Csillagüzenetek

Teljes Átfordulás – Új élet

2010. Júl. 24

Remélem a rossz idő beköszönte az Internet előtt talál, és még időben eljut ez az üzenet Hozzád, hiszen nem csak a csillagos ég, de a Maja Naptár szerint is a vasárnapi nap (július 25) igen nagy jelentőséggel bír.

(Akik türelmetlenül várták az írásokat, és mindenféle dolgokat láttak e mögött, nekik üzenek egyetlen egy szót, amelyet úgy hívnak, hogy: nyaralás. S talán tegyük még hozzá a kikapcsolódás-t is és a pihenés-t. :))

A Maják 13 darab 28 napos holdhónapot (is) számolnak egy évben, ami 364 nap, s mivel a Nap nagyjából 365 nap alatt kerüli meg a Földet, ezért minden évben van egy úgynevezett időn kívüli nap, amely július 25-re esik, azaz holnap vasárnapra. Az időn kívüliség itt a lineáris időértelmezésen kívüliséget jelenti, ekkor tudunk könnyedén kapcsolatba kerülni a magasabb dimenziókkal, tehát ezen a napon ha lehet, az elménket minél jobban kapcsoljuk ki, ne keressük folyton az okokat és az okozatokat a látszólagosság mögött, hanem éljük meg a jelent, és hangolódjuk rá a felsőbb dimenziókra.

S másnap, 26-án, a Maja újév napján kel fel egyébként együtt a Nap a Szíriusszal (a Piramisokból nézve), ezért is kiemelt jelentőségű ez az időszak. Ami fontos, hogy nálunk Magyarországon (s ezt már többször írtam és mondtam) ez augusztus 8-ára esik ? de erről majd a maga idején.

Holnap hajnalban lesz egzakt a Jupiter ? Plútó kvadrát, amely pontosan azon változásokról szól, amelyeket már hónapok óta fejtegetünk itt az oldalon. Nem szeretném magam ismételni, hiszen rengetegszer írtunk már erről tavasszal és nyáron, hogy mit is jelent ez a Jupiter az életünkben, érdemes visszaolvasni.

El is mondom miért érdemes most szerintem kicsit visszanézni az idei írásokat? merthogy annyit de annyit harangoztam ezeket a ?nagy nyári égi helyzeteket?, hogy elmondtam róluk nagyjából mindent, mire érdemes figyelni.

S most itt vagyunk.

Olyan változásokról beszéltünk végig, amellyel tényleg gyökeresen meg tudjuk változtatni az életünket. S ha már változunk, elengedünk, meg hatalmas átalakulások, és minden, akkor csináljuk is most már végre. És ha gyökeres átalakulásokról van szó (ugye, a Plútó), akkor tényleg végre valahára alakuljunk át. De tényleg. S ehhez meg kell halni egy picit. Engedjük meg magunknak ezt a halált, múljon el minden, aminek mennie kell. S a fennmaradó ürességtől ne ijedjünk meg, hanem szépen lassan elkezdhetjük majd betölteni ? de nem kell rohanni sehova.

Teljes átfordulás

A teljes kifordulásnál gyökeresebb változást talán el sem tudok képzelni, azaz ami Kint volt a Bent lesz, és ami Bent volt, az Kint lesz. Mit is jelent ez? Első lépésben azt, hogy eddig ha ?kint? kerested a válaszokat, a kapaszkodókat, akkor azok szépen lassan át fognak csúszni befelé. Azaz, ha eddig azt vártad, hogy majd kint jól megmondják neked guruk és tanítok, hogy mit kell csinálni, akkor ennek szépen lassan vége lesz. S minél tovább keresed kint a dolgokat, annál nagyobbat fogsz hasra esni a saját lábadban? Mindent meg fogsz találni belül!

Éppen ezért maga a csillmag.hu oldal sem fog így tovább működni, ahogy eddig. Megtettem, amit meg kellett tennem: lassan két éve, 2008 augusztusában indítottam útjára első oldalamat, amelynek az volt a célja, hogy segítsen tájékozódni a csillagos égen. Akkor ez még sokáig az egyetlen ilyen oldal volt, és szerencsére szépen lassan hasonló oldalak nőttek mellé, a saját olvasatokat továbbítva.

Én azt érzem, hogy ennek az időnek már vége, hogy ilyenre legyen szükség, ezért MÁS formában folytatjuk tovább az utat, erre már tettem utalásokat a múltban.

S akkor most érdemes megállnunk egy picit, mert biztos vagyok benne, hogy kvázi mindenki fejében erre vadul beindulnak a gondolatok. Bármit lehet találgatni, hogy mi miért és hogyan, stb? de vedd észre, hogy bármit is gondoltál az előbb, az egyedül csak a Te gondolatod, kérlek éppen ezért ne vetítsd ki rám, és inkább várd meg, hogy mi lesz a találgatások helyett, mert saját magadat korlátozod be mindenfajta elmélettel. Köszönöm.

Tehát, mint ahogyan én is átalakulok, a Csillagmag.hu oldal is átalakul. Részletek a maga idejében.

Új Év

Tehát, indul a Vörös Felhangos Hold éve, ahol a felhangos itt hangolást jelent, hangolódást ? s hova is tudnánk most hangolódni, mint a felsőbb dimenziókra? Tehát a következő év, amely hétfőn (26-án) indul, többek között arról szól, hogy manifesztáljunk: befejeződött az előkészítés szakasza, s magával a felhangolással kezdődik a gyakorlati megvalósítás. (forrás: Keresztesi Mária)

Boldog Új Életet kívánok Mindenkinek!