

2013. máj. 16
Csak úgy lehetünk teljesek, ha TÜKÖRBE nézünk, azaz megfigyeljük saját démoni részünket, saját sötét világunkat.

images (8)Május második felében három égitest ? sorban a Merkúr, a Nap és a Mars is ? elhalad egy igen fontos csillag alatt, amivel mindenképpen érdemes foglalkozni, ha szeretnénk más megvilágításba helyezni életünk eseményeit.

A Perszeusz csillagkép második legfényesebb csillaga ? az Algol ? nagyon sok polaritásba beragadt szimbólumot képvisel az emberiség emlékezetében. Régen démoni csillagnak nevezték, természetesen nem véletlenül. Ám sajnos kevesen tudják, hogy Perszeusz maga, a mitológiai hős, pont ennek a ?csillagnak? ? vagyis szimbólumának ? köszönheti azt, hogy felemelkedett a csillagok közé, azaz kilépett a körforgásból. Talán mondhatnánk azt, hogy megvilágosodott.

clash-of-the-titans-785574S ahhoz, hogy a mi tudatunkban is az Algol a felemelkedést és a megváltást hozza el, meg kell ismerkednünk Perszeusz üzenetével, mitológiájával. Így hozzá hasonlóan mi is emelkedhetünk, és nem ismét valamilyen külső tényezőtől reszketve lapulunk életünk vackába zárva. Az Algol csillag pedig a mitológia szerint a szörnyeteg Medusa levágott feje, amelyet Perszeusz a KEZÉBEN TART, azaz működtet, használ. Nem fél tőle. Nem fél a kísértésétől, sem a hatalmától.

Perszeusznak, a hősnek, élete legnehezebb feladata volt legyőznie a Medusa-t, a világ végét (!) őrző borzalmas teremtményt, melynek kővé dermesztő pillantása volt. Medusa itt a fény halálának szimbóluma, az élet végét és a teljes dermedtséget jeleníti meg. A világ vége pedig természetesen ennek a földi dimenziónak a határát szimbolizálja ? tehát aki ki akar lépni egy magasabb tudatosságba, annak le kell győznie a saját Medusa-ját, a saját fénytelen részét!

Ám maga a küzdelem hozza el nekünk a hatalmas tanítást: Perszeusz úgy tudta legyőzni e szörnyet, hogy az istenektől kapott tükörfényes pajzsába nézve vágta le annak fejét. Hiszen nem nézhetett rá közvetlenül, mert akkor azonnal megdermedt volna. Tükörbe kellett néznie.

Tükör: Perszeusz megmutatta nekünk, hogy az Algolt, azaz a Medusa-t csak úgy győzhetjük le, ha TÜKÖRBE nézünk, azaz megfigyeljük saját démoni részünket, saját sötét világunkat! Amíg ?kint? harcolunk a sötét ellen, biztosan maga alá gyűr bennünket, biztos halál ? dermedtség ? vár ránk. Ellenben, aki magába néz, és saját magát le meri győzni, arra a felemelkedés vár, képes elhagyni a világát.

images (9)Amíg attól félünk, hogy a sötétség erői hatnak ránk, és nekünk védekeznünk kell, a rabjai maradunk mindaddig, amíg ebben a tudatállapotban létezünk. A szabadság ? egy felemelkedett szabadsága ? abban áll, hogy felismerte magában a sötétet, és mivel az benne van, nem kint, ezért tudja működtetni, tudja irányítani.

De amíg saját belső sötétségünktől elzárkózunk, addig az ?kintről? újra és újra belénk tud kapaszkodni, mintegy tükrözve azt.

Tehát ne féljünk, s a legrosszabb, amit tehetünk ha ?vigyázunk? arra, hogy nehogy rossz történjen velünk. Legyünk bátrak, mint Perszeusz, és ISMERJÜK FEL a világban minket érő sötétségben SAJÁT MAGUNKAT.

Május 13-tól kezdve a Merkúr, majd 15-től kezdve a Nap is együttállásba kerül az Algollal, ez utóbbi egészen 20-ig. Majd a Mars is követi 23-a környékén, egészen a hónap végéig.

Tehát ebben az időben, ha érezzük az életünk ?negatív? tartalmát, akkor ismerjük fel: ez bennünk van, belőlünk fakad. Ha megtámadnak, ismerjük fel, hogy bizony mi magunk is szeretünk támadni. Ha elcsábít valami negatív, akkor éljük meg, hogy bizony mi engedtük meg ezt, nem valami külső erő kényszerítette ránk. És így tovább?

Mindez értünk van, hogy SZEMBENÉZHESSÜNK saját magunkkal. S ne feledjük: ?Minden rendben van a teremtés egészében?.

530003_403111866410386_738552403_nHosszú távon ne vonjunk le következtetéseket a hétvége, illetve tágabb értelemben a hónap nehézségeivel, drámáival kapcsolatban: minden azért történik, hogy kibukjon a bennünk élő kontrollálatlan, elnyomott rész! Ezért ha ennek a drámának még erőt is adunk, akkor tovább szítjuk a tüzet, tovább erősítjük, és így biztosak lehetünk benne, hogy maga köré teker bennünket?

Engedj el mindent: a saját sötétségedtől való félelmet, vagy a rettegést, hogy ?rossz? történhet veled, vagy bajod eshet. Mert ha ilyenben élsz, azt sugárzod az univerzumnak: nem bízom a teremtésben, nem bízom isteni részemben.

Higgy magadban, hogy képes vagy rá, és hogy minden rendben lesz ? még akkor is, amikor nem ezt látod és nem érted az elméddel.

17 hozzászólás

Kitti mondta:

Köszönöm Balázs, pont jókor jött ez az írás :)

Lea mondta:

Pontosan. Minden tettünkért éppen akkor és abban a pillanatban kell felelnünk, amikor Eljött az idő…O(á)ldás.

Beus mondta:

Köszönöm Balázs, áldás!

smarti mondta:

Nagyon jokor jott,koszonom !!!

Judit mondta:

Kicsit megkésett számomra ez az írás. És ez jó!:-) Mert visszaigazolást kaptam. Köszönöm. Azóta pedig valami egészen új kezdődik lassan, lépésenként…

P.Jani mondta:

Ezt most nagyon megélem, és nagyon rendben van….
Köszönöm…Szeretlek

Klári mondta:

Kedves Balázs!
Ez most nálam is nagyon ott van!!
Jókor jött a megerősítés!

Köszönöm! :)

Godó Ernőné,Erzsi mondta:

Köszönöm ,ezt most élem meg.

Szolnoki Andrea mondta:

Kedves Balázs!Szerintem a fénytelen részünkkel való szembenézés nem csak most jött el, ez folyamatosan tart mindenkinél már régóta.Mindig voltak gyengébb időszakok amikor úgymond önmagunkban akadályokba ütköztünk és szembe kellett nézni önmagunkkal.Sok embernek nincs már ereje szembenézni önmagával mert annyira negatívvá váltak az életük folyamán és már a mélyben vannak.Nem hiszem hogy ezek az emberek tudják hogy hogyan épitsék fel önmagukat és nézzenek szembe a tükörrel.Sokszor jön fel mélyről egy úgynevezett blokk(fénytelen terület)és én például abban az energetikátlan állapotban hiába nézek bele a tükörbe ez nem segit.Egy ilyen időszakban pont az ember nem tudja jól érzékelni önmagát és reálisan szeretettelien hozzáállni önmagához hiszen egy ilyen fénytelen napokon úgymond akkora szeretetéhsége van az illetőnek hogy nem a tükörbe való nézés felé fordul a lelke.Ebben az állapotban szerintem a legjobb tanács nem a tükörbe belenézni azt majd utána ha már rendeződött lelkileg utána jöhet a tükör-hanem ebben az állapotban mélyen a sötétségében Istent megtalálni aki a fénytelen területet is világossá és fénnyé képes változtatni.Aki visszaadja azt az egészséges látásmódot ami kell ahhoz hogy az illető lelki szemeinek helyes látásával belenézzen abba a tükörbe amiről te beszélsz.Isten nélkül nincs helyes léleklátás.Ez a legfontosabb.Mindenki Istent találja meg a fénytelen napokon és utána jöhet a tükör.

Regina mondta:

Egyszerűen hihetetlen, mennyire pontos, telitalálat! Köszönöm!

Évi mondta:

Pontosan ez történik velem is .Tegnap mutatta meg magát a sötét részem . Megkönnyebbültem , megértettem.
köszönöm !

Edina mondta:

Telitalálat ez az írás: három és fél hónapos kisfiammal tegnap jöttünk ki a kórházból, vasárnap kerültünk be egy ostoba félreértett kis problémával, ahol persze elkaptunk egy vírusos fertőzést, tehát a bolhából elefántot csináltunk, a kicsit teljesen meggyötörték a vizsgálatok, vérképe jó volt amikor bementünk, ottlétünk alatt rosszabbodott, de szerencsére összeszedtem magam és kértem a Teremtőt, hogy segítsen nekünk.
De előtte pár napig valóban: nem bíztam a Teremtésben és saját isteni részemben. Szerencsére nálam a “tükör” működött. Kívánom, hogy mindenki találjon rá saját isteni részére.
Áldás Mindenkinek!
Kedves Balázs, köszönöm!

sacka mondta:

ÁRADJON A SZERETET MINDEN ÚTON JÁRÓRA! :-)
KÖSZÖNET AZ ÍRÁSÉRT!

Robert Laszlo mondta:

Igazan megertettem,az iranyt ami celravezetett!!!

Koszonom

Asha Frendon mondta:

POKOL KAPUJÁBAN

Pokol kapujában zeng a nóta.
Tetemre hív.
Válságok, hírek, komor zenészek
hada vár.
Kimondva, szótlan mind várja,
jöjjön el.
Betegség kínja, pokol valója
száll alá.
Bátorság, szépség, maró irigység
párban jár.
Hadaknak útja, törpék uralma
irányít.
Bábuk forgása, komor valója
kimerít.
Mártírok sorsa, sötét folyója
elborít.

Fények játéka, szíveknek hídja
világít?
Valódi tettes ott lakik bennünk, s
rejtőzik.

Detti mondta:

Csodálatos! Épp ezt élem… múlt héten lettem 30 és valami elszabadult bennem. Nem tudom kontrollálni, robbanok belül minden nap és szabadságra vágyom, miközben szabad vagyok, csak ezt nem láttam eddig… a sötét oldalamat is látom, csak eddig nem vállaltam fel, mert a jókislány szerep erős volt.
Köszönöm az írást!

jUSTITIA mondta:

KÖSZÖNÖM!!!