Csillagüzenetek

A Teremtés két hete – I. rész

2011. máj. 17

A május 17-i 10milliószoros teremtő nap csak a nyitánya annak, hogy fokozottan odafigyeljünk az elkövetkező két hét során arra, hogy mire fókuszálunk életünkben: azaz mit teremtünk. Május 21-22-23 napok során olyan égi konstellációk lesznek a csillagos égen, amely arra hívja fel a figyelmünket:

Ember, nézd meg mi vagy, és hozd létre!

Ami Teremtés szimbólum csak van az Égen, az most mint aktiválódik. Május végéig folyamatosan legyünk ennek tudatában és éljünk ezekkel az erőkkel! Természetesen nem csak a csillagos ég, de a Maja Naptár is erről üzen számunkra. Ma, május 17-én, a tízmilliószoros teremtő napon léptünk az új 13 napos Hullámvarázsba, amelynek neve: Sárga Mag Hullámvarázs. Szintén a teremtésről, a Mag elültetéséről szól!

Nézzük, mit látunk az Égen, mit tükröz számunkra:

A Merkúr-Vénusz-Mars hármasa belépett a Kos csillagkép fejének erőterébe, amely a Teremtő Gondolatokkal, Ideákkal való kapcsolódást jelenti. A Kos csillagkép a Tarot Mágus kártyájával analóg, tulajdonképpen magával a Teremtéssel. Itt jelenik meg az Idea, amely végtelen és nem megtapasztalható: itt indul el a vágy, hogy az Ideát kibontsuk és megteremtsük.

A Tudat

A 23-ig itt álló Merkúr pedig ebben nagyon megerősít bennünket: most van itt az ideje annak, hogy tudati szinten kapcsolódjunk ahhoz az Ideához, amit szeretnénk megvalósítani. Azaz a hét végén mindenképpen érdemes időt szánni arra, hogy gondolatban elképzeljük azt, amit szeretnénk megvalósítani az életünkben. De ne a jövőre fókuszáljunk, hanem keressük meg ennek az Ideának a gyökereit a múltunkban és leginkább a Jelenünkben. Olyat létrehozni, ami nem létezik, nem lehet. :) Hiszen minden Van. Éppen ezért az Új Világ, Új Élet létrehozásán munkálkodva a Bennünk lévő Magból induljunk ki, ami a Szívünk közepéből ered, ami ott rejlik bennünk. Ezt a magot fogjuk most kicsíráztatni, ám ehhez MAGUNK számára fogalmazzuk meg, hogy mi az, ami a világban beteljesítő lesz számunkra.

Érdemes ennek ?hangot adni?, azaz papíron, szóban, festményben, táncban, vagy bármilyen önkifejezési formában, mert a tudati rögzítés egyik fontos feltétele a Teremtő Idea létrehozásának. Aki nem híve a papírcetlik és papírlapra pontokba szedett listák megoldásának, egyszerűen csak fogalmazza meg valakinek, hogy pontosan milyen Világ az, amit Ő szeretne létrehozni. Mi az alapja? Mi az Alap Ideája az Életnek? Mi legyen a Most létrejövő Új Élet alapelve? Miből fakadjon?

Ezen gondolatok és megtartásuk segít a Mostban megtalálni ennek az életnek a gyökereit. Még egyszer hangsúlyozom, ne a jövőt képzeljük el, mert csak a Most létezik. Ezért tehát arra fokuszáljunk, ami MOST is jelen van valamilyen formában életünkben, amit erősíteni és lehorgonyozni szeretnénk.

Az Egyensúly

Magában a Teremtésben a Merkúrral együtt álló Vénusz-Mars páros van nagy segítségünkre. Ezek a két pólusú teremtő erők szimbólumai, amik most együtt állnak a Kos fejénél. Azaz a Teremtő Idea megvalósul, létrejön. Ennek csúcsa a már említett 21-22?i hétvége, de egész májusban jelen van ez az erő.

A lényeg itt, hogy belülről fakadóan, önmagunkkal Harmóniában, az Isteni Összhangzattal harmóniában alkossunk. Ne önös érdekből, mert az megbosszulja magát. S ami a legfontosabb talán, ne ?jó? dolgokat hozzunk létre! Ne a ?rossz? dolgokat tüntessük el. Már csak azért is, mert az Univerzum nem ismeri a jó és a rossz fogalmát. Csak azokat a dolgokat ismeri, ami kifejezi a Én-t vagy sem. S ez a földi és spirituális civilizáció (és most nagyon figyelj) abba bukik bele, hogy kikiált általános dolgokat jónak vagy rossznak, amelyek bizonyos embernek beteljesítőek, bizonyosnak pedig nem. Így a ?jó? és a ?fény? és ?szeretet? zászlaját lobogtatva indul el az ember útjára, és nem veszi észre, hogy ami tízmillió embernek lehet, hogy jó, az neki magának nem az. És a ?boldog élet? meghatározhatatlan ? vagy éppen a társadalom által meghatározott ? fogalmáért küzdve visz végbe az ember önpusztító és nem beteljesítő dolgokat.

Ezért figyeljünk arra, hogy mit is teremtünk. Az TÉNYLEG BETELJESÍTŐ számunkra? BIZTOSAN ABBÓL TANULUNK A LEGTÖBBET, ha van pénzünk? Biztos abból tanulunk a legtöbbet, ha karcsúak vagyunk, van szuper párkapcsolatunk? Tapasztalatom szerint ezekre a kérdésekre általában ?nem? a válasz.

A világ részben azért tart itt, mert a ?jó? dolgokat akarta megvalósítani, de nem vette figyelembe azt, hogy minden Ember egy külön világ, ahol más és más az, ami Beteljesítő számára.

Ezért szeretném most erre felhívni a figyelmet, hogy a megszokott teremtéseink helyett (ami nézzük meg hova vezetett :) ), most keressünk meg valamit, ami már jelen van életünkben, és arra fókuszáljunk.

Mondok egy példát: ha mondjuk ?borzalmas? párkapcsolatban élünk, és szeretnénk végre találkozni az Igazival, akkor ne azt képzeljük el, hogy milyen lesz majd az igazi szuper párkapcsolatunk. Mert az sose fog eljönni ebben a formában. Hanem keressük meg azt, hogy a JELENLEGI PÁRKAPCSOLATUNKban mi az, ami üdvözítő számunkra? Mi az, amiért ezt éljük? Keressük meg ezt a csírát, és ezekre fókuszáljunk, ezt erősítsük! És így tovább az élet minden területén.

A Vénusz tehát erre hívja fel a figyelmünket: egyensúlyban önmagunkkal, szerelemben önmagunkkal!

– – –

A Mars pedig mutatja, hogy az Erő is megvan Bennünk ahhoz, hogy létrehozzuk az Ideát, amit szeretnénk megvalósítani!

Erről, és a – talán legfontosabb ? Nap üzenetéről holnapi írásomban beszélek részletesebben. S ami az egészre a koronát felteszi, az maga az Áldozat lesz, ami most a Kulcs a teremtésben. Ezt a pénteki előadáson szeretném részletezni számotokra, amiről feltehetően videofelvétel is fog készülni.

Holnap tehát folytatjuk!

40 hozzászólás

Takács Mária mondta:

Köszönöm Balázs!
Pont erre volt szükségem!
Köszönöm!
Üdv:Marcsi

Cinzina mondta:

Balázs nagyon jó ez az írásod, ráhangol a lényegre. Ennek szellemében tevékenykedek ma és még két hétig :)

Nagy Andrea Erika mondta:

Legyen.
:)

Cristina mondta:

Nagyon szepen koszonom !

Sensuel mondta:

Drága Balázs!

Mindig megkapom a hírleveleidet, de mostanában nem olvastam egyet sem. Talán nem volt szükségem útmutatásra, visszajelzésre az életemre vonatkozóan. Viszont ma, amikor megnyitottam a levelet, már a címből sejtettem, ez nekem szól. Kinyitottam, és kicsit megdöbbentett az, amit írtál. Mert éppen életem célkitűzéseit irogatom pár hete, és két órája fejeztem be teljesen. Itt ülök a papírcetlik között, amire hetek óta ráfirkantom azokat az adalékokat, amit nem szerettem volna, hogy elfelejtődjön! Hááát, vicces pasi vagy, az biztos! Már majdnem felálltam megnézni, hogy nincs-e valamilyen titkos kamera a lakásban! :D
Nagyon köszönöm, sok mindent megértettem az írásod kapcsán!

Csilla mondta:

Köszönöm szépen.
Csilla

Pál Teca mondta:

Sziasztok!
Bocsássatok meg nekem, de annyira idegesít, hogy mindenki csak általánosságokat ír. Az, hogy Balázs kiteszi az asztalra a lényeget, azért van ez a honlap. Ő, megtesz mindent, de nem kap cserébe semmi olyan vissza jelzést, ami fontos lehet neki is. Biztosan kíváncsi arra, hogy mire használtuk fel a gondolatait.
Minden aranyos, minden jó nekünk, jaj, de kedves vagy Balázs. (Egyébként nekem is kedves, de ezt nem mondogatni kell, hanem úgy állni a dolgokhoz, hogy érezze is, érdekel a mondandója.) Már nem igazán szeretnék bármit is írni, mert ki figyel oda? Üdv. Teca.

Ildikó mondta:

Hogy mi miért nem valósul meg? Hát igen…..mert nem tudjuk még azt sem elfogadni ami már van.

Csillag63 mondta:

Miért van az, hogy egyre kevésbé tudok azonosulni ezzel az egésszel, ami itt megy??? Volt olyan év, amikor szinte napról napra éreztem az együttrezgést . Most nem is érint meg. Sőt. Lehet, hogy nekem tényleg ezzel kell leszámolnom??? Ezzel, hogy figyeljem, “minek kell megfelelni”?? Hogy csak magamra hallgassak már végre? És ha úgy van, tűnjek el már innen???? Annyira nem hiszem, hogy egy magamfajta átlagembernek órákat kellene azzal töltenie és volna lehetősége, hogy “teremtsen”…szinte minden gondolatomat kontrollálom…megfelel , nem felel…És az elmúlt hétvégén igenis elengedem a megfelelni vágyást a “ki tudja már, kinek és minek is”…és egész egyszerűen a SEMMIT csináltam.Nem azt, amit kellett volna…olyan szintű ellenálllás volt bennem a kötelességteljesítéssel szemben.
Valószínű, hogy valamit “nagyon rosszul” csinálok, s akkor ….mi van??? Mi van akkor? Akkor miért ismerem ezt az oldalt? Minek olvasom? Miért tudok róla????
Megint oda jutottam, mint már egy évvel ezelőtt is ( nem voltam ezzel egyedül) Az embernek nem szabad és nem is jó mindent tudnia. A gyökereimben , zsigereimben lévő -számomra ős visszahúzó” erőt NEM TUDOM BEFOLYÁSOLNI. Ural és rombol, csak nagyfokú tudatossággal és önfegyelemmel tudok egyáltalán létezn i. És tanulok, tanulok, és…..lógok a levegőben. S nincs bizony már mire várni, nincs üdvözítő és nincs, aki megmondja a tutit:-)
Na, elég volt mára..

Ari mondta:

Drága Teca!

Autokrata vagy?
El tudod fogadni a mások véleményét?
Mindig diktálni szeretnél?

Ne idegeskedj mások gondolataiért.

Mindenki önmagához képest fejezi ki érzelmeit, intellektuális lényegét.
Mindenkinek joga van ehhez.

S légy tudatában annak, hogy igenis figyelnek Rád, csak lehet azért érzed úgy, hogy nem, mert ha önkényeskedsz, úgy senki sem hallgatja szívesen a mondanivalódat – egy idő után.

Szeretettel ölellek: Ari :-)

Ilona mondta:

Én még soha nem szóltam hozzá, csak olvasom Balázs írásait. Mindig úgy éreztem kilógok a sorból. Mert igen értem én miről van szó, de én képtelen vagyok oly mértékben a magamévá tenni, hisz az hogy mit szeretnék, az egy dolog és persze tudom is mit szeretnék. De képtelen vagyok önmagamban vájkálni, ismerem magam elég régen, tudom mi van bennem de úgy érzem a Teremtő Idea – csak tényleg egy idea – és egészen más a valóság.
Most lehet, hogy azt mondjátok megbolondultam, de ennél érhetőbben mondani csak úgy lehetne: ha lenne lehetőségem, megvalósítanám önmagam, mindazt, ami belőlem fakadna, ami én vagyok vagy lehetnék – de nincs lehetőségem. Sem adott pillanatban, sem távlatokban /reális lehetőség/ – csak Ideák vannak.

Ildikó mondta:

Véletlenek ugye nincsenek? :)) Ezt találtm a Facebook-on a Napi Csernus alkalmazásban:
“Tartsd tiszteletben a saját érési idődet! A türelmetlen ember önmagát erőszakolja meg, amikor sietteti sorsát. Ezzel magában hordozza az örök elégedetlenséget.”

Ne siess, ne AKARJ teremteni, hanem csak éld meg azt ami éppen van. És értékeld is azt ami éppen van. Nem kell mindig új és újabb cél, hiszen még az előzőt sem érted el, még meg sem fürödtél benne rendesen…. Most élj, ma!

Márti mondta:

Kedves Balázs!
Köszönöm!!!!!!!!!!!!!

Erzsi mondta:

Koszonom,es varom a folytatast.

Ritus mondta:

Kedves Balázs!
Köszöm a gondolataid :))) a megerősítéseket! Várom a folytatást!

Cinzina mondta:

Ildikó hozzászólását lájkolnám, ha lenne itt olyan :)
A lényeg az, hogy mindenki olyan türelmetlen magával szemben, hogy nem képes várni, mindent azonnal akar – sokatoknak fáj a térde, ugye? Nekem is. Eddig én is türelmetlen voltam, de most már tudom, ami energetikailag helyre kerül, az, ha türelemmel kivárom, a fizikai síkra is leképeződik. Viszont szerintem itt olyan sokan nem engedik meg, hogy a változás megtörténjék… Pedig jó lenne, ha hagynátok Magatoknak időt, és addig is élnétek – a jelenben. Nem a múltban, nem a jövőben, a MOST-ban.
Balázs, nekem az írásod alapján két szó kattog állandóan a fejemben: EGYENSÚLY, és SZERETET. Én azt gondolom, ez a két dolog az élet fő alapja.
Szép napot mindenkinek!

Ádám Imréné Marosi Márta mondta:

Megismétlem Szilveszter éjszakáján megfogalmazott kérésemet, ami a MOST-ani napokra is érvényes: kérek és kívánok a világnak, az emberiségnek, a családomnak (és magamnak is): Szeretetet, egészséget, békességet és biztonságot MOST! És ezt elmondom minden nap. Ajánlom mindenkinek, mert, ha sokan kérjük, kívánjuk, akkor a vonzás hatalma jobban érvényesül.

Ottcsi mondta:

“Szeretetet, egészséget, békességet és biztonságot MOST!” Mindenkinek! A-MEN! ;)

Princess mondta:

Cinzina, nagyon megütötte a fülem, amit írtál: türelmetlenség =
térdfájás. Hmmm… Pont a napokban gondolkodtam, hogy mitől is fájhat ilyen mértékben a térdem?! Bár folyton sportolok, de mostanság igencsak érezhető, hogy a térdeim nem bírják, pedig még ehhez nagyon fiatal vagyok, szerintem. :( És már meg is fordult a fejemben a gondolat, hogy térdvédőt kell vennem (bár most mind a kettő fáj és ezért halogattam, mert gondoltam, hogy ez nem lehet “véletlen”).
Én egy olyan okora gondoltam, hogy mivel a Szaturnusz nagyon aktív mostanság, így a csontjainkra (és térdre, mint bak) is aktívan hat, de a te megoldásod is figyelemre méltó…
Sőt még most jutott az eszembe, hogy elvileg a Szaturnusz térdre is kényszeríthet, de persze, ha túl makacs vagy, akkor ez fájni fog. :)
Rám mindhárom illik! :-P
Balázs, szerinted??

Ester mondta:

Kedves Balázs!Nagyon szeretem az írásaidat, köszönöm.Ha szeretném én elnyerni a másik-új munkát ezt, hogy programozzam?(a párkapcsolatra írtál példát, ezt hogy csináljam)

Köszi
Ester

László mondta:

A cikk tartalmát csak így minősítem: a hiszékenység és butítás csimborasszója. Azonban egy -talán a szerzők számára is felfogható- dolog: a konstelláció kifejezést a csillagászatban rendszerint a _csillagok_ együttállására használják (v.ö. csillagképek. A bolygók esetében együttállásról, (conjunction) beszélünk. Ismét egy példa, amikor az áltudomány, a valós tudomány eszközeivel manipulál…

Kiss Balázs Kunó mondta:

Kedves László!

A konstelláció nem csak asztronómiai, hanem asztrológiai fogalom is, amelyet arra használunk, hogy leírjuk az egyes égitestek látszólagos csoportosulását az állatövi csillagképekben.
Továbbá egy latin kifejezés is egyben, amely valamilyen átmeneti egységek közötti viszonyt fejez ki.

Balázs

Csakúgy mondta:

Kedves László,

Megvilágítanám más nézőpontból amit írt. Maga abban a konstelláció-fogalomban hisz. Az itt olvasók meg ezt a konstelláció értelmezést fogadják el. Nincs ezzel semmi baj. De mivel egy-egy tudomány is alapigazságnak kinevezett axiómákra felépített logikai rendszer, és ezek az axiómák időnként megdőlnek (lásd- a Föld lapos, a párhuzamosok nem találkoznak, az anyag nem vész el csak átalakul, a gravitáció erős erő…) úgy vélem nincs értelme tudomány és áltudomány distinkciókkal vagdalkozni. Kis idő még és a mostani tudomány is kóklernek tűnik majd. :D

László mondta:

Kedves Balázs,
ezzel tisztában vagyok. Épp ez a baj, hogy az igazi tudomány fogalmaival manipulálnak, azokat használják az áltudományokban. Az átlagember sokszor emiatt is hisz ez utóbbiaknak, mert “olyan tudományosnak” tűnnek. Erre épül az ezobiznisz.

Kedves Csakúgy,
ÖN hitről beszél. Így nem is folytatom…

Jolcsi mondta:

Sziasztok!
Gyakran itt vagyok,olvasok, jól érzem magam,kedves a társaság.
Tetszik,hogy olykor van véleménykülönbség, finom viták, beszélgetések.
Szerintem minősítés még nem volt. Nem is hiányzik.Kedves László, kérte erre valaki?Ezzzel itt nem a legjobb energiát terelgeti.
Ajánlom figyelmébe Csakúgy hozzászólását. Nemm kell itt nyitogatni senki szemecskéit.
Áldás!

Ani mondta:

he-he… nagyon jó! pont ma kértem vissza a páromtól a kapu kulcsomat és ő is az övét :))) nézegettem én 36 éven keresztül, hogy mi az üdvözítő benne és képzeljétek el, pont ma meguntam…. hát nem csodálatos ?…. és akkor utána olvasom ezt az írást Balázstól… a csillagok állása idézte elő vajon ? na majd holnap….
a térd fájdalom az alázat hiányát jelzi, mert minden fizikai betegségnek lelki oka van, ugyanis először LELKEK vagyunk, apró anyagi részecskék rezgése, és csak azután alkotunk magunknak fizikai megjelenési burkot :))) Adamus tanítás, de már megtapasztaltam, hogy nem vagyok azonos a testemmel, tehát a TUDAT határozza meg a fizikai test állapotát

Márton mondta:

Köszönöm Lászlónak, hogy az írás valódi tartalmát rögtön “élesben” igazolta vissza, ezzel a valljuk be sokunk számára izgalmas lelkigyakorlattal, miszerint már nem minősíthetjük a véleményét rossznak. (Pedig de jó lenne… :-)) Itt van a tanítás: “Ha megütik a bal orcádat…”, vagy ahogy a maják mondják:?IN LAK?ECH? Én egy másik Te vagyok! Hiába, a László véleményét is mi teremtettük ide, ez a vélemény is mi vagyunk! Minden egy! Jól van ez így, hiszen – ahogy Balázs is írja – MOST van ideje annak, hogy megválasszuk, hogy a jövőre vonatkozóan mit is teremtünk MOST! Először bevallom egy kicsit megütköztem (a régi énem), ám most már valóban hálás vagyok Lászlónak! Nekem ezzel sokkal többet segített, mintha örömódákat zengetett volna, lelke rózsaszínű húrjain… :-)

István Orsolya mondta:

Drága Mindenki!
Ma reggel ültem a teraszon,néztem a mindennap megszokott hatalmas fügebokort.
Hú ma van a teremtő nap!gondoltam,akkor ma nagyon tudatosan figyelek minden ide oda cikázo,agyamban feljövő gondolatra.
Bár nekem egyre kevesebb a negatív gondolatom,ha van és észre is veszem,akkor azonnal alakitom pozitivvá.pozitiv képekké.
Ez az átkozott tudatosság,irányitani mindent nem fárasztó unos untalan?
DE!ugyhogy innentől kezdve,csak ÉLEK a mostban,és hálás vagyok minden megélt percért,nehogy a nagy keresgélésben elfelejtsek élni.

Voneki Mariann mondta:

Kedves Balazs! Nagyon orulok ennek az irasodnak, nagy szuksegunk van ra ugy gondolom, hogy odafigyeljunk mit teremtunk meg magunknak.Sajnalom hogy nem tudok resztvenni az eloadasaidon, de nem tartozkodom otthon “kishazankban”. Kellemes hetet kivanok Neked:Mariann

Ibolya mondta:

Mikor tiszta fénnyel ébred fel a Nap,
Szelíd szél hozza az első hangokat,
Újra élednek a vágyak a szívemben,
Útnak indulok, és érzem, hogy
Szabadnak születtem.

Ahogy nézem a színek változó sorát,
Ahogy magamba szívom a tájak illatát,
Minden dallá változik most körülöttem,
Engedj énekelnem, s érzem, hogy
Szabadnak születtem.

Fényes szerencse csillag,
Vezess minden úton,
Hol céljaim egyszer meg láthatom.
Fényes szerencse csillag,
Ahol tüzed ragyog,
Ott otthon vagyok, s szabad vagyok. (PIRAMIS)

Csillag63 mondta:

Ibolya! Ez nagyon jól esett mára virradóra!!! Köszi:-)

Istennő001 mondta:

Kedves Mindenki! :)

Szeretném Veletek megosztani, hogy nekem a mai reggelig fogalmam sem volt arról, hogy tegnap tízmilliószoros nap volt, és hogy ez valami nagyszerűnek a kezdete lehet. Ennek ellenére éreztem. És a tudatossággal foglalkoztam, és a feltétel nélküli szeretettel. Most már értem, hogy miért :D Köszönöm szépen az oldal készítőjének, annak a kedves teremtésnek, aki megosztotta ezt a linket velem is, és minden hozzászólónak, hogy vannak :) Számomra ez egy újabb megerősítés volt, hogy a belsőm súgja, hogy mit “kell” tennem. Áldott napokat Mindenkinek! :o)

Főnix mondta:

….kivárni…elég időt adni…türelem… a tudatom egyre többet figyel kívülről, hogy miket alkot és milyen döntéseket hoz a lelkem és a testem…és benne vagyok a MOSTban…nagyon érdekes és élményekkel teli…szembesülések…felismerések…megélések…eljön az alkalmas idő amikor lépnem kell…addig tanulás és SZERETET…

Kata mondta:

De jó, hogy már ennyien vagyunk… :)

Áldás Mindenkinek!

Bogi mondta:

Nagyon élveztem, és örömmel töltött el az írásod Balázs. Köszönöm. És köszönöm nektek, hogy szenvedéllyel írtok saját tapasztalásaitokról. Én 3 éve járom a tudatos felismerések útját. És bár tudom, hogy minden ami körülvesz azt csakis magamnak köszönhetem, néha elszomorodom. Mit nem “gondolok+érzek jól”, hogy nem az vesz körül, amit szeretnék. Valószínűleg, mert nem érték, amit akarok. És akkor türelmetlen leszek, elborít a szorongás, a környezet elvárása, majd a következő percben lényem eggyé olvad egy fával, amit lágyan simogat a szellő, és csak csend van és élvezem. Aztán vissza, hogy mit is kell most gyorsan elintéznem, és mit is kell megoldanom. Aztán újra minden egy, és csak lenni vágyom. de közben a “valóságban” nem haladnak a dolgaim. Gondolok itt az anyagi helyzetemre, ami valóban siralmas. Aztán felötlik a gondolat, hogy a végtelen bőségben létezem, és minden csak illúzió. Én teremtek illúziót, de nem ezt szeretném, hanem azt, és utána újra elfog a szorongás, aztán béke, aztán elintézni valók terhe, majd csend és……
Néha azt hiszem megörültem, aztán megnyugszom, hogy ez a mágus útja, ilyen és kész. Néha élvezem ezt a káoszt, néha nagyon elfáradok benne. Közben a tüdőm egyre rosszabb állapotban van, de hitem a teljes gyógyulásban erős. Mégis úgy érzem fogy az erőm, pedig hát itt a Mars. És elhatároztam, hogy “Áldozatföldről” átköltözöm “Szeretetföldre”, néha visszahúz az egóm. De ilyenkor átölelem őt is meg a tudatalattimat is, aki mindig ellenerőként részt vesz a teremtésemben, béke van, és újra kezdődik minden előröl. Bár nincs idő, csak viszonyítási pont, mégis, percenként megy végbe többször, majd egy nap úgy telik el, hogy csak ülök, és bámulok ki a fejemből. Nem könnyű a páromnak. :)Utazás, tapasztalás, öröm. Ezt szeretném. Veletek is van így?

István Orsolya mondta:

Szia Bogi!
Amit irtál szerintem sokunknál van igy.
Ahogy irod a tudatalattid az ami visszahúz,és ez pontosan igy van.
Van egyéni és kollektiv tudatalattink,és még a magyar népnek is sajátos tudatalattija van.
Ezekre mondjuk hogy visszahúz.
Az ego ilyenkor hiába akar a tudatos szinten teremteni,a tudatalatti sokkal eősebb dominánsabb erő,és ezért tartunk ott ahol tartunk,ezért van anyagi gondunk,betegségeink.
A tudatallatti mérete akkora mint az óceán,és a tudatos szint kb a balcsi.
Sajnos…
De mit tegyünk?
Hát hozzuk fel mindazt amit a tudatalattiban raktározunk!!!
Ha megismerjük mozgatórugoinkat,már változtathatunk rajta.
Sok módszer létezik erre,én kineziologiára jártam.
Elmondhatom egyre kevesebb a problémám,és a körülöttem élőknek is.
Ez csupán a tudatallatti takaritása,régi “programok”törlésének eredménye.
A tudatallatiban benne van anyánk apánk,és hetediziglen az összes felmenő generációnk érzése,élete,betegségei(ezért öröklödnek a betegségek).
Ez egy szép út,és aki egyszer rálép,nincs visszaút.
Egy titkomat elárulom:Ha valamire szükségem van,hangosan és konkrétan kimondom,és alkotok egy képet amiben már az a valami ott van,és ezt 7 éjszakán keresztül megcsinálom.Működik.
Sikerülni fog!

Ágnes mondta:

Kedves Balázs!

Érdekes ez a téma! Számomra már csak azért is, mert az elkövetkező 2 hétben fogom világra hozni gyermekemet!! Új életet teremtek!

Főnix mondta:

Minden és mindenki EGY! Ugyanazt élitek meg amit én és én is azt amit TI! Pl.: Bogi. Más színtér, más minőség de a lényeg ugyanaz. LÉTEZÉS és ami vele jár! :)) csak nem veszi mindenki észre…
Végtelen szeretettel………

Pál Teca mondta:

Kedves Arikám!
Remélem olvastad az utánad következő hozzászólásokat.
HÁT, EZT HIÁNYOLTAM! Örülök annak, hogy mások megértették, hogy mire gondolok. Senki ezért nem írt bántó megjegyzéseket rólam.
(KÉRLEK,hogy olvasd végig az írásokat)…)
Sajnálom, hogy téged irritált a “szövegem”. Elnézésedet kérem azért, ha kioktatásnak vetted az írásomat. Nem ismerlek személyesen, ezért nem tudom, hogy miért gondoltad ezt.
Őszinte szeretettel üdvözöl. Teca.

Bogi mondta:

Szia Orsi!
Köszönöm szépen a lelkesítő szavaidat. :)))))
Ámen!