Vénusz kulcsszóval rendelkező anyagok

Csillagüzenetek

EGYesítés

2010. aug. 17

Pénteken igen izgalmas szembenállást érzékelhetünk majd, ami önmagában talán annyira nem is lenne különös, de a nyári nagy átalakító háromszög tükrében ez most új lehetőségekkel ajándékoz meg Bennünket. A Nap ? Neptunusz szembenállás az, amely által a következőket érdemes tudatosítanunk augusztus 20-án, illetve előtte-utána néhány nappal: A Nap a Rálátás és a Világosság szimbóluma míg a Neptunuszhoz a Lélek mélységei tartoznak (ha egy szóban szeretném kifejezni az üzenetüket). Ebből amit érdemes szem előtt tartanunk az, hogy most annak jött el az ideje, hogy a Nap ragyogó fényét, szeretetet sugárzó sugarait levigyük lelkünk olyan mélységeibe, ahol talán még sosem járt fény. Azaz emeljük a sötétet a fénybe, vigyük a félelmeket, illúziókat-ködöket a Nap mindent feloszlató Világosságába! Ne feledjük, hogy amikor belülről előtör minden, amit eddig takargattunk, akkor általában olyan dolgokkal találjuk szemben magunkat, amelyeket nem véletlenül zártunk be úgymond, hanem pontosan azért, mert nem mertünk szembenézni velük. Ezért most e hét végén érdemes mindent elővenni, amitől félünk, amit nem tudunk elfogadni a világban, amitől viszolygunk, amit el akarunk takarni valami széppel és jóval. S mivel a Neptunuszhoz a spiritualizmus tartozik, ezért pont a spirituális ego az, amely igen nagy szépséges-csodálatos illúziókat tud teremteni, hogy milyen szép az élet, milyen pillangós-rózsaszín-szerelmetes, és […]

Csillagüzenetek

Belső elfogadás

2010. Júl. 07

A hét második felében, egészen pontosan 9-én pénteken, hajnalban 1 óra 28 perckor lesz aktív az a szembenállás, amelynek már év eleji előadásaim során is mindig kitüntetett figyelmet szenteltem. Ez pedig a Vénusz és a Neptunusz szembenállása. És nem csak ezért különleges ez a nap, hanem tényleg nagyon ritkán látott asztrológiai konstelláció fog előállni, igen nagy átalakító erővel. Ez az ún. ?Isten ujja? (YOD), amikor is két égitest 150 fokos fényszöggel (kvinkunx ) csatlakozik egy harmadikhoz. Ez pedig még kiegészül az említett szembenállással. Félig zárójelesen jegyezném meg, hogy ezen a hétvégén másik 5 bolygókapcsolat fog aktivizálódni. Nézzük akkor végig, mit üzennek nekünk ezek az égi alakzatok. Maga a Vénusz ? Neptunusz egy csodálatos lehetőséget hordoz számunkra, tömören kifejezve harmóniát élhetünk meg a Kint ? azaz az anyag ? és a Bent ? azaz a lélek ? világában, együtt. Többsíkú az üzenet, kezdjük az elején: Egyrészről, mivel a Neptunuszhoz tartoznak az életünkben felhalmozott illúziók, vágyálmok, félelmek, lelki sebek, lelki sérülések, ezért most ezekkel tudunk egy belső harmóniát megélni, azaz fel tudjuk oldani ezeket azzal, hogy egyszerűen megnézzük és elfogadjuk magunkban azt, amiről eddig nem mertünk, nem akartunk tudomást venni! Végre megengedhetjük magunknak, hogy megéljük az Egységet ? de azt ne a […]

Csillagüzenetek

Napforduló-üzenet

2010. jún. 14

Kedves CsillagMag olvasók! Az elmúlt másfél ? két év ?munkája?, amelyet közösen végeztünk- először a Csillagbölcselet oldalon- majd itt a CsillagMag-on, azt hiszem lassan meghozza gyümölcseit. Mert semmi más nem célja ennek az oldalnak, mint a segítségnyújtás abban, hogy mindenki megtalálja a SAJÁT útját ? és ez nem is fog változni a jövőben sem. S az a szép abban, ha mindenki a saját útját járja, hogy ezek az utak elkezdenek találkozni, és a rajta járók ahogy saját lépéseiket megteszik, már csak ezzel is segítik egymást. S mivel több ezer olvasója van az oldalnak, ezt a látható világban itt ezen a honlapon nem lehet lemérni, látni látványosan. Ugyanakkor szeretném Nektek elmondani, hogy én mit érzek: ahogyan megtörténnek teljesen más szinten a hozzám érkező ?visszacsatolások?, amelyek látszólag függetlenek az oldaltól, mégis mutatják, hogy itt egy közös energia van, egy közösség, amelynek nem kell mindennapi csit-csetben megnyilvánulnia, egyszerűen van. Sőt, maga a segítségnyújtás, támogatás sem úgy történik, hogy akár két embernek tudnia kell egymásról. Ebből a fajta földi, lineáris nézőpontból kell tudnunk szépen lassan kimászni, és egyre jobban a belső tisztánlátásunkat élesíteni, és elhinni azt, hogy a láthatatlan világban sokkal több minden zajlik, mint azt elsőre gondolnánk. S tudjátok mire tanított meg ez […]

Csillagüzenetek

Újév, új korszak, új szellemiség ? III. rész

2010. máj. 16

A régi Csillagbölcselet.hu olvasók számára Dr. Dóczi József neve ismerősen cseng, hiszen mindig is nagyon sokat segített meglátásaival és mély tudásával. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy annak igen fontos üzenete van, hogy ugyan most az Uránusz belép a kos jegyébe, csakhogy idén augusztus 13-án 05:35 ?kor visszafelé elhagyja a kos jegyét és visszatér a halak jegyébe. Ezek után csak jövőre, azaz 2011. március 12-én 02:49 ?kor lép be a kos jegyébe, hogy legközelebb 84 év múlva térjen ide vissza. Most ?csak? úgymond bepillantást nyerünk abba, amely igazán megvalósulni jövőre fog. Ez az előszoba, a főpróba, amikor megnézzük, hogy milyen ideák, milyen gondolatok fognak létrejönni és a tett mezejére lépni. Nem vesz el semmit az értékéből, hiszen az energia jelen van, ám nem hosszú távú az üzenete, hanem egy évre szól. Hogy jövőre mit hoz el, nos annak kifejtése jövőre esedékes, hiszen addig annyi de annyi minden vár még ránk? :) Akárhogyan is lesz egy év múlva, az biztos, hogy az elkövetkező közel egy hónap egy más ? és most főleg földi ? szinten fogja megjeleníteni számunkra az ?új?-at. Eltekintve a gyors mozgású bolygóktól (pl Merkúr, Vénusz), a lassabbak mozgása igen érdekesen alakul, eléggé összesűrűsödik az elkövetkező néhány héten. […]

Csillagüzenetek

Újév, új korszak, új szellemiség ? II. rész

2010. máj. 09

Az előző cikk: http://csillagmag.hu/csillagmag-uzenetek/uranusz-1/ Folytassuk tehát a jegyváltás részletesebb kifejtését. Az Uránusz mellett álló Jupitert együtt kell értelmeznünk ebben az esetben, s ez kinek-kinek melyik életterületén áll, azon a területen (asztrológiai házon) keresztül élhető meg egyén szintjén. Ez pedig annak az üzenete, hogy képesek vagyunk a Törvények és az Igazságok területén egy teljesen Új minőségbe kezdeni, a Szeretet jegyében. Tulajdonképpen ez az, ami még kiemeltebbé teszi ezt az egész kosba lépést, hiszen ezáltal maga a Jupiteri minőségben is beáll ez a változás, s a Jupiter június 6-án követi az Uránuszt, tehát pár nap eltéréssel. Mit tudunk tenni? Érdemes megengedni magunknak minden új információt, sugallatot ezekben az időkben. Legyünk nyitottak, főleg arra, hogy képesek legyünk befogadni a régi világnézetünk helyett egy újat, hogy a törvényeket, amelyekre eddig alapoztuk életünket, merjük átnézni, átgondolni. Ezek után amely nem időtálló, amely valójában nem minket szolgál, azt dobjuk ki, engedjük ledőlni. Tulajdonképpen egész nyáron (augusztus 8 lesz a tuti :)) ez lesz terítéken, azaz folyamatosan érkeznek majd hozzánk az arra utaló jelek életünkben, hogy hol ragadtunk be, hol merültünk bele túlzottan abba a nem értünk lévő szellemiségbe, amelyen most túl tudunk lépni. A égre tekintve látható, hogy erre az uránuszi-váltásra egy fontos csillag sugarai vetnek […]

Csillagüzenetek

Újév, új korszak, új szellemiség ? I. rész

2010. máj. 09

Ebben az írásban mélyebben belemegyek az asztrológiai tartalmakba, de aki nem érti teljesen az asztrológia nyelvét se rettenjen vissza, a zölddel kiemelt szövegdobozokat kihagyva ?magyarul? is olvashatja a fejtegetésemet. Tartsatok velem! Téma az Uránusz bolygó jegyváltása, amellyel azért is foglalkozom kiemelten, mert nem csak hogy jegyet vált, hanem a kos jegyébe lép, azaz a Tavaszponttal fog együtt állni. A Tavaszpont kiemelt jelentőségű az égen, hiszen minden népcsoport, amely kicsit is követte a csillagok járását, valamilyen formában “nyilvántartotta”, megünnepelte ezt az ünnepet. Ez a valódi Újév napja, amikor is lezárjuk az óévet, és új korszakot kezdünk. A tavaszpont az, amely a Földön a korszakokat jelöli, éppen most a Halak csillagképben jár, és aki ismeri Rudolf Steiner munkásságát, az többek között nála olvashat arról, hogy miről szóltak az emberiség korábbi korszakai a Rák, Ikrek, Bika és a Kos csillagképekben. Ezen a ponton hatolunk be az alsó világból a felső világba, azaz ekkor a mélyen, belül megélteket hozzuk felszínre, tudatosítjuk, ez a kezdet és az elindulás pontja. Nos, az Uránusz 2010. május 28-án, budapesti idő szerint hajnali 3 óra 44 perckor éri el pontosan ezt a pontot. Az Uránusz a szabadság, a megújulás, a radikális változás és a korlátokból való kitörés üzenetét hordozza, […]

Csillagüzenetek

Szellemi áldozathozatal

2010. máj. 06

Az elmúlt napokban tudatosan nem figyeltem a csillagok járását, és a saját megérzéseimre, gondolataimra fókuszáltam, hogy picit mélyebben élhessem meg önmagamat. Ahogy a mai nap leültem megnézni, hogy mi is jelent meg a bolygók mozgásában a közelmúltban, jót mosolyogtam magamon, hiszen hogyan is lehetett volna másképp, mint amit az égitestek mutatnak. :) A hétfői Merkúr-Plútó szextil trigon, a keddi Nap-Mars kvadrát és a már aktív Vénusz-Mars szextil (péntek) gyönyörűen megmutatkozott mind a saját, mind ismerőseim életében. Ezek közül talán a legcsodálatosabb volt a Merkúr ? Plútó trigon. Tekintve, hogy az emberiség és egyben a Kárpát-medence rezgésszintje folyamatosan emelkedik, így a Plútó által képviselt MINŐSÉGI átalakítás most egy nagy erővel jelenhetett meg a Szellemiségünkben. Ez egyben egy lehetőség volt számunkra, hogy a gondolatainkat átalakítsuk, azaz valami régit leromboljunk, és beengedjük az újat ? ez az üzenet ismerős, de ez most tényleg nagy erővel jelent meg életünkben. Érdemes átgondolni, hogy a múlt hét második felében, illetve e hét első felében milyen szellemi impulzusok értek bennünket, hol mutatta számunkra a külvilág azt nekünk, hogy valahol bizony változtatnunk érdemes a szellemiségünkben. Itt fokozottan megjelenhetett a berögzült, beragadt gondolkodásunk átalakítása. A Merkúr a Kos csillagkép fejénél végez hátráló mozgást, de még visszaszalad egy kicsit a […]

Csillagüzenetek

Csoda az anyagban

2010. ápr. 22

A hét végén a teremtő energiák, és a korábban ?említett? női minőség is, hatalmas impulzust kapnak. Gigantikus impulzust. Majdnem pontosan egy időben a Vénusz különböző fényszög kapcsolatba kerül egyszerre a Mars, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz bolygókkal szombatra virradóan. Ugyanakkor szombat-vasárnap éri el a Plejádok ? azaz Fiastyúk ? csillaghalmazát is. (Miközben pedig a Nap a Bika jegyében, azaz a Vénusz uralma alatt jár, és pénteken még a Hold is beugrik egy kvadráttal). Megint megmutatkozik az, hogy nincsenek véletlenek se Égen se Földön, minden a kozmikus rendben zajlik, mozog és változik. Hiszen ennyi impulzus, ennyi támogatás egyszerre egy kitüntetett időben ér el egy minőséget! Így a hét vége különösen erős átalakító, kiemelő és megvalósító erővel bír nem csak az anyag szintjén, hanem a belső Harmónia megteremtésének szintjén. A Harmónia ? amit a Vénusz képvisel ? egy magas spirituális szinten azt jelenti, hogy érzékelem a kozmoszt, érzékelem az Isteni teremtés békéjét, egységét, és azt meg is valósítom az anyag szintjén. Az igazi, spirituális művészet ideje ez, amikor a Teremtés egyensúlyát létrehozom az anyagban (is). Tehát ebben az időben többek közt a materiális biztonság megteremtése tekintetében tudunk nagyon fontos üzeneteket érzékelni az Ég olvasatán keresztül, amely eléggé kardinális manapság. Vizsgáljuk […]

Csillagüzenetek

Szellemi előtörés a Cet gyomrából

2010. ápr. 01

Április 1-e van, s Berta Tibor, Az Időkód című könyvében Jézus születését erre a napra helyezi, amikor is visszafejti a Szent Koronán lévő képeket. Akárhogyan is volt, a lényeg, hogy a mai a Napon a Merkúr bolygó pontosan ott áll, ahol Jézus születésekor a Napforduló helyezkedett el. Azért említem meg ezt a viszonylag fontos tényt, mert ennek április 18-án lesz még jelentősége, ez mintegy előhírnöke. Az égnek ez a kis szeletkéje kiemelt szereppel bír, hiszen nagyon szűk terület az, ahol a Halak csillagkép egyik hala éppen kifelé, felfelé emelkedve tör az ég teteje felé, kilépve az Ekliptika ? földi színjáték ? körforgásából, és egy magasabb szintre emelkedik. Az itt elhelyezkedő Merkúr üzenete az, hogy a szellemi megváltás ideje érkezett el így Húsvét előtt. Amikor a szellem erejével képesek vagyunk megváltani önmagunkat. Merkúr római megfelelője Hermész, aki ugye a hermetikus ? zárt ? tudás őrzője, azaz a megfelelő kulcsokkal olyan BELSŐ igazságokba nyithatunk  be, amelyekkel kiemelhetjük magunkat a saját magunk által létrehozott körforgásból. Ezért a hét közepe-vége kiváló időszak arra, hogy átgondoljunk, hol zártunk magunkat be, hol megyünk bele ugyanabba a szellemi körforgásba. Például ha szegénységtudattal rendelkezünk, azaz hajtogatjuk, hogy nekünk nincs pénzünk erre vagy arra, és ezt meg is tudjuk […]

Csillagüzenetek

Nő átalakul, Férfi elindul

2010. Már. 07

Javaslom az előző írás átolvasását a folyamatok könnyebb átlátásához, hiszen ott hagytuk abba a múlt hét csillagüzeneteinek kifejtését, hogy a Merkúr és a Vénusz bolygókkal mi minden ?történt?. S ez a sor most csak folytatódik? Ugyanis, kedden 9-én kerül a Vénusz pontosan szembe a sokat emlegetett Szaturnusszal, és csütörtökön 11-én kvadrát fényszögkapcsolatba a Plútóval. Tehát a vénuszi minőségek tekintetében ez igencsak radikális vagy akár romboló szintűnek megélt eseményeket jelölhet. Persze, mint azt már oly sokszor kifejtettük a Szaturnusz-Plútó kvadrát fényszögkapcsolaton keresztül, ez az átalakulás egy igazi áldás lehet életükben, hiszen most olyan VALÓDI harmóniát hozhatunk életünkbe, ami mindenen továbbsegít bennünket. Részletesen itt lehet utánaolvasni a Szaturnusz-Plútó kapcsolatnak: http://csillagmag.hu/napi-csillaguzenetek/a-vilag-is-atalakul/ , http://csillagmag.hu/napi-csillaguzenetek/akkor-vagjunk-bele/ A ?vénuszi üzenet? több szinten is megnyilvánulhat: egyrészről mint szerelem illetve párkapcsolat területén a fenti két bolygó általi kapcsolat által ?hozott? változások szólnak a lezárásról, a múlandó dolgok átalakításáról. Ha párkapcsolatban élünk, akkor mindenképpen érdemes most párkapcsolati szinten átnézni életünket, szembenézni önmagunkkal és belül felfedezni azokat a dolgokat, amelyekre a továbbiakban már nem tudunk alapozni ? illetve ha tovább alapozunk, akkor az könnyen az összedőléshez vezet. Fontos, hogy ne kint keressük a hiba forrását, amennyiben van, hanem valódi belső összegzést végezve lehatoljunk a mélységekbe és át tudjuk érezni kapcsolatunk valódi […]